A boldogság megrontója a valóság. Mérlegelünk ahelyett, hogy ráhagyatkoznánk a bennünk élő varázslat tisztán látó erejére, előtérbe helyezzük a lehetséges rosszat, a lehetséges jó helyett.
Tristan Schwartz


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Depresszív gondolatok
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Natika:
Mahpiya, mintha én írtam volna le ezeket a sorokat, egytől egyig megegyezett a problémánk! El fog múlni! Be köszönöm neked ezt az oldalt, bárcsak korábban tudtam volna róla, nem szenvedtem volna ennyi éven át! Istennek hála találtam egy jó pszichológust, akitől sokat tanulok, egyébként nagyon-nagyon hasonló a nézeteitek! Mé :nonono: g hosszú út vár rám, de boldog vagyok!!! Jézus szeret téged!i :drinks:

Hullám:
Ez az oldal fantasztikus!! Hálás vagyok érte ❤❤

Ö.T.:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM KEDVES BE, ALIG VÁROM, HOGY ELOLVASHASSAM!!!! Ö.T. :bye:

Be:
Kedves Ö.T.! Erről a témáról és Neked szól "A látszat néha mindig csal", amit a főoldalról tudsz elérni, nekem is voltak ilyen sejtéseim és ez a legjobb a témában, amit találtam. Azonban a lényeg: hogy a félelem mindenképpen a "miénk", mindegy hogyan gyűjtögettük és így törölhetjük őket, akkor is ha kollektív eredetű, de kisajátítottuk magunknak... :book: [url]http://www.boldog.info/Seth%20megszolal%20A%20latszat%20neha%20mindig%20csal.pdf[/url] :lamo:

Örömmel-törölöm = Ö.T.:
Kedves Be, régi olvasódként ismét kérdezek. Előző leveled ihlet kérdésre: ' összegyűjtögetett félelmet ' említesz. Azon gondolkozom, saját életemre is gondolva, hogy én tulajdonképp amióta az eszemet tudom, már emlékszem bizony szorongásra, félelemre, akár irracionálisra is! Hogy lehet ez? C.G. Jung szokott írni az ún. kollektív tudattalanról. És quasi abban sokminden emberi / általános! emberi benne van. Én arra is szoktam gondolni, hogy milyen logikus magyarázat lehetne e cipelt'csomagokra', hogy már életünk előtt, akár előző életekben gyűlhettek össze. Te mit szólsz ehhez? Ne fáradj, ha a téma túlzottan nagy :crazy: ..... Üdv, Ö.T.

Mahpiya:
Köszönöm szépen, hogy meghallgattál és tanácsokkal halmoztál el. Hálás vagyok neked. Sokat, nagyon sokat segítettél. Igyekezni fogok. A honlapodat fogom alkalmazni. :victory: Üdvözletem, szép napot kívánok. :give_heart:

Be:
Nem ritka, hogy az összegyűjtögetett félelem agresszióként jön elő. A tehetetlenség táplálja. Azt is mondják, hogy az agresszió, az zajos félelem. Ez egy takarítási folyamat, de néha túl sok jöhet egyszerre felszínre. Mintha kiborítanánk az összes fiókot. Meg kell tanulni, hogyan lehet csak egy fiókot borítani és rendbe tenni egyszerre. Minél inkább félünk tőle, minél jobban ellenállunk neki, annál erősebb a hányás. Hiszen mi magunk akarunk tőle gyorsan szabadulni, amikor felbukkan, ezért legközelebb, még több jön fel. Óhajunk szerint. A tudatalattit a tudat tölti fel tartalommal és a tudat vezérli. A tudatos gondolataink. Tehát meg kell tanulni fegyelmeznünk az elmét és a lehető legjobban érezni magunkat, a törléshez és ahhoz, hogy legközelebb kezelhetőbb mennyiségben jöjjenek felszínre. :meditate:

