Kedélyállapotunk és életerőnk összefüggésének kiderítésével, ennél még biztosan tovább is mehetünk a depresszió megfejtésében. A depresszió kilátástalanságában derül ki, mekkora érték is az örömünk. Milyen dühítő, ha szem elől veszítjük. Eddig kevés szó volt erőtlenségünkről. Ilyesmi természetesen fáradtságkor, vagy betegségben is előfordulhat. Csakhogy betegségeink, vagy kimerültségeink esetében életenergiánk egy része gyógyulásunkra, feltöltődésünkre fordítódik, ugyanez depresszióban egész egyszerűen hiányzik. A depresszió tapasztalata rámutat néhány nagyon izgalmas kérdésre. A reménytelen érzések és gondolatok teljes kedvtelenséget okoznak, ez pedig erőtlenséghez vezethet. Ennek az ellentétét is ismerjük. Sőt, házi feladatként mindig figyeljük is meg, milyen könnyű az élet amikor van kedvünk hozzá. Illetve mindez milyen kellemes reményteli gondolatokkal jár. Gondolatvilágunk, kedély állapotunk és életerőnk szorosan összefüggnek. Sőt, néha gondolataink leromlása és ez az "erővesztés" pillanatok alatt történhet meg velünk. Hirtelen szorongások, vagy pánikrohamok alkalmával, vagy akár egy negatív gondolatsor végig vitelével. Holott az igazság inkább az lehet - ha rendszeresen boldogtalanság talál ránk - már régóta szűkítjük lehetőségeinket, hozzáférésünket az erőnkhöz. Az életbe vetett bizalmunk, az élethez való viszonyunk ilyen mértékű sérülése és az idegen érzelmi klíma együttesen vezet a depresszió egy nagyon kellemetlen hatásához. Elveszettségünkhöz, saját identitásunk megingásához. Amely természetesen csakis az életben gyökerezhet. Ezért súlyos boldogtalanságainknak pontosan olyan félelmetes a hatása, mintha nem kapnánk levegőt. Ebben a helyzetben csak az önfegyelem segíthet, hogy ne essünk pánikba, vagy mélyebb depresszióba. Vagyis az, ha megtanultuk mi ilyenkor a teendő.

Vajon miért nem vagyunk képesek bármikor kedvet csinálni magunknak az élethez? Miért nem férünk hozzá tetszőlegesen lelkesítő érzéseinkhez és gondolatainkhoz? A programozási munkám miatt is mindig nagyon érdekelt a szellemi frissességemet és életerőmet befolyásoló tényezők. Fiatal koromtól, nagyon jó lehetőségem volt ezt megfigyelni. Azt hiszem sosem rendelkeztem annyi energiával, mint a testvéreim. Talán ennek kompenzálására, kamasz koromban, vagy a számítógép előtt ültem, vagy sportoltam (tanulásra már alig maradt időm). De teljesítményem jelentős hullámzását, csak később az időjárási frontokra és a depresszióra kialakuló érzékenységemmel tapasztaltam. Az addig is létező természetes félelmekkel ilyesmi nem jött elő. Depressziós nyomásban olyan feladataink is megoldhatatlannak tűnhetnek, amelyek csak minimális intelligenciát és erőt igényelnének. Továbbá, egyszerű információk is elérhetetlenné válhatnak, amelyek jókedvünkben bármikor előhívhatók. Meditációs kísérlettel igazolható számunkra, hogy ezt az ideiglenes elbutulást és elerőtlenedést nem agyunk és szervezetünk leállása okozza. Hiszen éppen gondolkodásunk mellőzésével csökkenthető ez a hatás. Hanem egy idegen ellenséges érzelmi és gondolat környezet megjelenése. Ez leginkább időjárási frontok esetében figyelhető meg és legérzékenyebbek azt hiszem ébredéskor vagyunk rá. Természetes reakció, hogy amíg fogalmunk sincs hogyan hagyhatnánk el ezt, addig inkább megpróbálunk elzárkózni. Mintha pontosan tudnánk, hogy itt szó szerint úgysincs semmi keresni valónk. Sem ösztönző erőt, sem pedig hasznos gondolatokat, információkat nem találhatunk.

