A valódi belső örömöt magad teremted, nem függ a külső körülményektől.
Egy folyó áramlik benned és rajtad keresztül, mely az öröm üzenetét hordozza.
Ez az isteni öröm az élet egyetlen célja.
Sri Chinmoy


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Depresszív gondolatok
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Be:
Kedves Katalin! :hi: Nem tudom pontosan mire gondolhatott a doktornő, de a meditáció "veszélyessége" depresszióban, annyira gyakran felmerülő kérdés, hogy az oldalon és az üzenőfalon is többször kitértem már rá. :meditate: :lamo: Akinek nagyon rossz érzése van emiatt, vagy fél tőle, az inkább ne próbálkozzon mély meditációval, először talán csak meditatív légzéssel. :zzz

Katalin:
:cry: A doktornőm azt mondta, ha gyógyszertszedek ,nem meditálhatok, mert, összecsuszik az agyam!?

Be:
Szia! :hi: Csak sejteni merem a választ a kérdésedre. :-? De ha megfigyeled, minden nagyobb félelmünk a jövőre (mi lesz?), vagy a múltra (lelkiismeret furdalások, mit rontottunk el?) vonatkozik. Ráadásul a félelmeket könnyen tanuljuk meg automatikussá, tudatalatti reflexé, félelem reakciókká. Tehát talán jellegükből adódóan nem csoda, hogy amikor ezek a felszínre kerülnek (takarítási célból), kirángatnak a jelenből. Ezért csak a szorongásokat kellene negatívan értelmeznünk és a depressziónak (nyomásmentesítés) lehetne örülni is. Persze, ha ez olyan könnyű lenne, amikor elönt minket az életünk fájdalma, ha túl sokat hozunk a felszínre boldogságvágyunkkal. :sad: Most ott tartok ezzel a lomtalanítással, hogy szorongások már alig fordulnak elő, de erős frontok idején, néha nagyon erőtlenné válok. Vagyis most éppen ezeket az életerő gátakat dolgozom fel. Ezt pedig azért merem feltételezni, mert sohasem voltam ilyen erős (hamar fáradtam) életem során, javul a munkabírásom, ami emlékeim szerint mindig gyenge volt és velem született fáradékonyság. :training: :jump: Ugyanakkor ilyen időzavar, hogy nem találom a jelent, nagyrészt már teljesen elmúlt, holott éveket töltöttem kellemetlen "időutazós" szorongással, igaz akkor még nem tudtam, hogy ez mi is lehet. :washing: Tudatalattink és érzelmi rendszerünk lomtalanítása. :cleaning: :victory: :meditate:

félelemésreszketés:
Szia! Nekem még egy olyan kérdésem lenne, a gondolati síkokkal kapcsolatban, ha pl csinálunk egy tevékenységet vagy együtt vagyunk épp valakivel vagy valakikkel, akkor miért van az, hogy nem tudok a jelenben lenni, megélni a maga valójában dolgokat mint régen? Hanem még akkor is valami szorongatón jár az eszem, amin régen nem. Olyan érzet is rám szokott jönni, hogy valami rossz lesz, és nem tudom megélni sok esetben személyekkel való kontaktomat.. olyan tisztán... egyszerűen, emberien.. ez lelki probléma vagy lehet valami agyi betegség is hátterében? vagy csupán a szorongásom nagy...? :unsure:

Érdeklődő:
Értem, igen, köszönöm :bye: É.

Be:
Ez a meditatív tudatállapot, hasonlatos ahhoz, amikor valaki elréved, néz mereven a semmibe. :hmm: "Csak" ugyanezt a gondolat-mentes állapotot kell elérni, ami gyermekkorunkban még könnyen ment és ha megkérdezte valaki min gondolkodtunk, nem tudtuk megmondani, ugyanis semmin. :meditate: Azóta a sok gond, kinevelte ezt az öngyógyító automatikus meditatív képességet belőlünk és most csomó erőfeszítésbe kerülhet visszaszereznünk. :meditate: A könyvet nem ismerem. :n

Érdeklődő:
Köszönöm szépen! Szóval a célunk, h a gondolataink száma csökkenjen... persze, ez jó nehéz . Ma meg John Main könyve a meditációról került kezembe, talán ismered.... (Bencés kiadó, Pannonhalma) Minden jót, É

Be:
Igen, ez is egy ajánlott feszültség mentesítő meditációs technika, ami jól működhet, ha valaki nem veszít közben célt. Sajnos sokaknál azt látom, hogy elvesznek a technikában és a szertartásban precízen és művészi tökéletességgel végre hajtva, de maguk sem tudják mi célból, évekig csinálnak valamilyen "meditációt", gyakorlatilag a gondolkodásuk csillapításának eredménye nélkül :y :meditate:

Érdeklődő:
Kedves Be! Az imént érkeztem meg egy előadásról, a Transzcendentális Meditációról hallgattunk érdekeseket. Ismered-e, s ha igen, ajánlod-e? Üdv, É.

Be:
Kedves Niki! Ez az egész oldal a tanács, amit kérsz! Ezért csináltam. :lamo: Persze én is örülnék, ha össze lehetne foglalni három négy mondatba, vagy néhány szóba egy szabályt. Végül is lehet: NE FÉLJ! Csak nem jutsz vele sehova, mert nem fogod tudni megcsinálni, depresszív szorongásban. Ha lenne egy egyszerű szabály, ami működik, már kitalálta volna valaki. :thinking: Sok-sok hasznos módszer van, amivel tudod csökkenteni a szorongást. A legegyszerűbb és leggyorsabb módszer a: sör, bor, pálinka. :drinks: Ahhoz, hogy hosszútávon csökkenjenek szorongásaid, először rövid távon kell kis eredményeket elérni és mindig békésebben viselni, mint eddig: testmozgással, az elméd fegyelmezésével, meditációval, stb. :meditate: De ezek a módszerek már gyakorlást igényelnek: :training: :jump: :first: [url]http://www.boldog.info/mit_tehetunk_depresszioban.php[/url]




Stat:

Látogatók : 125207
Jelenleg : 1

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 123
Robotok : 202

Depresszió feloldása



Nagyon fontos részhez érkeztünk, depresszív érzékenységünk feloldásához. Ez a fogalmunk nem-igen különbözik a depressziótól, inkább csak talán pontosabban fejezi ki ezt a furcsa jelenséget. Mivel sokszor felmerül (önmagunkban is), ezért nem győzőm hangsúlyozni: a depresszió nem betegség és főleg nem személyiségünk valamilyen hibája, vagy szenvedő hajlama. Egyszerűen: idegrendszerünk túlzott érzékenysége. Arról sem vagyok meggyőződve, hogy mindig kell valamilyen tartós stressz a kialakulásához. Az viszont már teljesen bizonyos, hogy ezt az érzékenységet elsősorban félelmünk hizlalja. Természetesen bárkinél előfordulhat, hogy hangulata és gondolatvilága éppen leromlik valamiért. Talán emlékezhetünk, hogy gyermekkorunkban még egyáltalán nem ijedtünk meg pillanatnyi rosszkedvünktől. Ilyenkor kerestünk magunknak új lelkesítő gondolatokat, vagy kimentünk játszani, mozogni. Ugyanis, mentális egészségünk három fontos összetevője, érzelem- és gondolatvilágunk, illetve életerőnk, normális esetben önmagát kiegyensúlyozza. A következőkben arról lesz szó, miért billen meg ez az egyensúly, néha ilyen helyrehozhatatlannak tűnő mértékben: depresszív érzékenységgé. Főleg, hogyan tudjuk ilyenkor is gyógyítgatni, javítgatni, hogy minél hamarabb helyreálljon automatikus egyensúlya. A túl gyakran, illetve kényszeresen visszatérő rossz gondolataink, életkedvünk hiánya, vagy akadályozóan túlzott érzékenységünk a félelmekre, már "kórosnak" mondható. Ide sorolva legsúlyosabb előforduló félelmeinket is, a reménytelenséget, kilátástalanságot, vagyis a depressziót. Azonban talán mégsem annyira sötét ez a helyzet, mint ahogy elsőre látszik. A depresszió egy fontos, sőt hasznos lehetőség, ha sikerül megszelídítenünk.



