Boldogtalanságaink hasznosságának végiggondolását egy olyan kijelentéssel kezdem, amit mindannyian jól tudunk: az öröm fontos dolog. Majd egy olyan kijelentéssel folytatom, amelyet valamikor így éreztünk, de talán most már nem találjuk ennyire triviálisnak: az örömnél semmi sem természetesebb jelenség. Gyermekkorunkban a legkisebb nehézséget sem okozott örömmel lennünk. Még különösebb körülmény sem kellett ehhez. Azt sem tudtuk, hogy egyáltalán létezik valami, ami sokáig meggátolhat bennünket ebben. Az öröm nézőpontjából az életünk mindig fantasztikus kaland és lehetőség. Ma is. Nem tudom, hogy van-e kellemetlenebb helyzet a boldogtalanságnál. Depressziónál. Amely ennek az örömteli világlátásnak pontosan az ellenkezője. Kedv nélkül még a napot sincs erőnk elkezdeni. Ezért talán jelen pillanatban el sem tudod képzelni hiányának miféle haszna lehet. Pedig arra szeretnélek biztatni, hogy feltétlenül keresd őket. Életbevágóan fontos felismerésekre juthatsz általuk. Nemcsak arra, hogy az öröm nélkülözhetetlen, hanem hogy mi rajtunk áll. A depresszió talán legfélelmetesebb érzése éppen az, hogy ez nem így van.

Ezért azonnal csökkenni fog a rossz érzés, amikor valamilyen biztató módszerre, vagy gyógymódra találunk boldogságunk helyreállítására. Még ki sem próbáltuk, máris javul az állapotunk. Bizalmunk az élet felé. Megkönnyebbülésként, vagy felszabaduló erőként, örömként azonnal megfigyelhetjük a változást. Ehhez hasonló fellélegzés történik, amint valami értelmet találunk boldogtalanságunkban. Például, ha a legalul olvasható felsorolásból valamelyiket el tudod fogadni magadnak, vagy esetleg saját előnyökre lelsz a félelmekben. Mindkét esetben csak a szemléletünkön változtattunk. Ez azonban már egy másfajta szemlélet változás. Nem csak megszabadulásunk reménye okoz javulást, hanem amikor egy kicsit jobban el tudjuk fogadni állapotunkat. Vagyis ellentétes hozzáállások okoznak azonos eredményt. Ez nagyon jó hír, mert nem nehéz megtalálnunk a közös nevezőt. Ellenállásunkat. Amely mindkét esetben csökkent. Ellenállásunk, félelmünknek az a része amelyről pillanatnyilag is magunk tehetünk. Elutasító viszonyulásunk a depresszióhoz. Mégis észrevétlen maradhat számunkra, mert szinte reflexszerűen működtetjük. Ezt nagyon "jól" begyakoroltuk az évek során. Valójában ellenállásunk saját félelmi reakciónk a depressziótól. Tehát ez is félelem, de ezzel az átnevezéssel könnyebben megkülönböztethetjük az idegen depresszív hatásoktól. Nem szeretném sokat kerülgetni a lényeget, mindezzel azt szeretném elmondani, ha sikerül valahogyan megszüntetnünk saját félelmünket a depressziótól, akkor idővel megszűnik érzékenységünk a depresszív hatásokra. Ezért sohasem fogunk találkozni olyan depresszióssal, aki nem retteg tőle. Depresszív érzékenységünk mindenféle bizalmunkat romboló gondolatokból és hatásokból fokozatosan fejlődik ki az évek során és bizony saját tapasztalatból mondhatom, nagyon stabil és erős félelem képződményekké válhat bennünk. Félelmi reakciónkat a depressziótól leginkább azzal csökkenthetjük, ha alaposan megismerjük. Lappangó félelmeinket pedig meditációval, gondolataink mindenkori fegyelmezésével tudjuk hatástalanítani.

Mondok néhány példát azonnali ellenállásra késztető gondolatokra:
"Jaj, már megint belekerültem!"
"Sosem sikerül elkerülnöm."
"Ez már soha nem ér véget?"
"Így nem lehet élni."
"Egyre rosszabb."
"Régen még tudtam örülni az életnek."
"Úgy érzem elpusztít."