Mahpiya:
Szia.Nagyon köszönöm önzetlen segítségedet,s az időt, amit rám szánsz.El fogok olvasni mindent,ami a honlapon szerepel.Igen, érdekes volt a hirtelen jó érzés,amit üzeneted eleje kiváltott,aztán ismét a szívszorító érzés.Azt írtad, ugyanazzal a jó érzéssel kell a méregtelenítést indítani.Egyetértek veled teljes mértékben, csak nagyon hamar borzasztóan megrémülök, mikor érkeznek a negatív gondolatok.Abban nyilvánulnak meg, hogy ránézek mondjuk a késre,s már fut is a gondolat, hogy azzal megyek neki feleségemnek,vagy az épp ott tartózkodó személynek.Szörnyen szégyenlek erről beszélni, nagyon rossz,hogy nekem ilyen gondolataim lettek egyik napról a másikra, holott nagyon szeretek mindenkit,s eddig nem kínoztak ilyen gondolatok. Az ilyen horrorisztikus filmek fel szoktak zaklatni, lehetséges, hogy ez volna az én legnagyobb félelmem, hogy képes volnék bántani, megölni valakit? Mindig erősen konfliktuskezelő, békés és csendes személy voltam, aki roppant érzékeny, visszahúzódó,s mindig nagyon ragaszkodó.Emiatt nem értem igazából, miért így, ebben a formában élem meg ezt, amiről írtál. Egyébként melankolikus típusú vagyok, tehát depresszióra mindig hajlamos voltam. A szörnyű gondolatok mellé felsorakoznak olyan gondolatok is, amik próbálják még inkább bebetonozni elmémbe a félelmet és azt sugallni, hogy semmi köze a depresszióhoz,ez sokkal komolyabb annál,s igazából ez félemlít meg. Vissza-visszatér,hogy mi van,ha hirtelen elveszítem önuralmamat,és tényleg árthatok.Tudod, a bekattanástól való félelem és ez az,ami tovább tartja figyelmem középpontjában a bevillanó,ijesztő gondolatokat.Amikor ez az egész elkezdődött,épp banki kölcsönt intéztünk,rengeteg stressz, rengeteg bizonytalanság, idegeskedés ért.Talán ennek is lehet hozzá köze.Nálam egy filmmel kezdődött,amiben a férj megölte bekattant feleségét,mert az végzett gyermekeikkel.Nagyon felzaklatott és sajnos érkezett a gondolat.Ugye találkoztál már hasonló problémával?Köszönöm, hogy támogatsz.Nagyon jól esik. :bye2:

Be:
Itt az oldalon "kötelező" a tegeződés. ;-) Igen, azonnal ki tudsz gyógyulni, egyik pillanatról a másikra. Van egy csoda módszer, ami azonnal megszünteti ezt és soha vissza sem tér. :o Sajnos ilyen módszer nem létezik, kicsit hazudtam, mégsem túl nagyot! :n Meg volt rá az okom miért tettem, mindjárt elárulom ezt. Nem tudom itt gyorsan egy-két mondatban összefoglalni a tuti módszereket, mert ha létezne egy ilyen frappáns összefoglaló bölcsesség és módszer, akkor már ismernénk azt. Illetve mégis létezik ez: az ÖRÖM! Azonban elsőre nem fog sikerülni, a szorongások közepén örömre kapcsolni, sőt még a felbukkanó félelmeket, sem lesz könnyű csökkenteni. Erről szól ez az oldal, hogyan lehet ezt a képességet kifejleszteni és így a félelemeket törölni. Örömmel! :lol: Más oka is volt hazugságomnak, hogy felismerd a félelmedet tőle. Hiszen amikor azt olvastad, hogy van gyors megoldás, az már is megnyugtatóan, jó érzésként hatott (ez az érzés kell a törléshez). Amikor viszont azt olvastad, hogy még sincs gyors megoldás, akkor máris visszatért a rossz érzés. Sajnos ez, hogy milyen érzésekkel viszonyulsz ehhez a tisztulási, méregtelenítési folyamathoz, az döntő jelentőségű, a félelmek törléséhez. A hipochondria önmagában éppen elég félelem gyűjtögetés, ami hosszú idő alatt bizony telítésbe viszi a tudatalattit. Meg aztán az életben is sok a feszült helyzet. Amikor ez a telítődés megtörtént, elindul a "hányás". Megtanulható annak szabályozása, hogy mennyi jöjjön egyszerre felszínre. Tehát lassan és szisztematikusan meg lehet szabadulni a félelmektől, de nem félelemből. Ha valaki azért akar megszabadulni a pánikrohamoktól, vagyis az összegyűjtögetett félelmeitől, mert fél ezek felbukkanásától, akkor ez az új félelem, csak hozzá adódik. :furious: Nem szabad félni, mert az csak gyorsítja a kilökődést és növeli a rohamokat. :thinking: Az oldalon próbáltam részletesen leírni, hogyan lehet ezt megcsinálni, hogyan lehet ebből az örvényből szisztematikusan kikecmeregni. :lamo:

Mahpiya:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. Sikerült kicsit megnyugtatnia. Ezek a nagyon ijesztő és negatív kényszeres gondolatok teljesen eltűnhetnek majd? Nagyon szeretném visszakapni régi önmagamat. Tudja, én erős hipochonder voltam, állandóan újabb és újabb testi tüneteket véltem felfedezni magamon, amikkel szinte hetente futkostam orvosokhoz, ám sosem találtak semmit. Mióta megérkeztek ezek a kényszergondolatok, ezek a testi tünetek teljesen eltűntek, mert csakis a negatív gondolatokra irányítom figyelmemet. Úgy érzem, ez a legmélyebb pontja a félelemnek, ennél rosszabbat sohasem éltem át, de most már elég volt, meg akarom szüntetni. Csak szükségem volna egy kiindulási pontra. Nagyon jó dolgokat írt nekem. Figyelemelterelés, testmozgás. Ha ezeket alkalmazni fogom, megszabadíthatnak a negatív, állandó gondolatoktól? Köszönöm segítségét. Nagyon köszönöm. :bye2:




Stat:

Látogatók : 157881
Jelenleg : 2

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 146

Pánik



Nem különböztetném meg a szorongásoktól különösképpen a pánikrohamokat. Viszont úgy gondolom, hogy pánik jelenségét könnyebben megérthetjük és sokkal eredményesebben kezelhetjük, ha nem félelmeink egy különlegesen erős típusaként szemléljük, hanem sokkal inkább egy folyamatként, amely legmélyebb félelmeinkhez vezet. Mivel ez a folyamat önmagát erősíti, nagyon fontos, hogy oszlassuk a félelmekkel és a pánikkal szembeni ellenérzésünket, félelmünket. A félelmeknek megvan a maguk fontos szerepe energiánk összpontosításában. Az egészséges izgatottság segít felpörgetni rendszereinket és nagyobb teljesítmények elérését teszi lehetővé. Akár hétköznapi eseményeknél is, mondjuk autóvezetésnél, vagy versenyhelyzetben. Bizonyos normális félelem szint az agyműködésünket is fokozza. Felkészülésünk a nehézségekre teljesen természetes dolog. Normális esetben különös kellemetlenséggel nem jár! Inkább kifejezetten hangulatjavító, inspiráló, euforikus hatása van, például sportolásnál. Mindenki tapasztalta, hogy a túlzott izgulás már gátló. Főleg, ha hozzáadódnak - a nehéz feladatainkhoz nem is kapcsolódó - egyéb feszültségek. Pánikban tudtam leginkább tapasztalatilag is nyakon csípni azt a jelenséget, hogy a mély félelem mindig elhomályosítja az elmét. Valóságlátásunk beszűkül és minél kétségbeesettebbek vagyunk, annál irracionálisabban látjuk a dolgokat. Életerőnk működtetése és az evolúciós túlélési logika is azt mondja nekem, hogy csakis ösztönző félelmeinket sorolnám a természetes félelmek kategóriájába. Minden akadályozó, vagy bénító félelmet pedig az anomáliák közé. Hatékonyságunk visszaszerzése is ezen elv szerinti szigorú válogatáson, félelmeink megalkuvás nélküli pontos felismerésén múlik.