A depresszió lelki túlterheltség, túlzott érzékenység a félelmekre. Ebbe a terheltségbe régről cipelt félelemeinket is beleszámíthatjuk. A visszatérő depresszió már egy kóros, önmagát gerjesztő és fenntartó állapot. Hiszen felbukkanásakor mindig alaposan rombolja bizalmunkat az Élet felé, ezáltal állandósítja félelmeinket, amely pontosan depresszív érzékenységünk gócpontja. Igazából ez a folyamat, ha megértjük - minden sötét jel ellenére - irányítható. Még ébredéseink esetében is, ha felfedezzük ilyenkor miért erősödnek fel ezek a depresszív hatások. Lelki sérüléseink bizonyos szempontból hasonlatosak fizikai sérüléseinkhez. Ha túlterheljük szervezetünket, utána érzékenyen reagál a hatásokra. Abban is hasonlítanak, hogy a lelki sérülések gyógyulása is hosszú ideig elhúzódhat, mint ízületeink vagy izmaink esetében. Ezeket az idegrendszerünket megterhelő hatásokat ugyan úgy stresszhatásnak hívjuk, mint a fizikai terheléseket (eredeti jelentése: feszültség, nyomás). Nagyon ötletes elnevezés, hiszen hasonlatként is funkcionál, hogy könnyebben megközelíthessük ezeket az elvont fogalmakat. Azonban a stresszhatások hibáztatása minden rosszért egy kicsit túlzás, nem beszélve arról hogy semmi eredményre sem vezet. A stresszhatásokat nem lehet elkerülni. Mindig is voltak és mindig is lesznek. Szerintem ez nem is egy jó cél, hiszen nem vonhatjuk ki magunkat az életből. A stresszhatások nagy részét - jó esetben - szervezetünk kiváló rugalmassága és teherbírása miatt simán elviseli. Ha ez nem így van, akkor inkább arra érdemes törekedni, hogy visszaállítsuk alapvető szilárdságunkat. Rengeteg stresszoldó technikát elsajátíthatunk, de a legfontosabb hogy alaposan kiismerjük a stressz befolyását egészségünkre. Ez valójában sokkal inkább hiedelmeinkkel kapcsolatos, mint a környezeti hatásokkal. Vagyis lényegében nem az számít mi minden történik velünk, hanem hogy mit gondolunk ezekről. A stressz túlterhelő hatása, gondolkodásunk fegyelmezésével igazából sokkal könnyebben kiküszöbölhető, mint fizikai terhelésnél. Sokan választási lehetőségeik és szabadságuk korlátozásának érzik azt a javaslatot, hogy fegyelmezzék gondolataikat. Pedig valójában ennek éppen az ellenkezője az igaz, a félelmetes gondolatok pillanatnyilag és hosszútávon még inkább, nagyon jelentős szellemi beszűküléshez (kilátástalansághoz) vezethetnek.

Léteznek olyan stresszhatások is, amelyek elsősorban depresszív érzékenységünkre hatnak. Ilyenek lehetnek a betegségek, időjárás változások, vagy akár biológiai ritmusaink, mint például az ébredések. Ezeknek már kevés közük lehet problémáink kialakulásához, de pillanatnyi érzékenységünk miatt jelentősen gerjeszthetik fájdalmunkat. A stresszhatások nem feltétlenül károsak, mert nem szükséges túlterhelést okozniuk. Ha ez mégis megtörtént, rámutatnak az érzékeny területekre. Felfoghatjuk az élet figyelmeztetéseinek számunkra: "hé, ez nem volt jó móka!" A szervezetünkben megjelenő fájdalmak azt jelzik számunkra, hogy valamely részünk pillanatnyilag több figyelmet, gondoskodást és szeretetet igényel. Ilyenkor a kutya is félrevonul és elkezdi nyalogatni sebeit. Kóros félelmeink is leginkább az ellentétével, vagyis életszeretettel gyógyíthatók. Azonban depresszív érzékenységünk egy alapvető ponton jelentősen különbözik egyéb fájdalmainktól. Sajnos idegrendszerünk üzenetei nem olyan egyértelműek és megfoghatóak, mint testrészeink fájdalma és ezért könnyen félreértelmezhetők. Gyermekkorunkban sem magyarázta el senki, hogy mire véljük őket, ahogyan ez más betegségeink és fájdalmaink esetében megtörtént. Ezt a hiányosságot mindenképpen pótoljuk magunknak. Ha fizikailag túlterheljük valamely testrészünket az azonnal fajdalommal jelez, a hosszas túlterhelés pedig sérüléshez vezet. Ezután az érzékeny terület, már sokkal kisebb erőhatásokra is fájdalommal reagál. Vagyis sérülés hatására csökken a teherbírása. Ugyan ez történik lelki túlterhelés esetén is. Ha a "környezetünk hatására" túl sok stressz hatás ér bennünket és ami még rosszabb, emiatt túl sok félelmetes gondolatot forgatunk a fejünkben ez erős tartós félelemérzettel jár. Állandó lelki túlterhelésre viszont érzékenység alakul ki, amely már egy kóros lappangó állapot, ilyenkor szervezetünk más kis stresszhatásra is félelemmel válaszol.