Depresszió a világ félelme, kisszerű érzéseink és gondolataink közös pöcegödre, aminek legmélyén a reménytelenség található. Depresszív gondolataink és érzéseink innen bújnak elő. Bármennyit próbálgathatjuk ezeket az életet tagadó valótlan elgondolásokat, semmilyen hasznosítható eredményre nem vezetnek. Csak még több kilátástalanság és bevégzettség érzéshez. Vagy talán mégis? Ha túl nézünk a félelmünkön, megfontolhatjuk hogy a depresszív gondolatok működésképtelenségénél nincs is jobb bizonyíték igaztalanságukra. Ennek fényében újra végig olvasva az előző negatív gondolatsort, máris láthatjuk, hogyan törhetjük meg egyre mélyebbre rántó folyamatának erejét. Úgy hogy már az első (legkevésbé) szorongató gondolatok felbukkanásánál elhárítjuk, hogy magunkra vonatkoztassuk, illetve igaznak ismerjük el őket. Ilyen módon a felmerülő félelmetes gondolatok hatását tudatosan és módszeresen érvényteleníthetjük, egyszerűen mindig kijavítjuk őket. Sajátunknak gondolt - valójában idegennek érzett és akadályozó - félelmetes hiedelmeink helyett, pedig mindig találhatunk magunknak valami elfogadhatóbb és jobban hihető szemléletet. Hiszen, ha nem működik egy elmélet biztosan nem igaz. Sose felejtsük el, a természettudományban sincs az igazságra ennél jobb meghatározás! Emlékeztetőnk fejezeteiben részletesebben is olvashatsz arról, hogyan lehet feloldani a depresszív érzékenységünket, amely időnként kényszeressé változtathatja gondolkodásunkat. Csakhogy bizonyosan nem még több ellenállás és kényszer alkalmazásával. A depresszió fontos jellemzője, hogy ezek az elfogadhatatlan érzések és gondolatok, ideiglenesen igaznak tűnnek számunkra. Vagyis javaslatom - hogy barátkozzunk meg depressziónkkal, azáltal hogy megkeressük előnyös oldalait - ilyenkor biztosan akadályoztatva lesz. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ragaszkodni kellene hozzá. Egyszerűen, inkább szeretetünket adjuk hozzá, nem pedig még több félelmet.

Egyáltalán nem hinném, hogy depresszióban önként adunk helyet a fejünkben, ilyen idegen rossz érzéseket keltő gondolatoknak. Sőt azt hiszem, éppen azokat érintik a depresszív hatások legkellemetlenebbül, akik inkább szívesen és örömmel szeretnek a világról gondolkodni. Azonban depresszív érzékenységünk a saját hiedelmeink és reakcióink eredménye. Még azt sem gondolnám, hogy ez feltétlenül valamilyen súlyos hiba, vagy félreértés következménye lenne. Bár, ha csak a megszökést tartjuk szem előtt, akkor biztos hogy rossz irányba kezdtünk futni, másként bele sem eshettünk volna ebbe a csapdába. Inkább az Élet egy olyan különleges tapasztalatának és figyelmeztetésének tekintem, amelyet már nem lehet könnyen figyelmen kívülre terelni. Ezért amikor már nem akartam azonnal elzavarni, sőt elkezdtem keresni az értelmét, nem "csak" érzékenységem és a depresszió ellenszere mutatkozott meg számomra, hanem az élet szemléletének egy új fajta lehetősége is. Visszatérő szorongásainkban, depressziónkban is az élet egyensúlyra és tökéletességre törekvése mutatkozik meg. Azt hiszem, mindaddig nem tudunk eltekinteni tőle, amíg meg nem értjük az üzenetét számunkra. Ezért a tüneti kezelés, vagy elfedés nem biztos hogy hosszútávon is eredményes megoldás. Inkább gondolkodásunk negatív kényszereinek alapos feltárását és hiedelmeink újragondolását. javasolnám. Vagy legalábbis gondolataink fegyelmezését.

Lehet, hogy éppen szem elől tévesztettük, de most is meg van gyermekkori képességünk a boldogságra. Eredendően mindannyian megfelelő védelemmel rendelkezünk a világ depresszív hatásaival szemben. Úgy is fogalmazhatunk, hogy - bármilyen negatív gondolatokat is cipelünk magunkkal éppen - valójában az élettel semmi sem kelhet versenyre. Ezt az életerőnket képesek vagyunk érzékelni és Örömnek is szoktuk nevezni. Talán eddig mint legfontosabb erőforrásodként még nem gondoltál rá, de épp elég ijesztő, ha úgy tűnik valamiért nem férünk hozzá. Észrevehetjük, élethelyzetünkkel szembeni ellenállásunk, a saját életerőnkkel is szemben hat. Ha sikerül fokozatosan elérnünk, hogy ne tekintsük méltatlannak és ne próbáljuk mindenáron elkerülni ezt a tapasztalatot, akkor egyre könnyebb lesz viselnünk. Végül le is tehetjük. Depressziónk az Élet különleges üzenete számunkra. A változtatásra. Ez a felszólítás tulajdonképpen sejtjeink és szerveink intelligenciájának megnyilvánulása. Életvitelünk, vagy táplálkozásunk és bizony elsősorban gondolkodásunk megváltoztatására. A jövőben az is előfordulhat, hogy már nem tekintjük tehetetlenül elfecsérelt holtidőknek ezeket a tapasztalatainkat. Arra használjuk majd amire valók. Tehermentesítésre. Hiszen rámutatnak a "feleslegesen" cipelt terhünkre.