Érzelmeinkre gyakran és praktikusan, csak pozitív, vagy negatív jelzőkkel mutatunk. Kellemességük, vagy elvárásaink szerint. Ugyanakkor meggyőződésem, hogy az ilyen direkt szembeállítás, korlátozott jogosítványt ad az élethez. Esther és Jerry Hicks könyveiből vett módszerrel, listába rendezve sokkal pontosabban árnyalhatjuk kedélyállapotainkat. Alul vannak a félelmeink, felfelé haladva fokozatosan javul közérzetünk a konstruktivitásunkig és életszeretetünkig. A pánik nem szerepel a listán, hiszen az inkább a gyors kedélyváltozásunk, vagy lefelé mozgásunk jelensége. A pánik: zuhanás érzelmi világunkban. Ennek oka elsősorban gondolat választásainkban keresendő. Akkor is, ha ez látszólag egyáltalán nem rajtunk múlik, hanem kényszeresen történik, például depresszív esetekben.

BOLDOGSÁG, SZABADSÁG, SZERETET, EGYSÉG
ÖRÖM, LELKESEDÉS, BÁTORSÁG, BIZALOM,
ELÉGEDETTSÉG, ELSZÁNTSÁG, DICSŐSÉG
DERÜLÁTÁS, TETTREKÉSZSÉG, KONCENTRÁCIÓ
REMÉNY, VÁRAKOZÁS, KIVÁNCSISÁG
BELENYUGVÁS, UNALOM
BIZONYTALANSÁG, TÜRELMETLENSÉG, IDEGESSÉG,
KÉTSÉG, SZOMORÚSÁG, IRÍGYSÉG
AGGODALOM, OKKERESÉS, CSALÓDOTTSÁG
DÜH, HARAG, AGRESSZIÓ, BOSSZÚ
SZORONGÁS, KEDVTELENSÉG, ÖNBECSÜLÉS HIÁNYA,
ELIDEGENEDÉS, ÉRTELMETLENSÉG, TEHETETLENSÉG,
REMÉNYTELENSÉG, DEPRESSZIÓ, LETARGIA

Ilyen listát mindenki készíthet magának. Érdekes játék időnként kijelölni pillanatnyi kedélyállapotunkat a létra valamely lépcsőfokán. Ha nem mindig sikerül, ki is egészíthetjük a listát egyéb fogalmakkal. Az is meglehet, hogy kicsit másmilyen listát írnál magadnak. Több lépcsőfokot is elhelyeznél, vagy néhol más szavakat használnál, esetleg felcserélnéd néhány esetben a sorrendet. Az érzelmeket végképp lehetetlen szavakkal elmondani és ezek a szavak mindenkinek egy kicsit más-más jelentéssel bírnak. Szeretjük az édesanyánkat, a zenét, a szánkózást, a lekváros kenyeret. Így egymás mellett elég vicces, hogy ugyanazzal a kevés szavunkkal próbáljuk leírni összehasonlíthatatlan érzelmi tapasztalatainkat. A felsorolásunk amiatt sem lehet teljes, mert érzelmeink, mindkét irányban szédítő magassággal és mélységgel fordulhatnak elő. Érzelmi világunk aligha egy dimenziós. A függőleges listázási lehetőségeink miatt, olyan érzelmeket is egy sorba írtam, amelyeknek látszólag kevés közük egymáshoz. A lista rendezési elve csak annyi, hogy olyan érzelmek kerültek benne közel egymáshoz, amelyek gyorsan elérhetőek egymástól. Tehát listánk alját és tetejét, igazából érzelem- és gondolatteremtményeink egész univerzuma választja el egymástól.