Az előző fejezetben gondoltuk végig, hogy a veszélyek megtanulása részben tudat alatt is történik. Félelmeink így érzelmi reflexé, érzelmi reakciókká válhatnak, hogy legközelebb segíthessenek a baj elkerülésében. Félelmeink közül nagyon kevés a velünk született. Ilyen például, a hirtelen nagyon hangos zajok. Előszeretettel is alkalmazzák a filmekben, hiszen szinte mindenkinél működő feszültség keltő eszköz. A kevés kivételtől eltekintve, automatikus ijedt reakcióink, vagy rögzült félelmeink kialakulása mindig gondolkodásunk eredménye. Ennek szélsőségesen "negatív" megjelenése pánik félelmünk, vagy fóbiáink, ha valamilyen helyzetet az elménk sorozatosan veszélyesnek minősít előzőleg. Itt is gondolatvilágunk szerepe a legmeghatározóbb, illetve talán erre fordítjuk a legkevesebb gondoskodásunkat, például stresszes élethelyzetekben. Általánosan igaz, hogy elsősorban mindig gondolatainkat kell rendbe hoznunk, hogy érzelmeink és érzéseink, életkedvünk és életerőnk helyreálljanak. Depresszív érzékenységünk is, leginkább éppen negatív gondolataink kényszerességében mérhető. Máskor viszont könnyedén mellőzzük ezeket. Mivel depresszív tapasztalataink egyáltalán nem állandóak, egyénenként és alkalmanként is változnak, ezért nem mindig nyilvánvaló rokonsága félelemeinkkel. Gyakran persze jelentős szorongó félelem kíséri, de ennek általában könnyen fellelhető oka sincs. Nem is szívesen valljuk be magunknak, hogy félünk valamitől, ezért hacsak lehetséges inkább kedvtelenségünket, vagy érthetetlen reménytelen szomorúságunkat hangsúlyozzuk. Ezt azonban érdemes alaposan átgondolnunk, ugyanis depressziónk pontosan itt kapaszkodik belénk! Menekülésünk, vagy szabadulási kényszerünk nem félelem? Ha mástól nem, hát magától a depressziótól. Hiszen cselekvésünk gátoltsága, szellemi beszűkülésünk, súlyos rossz érzésünk, továbbá minden igyekezetünk, hogy ezt elkerüljük valahogyan, mind-mind a fóbiás félelmekre, illetve a pánikra jellemző hatás.



Részben tudatalatti érzelmi intelligenciánk, természetesen sokkal finomabb és pozitívabb érzésekkel is üzenhet számunkra. Amikor gyorsan kell döntenünk, vagy egyszerűen nincs lehetőségünk alaposan elemezni a helyzetet, leginkább érzéseinkre hagyatkozunk. Általánosan is kijelenthetjük, hogy érzelmi reakcióink pótolhatatlanul értékesek. A helyzethez tartozó céljainkat és tapasztalatainkat, - illetve még pontosabban fogalmazva - ebből leszűrt gondolatainkat jelenítik meg számunkra, összefoglalóan érzelmekként. Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy tudattalanunk és érzelmi intelligenciánk, sokkal mélyebb, alaposabb és tartósabb "tudást" közvetíthet, racionális elménknél. Valamivel kapcsolatos érzéseink, - egészséges esetben - élet tapasztalatunkat tükrözik, amellyel lelkünket építgettük életünk során. Ezért, teljes joggal nevezhetjük érzelmi világunkat, lelkünk információs csatornájának. Mindaddig, amíg felnőtt korunkra általában sikerül alaposan beszennyeznünk. Felesleges, vagy túlzott aggodalmainkkal, félelmeinkkel. Ilyenkor tűnhet úgy, hogy kicsúszik a kezünkből az irányítás. Azonban, ez még sem teljesen pontos megfigyelés. Csak most tudom alátámasztani logikus érvekkel emlékeztetőnk elején leírt megállapításomat: valójában a depresszív jelenségek, egészségünk, életörömünk és életenergiánk leghatékonyabb működtetésének eszközei. Érzelmi rendszerünk öntisztulási folyamata, régi félelmeink kimosódása. Lehetséges ezt a csatornát patyolat tisztán is tartani, leginkább félelmetes gondolataink mindenkori fegyelmezésével. Mivel tudattalanunkhoz korlátozott hozzáférésünk van, hiszen alapvetően fontos automatizmusainkat működteti, ha túlzottan elszennyeződik, akkor sem nekünk kell lemásznunk, hanem csatornánk tartalma jön fel időnként. Azok a tudat alattivá vált gondolatok, amelyek átmosást igényelnének, mert tömítenek. Vélhetően ilyesmi történik "rossz" álomból ébredéseinkkor is. Ugyanis alvás után, van némi bepillantásunk a tudatalattinkba és leginkább azok a félelmeink mutatkoznak meg (sokszor szimbolikusan), amelyekkel még dolgunk van. Ha mindezt figyelembe vesszük, akkor már nem is vált ki belőlünk akkora nagy ellenállást és félelmet, amikor felbukkannak.



Érzelmi rendszerünk túlnyomásakor, előbb-utóbb megpróbál megszabadulni a feleslegtől. Ami annál kellemetlenebb, minél több félelmet gyűjtögettünk. Tehát először ez mindig enyhébben, idegességként, vagy feszültségként jelentkezik. Sajnos óriási stressztűrő edzettségünk miatt, általában csak akkor figyelünk depresszív gondolatainkra, amikor már mind egyszerre akar a felszínre jönni. Azonban, depressziónk kellemetlenségét, ebben a szélsőséges esetben is, sokkal inkább elviselhetetlen rossz érzésként azonosítjuk. Amelyek mellett érzékenységünk forrása, depresszív gondolataink sokáig észrevétlenek maradhatnak. Vannak bizonyos, - vélhetően kollektív eredetű - hatások, amelyek időnként felerősítik, vagy felgyorsítják ezt a félelem kilökődési folyamatot. Ha tudatalattink üzeneteiként szemléljük érzelmeinket, könnyebben megérthetjük, miért kell időnként kényelmes érzelmi világunkon kívüli érzésekhez nyúlnia, fontos negatív üzenete eljuttatásához. Igazából, mindez csak akkor nő rajtunk túl elviselhetetlen mértékűvé, ha másként simán figyelmen kívül hagytuk őket. Továbbá, ha türelmetlenségünkkel és ellenállásunkkal, nagyon meggyorsítjuk felszínre bukkanásukat, teljesen ellehetetlenítve a szembenézést és feldolgozást. Azt hiszem, akkor sem járunk távol az igazságtól, ha megállapítjuk: ez az "idegen", vagy "érthetetlen" eredetű érzés, minden félelem érzetünk alapvető összetevője. Természetesen, mélységének megfelelő mértékben. Gyermekkori sötét szobánkban bujkáló szörnyének is. Tehát depresszív iszonyodásunk és félelmünk, fontosságához mérten (kollektíven) megalapozott és meglehetősen veszélyessé is válhat, ha nem tudjuk mit kezdjünk vele. Hiszen egy új "félelem", túlzott érzékenység alakulhat ki a kollektív félelmektől, amit depressziónak hívunk. Ilyen furcsa eredetű félelemérzet "reménytelenségünk" is, amely pont azokat érinti a legkellemetlenebbül, akik máskor éppen ellenkezően, optimistán szemlélik az életet. Ezért a depresszív háttérhatások okozta félelmek jellemzője, elménk számára érthetetlensége és akár teljes irracionalitása. Ráadásul, ez az érzékenység annyira befogadhatatlanul zavaróvá és idegenné válhat érzelmi világunknak (lelkünknek) is, hogy vélhetően éppen utolsó figyelmeztetésként alakul ki: egészségünk helyreállítására. Pontos felderítésük, véleményem szerint mégsem annyira fontos, hiszen ezek az alkalmak nem az ellenségeink, sőt hasznunkra fordíthatók.