A boldogtalanságunk hasznos (szerethető?) oldalai:

• A boldogtalanság megerősít, akár mennyire is reménytelennek látjuk helyzetünket.
• Hiszen, később még mindig megtalálhattuk nehéz élethelyzeteink rendkívüli hasznát, még ha jelenleg nem is látjuk ezt.
• A depresszió reménytelensége nagyon jó lehetőség a BIZALOM gyakorlására.
• Az a kellemetlen érzésünk, hogy valami nincs rendben, pontosan azt jelenti, hogy valami nincs rendben. Visszatérő rossz érzésünk mindig figyelmeztet bennünket.
• Depressziónkban erőtlenségünk, és kedvtelenségünk azt jelzi számunkra, hogy pillanatnyilag nincs értelme cselekednünk, mert híján vagyunk életerőnknek. Elsősorban nem akaratra van szükségünk, hanem kedvre. Azaz, hogy nincs is semmi fontosabb dolgunk, minthogy rendbe hozzuk hozzáállásunkat az élethez.
• A depresszió gerjeszti és ezáltal a felszínre hozza fájdalmunkat, feszültségeinket, irányultságunkkal ellentétes kisszerű gondolatainkat, lappangó félelmeinket. Amelyeket valamikor megfontoltunk és magunktól nem szívesen gondolunk újra, ezért el is tüntettük őket szemünk elöl. Vagyis azok szorongásban felismerhetővé és egy kis figyelemmel feloldhatóvá, helyettesíthetővé válnak nagyszerű gondolatokkal.
• A szorongásban sokkal könnyebben és alaposabban figyelhetjük meg ezeket az akadályainkat, haszontalan félelmeinket, saját árnyéktestünket.
• Hosszútávon, a szorongás mellett eltörpülnek egyéb problémáink (még akkor is ha pillanatnyilag éppen hogy felnagyítódnak), vagyis az élet okozta egyéb félelmek, vagy szomorúságok kevésbé zavarnak majd össze.
• Ahhoz, hogy megérthessük az életerő (öröm) áramlásának dinamikáját, tetszőlegesen megidézhessük és szabályozni tudjuk, néha bizony el is kell zárnunk.
• A fegyelem az elménél kezdődik. Csapongó, fegyelmezetlen elmével nem lehet alkotni, teremteni. A szorongás páratlanul hatékonyan tanítja elménket fegyelemre. Ilyenkor - első ránézésre - nagyon szűknek tűnő ösvényt hagy a mozgásra. Nem fogadhatjuk el magunkra igaznak az idegen érzést keltő gondolatokat. Hiszen megfontolásukkal azonnal sokat rontunk világunkon. A pánik irányába. De ugyanez történik a teljes elutasítással. Ha türelmetlenül ellenállunk helyzetünknek. Ugyanis, szembenállásunk és nekifeszülésünk az életenergia áramlásának ellenében fog hatni. Az élet ellenében, örömünk és erőnk ellenében. Ugyancsak a pánik irányába.
• A depresszió türelemre tanít. Hiszen félelmünkben azt hihetjük, nem a megfelelő helyen és nem a megfelelő dolgot tesszük éppen, sikerünk érdekében. Minden nagy előrelepésünket lelkesedésünk és örömünk hajtotta. Nehezen tudjuk elképzelni, hogy tehetetlen depressziónkból eredmény születhet. Esetleg úgy érezzük, hogy ezeregyedikre is totális kudarcot vallottunk boldogságunkkal. A sürgetést, amit ilyenkor érzünk, megint csak nyugodtan hozzásorolhatjuk a világ félelmeihez. Depressziónkban, éppen hogy az örömünk megértésén és tetszőleges előidézésén munkálkodunk. Hiszen, ha úgy is mindent az örömünkért teszünk, kell-e még valaminek sikerülni boldogságunkon kívül? Vagyis depresszióban a lehető legtökéletesebbet tesszük sikerünkért.
• A depressziós szorongás nagyon hatékonyan oldja el ragaszkodásainkat a gondolatokhoz. Azért gondolkodunk, mert nagyon hasznos és általában örömteli tevékenység. Boldogtalanságunknak ebben a szélsőséges megjelenésében az agyalás nagyon kellemetlenné válhat. Ez aztán alaposan átrendezi azt a felnőtt korunkra kialakult meggyőződésünket, hogy gondolatok nélkül nem létezhetünk. Gondolataink olykori mellőzése egyáltalán nem a halál, épp ellenkezőleg.
• Rossz érzésünk megtanít bennünket a szeretet és a félelem viszonyára, pontosabb elkülönítésére.
• A boldogtalanság érzése által felismerhetjük viszonyulásunkat a boldogtalansághoz, a félelem érzése által felismerhetjük viszonyulásunkat a félelemhez.
• A félelem is kiváló hajtóerő lehet, például fejlődést generálhat.
• Csak a legnagyobb megpróbáltatások válhatnak a legnagyobb diadallá.

Várjuk további javaslatod, véleményed, hozzászólásod a témához!