A lelki terhelést, stresszt igazából nem a félelemérzet okozza, még csak nem is félelmetes tapasztalataink. Hanem a róluk alkotott gondolataink, ezért érdemes fegyelmeznünk őket. A félelem érzet mindig ugyan olyan válasz reakció negatív gondolatainkra, mint a fájdalom a túlzott fizikai terhelésre. Ez depresszióban is megfigyelhető. Ahogyan szervezetünk a fizikai túlterhelést, vagy sérülést FÁJDALOMÉRZET-tel tudatja velünk, ugyan úgy a lelki túlterhelést, vagy sérülést FÉLELEMÉRZET-tel tudatja velünk. Ez enyhébb esetben lehet izgatottság, idegesség, súlyosabb esetben agresszió illetve, szorongás és legsúlyosabb esetben pedig reménytelenség, kedvtelenség, letargia, depresszió. De ezeket mindig a negatív gondolatok felbukkanása váltja ki. Onnan is tudhatjuk hogy valamilyen problémát jeleznek, hogy legalább olyan kellemetlenként érzékeljük őket mint fájdalmainkat. Holott ez természetes félelmeink esetében nem így van! Az igazi probléma akkor kezdődik, ha nem ismerjük ezt a megbízható és fontos mechanizmust. Ahelyett, hogy az - először még mindig enyhén jelentkező - irracionális félelmeinket idegi szervezetünk érzékenységének vélnénk, hibás értelmezésünk eredményeként hajlamossá válhatunk elhinni őket. Hiszen ez az üzenet valótlan félelmetes gondolatokként és érzésekként érkezik. A legtöbb depresszióra hajlamos emberre jellemző, hogy leginkább csak depresszióban borúlátó. Másként nem érintene ilyen kellemetlenül és befogadhatatlanul bennünket, ez az időnként ránk törő reménytelenség érzés. Mindannyian ismerünk olyanokat, akik sokkal pesszimistábbak, vagy életuntabbak nálunk, mégsem élnek át ennyire kifordító reménytelenséget és szorongásokat. Önmagunk igazságtalan hibáztatása, vagy a depresszív félelmek magunkra vétele, csakis mélyíteni fogja problémánkat, ezért mindenkit szeretnék határozottan lebeszélni erről. Rövid távon jobb megoldás valahogyan elterelni róluk a figyelmünket. Viszont elhalasztásuk később pontosan olyan robbanás szerű hatást válthat ki, mint mondjuk enyhe fogfájásunk elnyomása fájdalomcsillapítókkal.