Tudatalattink és érzelmi rendszerünk olyan elképesztő és csodálatos mechanizmus, hogy természetesen szó sincs arról, hogy ki lennénk szolgáltatva gondolat- és érzelmi világunk szeszélyes időjárásának. Szélsőséges, depresszív üzemmódja is, egyensúlyának visszaállítására irányul. Ráadásul ennek elviselhetőre szabályozása megtanulható! Ez az értelmezés nyilván nem teljesen új. Hiszen VALAKI mégiscsak a depresszió (=nyomásmentesítés) nevet adta neki. Kialakulását, - mindig fellelhetően - sok-sok félelem "gyűjtögetés" előzi meg. Később ez alighanem elsikkadt a tudományos analízisben, de rendszer szinten szemlélve érzelmeinket, tökéletesen összeáll a kép. Arra viszont már sehol nincs utalás sem, hogy mit kezdhetünk tudatalatti feszültségeinkkel. Pedig ez sem bonyolult, bár nem kellemes. Megtanult félelmeink és érzékenységünk "szerencsére" mindig kiemelkednek a tudattalanból tudatos szintre, amikor újra átéljük azokat. Ilyenkor rendre fellazul tudatalatti reakciónk és csak akkor rögzül vissza, ha tudatos elménk továbbra is veszélyesnek véli. Ezért depresszív félelmeink és érzékenységünk is leginkább csak ezen a tudatos szinten érvényteleníthetők. Egyszerűen úgy, hogy szemléletünk megváltoztatása folytán egyre kevésbé félünk tőle, tehát lassan aktualitását veszíti számunkra. Mivel egyre kevésbé vonatkoztatjuk magunkra ezeket a félelmetes gondolatokat és ezért mindig kevésbé figyelünk rá, tudatalattinkba is egyre gyengébben íródik vissza. Sajnos mélyen megtanult félelmeink ezen az egyetlen ismert és biztos módon kényszeríthetőek a felszínre: a félelmetes helyzet előidézésével. Fóbiáink esetében ez talán nem lehetetlen, de teljesen irracionális veszélyek nyilván mesterségesen nem állíthatók elő. Amilyen, a depressziótól való félelmünk. Ezért ez, - érzelmi rendszerünk depresszív telítettsége esetén - rendszeresen automatikusan is megtörténik! Amely félelmeket irracionálisnak nevezzük. Joggal hiszen nem valós veszély váltja ki, de láthatjuk mindez nagyon is racionális okból történik. Szervezetünk a depresszióval teremt lehetőséget régi felesleges félelmeink kiürítésére. Ha megpróbálunk küzdeni ellene, vagy gyorsan megszabadulni tőlük, ellentétes hatást érünk el, hiszen az mind-mind félelmünk megnyilvánulása, amely csak növelni fogja.



A visszatérő depresszió, egy félreértelmezés és ebből adódó félrekezelésünk, hibás reakcióink következménye. Egy évtizednyi rendszeres depressziómba és gondolkodásomba is beletelt amíg rájöttem, hol követtem el a hibát ezzel kapcsolatban. Arra is fájdalmasan kellett ráébrednem, hogy ez később már sokkal nagyobb türelemmel és odafigyeléssel korrigálható, mintha az elején fogjuk meg helyesen a fülét. Az igazi probléma akkor kezdődik, ha túl sokat agyalunk vélt, vagy valós veszélyekről és ezért félelmekkel telítjük érzelmi rendszerünket és tudatalattinkat. Ugyanis félelmeink visszatérővé válhatnak, fóbiává illetve depresszióvá önállósodhatnak. Ilyenkor új félelmeink alakulnak ki, magától a mély (kollektív) félelmeinkkel járó rossz érzésektől és gondolatoktól. Pedig érzelmi rendszerünk még depresszív terheltségében is megteszi ami tőle telik hatékonyságunk visszanyeréséhez, de erre már elménk segítsége nélkül nem képes. A kialakult mély depresszió, egy csúnya csapda helyzet és hasonlatosan működik az örvényekhez. Mivel félelmünkbe kapaszkodik, minél jobban küzdünk ellene, annál inkább lehúz. Vagyis csak akkor tudunk megszabadulni, ha nem akarunk megszabadulni. Ehelyett - a fóbiákhoz hasonlóan - türelemmel és bátran szembe kell nézni vele. Ez egyáltalán nem lehetetlen, gyakorlás és felkészültség kérdése, viszont szemléletünket és reflexé tanult hibás reakciónkat kell kicserélnünk hozzá. A tévedés abban áll, hogy félelmeink természetes kilökődésekor, egyre inkább valami végletes bajt feltételezünk, ami csak szaporítja félelmeinket és tovább szennyezi érzelmi rendszerünket és növeli érzékenységünket a félelmekre. Tehát, nem is szabadulás vágyunkkal van baj, hanem egyre nagyobb kétségbeesésünkkel, amiért éltető örömteli gondolatvilágunkat, sorozatosan nem sikerül irányításunk alá vonni.



Az első és legfontosabb alapszabály depresszív múltunk és érzékenységünk feldolgozásához: 1. BÉKÉS SZEMLÉLET! Csakis addig tudjuk hatékonyan oldani tudatalattinkban rögzült felesleges feszültségeinket, félelmeinket, amíg képesek vagyunk békésen viszonyulni hozzájuk. Mivel ezek boldog létünkben teljesen érinthetetlenek, ezért leginkább enyhébb depresszió idején. Persze nem kell azonnal feladni ezt a lehetőséget és nyomban figyelemterelésbe kezdeni, ha az ideálisnál rosszabbul vagyunk. A következő módszerekkel, mindig megpróbálhatjuk addig javítani gondolatvilágunkat és kedélyünket, hogy ne féljünk depresszióban. Ahhoz, hogy eredményes békével tudjunk "szembenézni" mély félelmeinkkel, két módszer begyakorlását ajánlom és szemléletünk némi átgondolását. Először akkor mikor jól vagyunk, hogy majd depresszív ellenszélben is automatikusan alkalmazni tudjuk. A testmozgás és a meditáció arra jó, hogy ilyenkor "levegőhöz" jussunk és a depresszív alkalmakkor lehetőleg kevesebb feszültséget teremtsünk, mint amennyit feloldunk. Intenzív tornával, sporttal bármikor azonnal javíthatunk gondolatvilágunkon. Még hatásásosabb meditáció előtt, amely gyakorlatsor segít fegyelmezni elménket, a negatív kényszer ellenére. A meditáció békéje módszeresen feloldja régről cipelt félelmeinket és a kollektív irracionális félelmekre irányuló antennáinkat. A minimális és látszólag kevés eredményű javítgatás is nagyon értékes és fontos. Hiszen cáfolja depresszív tehetetlenségünket és ebből adódó félelmünket. Persze lesz olyan rosszullét, amikor ez nem fog sikerülni. Tudatalattink erős rossz érzéssel, pontosan jelzi majd számunkra, hogy már nem félelmet oldunk, hanem éppen ellenkezőleg, félelmet rögzítünk. Ennek elkerülésére és gyors befejezésére legjobb megoldás a második szabály: 2. FIGYELEMTERELÉS! Méghozzá a depresszív gondolatokról: társaság, csoportos munka, vagy egyedüllétben testedzés, számítógépes játék, stb. Ha nem menekülési indítékból tesszük, az elterelés egyáltalán nem növeli depresszív félelmeinket, sőt. Hiszen elfordulásunkkal is cáfoljuk azok aktualitását és veszélyességét.



Összefoglalva: enyhe depresszióban békés hozzáállásunkkal oldhatjuk mély félelmeinket és érzékenységünket, erős depresszióban pedig legjobb, ha mindent megteszünk figyelmünk elterelésére. A helyzetnek megfelelő - első, vagy második - szabály alkalmazásával, mindenképpen minimálisra csökkentve félelmünket, a felmerülő kényszeres negatív gondolatoktól. A békés fegyelmezett elménél, már csak egyetlen módon javíthatjuk hatékonyabbá hozzáállásunkat, depressziónk oldásához. Igazából minden depressziós tapasztalatból tudja mi történik, ha félelmet adunk mélyen rögzült félelmeinkhez. Abból csak egyre több lesz. Depressziónkhoz és örömvakságunkhoz, valahogyan éppen az ellentétét, életszeretetünket kéne hozzá adnunk, a semlegesítéshez. Vagyis, legjobb ha megszeretjük állapotunkat. Ez a felvetés, így önmagában csak arra jó, hogy felismerjük kialakult ellenállásunkat depressziónkkal kapcsolatban. Nehéz lelkesedni a depresszióért, ha nem változtatunk szemléletünkön. Itt persze nem is a rossz gondolatokra gondolok, vagy a félelmekre, hanem a pótolhatatlan lehetőségre: kedélyállapotunk stabilizálásához, elavult félelmeink kiselejtezéséhez. Illetve, hogy újra tökéletes irányítást nyerjünk gondolataink és érzelmeink felett. Ehhez minden rosszullét alkalmával meg kell próbálkozni addig javítani gondolatvilágunkon, amíg minimum elviselhetővé, esetleg szerethetővé válik. Nagyon fontos a türelem, hogy ne keseredjünk el akkor se még jobban, ha ez nem mindig sikerül. Hiszen a türelmetlenség is félelem, ami csak ront a helyzeten. Ráadásul alighanem rengetegre lesz szükségünk belőle, ugyanis évekig dédelgetett és növesztgetett félelmeink gyökereinek kigyomlálása tudatalattinkból, embert próbáló feladat. Azonban jelentősen könnyíthetünk rajta! Erre szolgál majd a harmadik szabály, amely alapos magyarázatot igényel. Ugyanis depressziónk ellen indított küzdelmünk, ellenállásunk és türelmetlenségünk alapvetően fontos összetevője annak, hogy eddig sehogy sem sikerült depressziónkkal megbarátkozunk.



Mindannyian ismerünk olyan embereket, akik sokkal pesszimistábbak, aggodalmaskodóbbak nálunk, vagy olyanokat, akik több félelmet cipelnek és ennek ellenére mégsem élnek át ilyen súlyos szorongásokat, pánikrohamokat. Ennek az az egyszerű oka, mert nem is nagyon akarnak megszabadulni tőlük, talán nem is hisznek ennek lehetőségében. Ugyanis szabadulás vágyunk, erős tudatos utasítás tudatalattinknak, hogy elkezdje a takarítást a szőnyeg alatt is. Aminek egyetlen lehetősége, hogy tömegével megindítja mélyen rögzült félelmeink felszínre emelését, hogy újraértelmezhessük őket. Hiszen tudatalattink mindig tudatos gondolatainkra reagál, pontosabban: csakis tudatunkkal együttműködve. Nem csak a félelmek mély rögzülését, hanem későbbi felszínre bukkanását és esetleges törlését is, a helyzethez választott gondolataink irányítják. Vagyis, hogy hogyan viszonyulunk hozzájuk. Ez csak azért nem nyilvánvaló, mert mindez jelentős késlekedéssel történik, hogy ne váljon minden gondolatunk azonnal érzelmi reflexé, vagy fontos tudattalan automatizmusaink ne tudjanak véletlenül törlődni. Tudatalattink tehetetlensége miatt, gyors változásokat aligha tudunk generálni, de ennek az előbb említett biztonsági okai vannak. Eleve nem könnyű depresszióban azonnal boldog gondolatokra találni, másrészt túlzott elvárásaink átfordulhatnak félelemmé, ellenállássá és erőlködéssé, amivel csak rontunk helyzetünkön. Lassú és alapos változtatás viszont lehetséges, ha türelmünkkel alkalmazkodunk ehhez az elképesztően zseniális rendszerhez. Bőven elegendő mindig keveset javítani gondolatainkon depresszióban. Ha kicsit kevésbé félünk jelenleg, kicsit kevésbé is rögzül vissza tudatalattivá érzékenységünk. Ha ezt éppen nem tudjuk realizálni, hiszen sok külső tényező is befolyásolja jelenlegi gondolatvilágunkat, akkor jöhet a figyelem elterelés.



Depresszióban ellenállásunknak, - vagyis saját magunk által generált rossz érzésünknek - van még egy jelentős összetevője, vagy egy másik megközelítése. Nagyon fontos mindig emlékeztetnünk magunkat arra, hogy minden kialakult, ERŐS vágyunkkal ellentétesnek látszó tapasztalatunk, rossz érzést, félelemet okoz. Ugyanúgy, ahogyan a vágyunkkal megegyező lehetőségek, mindig rengeteg felszabadító örömmel járnak. A sikerünknek örülünk, de a kudarcunk miatt szomorúak vagyunk. Ha még alaposabban végiggondoljuk, nem is a tapasztalataink okozzák ezt, hanem a hozzájuk választott gondolataink. Ezért van, hogy aki nem vesz tudomást, pontosabban nem gondolkodik a "rosszról", az így nem is érzi rosszul magát. Tehát mint mindig, ezeket az érzelmi reakcióinkat is mindenkori gondolatainkat irányítják. Reakcióink mindkét irányban annál erősebbek, minél több gondolatot szenteltünk addig vágyunknak. Ez pedig érzelmi intelligenciánk azon képességével függ össze, hogy érzelmi reakcióként, mindig összefoglalja számunkra gondolatainkat, egy adott helyzethez. Ha tartós terveink és vágyaink harmonizálnak, vagy ellentétbe kerülnek pillanatnyi gondolatainkkal. Ez a harmónia, vagy diszharmónia érzelmek formájában jelenik meg. Ha már évek óta szeretnénk megszabadulni a depressziótól, vagy legalább érezhető javulást elérni, akkor mindig erős kudarcos gondolatokkal találkozhatunk depresszióban. De hogy ezek mennyire okoznak számunkra legyőzöttség érzést, az attól függ mennyire hiszünk ezeknek. Ezért soha ne felejtsük el sikereinket és javulásunkat feljegyezni és naponta felsorolni magunknak, hogy aztán ez ilyen szorult helyzetekben is felidézhető legyen. Cáfolatként a pillanatnyi ellentétes félelmekre, amelyek így azonnal csökkenni fognak. "Kudarcunk" és "sikertelenségünk" fontolgatása, ugyanis bőven elegendő bizonyíték tudatalattinknak, érzékenységünk fontosságához és folytatásához. Hiszen így továbbra is feltételezzük a veszélyt és félünk tőle.



Mindezzel végül is nem kevesebbet állítok, minthogy depresszióink intenzitását csakis magunk szabályozzuk! Mi erősítjük fel, ellenállásunkkal. Ha túl sok a félelmed jelenleg, ami simán legyőz, azt bizony Te csináltad magadnak gondolat választásaiddal, életed stresszes helyzeteiben, vagy a közelmúlt depresszív alkalmaikor. Ha folytonos ellenszegülésünkkel állandóan felduzzasztjuk félelmeinket, illetve türelmetlenségünkkel egyszerre túl sokat bányászunk a felszínre, lehetetlenné is tesszük azok feldolgozását számunkra és elrontjuk a legközelebbi lehetőségeinket is. Így kezelhetetlen mértékű depressziót és pánikot generálunk. Ne vegye ezt senki szemrehányásnak, hiszen eleinte ez mindenkivel így történik, depresszív érzéseink befogadhatatlan idegensége és kellemetlensége okán. Mindezért a harmadik praktikus szabály: 3. TÜRELEM, LASSÍTS! Tudatosan csakis olyan gondolatokat gondoljunk és küldjünk tudatalattinknak, amivel visszafogjuk és lassítjuk szabadulás vágyunkat, a lehető leglazábbra véve hozzáállásunkat és így szembenézésünk ütemezését. Például: "ráérek nyugodtan és egyenként szembe nézni felesleges félelmeimmel", "kisebb idegességet, vagy kedvtelenséget, sokkal nyugodtabban és békésebben viselem, viszont egyszerre felszínre juttatva félelmeimet, szinte lehetetlen feldolgozni őket", "akár milyen hihetetlen, ez esetben a lassítás a leggyorsabb módja szabadulásomnak", "ugyanis türelmetlenségemmel csak félelmeimet növelem, ami nem jó irány", "már évek óta velem vannak, az sem gond, ha sokáig tart újra értelmezésük és kitakarításuk", "nem baj, ha nem tudok jelenleg boldog lenni, majd bepótlom amikor elmúlik", "nekem elegendő cél az is, hogy mindig könnyebb lesz". Ennek megértésével, türelmünk az egyik legjobb barátunk lehet, következő depresszióink elviselhetőbbre csillapításához és félelmeink feloldásához. Az Életbe vetett bizalmunk visszaszerzéséhez.



Sajnos előfordulhat, hogy eddigi ellentétes hozzáállásunk miatt, pillanatnyi súlyos depresszív amnéziánkban és tehetetlen erőtlenségünkben, egyszerűen már képtelenek vagyunk felidézni boldogságunk és lelkesedésünk kifogyhatatlan erejét és szellemi tisztaságát. Vagy legalább arra emlékeztetnünk magunkat, hogy gyengeségünk és bátortalanságunk csakis ennek a - türelmetlenségünk és ellenállásunk szülte - túlzott érzékenységnek a következménye és máskor nem is létezik. Depresszív rosszullétben, ne is próbálkozzunk gondolataink rendezésével. Csak semmi gondolat keresgélés. Ilyenkor már csak a figyelemelterelés adhat enyhülést, a feltörő félelmetes gondolatokról. Erre inkább a fizikai munka alkalmas. A magányos szellemi, alkotó munka lehetetlenül nehézkessé válhat, hiszen beszűkülésünk és elbutulásunk a félelmünkkel mindig arányos. Hagyjuk nyugodtan ott, úgy sem haladunk vele semmit sem ilyenkor, halasszuk el estére, vagy éjszakára, illetve amikor jobban leszünk. Ha valakinek a társaság segít, menjen társaságba, ha egyedül lenne szívesen, nagyon hatékony és jótékony lehet a közeli erdő is, nagy fákkal. Messze a várostól töredékére csökkennek a depresszív hatások. Szerezzünk egy kerékpárt, vagy menjünk kirándulni. Az sem számít, ha téli hideg van. Rendesen felöltözve egy havas túra is sokkal kevésbé kellemetlen az otthoni szorongásnál (nem beszélve, hogy ilyenkor lendítünk helyzetünkön, nem pedig rontunk). Depressziónk sohasem végleges, még ha folyton ezt is sugallja. Ha megtanuljuk elménk fegyelmezését és türelmünk fejlesztését, mindig kisebb problémával kell majd szembe néznünk, egyre enyhébb és rövidebb depressziós szakaszokkal. Depresszív gondolataink és félelmeink ellensúlyozására, legalább annyira alaposan figyeljük meg és szeressük ezeket a boldog pillanatainkat is, mint amennyire félünk depresszív tapasztalatainktól. Sőt, mindenképpen elemezzük is ki magunknak (akár jegyzeteléssel) a legtökéletesebb megértésünkhöz és memorizálásukhoz. Amikor jobban vagyunk, legfontosabb mindig egészségünkre emlékeztetni magunkat. Hiszen "gyógyulásunk" gondolataink minőségén múlik. Egészséges esetben, mindennapi feszültségeink simán szélnek ereszthetők lazítással, rendszeres testmozgással, leginkább pedig rossz gondolataink elengedésével. Ugyan úgy, mint gyermekkorunkban. Ezt mindjárt tekinthetjük is minimális célkitűzésnek. A leghatékonyabb, ha naponta tudatosan meghozzuk azt a döntést, hogy nem cipelünk olyan érzelmi hatásokat, amire nincs szükségünk többé. Főleg nem járatjuk rajtuk a gondolatainkat. Kicsattanó életerőnket és érzelmi rendszerünk stabil egyensúlyát, pozitív gondolataink és életszeretetünk biztosítja. Ilyenkor félelmeink, természetes halk hangerővel, mindig szerethető erősséggel jelentkeznek.