Különösen kellemetlenek lehetnek szorongó ébredéseink. Ilyenkor alig tudjuk összeszedni magunkat. Azt hiszem, eléggé általános tapasztalat, amit egy barátom fogalmazott meg számomra: hogyha rossz álomból, illetve kedvetlenül ébred, az az egész napját el tudja rontani. Ezt azonban most már inkább megfordítanám. Vagyis szerintem elsősorban kialakult depresszív érzékenységünket okolhatjuk ébredéseinkért, nem pedig fordítva. Kétség kívül léteznek olyan hatások amelyek időnként megsokszorozzák ezt az érzékenységet. Ritkán előforduló rossz álmaimat legtöbbször az időjárási frontokkal azonosítottam. Akkor érezzük álmainkat igazán rossznak, ha ilyen módon is reménytelenség és félelem kíséri ébredésünket. Álmunk mozgalmasságától, vagy harcaitól viszonylag függetlenül. A stresszes élethelyzeteink - beleértve a depressziót is - álmainkban és ébredéseinkkor gyakran felnagyítva jönnek elő. Ez érzelmi reakcióinknak egy érdekes és megbízható fajtája. Sajátos - néha bizony nagyon lehangoló - érzelmi visszhang. Szervezetünk megtalálja a módját, hogy közölje velünk problémáinkat, akkor is ha a mindennapok során nem nagyon kívánjuk határainkat tudomásul venni. Például álmaink és ébredéseink segítségével. Sőt ezeket a rossz álmokat és pánik ébredés élményeket, néha szinte megsemmisülésként tapasztaljuk meg, valójában ennél mindig sokkal kíméletesebb hatásúak. Ezért elég mélyen rögzülhetnek is bennünk, hogy ne felejtsük el megkeresni, kijavítani, illetve elkerülni a kiváltó negatív hatásokat. Pokoli reménytelen ébredéseim még sokáig azután is előfordultak, hogy nappal már nem-igen éltem át ilyesmit.

Reggeli rosszkedvünkkor megfigyelhetjük, ébredéskor betekintésünk van mindennapi félelmetes, vagy negatív gondolataink tárházába. Továbbá a kollektív tudattalan bizonyos területeire is. Ilyenkor könnyedén felderíthetjük azokat a kevésbé tudatos félelmeinket is, amik éppen foglalkoztatnak bennünket. Mint egy reggeli leltár. Az ébredések gyakran kinyithatják gondolataink raktárát és mindig leginkább azok a gondolatok fognak egyszerre ránk zúdulni, amit naponta utoljára bele tettünk. Ha jó kedvünk van, csupa jóérzést okozó gondolat, ha éppen alkotunk valamit, azzal kapcsolatos gondolatok és ha sokat stresszelünk, akkor félelmeink fognak mind megjelenni számunkra. Ezért nem ritka, hogy reggelente lelkiismeret furdalásunk, vagy valamilyen elmaradásunk okoz kínos verejtékes ébredéseket. Például, aki éppen pénztelenségén szeretne változtatni, előfordulhat hogy ébredéskor sokszor érzi magát kilátástalanul szegénynek. "Szerencsés" esetben, ugyan így megfigyelhetjük, hogy reggelente lehetünk a legboldogabbak. Néha csak ilyenkor derül ki számomra az is, hogy neheztelek valakire, mert ez a feszültség ébredéskor sokkal konkrétabban jelentkezik, mint a mindennapokban. Amikor felfedezem ezt, nappal újra gondolhatom az egészet és megszabadulhatok a haragtól.

Erre egy másik saját példát is tudok említeni. Fiatal koromban nem szerettem tanulni, mert nem sikerült lazán csinálnom. A félelmet az Élettől, nem találtam elég erős érvnek, hogy miért kellene számomra használhatatlan információkat óriási mennyiségben magamba tuszkolni. Mégis eleve érdeklődő alapfelállásom mellé, kialakítottam egy olyan rettegő személyiséget, amely képes volt naponta százoldalnyi szavakban kódolt információt megjegyezni és a vizsgán félelmet palástolva többé-kevésbé visszamondani. Arra is pontosan emlékszem hogy annyira utáltam a tanulmányaimat, megfogadtam ha befejezem, soha többé nem vagyok hajlandó iskolapadba ülni. Ezt sikerült is szigorúan betartanom. A záróvizsgámra is ilyen, most vagy soha hangulatban készültem. Innen visszagondolva már pontosan érthető az, hogy ez a félelmetes "világ" még a tanulmányaim után is évekig vissza-vissza tért. Többször ébredtem rettegve olyan álomból, hogy készületlenül mentem a vizsgámra. A kihúzott tétel teljes ismeretlenségénél, csak az volt meglepőbb hogy mennyire sokáig kísérthetnek félelmeink. Ilyen ébredések után hosszú időbe is beletelt mire magamhoz tértem és óriási megkönnyebbüléssel tudatosult bennem, hogy "csak" egy érzelmi visszhang. Mivel ezzel a problémával ébren már sehogyan sem tudtam azonosulni, végül az álmaimból is teljesen eltűnt.

Depresszív félelmeink esetében ugyanez a folyamat játszódik le, csak mélységének és súlyosságának megfelelő kellemetlenséggel. Az ébredés egy kitüntetetten depresszióra érzékeny állapot. A pszichiátriában, a gyógyszerek jótékony hatásának kialakulásig - súlyos esetekben is eredménnyel alkalmazott - egyik furcsa kezelés, az éjszaka átvirrasztása. Amely csökkenti a szervezet terheltségét és növeli a szorongóban a hitet. Egyszerűen azáltal, hogy nem kell az ébredést elviselnie. Holott ez minden ismert betegséggel ellentétes működésre utal: ugyanis depresszióban általában ébredéskor a legerősebbek a tünetek és estére gyengülnek. Gyermekkoromban sem szerettem a délutáni alvást, bármennyire fáradt voltam. Azt hiszem leginkább azért, mert a világvége hangulatú ébredéseimtől féltem. Pedig emlékeim szerint akkor még ritkán volt ez, de mindig nehezen ébredtem. Ennek ellenére, az alvási ciklusok csökkentése - akár délutáni alvás beiktatásával - sokaknál működő javasolható módszer. Lehet hogy nem könnyű átszokni, de összességében könnyebb ébredésekhez vezet. Ugyanis a túlalvás sokkal erősebb depressziós kockázat. Nyomott napokon sok múlhat az ébresztőórán. Korábbi keléssel elkerülhető, hogy beleébredjünk a világ feszültségébe. Ez főleg akkor tudatosulhat bennünk, ha vissza alszunk. Félálomban a depresszió simán elhitet velünk valóságosként olyan gondolatokat is, amin éberen csak mosolygunk. Sokaknál szorongás csak ilyenkor jön elő. Ébrenlét és álom határán gondolkodásunk nagyon gyorssá válik. Rengeteg gondolatot előhívhatunk és fejben végig játszhatunk. Aztán újra ránézünk az órára és csak néhány perc telt el. Egyéb ingerek híján, figyelmünket teljes egészében a félelmetes gondolatok köthetik le. Mindig sokkal nehezebb kimászni belőle, mintha napközben esünk bele.

Felnőttként, masszív kételyeket ébresztett bennem az alvás céljait illetően, hogy évekig sokszor ébredtem erőtlenségben és feküdtem le este ugyanaznap teli energiával és életörömmel. Kinek van kedve felébredni egy olyan világra, ahol reggelre minden elromlott? Nincs is mit tenni. Hiszen elfogyott az öröm. Az élet hajtóereje. Hogy-hogy ez eddig nem jutott eszembe? Az estéből már csak arra emlékszem halványan, hogy az ágyamba feküdtem le és ehelyett egy mély gödörben ébredtem. Teljes kilátástalanságban és reménytelenségben. Ilyenkor valahogyan meg kell törnünk, osztatlanul a reménytelen félelmekre irányuló figyelmünket. Erőnk ezen múlik. Milyen gondolatokkal és érzésekkel ébredtünk, illetve milyen gyorsan tudunk eltekinteni a visszahúzó gondolatoktól. Egyáltalán nem akaratunkon, vagy kipihentségünkön. Nekem mindig ébredéseimkor "sikerült" leginkább eltávolodnom az Élettől. Erőm forrásától. Itt aztán alaposan megfigyelhetjük poklunk alapfeltételeit: a reménytelenség érzést és a félelmetes gondolatokat. Ezek olyan erősek lehetnek, hogy félálomban, ébredéskor szinte lehetetlenség megvonni tőlük gondolatainkat. Nekem ilyenkor csakis gondolataim teljes megállítása segitett, meditatív légzésgyakorlattal. Szigorúan minden figyelmünket a hosszú mély belégzésre és kilégzésre koncentrálva, javíthatunk annyit lelki világunkon, hogy képesek legyünk felkelni. Ezután mozgással, majd intenzívebb tornával tovább javíthatjuk kedélyünket. Azonban ez a meditatív légzés gyakorlat, ilyen erős pánik félelemben, vagy kilátástalanságban csak akkor fog működni, ha minden nap gyakoroljuk. Hogyha rosszullétre ébredünk, a továbbalvás kényelmesnek tűnik. Annak ellenére, ha van erre lehetőségünk, sem érdemes ezzel próbálkoznunk. Ugyanis ilyen gondolatokkal elaludni gyakran vezet rémálomhoz és mélyebb rosszulléthez.