A következő kitűnő módszer gyógyító szemléletünk kialakításához, pontosan az amit az olvasó is tesz. A megismerés, megértés. Eszköztelenségünk pótlására, amivel megcáfolhatjuk legközelebbi alkalommal depresszív félelmeinket. Ne tudjanak olyan könnyen lerohanni és legyőzni bennünket. Mindezért megpróbálhatjuk összefoglalni, amit az előző fejezetekben kiderítettünk róla. Nem baj ha most ismétlünk, ez az összeírás alaposan megkönnyíti a dolgunkat, hiszen azonnal kiderül belőle, hol könnyű hibázni feszültségeink feldolgozásában. A depresszív érzékenységet mindennapi idegességeink, aggodalmaink, félelmeink indítják el, de végül az egyre gyakoribb depresszív rossz érzésektől mélyülhet korossá. Ilyenkor már, ezeket a rossz érzést okozó gondolatokat legmélyebb félelmeink működtetik: a kilátástalanság, vagy reménytelenség. Az ebből következő látszólagos tehetetlenségünk és letargiánk, ugyan úgy a félelmünk része, mint a szorongás, csak még mélyebb szinten. Legtöbbször egyszerre is vannak jelen, kisebb nagyobb mértékben. A visszatérő depresszív szorongások idegi szervezetünk riasztó szirénája számunkra, ha túl sok félelmet cipelünk. Vagyis teherbírásunk és érzelmi rendszerünk hatékonysága jelentősen lecsökkent. Valótlan félelmeink hasonlatosak "indokolatlan" testi fájdalmainkhoz, amikor érzékenység alakul ki valamilyen túlterhelésre. Azt a jelenséget is sikerült kiderítenünk (amelyet már addig is mindenki tudott), hogy valamilyen módon egészen hosszú időre lerakódhatnak bennünk feszültségeink, félelmeink. Ez a kialakuló depresszív érzékenység sokáig észrevétlen, vagy időszakos is maradhat számunkra és eleinte csak bizonyos hatásokra jelenik meg, ilyenek az időjárás változások, illetve életciklusaink, alvásunk és ébredéseink. A depresszió egyik legfontosabb tulajdonsága, félelem erősítő hatása. Enyhe, vagy jól kezelhető félelmeink is hatalmasra erősödhetnek. Ezekért a nagyító hatásokért tűnnek időnként "félelmeink" ennyire hihetően igaznak számunkra. Illetve általában is mindig fontos információként tekintünk érzéseinkre, vagy érzékenységünkre. Annyira, hogy sajnos a mély depresszió képes elhomályosítani és becsapni "racionális" elménket, pillanatnyilag teljesen elhitetve velünk világvége hangulatunkat. Ennek értelmezésekor a legnagyobb hiba amit elkövethetünk, ha elhisszük, vagy elfogadjuk magunknak ezeket a sötét valótlan félelmeket. Ugyanis depresszív gondolataink tartalma lényegtelen, csakis ez a rendszeres negatív érzelmi hatás szervezetünk segélykiáltó üzenete és öntisztulási reakciója.



Rendkívül fontos és általános felismerés, hogy a félelmeink csakis gondolatainkon keresztül hatnak és pontosan itt tudunk beavatkozni. Leginkább elménk fegyelmezésével. Ha sikerül negatív gondolatainkat fegyelmeznünk, vagy elterelnünk, azonnal csökken félelem érzetünk is, tehát szorításuk ereje. Ráadásul, ez a hozzáállás lassan fel is oldja őket. Egy kis elszántsággal azt is megfigyelhetjük, hogy a depresszió kellemetlensége leginkább abból adódik, hogy előhozza, felerősíti lappangó félelmeinket, ezáltal terveinkkel ellentétes irányba kényszeríti gondolatainkat. Például hogy: "mi értelme az életnek, ha úgyis megöregszünk és meghalunk?", "különben is, mindig csak nehezebb lesz az Élet, egyre kevesebb öröm vár ránk". Ilyenkor eleve szinte mindenről a legrosszabb lehetőség jut eszünkbe. Ráadásul, hihetővé, azonnalivá és elkerülhetetlenné változnak számunkra ezek a céljainkkal szemben száguldó, néha irracionális gondolatok. Mindezzel sokkal könnyebben és bátrabban szembesülünk, ha figyelembe vesszük érzelmi intelligenciánk működését. Hiszen, másképpen nem is lehetséges előcsalogatnunk és újra értelmeznünk ezeket a mélyre temetett félelmeinket, csakis valódi átélésükkel. Ezért az élet kalandjait eldurvulni érezhetjük. Pedig egyszerűen csak feszültség szintünk nő meg kórosan időnként, amikor megpróbálnak kilökődni múltunk félelem maradványai. Felerősítve minden egyéb csip-csup félelmetes gondolatunkat, problémánkat. Ezt a selejtezési folyamatot, azonban érzelmi rendszerünk éppen egészségünk és mentális szilárdságunk javítása érdekében kezdeményezi. Hogy újra betölthesse védelmi feladatát és könnyebben vegyük majd ezeket a mindennapi akadályokat, stresszes élethelyzeteket. Továbbá, bármikor hozzáférhessünk majd örömünkhöz, életkedvünkhöz, pozitív élettapasztalatunkhoz. Tehát a látszat ellenére, ilyenkor egyáltalán nem érzelmi világunk mond csődöt. Valódi érzelmeink depresszióban is megbízhatóan működnek, rossz érzéseink legtöbbje normális érzelmi reakció. Érzelmi intelligenciánk így tiltakozik a romboló gondolatok befogadása ellen. Ha mindig tudatosítjuk, hogy ezek felnagyított, irracionális, illetve idegen félelmek, nem gondolkodunk annyit rajtuk. Másrészt rossz érzésünk pedig normális reakciónk, ezáltal visszanyerjük bizalmunkat saját érzelmi rendszerünkbe is.



A depresszió furfangos helyzet, hiszen egyszerre vannak jelen számunkra elfogadhatatlan, sőt néha érthetetlen depresszív irracionális "félelmeink", leginkább negatív gondolatok formájában és saját racionális reakcióink, természetes félelmünk is ezektől. Félelem érzetünk, éppen azt jelzi számunkra, hogy nem érdemes sokat agyalni depresszív gondolatokon! Tehát ezek felismerhetően különböznek a valós veszélyektől. Sőt, megszabadulásunk miatt is nagyon fontos ez a tudatos megkülönböztetés és elkülönítés. Ugyanis a depresszív félelmek megfontolása hosszútávon és pillanatnyilag is ront helyzetünkön. Érzékenységünk egy önmagát erősítő ördögi körré válhat. Időnként a legmélyebb félelmeinkig fokozódhat, vagyis a reménytelenségig, amelynek feltételezése közönyt, teljes kedvtelenséget és erőtlenséget hoz magával. Ez a kilátástalan helyzet pedig mindig erős félelemérzettel jár, amely tovább rontja gondolatainkat és fokozza lelki terheltségünket. Generálva és mélyítve érzékenységünket a félelmekre. Kifejlődött baj esetén, kitisztításuk sok türelmet és békés szembenézést igényelhet. Sajnos depresszív érzékenységünk nagyon stabil és szívós képződménnyé válhat. Fellazításához - a fóbiák végig gondolásával - próbáltuk megérteni, miként ragadnak meg bennünk feszültségeink, félelmeink. A veszélyek könnyebben és tartósabban megtanulhatók, mint talán bármi más. Ez minden félelmünk, gátlásunk, fóbiánk esetében hasonlatosan történik. Elegendő lehet egyetlen ijesztő alkalom hozzá. Ezután viszont érzelmi rendszerünk évtizedekig is ragaszkodik ezekhez a védelmi vívmányokhoz. Hacsak, nem sikerül valahogyan meggyőznünk, valamely rögzült félelmünk feleslegességéről. Ugyanis alaposan tudat alatt is rögzülnek érzelmi reakciók, reflexek, hiper érzékenység formájában. Ezeket ráadásul testünk is megtanulja, izmaink illetve életfolyamataink, keringésünk és légzésünk gyors készültségbe helyezéséhez. Mindezt érzelmi intelligenciánk elképesztő alkalmazkodó képességével idézi elő, leghatékonyabb működésünk érdekében krízis helyzetben, vagy veszélyes környezetben. Sajnos előnytelen reakciók és érzékek is kialakulhatnak tudatalattinkban, de ez mindig félreértelmezés következménye. Vagyis, ha nem arra használjuk a depresszív alkalmakat amire valók: méregtelenítésre, tehermentesítésre.