Mindig nagy csodálattal néztem azt a számomra földöntúli képességet, amikor reggel az ágyból Valaki simán nekiindul a napnak. Észrevettem azt is, hogy nagy fejlődési lehetőségeim vannak ezen a téren. Esténként lefekvéskor nemcsak azt vagyunk képesek magunkba szuggerálni, hogy mikor ébredjünk, hanem hogy milyen gondolatokkal. Elalvás előtt megtervezhetjük reggeli, majd egész napi teendőinket. Tudatosan előre erőt gyűjtve az ébredéshez. Különösen időjárás változáskor, vagy egyéb kilátástalan, feszült élethelyzetekben. Kitalálhatjuk azt is, milyen klassz dolgok várnak ránk az elkövetkező napon. Kedélyállpotunk előre elhatározása sajnos súlyos depresszív érzékenység esetén talán nem nyújt mindig kielégítő eredményt. Lehet, hogy éppen semmi javulást sem, de állapotunk javulásával későbbiekben majd egyre hatékonyabban alkalmazható. Feladatainkat tekinthetjük kalandnak, vagy jó lehetőségeknek. Csakis depressziónk láttatja őket félelmetesnek. Ezért egyszerűen csak meg kell cáfolnunk magunknak ezeket a gondolatokat. Minden fejben dől el. Az életerőnk is. Sőt, későbbi fejezetekben arról is szó lesz, hogyan ereszhetjük el végleg félelmünket a reménytelenségtől. Idővel gyermeki lelkesedésünket és bizalmunkat is visszanyerhetjük és nem kellenek majd ilyen gyakorlatok az ébredéshez.

Szomorú ébredéskor, a torna a legjobb módszer. Akár milyen erőtlennek érezzük magunkat. Azonnal nagyot lendíthetünk magunkon, életerőnkön és javíthatunk gondolatainkon, bizalmunkon az élet felé. Csak hát ehhez cselekedni kellene... Ezután már próbákozhatunk meditációval tovább javulni, ami ébredéskor azonnal nagyon nehéz lenne. Sokan mondják, hogy végre volt annyi erőm, hogy már mozogtam is kicsit. Na ez talán nem a legjobb megközelítés. Ne várjuk életerőnk megjelenését a mozgáshoz, hiszen éppen leginkább a mozgás mozgósítja. Az sem baj hogy nehéz és éppen minden érzésünk a mozgás ellen szól. Még mindig könyebb mint szorongani. Meg kell próbálni, egyre könyebb lesz. Ha ébredéskor mozdulni sincs kedvünk, fantáziánknak is nagy hasznát vehetjük. Rendkívül fontos tapasztalat, hogy elegendő elképzelnünk a mozgást, vagy kedvenc sportunk, táncunk mozdulatait. Ez máris megindítja bennünk annyira az életet, hogy ezután már a mozgás sem fog lehetetlen ötletnek tűnni. Gondolat választásunk egyáltalán nem csak negatív irányban befolyásolhatja kedélyünket és erőnket. Felfedezhetjük, hogy mozgósított életerőnk a depresszió ellentéte. Ráadásul rajtunk múlik. Azért mert egy időre elvesztettük az irányítást, nem kell megijednünk attól is, ha kiderül felelősségünk és hogy a gyeplő valójában mindig is a kezünkben volt, csak nem tudtuk használni. Nekem - nem kevés idő alatt - sikerült benne meglátnom az Élet megbízható tökéletességét. A világot talán nem befolyásolhatjuk, de nem kell hinnünk a reménytelenségnek. Bármekkora erővel is tereli figyelmünket magára. Gyakorlással képesek leszünk ébredéskor is gyorsan formába lendülni.