A pánik örvényből pillanatnyilag elménk, gondolataink és figyelmünk fegyelmezésével léphetünk ki. Hosszútávon pedig megtanult félelemeink tudatos és türelmes érvénytelenítésével és megcáfolásával. Vagyis elegendő felismerni, majd elkülöníteni magunktól ezeket a gondolatokat, nem szükségszerű megérteni őket, hiszen néha irracionálisak. Sajnos a mély félelem mindig rendkívüli mértékben lerontja tisztán látásunkat. Ismert jelenség, hogy pánik helyzetben elménk teljesen leblokkolhat. Igazából nem áll le, nagyon is zakatol, de kilátástalan depresszív állapotában nem fér hozzá a konstruktív gondolatokhoz, megoldásokhoz. Sajnos folytonos agyalásunk és kiút keresésünk is, félelmünk megnyilvánulása. Bizalom vesztéssé, rendszeres szorongássá alakulhat és kórosan automatikussá válhat, ha elménk soha nem talál megoldást az irracionális félelmekre. Márpedig nem fog, hiszen azok valótlanok, nem léteznek. Mindez leginkább akkor derül ki számunkra, amikor megpróbáljuk elhessegetni sötét szorongató gondolatainkat. Depresszióban ez nem fog könnyen sikerülni. Sőt meditációnk gyakorlásának elején, kifejezetten bátorságot igényel elengedésük. Tehát, kényszerítő erejük, csak kis részt természetes kilökődésük eredménye. Sokkal inkább folytonos agymenésünk és ellenállásunk automatikussá tanult reflexe. Depresszív gondolataim kényszerességének csökkentésére nekem erős depresszióban is beváltak a tiszta természetes illóolajok, lassan és mélyen belélegezve. Borsmenta, narancsolaj, eukaliptusz, citromfű, levendula, ezeken kívül is mindenki megkeresheti a saját kedvencét, vagy keverheti is. Sajnos, megtanult, illetve lerakódott félelmeink, feszültségeink, fóbiáink esetében már nem kerülhetjük el felkutatásukat, felismerésüket, vagyis a szembenézést, majd a kijavítást. Ezt a nagytakarítást csak a lehető legbékésebb türelemmel, továbbá meditációval, elménk rendszeres szellőztetésével ajánlatos végezni.



Az előző fejezetekben is volt szó róla, de most alaposabban megvizsgáljuk: pontosan a depressziótól való félelmünk miatt válunk még érzékenyebbé a depresszív félelmekre. Ezért sohasem fogunk találkozni olyan depresszióssal, aki nem retteg tőle. Legalább akkor, amikor felbukkan. A depresszió a legjobb példa, hogy érzelmi intelligenciánk nem-igen tesz különbséget racionális és képzelt veszélyek között. Ez nem is az ő feladata, sokkal inkább a tudatos elméé. Depresszív érzékenységünk félelem nagyító és a kollektív félelmekre hangoló hatása révén sajnos képes becsapni a tudatos elmét és egyre inkább elhitetni, ránk erőszakolni valótlan félelmeket. Hiába figyelmeztet bennünket bárki, hogy: "csak bebeszéled magadnak". Inkább a begondoljuk magunknak lenne a helyes fogalmazás, de ettől a probléma számunkra még nagyon is valós. Minél mélyebb a hamis, vagy valós félelmünk, érzelmi rendszerünk annál erősebb rossz érzéssel figyelmeztet bennünket, hogy ne tovább. Amíg nem tudjuk megállítani, majd kijavítani ezeket a gondolatokat, félelmünk egyre erősebben játszódik le és rögzül bennünk. Ugyanúgy tudat alatt is megjegyezzük ezeket a depresszív veszélyforrásokat, ahogyan a fogfúró hangját, vagy a kátyúkat az autóúton. Mikor legközelebb arra járunk máris beindul a reflex. Megfigyelhetjük, csakis azok az igazán depressziósak, akik már rájuk leselkedő valós veszélyként tekintenek a depresszióra. Vagyis a gyakran visszatérő depresszió, tulajdonképpen egy fóbia: megtanult félelem a legmélyebb depresszív félelmektől. Ezek ugyan már tökéletesen irracionálisak, de ha minden mély félelmünknek ez az esszenciája, akkor minek aprózni a dolgokat? Nem kell különösebb indító ok, hogy az élet megkérdőjelezésével, bármikor tökéletes reménytelenségre és boldogtalanságra leljünk és végül elfogadjuk ezt végső lehetőségnek is. Tehát a "legtisztább" eset, amikor már magától a depressziótól félünk annyira, hogy gyakran beleesünk.



Az egész kezdődhetett valami enyhe félelemmel is: kisebb csalódottsággal, önsajnálattal, haraggal, bűntudattal. Hiszen nem csak a pánik félelmeink rögzülhetnek tudatalattivá, hanem a gyakran és tartósan érzett kisebb rossz érzések is összeadódhatnak bennünk. Senki sem képes jól teljesíteni az élet minden területén, de ha csalódottnak érezzünk magunkat sikertelenségünk miatt, az is hamar vezethet bizalmatlansághoz és félelemhez az élettől. Persze csak akkor, ha nem figyelünk rá, hogy gyorsan cseréljük le a rossz érzést okozó gondolatokat. A mindennapi stresszből, vagy gyakori rossz érzésünkből kialakuló először enyhe érzékenységünk, teret engedhet a kollektív félelmeknek, háttérzajként beszűrődni. Hiszen ezek a félelmeink szinte mindenkiben jelen vannak kisebb-nagyobb mértékben, ilyen módon pedig hamarabb megtalálhatjuk "sorstársainkat", mintsem a keresésükre indulnánk. Mindez persze először csak kisebb feszültséget, idegességet vált ki belőlünk. Azonban érzékenységünk "javulásával", egyre több félelemhez férünk hozzá erős depresszív hatások idején és némely idegen félelem is egész hihetőnek mutatkozhat számunkra, tehát végig is gondoljuk ezeket. Innen már csak egy lépés, hogy elfogadjuk azokat is ránk váró lehetőségként. Például, hogy: "nem sok esélyem van, boldog gazdag életre", "az is csoda, ha sikerül a felszínen maradnom", "az ezért folytatott versengésben öregkoromra mindenképpen leromlik egészségem, végül valószínűleg szellemileg és fizikailag magatehetetlenné válok". Igazából ez a depresszív kiképzés már gyermekkorban elkezdődik, rengeteg jó szándékú tanács és figyelmeztetés, vagy egyszerű félelem szülte hülyeség rombolja velünk született bizalmunkat az Élettől. "Az élet nem habos torta, mindenért keményen meg kell dolgozni.", "Ebben a korban már te sem fogsz úgy ugrálni.", "Tanulj, mert egész hátralévő életedben wc-t pucolhatsz!", Pedig az egyetlen igazi veszély az életben, ha saját lelkünket változtatjuk wc-vé, bénító magasságig elárasztva, a világ félelmeinek befogadásával. Ezeknek a gondolatoknak egyike sem lehet törvényszerűen igaz! Hiszen a természettudomány legjobb meghatározása az igazságról, hogy csakis az az elmélet igaz, ami működik, vagy ami hasznosítható. A depresszió pedig a legnagyobb ismert működésképtelenség. Még rengeteg ilyen példát lehetne felsorolni. Persze érzelmi rendszerünk mindig végzi feladatát. Minden szinten riasztásba és védekezésbe kezd a depresszív félelmekkel szemben. Először is egyre mélyebb rossz érzéssel válaszol a depresszív gondolatokra. Ha ettől a visszajelzéstől sem váltunk gondolatot, akkor érzelmi intelligenciánk valósnak tekinti a veszélyt, fontosnak és megtanulandónak véli ezt a félelmet. A veszély leggyorsabb elkerüléséhez tudatalattivá fejleszti reakcióinkat és mindig készültségbe kapcsolja testünket. Figyelmünk, érzékeink, izmaink, idegrendszerünk felpörgetésével a "helyes" válasz reakcióhoz: cselekvéshez, elkerüléshez, meneküléshez, harchoz stb.



Minden rögzült (visszatérő) félelemnek, pontosan addig van hatalma felettünk, amíg picit is hihetőnek véljük. Ehhez bőven elegendő, ha figyelemre méltónak ítéljük őket. Sajnos, az előzőekben leírt tartósító mechanizmusok miatt, rendszeres figyelmen kívül hagyásuk és kijavításuk után is sokáig felbukkanhatnak. Ez összességében igaz depresszív érzékenységünkre is. Ha nem ismerjük ezeket a hatásokat, rögzült irracionális "félelmeink", egyre sötétebb érzéseket váltanak ki, egyre reménytelenebb félelmeket tesznek láthatóvá és hitethetnek el velünk. A depresszióra hajlamos emberek félelmekre hangolt, különösen érzékeny idegrendszere, a katonai radarokhoz hasonlatosan hangos riadóval (félelemérzet) jelez az "ellenséges erők" (depresszív gondolatok) behatolásának legkisebb jelére. Holott ezek nem is léteznének számunkra, enélkül az érzékeny riasztórendszerünk nélkül. Ebben a folyamatban, saját érzékenységünk, félelmünk, iszonyodásunk, ellenállásunk és a kollektív félelmek egymás erősítik és támasztják alá. Mindaddig amíg szét nem válogatjuk őket. Ezt a bezárkózó, ellenálló védelmi rendszert és rendkívüli érzékenységet mi magunk fejlesztettük ki. Nem a leghasznosabb időtöltés, figyelmünket - érzékenységünk nagyítólencséjén keresztül - folyton a világ félelmére fókuszálni. Mivel ez pillanatnyilag nem kivédhető veszély számunkra (mert nincs is), így csak a felerősített félelem marad. Igazából depresszív félelmünkben a legjobb tudásunk szerint "cselekszünk", rosszul. Megpróbáljuk elkerülni a bajt. Azonban teljesen elhibázott stratégia, magunkba zárkóznunk, vagy menekülő utakat keresnünk olyan veszélytől ami nem is valós. Amíg nem sikerül szemléletünkön változtatnunk a depresszióról, ameddig rettegünk tőle, addig ne csodálkozzunk, ha tudatalattink sem hajlandó figyelmen kívül hagyni. Egyszerűen ragaszkodunk a védelmi rendszerünkhöz, ezáltal félelmünkhöz.



Végül minden depressziós a depressziótól fél a legjobban: attól, hogy az élet egyre elviselhetetlenebb lesz és végül teljesen becsavarodik a depresszió kilátástalanságába, örömtelenségébe, erőtlenségébe. Ezért depressziónk cáfolását érdemes mindig ezzel az alap-félelemmel kezdeni! Ahányszor csak felmerül. Igazából depresszív "tehetetlenségünk" ellenére, mindig javíthatunk hangulatunkon és csökkenthetjük a depresszió kellemetlen hatásait. Elsősorban mindennapi testmozgással (sport, jóga, tánc, kerékpár, úszás, stb.) és meditációval. Ugyancsak nagyon hatékony figyelmünk elterelése. De sosem ezt kérdezik tőlem először, hogyan lehet megszabadulni belőle, vagy megcáfolni, hanem: "Te már túl jutottál rajta?" Ilyenkor már azt is nehezen tudjuk elképzelni, hogy ez egyáltalán lehetséges. Itt jól nyomon követhető, hogy a reménytelenség fontolgatása végül egyre inkább meggyőződéssé, hihető végkifejletté válhat, rögzült félelemmé. A depresszió először érzelmileg, majd - ha nem tudjuk mihez kezdjünk vele - lassan tapasztalatilag is bizonyítja önmagát. Az sem számít, hogy ennek semmi értelme, hiszen ez a veszély csak a fejünkben létezik. Így válhat "valósággá" az irracionális számunkra, ha hiszünk a világ félelmének és reménytelenségének és ezáltal hagyjuk hogy a kollektív félelem (depresszió) átvegye az irányítást felettünk. A már tudatalattinkba férkőzött depresszív hiedelmeken, sajnos az is csak ideiglenesen segít, ha gyakran sikerül elhessegetni ezeket a rossz érzést okozó gondolatokat, vagy elterelni róluk a figyelmünket. Mert ilyenkor egyszerre robbanásszerűen is feltörhetnek. Pánikrohamként. Idegrendszerünk akkor is eljuttatja számunkra üzenetét, ha erről hallani sem szeretnénk. Vagyis pillanatnyilag nagyon hatékony ezeket a félelmeket nem gondolni, de végső megoldásként nem is szabad hinni bennük.



A fóbiákhoz hasonlóan szeretnék néhány példát írni káros hiedelmeink cáfolására. A depresszió esetében sem nehéz ez, hiszen ezek legalább annyira irracionális félelmek. Tulajdonképpen ez az érvénytelenítés csak akkor sikerülhet, ha visszatérő félelmetes gondolatainkat sikerül értékesebbre és megnyugtatóbbra cserélnünk. Ráadásul olyasmire ami jobban is hihető számunkra. Máskülönben továbbra is régi félelmeink rabja maradunk. Érdekes módon ez minden félelmünkhöz lehetséges, még a legsúlyosabb depressziónkhoz is. Véleményem szerint, ez éppen azért van így, mert az Élettől való félelmünk, - aminek mi is részei és alakítói vagyunk - mindig korlátolt nézőpontunkból, rálátásunkból adódik. Azért szorítanak ennyire ezek a meggyőződések, mert már kinőttük őket. Ha új cáfoló nézőpontot keresünk valamilyen rögzült és visszatérő félelmünkhöz, akkor ehhez az agyalás csak sűrű meditációval együtt segít, leginkább amikor boldogok vagyunk. Türelemmel és elszántsággal viszont mindig eredményre vezet. Ehhez persze fontos lenne felderítenünk, depresszív alap félelmeinket. Ez nem olyan nehéz, mint ahogy elsőre hangzik, de depresszióban valóban lehetetlen. Amikor jól vagyunk, sem ajánlatos számba vennünk, mi mindentől féltünk depresszióban, ugyanis ezek legtöbbje irracionális, vagy idegen félelem. Ilyenkor nyugodtan hajítsuk az összes félelmetes gondolatunkat szemétbe. Káros hiedelmeink úgy is addig fognak visszatérően felbukkanva kísérteni bennünket, amíg újra nem értelmezzük őket. Ha ez sikerül, a tudatos és rendszeres cáfolat azonnal csökkenti kényszeres gondolkodásunkat a problémán és lassan fel is oldja azokat. Nekem ébredéskor szoktak előjönni legtisztábban, javításra váró meggyőződéseim. Ezek nem kellemes ébredések, de nagyon hasznosnak. Ráadásul, a megoldásokat csakis legboldogabb létemkor szoktam megtalálni hozzájuk. Ilyenkor már biztosan könnyebb lesz kitalálni irracionalitását és felírhatjuk valahova magunknak jól látható helyre cáfolatát. Így, következő rosszullétkor - tisztánlátásunk elvesztése ellenére - is kezelésbe vehetjük. Tehát rossz ébredéseinkkor elegendő megjegyeznünk káros hiedelmeinket, nem keressük rájuk a megoldást gondolkodással, mert ez félelemben sohasem látható. Most már érthető, miért is érdemes ennyit foglalkozni mély félelmeink működésével. (A hangzatos fejezet címünk ellenére elolvasni az előző fejezeteket is, sőt minden más információt is összegyűjteni.) Mert a depressziósnak már a félelmetes depressziója helyett kell egy új jobban hihető barátságos szemléletet elültetnie és kicsíráztatnia magában. Teljes bizalmunkat kell visszanyernünk, azáltal hogy nem gondolunk és nem hiszünk el semmilyen sötét véget jelző gondolatot, végül el is felejtjük ezeket.