Ime néhány fontos tapasztalat és felismerés, amit legtisztábban csak depresszióban nyerhetünk: BOLDOGSÁG => ÉLETERŐ. Kedv nélkül erőnk sincs. Vagyis, ha sikerül valamihez kedvet "csinálnunk", akkor erőnk is lesz hozzá. Ez a megfeleltetés azt hiszem fordítva is igaz lehet. Nem csak az örömből csiholhatunk erőt, hanem az erőből is örömöt. Ezért nagyon hatékony a testmozgás depresszió ellen. Illetve ezért szeretjük a nehézségeket, sőt időnként a szenvedést: erőnk megtapasztalásából örömöt nyerhetünk. Ezt persze könnyebb elképzelnünk kedvenc inspiráló nehézségeink esetében, mondjuk mikor felfelé kerékpározunk a hegyoldalon. De sokkal nehezebb depressziónkban. Pedig láthatjuk micsoda felfedezéseket tehetünk általa: örömünk érzékelése, életerőnk szabad működésének érzékelése. Ennek megfogalmazásakor talán kivilágosodik számunkra, miért hat ránk depressziónk nyomása elgondolkodtatóan. Nem ritka az a baleset, hogy életenergiánk előhívása nem csak tudatos terveinken múlik. Ezt leginkább akkor befolyásolhatják külső körülmények, ha lassan érzékennyé válunk rájuk. Ezek előfordulásakor lehetünk néha különösen idegesek, ingerlékenyek, vagy semmi jó nem jut az eszünkbe. Pedig éppen természetes örömünkre és lelkesítő gondolatainkra lenne szükségünk erőnk tetszőleges megidézésez. Sajnos a depresszív hatások pontosan ezen a területen támadnak ránk. Ha kicsit is félünk tőle, ezáltal elfogadjuk magunkénak ezeket a beszűrődő depresszív rossz érzéseket és a belőle felmerülő gondolatokat, az végül teljesen kedvünket veheti. Legsúlyosabb esetben pedig legmélyebb félelmeinkkel nézhetünk szembe, a reménytelenséggel. Amely mindig azt bizonygatja számunkra, hogy a lehetőségeink, az erőnk és az élet végére értünk. Természetesen mindannyian szeretnénk hinni, hogy boldogulásunk saját "kezünkben" van. Szerintem szorongásunk a biztos jele annak, hogy még nem adtuk fel ezt a meggyőződést. Biztos vagyok benne, hogy soha senkinek nem is kell.

Látszólag akaratlan agymenéseinkben több is lehet ám előnytelen automatizmusnál! Azt hiszem, egyszerűen néhányunk kíváncsisága és eltökéltsége bőven meghaladja iszonyodása mértékét. Örömünk áramának megfejtéséhez, életerőnk tudatosabb szabályozásának elsajátításához. Másoktól is sokszor halottam már, hogy most életének ebben a szakaszában meg kell értenie mi is ez és miért történik éppen vele. Olyannal is találkoztam, akinek bűntudta támadt boldogtalanságai folytán és szégyellte hogy valamit rosszul csinál, vagy pedig valami lényegeset nem ért még. Az élet hajtóerejének felfedezése szerintem nagyon is bátor és tiszteletre méltó cselekedet. Megfelelő stratégiával meg is birkózhatunk vele. Erőtlenségünk bátorságpróbája olyan izgalmas kérdéseket vet fel, amelyeket mindenképpen meg szeretnénk érteni. Életerőnknek és egészségünknek egyáltalán van köze a korhoz, vagy testi erőhöz? Hiszen egy kisgyermek ereje töredéke egy felnőttének, de próbáljuk csak meg követni egy ideig. Aztán ismerünk olyan jó kedélyű időseket, akik hihetetlen energiákkal rendelkeznek. Most, hogy a boldogság fogalmát így lefordítottuk magunknak, kijelenthetjük emlékeztetőnk elsősorban erről szól. Az erőről.

Következő fejezet >> Depresszív gondolatok