Leggyakoribb depresszív félelem éppen sorozatos kudarcaink miatt alakul ki, amit a depresszió reménytelenség érzése is alátámaszt számunkra: "bármit teszek, ebből már sosem szabadulok, sőt csak egyre rosszabb, végül alighanem teljesen beleőrülök". Erre a folyton "bebizonyosodó" irracionális félelemre, azonban még sem olyan nehéz cáfolatot találni. A fejezet elején volt szó arról, hogy a "depressziónk" félelem szintje pillanatnyilag és hosszútávon is szabályozható, csal első látásra tűnik tőlünk teljesen független jelenségnek. Vannak jó elkerülési technikák is, ha ez mégsem sikerülni mindig. Ráadásul igazából semmi sem marad ugyanaz, a depressziónk is mindig kicsit másképpen jelentkezik. Folyton változik és bizony teljesen rajunk áll, hogy milyen irányban. Gyakori depresszív félelem az is, hogy az élet ilyenkor értelmetlenné válik. Amikor ilyesmit mondanak nekem, hogy "semminek sincs értelme", akkor máris felteszem a kérdést: Mi is a baj? Miért kellene hogy legyen? Mi az hogy élet értelme és miért nem hiányzott ez eddig? Miért nem azt hiányoljuk ilyenkor például, hogy az élet nem elég vanília szagú? Az sem lenne kevésbé irracionális. Akik úgy is sokat gondolkodnak az életen, alighanem összekapcsolták már ezt a depresszív tapasztalatot kedvtelenségükkel, hiszen mindennek csakis az öröm ad értelmet. Igazából sosem járnak külön, a kettő egy és ugyanaz? Ez alighanem összefügg elménk teljesítményének töredékre csökkenésével is depresszióban. Ezért nem csoda, ha valaki az értelem oldaláról fogalmazza meg magának örömtelenségét. Mások pedig - akik nem is értik ezt a félelmet - csak átveszik a kollektívvá duzzadt "értelmetlenséget". Ezért teljesen felesleges, - elménket fárasztva - érveket keresgélnünk életünk értelmetlenségéhez, főleg ha nem akarjuk legközelebb már kényszeresen tenni. A depresszív érzékenység is, csak egy kiküszöbölhető fóbia. Olyan példákat is könnyedén felkutathatunk, hogy valaki fóbiás félelmét legyőzve, csodás bátorságra tett szert félelmének tárgyában, pl ezért kezdett hegyet mászni, ejtőernyőzni, vagy más extrém sportba.



Az élet értelmetlensége majdnem mindig előkerül szerelmi bánat esetén. Ami ugyancsak egy tökéletesen irracionális félelem, felfokozott depresszív érzékenység. Súlyos szellemi beszűküléssel. Ami nem valami egyéni őrület, hanem természeti törvény, az örömtelen félelem velejárója. Mindez persze sokkal rosszabb, ha eleve jelentős depresszív érzékenységet gyűjtöttünk már. "Soha többé ilyet már nem találok...", "Most mihez kezdjek, mit csináljak?", "Nélküle semmi értelme az életnek." No itt a "csinálás" biztos nem segít. A gondolkodás sem sokat, mert jelenleg csak ilyen sötét gondolatokhoz férünk hozzá. Nem látjuk tisztán a helyzetet, ugyanis éppen hülyék vagyunk, a depresszióból nem is lehet rendesen kilátni, vagy értelmesen gondolkodni. Minden depresszív esetben igaz, hogy nem az Életnek nincs értelme, hanem éppen nekünk nincs. Ezért csak a meditáció segít igazán, minimálisra csökkenteni a gondolkodást. Ugyanis nem csak az a baj, hogy gondolataink irracionálisak, hanem az is, hogy ezt talán észre sem vesszük. Mást ne említsek, hogy érdekes módon azok is pontosan ezt élik át, akiknek szinte semmi sem sikerült szerelmi terveikből. Igazából azt sem tudják mi lett volna, vagy mitől menekültek meg? Hogyan lett akkor hirtelen értelmetlen az élet, ha semmi sem változott? Természetesen ez is egy kollektív irracionális félelem, amelynek most látszólag éppen globális érvényességét igazoltuk, de valójában csakis abból a teljesen elhibázott depresszív alapfélelmünkből táplálkozik, hogy valaki, vagy valami mástól függ a boldogságunk. Persze, mindig sok munkánk is van ebben. Az ugyancsak globális érvényességű szerelem érzése nagyon derék, de ezért egyáltalán nem kell hozzákapcsolnunk mindig boldogságunkat a legújabb "igazi"-hoz, hiszen azt eleve csakis magunk érezzük. Ezért előre deklarálhatjuk is, hogy mindenképpen kiválóan fogjuk érezni magunkat, bármi is lesz a vége. Ha már megtörtént a baj, az értelmetlen élet eszméje attól még nem lesz igaz, mert sokan és sokszor gondolták és éppen ráhangolódtunk erre a sok szerencsétlen érzésre.



Szeretnék néhány szót írni az orvosi segítségről. A legnagyobb tisztelettel tekintek az orvosokra, kutatókra, és a legkevésbé sem szeretnék róla senkit lebeszélni. Főleg, ha más segítségre, rokonságra, barátokra nem támaszkodhat. A depresszió reménytelenségének állapotában, néha igenis szükségünk van arra a reményre, amit egy orvos, vagy pszichoterapeuta nyújthat. Időnként az is sokat lendíthet rajtunk, hogy erőt veszünk magunkon és kimozdulunk bezárkózottságunkból. Már attól jobban fogjuk érzeni magunkat, hogy elindulunk az orvoshoz, mert minden döntés amit szabadulásunkról hozunk, cáfolja a depresszív kilátástalan félelmeket. Sőt mindig ellentételezzük is a segítséget, hogy értékén kezeljük a ráfordított időt. De érdemes néhány dolgot megfontolni ezzel kapcsolatban. A gyógyászati megközelítésnek megvan a maga logikája. Az orvos a lehető leghamarabb tehermentesíteni próbálja a szorongót. Erre nem feltétlenül a gyógyszeres kezelés a legkíméletesebb és leghatékonyabb módszer. A gyógyszerek végigpróbálgatása nagy türelmet igényel, a néha látványos eredmény ellenére az elménk előszeretettel köti össze a gyógyszereket a betegségekkel. Sajnos esetenként nem is hatékonyak, ezért sok kutató a gyógyszeres kezelést csak súlyos esetekben, állandó megfigyeléssel javasolja. Az eltávozott munkakedv, az időjárás, de még az életünkben bekövetkezett törés sem tartozik a súlyos esetek közé. Ez talán elsőre túlzásnak hangzik, de csak társadalmunk eleve teljesen beteg szemlélete miatt. Hiszen még száz évvel ezelőtt is, az állandó járványok miatt, aligha élte meg minden családtag a felnőtt kort. Az egészségesebb életfelfogás miatt, ez mégsem okozta a családok és emberek teljes széthullását. Ha egy ilyen eseményt, kilátástalan összeomlásként élünk meg, az már eleve jelentős depresszív terheltséget jelez. Minden esetre, ha mégis a gyógyszerek mellett döntünk, azt mindenképpen tekintsük ideiglenes megoldásnak.



Sejthetjük, hogy a szorongásunknak van köze testünk és idegrendszerünk állapotához, hiszen egy betegségben legyengült szervezetnél is megjelenhet a szorongás. Mégis nagyon sok alapvető fiziológiai kérdésre nem ismerjük a választ. Például mi köze a depressziónak a fejfájáshoz, egyáltalán honnan tud a szorongás az időjárás változásról. Hogyan lehetséges hogy legtöbbször este enyhülnek a tünetek és egész napos depresszív fáradtság után estére válunk tevékennyé? További kiáltó furcsaság, hogy tünetmentes állapotban a pszichiátria által súlyos betegeknek tekintett pácienseket a legmodernebb diagnosztikai és számítógépes agyi képalkotó műszerek segítségével sem lehet megkülönböztetni az egészségesektől. Talán nem is betegek? Azokkal értek egyet akik azt javasolják, hogy semmiképpen se tekintsünk betegségként állapotunkra. Mert további félelmek megtanulásának és kialakuló betegség tudatunknak csakis ellentétes hatása lehet. Még ha ezen csúnya állapotnak vannak is a szervezetet rendkívül megterhelő oldalai, sőt a szervekben megjelenő testi tünetei (például pániknál), a szorongástól való gyors szabadulás egyik legjobb módja, ha nem hiszünk a félelmeknek és nem fogadjuk el valóságunk részeként egy nevesített betegség formájában. Ne kérjünk állampolgárságot félelemországba, csak azért mert most már felismerjük a felségjelzést az útjelző táblán!



Következő fejezet >> Meditáció

Írj üzenetet a témához:


Név:   (Kötelező, de tetszőleges)
Üzenet: <b>vastag</b> = vastag <i>dőlt</i> = dőlt [url]link[/url] = ->link
Küldés


Üzenetek, az újabbak találhatók feljebb:




MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...