Felsorolásunk igazi haszna az analízisünkhöz nyújtott segítségében van. Először is könnyen belátható, hogy gondolat és érzelemvilágunk megérthető és megfelelően feltérképezhető. Máskülönben ilyen listát sem készíthetnénk magunknak. Csakis az teszi lehetővé, hogy megfogalmazzuk és létraként rendszerezzük mentális állapotainkat, hogy pillanatnyilag elfoglalt helyzetünkben csak hasonló érzelmi töltésű gondolatokat találhatunk. Vagyis gondolatvilágunkban igazából katonás rendet tartunk. Összetartozó érzelmeinket és gondolatainkat egy helyre gyűjtögetjük. Ez depresszív esetben is mindig igaz. Például a szorongás fontos jellemzője, hogy élethiányosságunk kiterjed az éltető konstruktív gondolatainkra és életerőnkre is. Talán nem feltétlenül kell a pokolba utaznunk érte, de az biztos hogy az Élet ide felejthetetlen ravasz módon rejtette el a tanulságait. Általában pillanatnyi érzelmi-világunkon egyszerre csak keveset változtathatunk: gondolataink tudatos lecserélésével. Ilyesmi történik negatív irányban, tragédia, vagy gyász idején, amikor a szomorú gondolataink egyre mélyebbre taszítanak bennünket. Ilyenkor, ha nem vigyázunk, ideiglenesen elveszíthetjük - pótolhatatlan kincsként őrzött – utolsó szívmelengető gondolatainkat is és elménk olyan mélységekbe tévedhet, ahol nehezen talál magának fogódzót. Egész egyszerűen innen már nem érhetjük el gyorsan örömünket. Szerencsére ez egyáltalán nem természetes állapotunk, tehát mindig adott a lehetőség, hogy változtassunk helyzetünkön. Még ha kórosan depresszív esetben, sok-sok türelmet igényelhet ez. Létezik érzelmi utazásunknak gyorsabb módja is a gondolatok megválogatásánál, amelyeket negatív irányban pániknak, pozitív irányban meditációnak hívunk. A meditáció gyakorlása által egyre könnyebb lesz eltekintenünk félelmetes gondolataink választásától, később már szinte sohasem jutnak az eszünkbe és hatásuk is csekély lesz.



Pánik a kilátástalanság elhatalmasodása rajtunk. Az agy és a test rendellenes súlyosan túlterhelt üzemállapota. Rendkívüli tanulságokkal is szolgál a következő elkerüléséhez, szorongásaink lecsillapításához, végül teljes elhagyásukhoz. A szorongáshoz hasonlóan, látszólag racionális ok nélkül is előfordulhat. Ezeket az eseményeket pánikrohamnak nevezzük. Váratlan és szörnyű kellemetlen félelem hullámok, amelyeket testi tünetek is kísérhetnek. Mivel, a következő rohamtól való félelmünk is hozzáadódik, ezért hatása és lefolyása bizonyosan a saját hozzáállásunkon is múlik. Tulajdonképpen mélybe rántó ereje, részben éppen kiszámíthatatlanságában és érthetetlenségében van. Vagyis könnyebben megtörhetjük, ha ilyenkor meg sem próbáljuk felmerülő félelmeinket értelmezni. Inkább észrevesszük, hogy ezeket is alapvetően közös bujkáló félelmeink felbukkanása okozza. Gondolatvilágunk depresszívre fordulása. Vagyis feltételezhetjük, hogy a depresszív hatásoktól való félelmünkből alakul ki, hiszen oda is vezet. Ez részben tudat alatt játszódik le. A pánikroham a leggyorsabb út a depresszióhoz. Pillanatok alatt fel is vonultatja számunkra az előző fejezetekben bemutatott depresszív félelmeink minden jellemzőjét és fajtáját. Például szellemi képességeink töredékére csökkenését, vagy azonnali erővesztésünket. Ez aztán a kaland. Szerencsére, általában hamar túl is lendülünk rajta. Mert egy ilyen villámcsapás szerű és véglegesnek tűnő elreménytelenedést, kilátástalan halálfélelmet, még ebben furcsa tudatállapotunkban sem könnyű sokáig elhinni valódi bajnak. Most már sejthetjük, miért ennyire félelmetes a pánikroham. Egyáltalán, hogyan lehetséges ez, mármint félni a félelemtől? Igazából csakis akkor az, ha sajátunkhoz jelentős mennyiségben keverednek egyéb félelmek. Ezek a háttér depresszív félelmek, pillanatnyi gondolatvilágunktól, napszaktól, időjárástól, egészségi állapotunktól és még ki tudja milyen hatásoktól is függhetnek. Ezért lehetséges, hogy időnként szinte bármilyen enyhe félelem, idegesség, vagy aggodalmaskodás, erős szorongásos állapotig, pánikig fokozódhat. Máskor pedig sokkal félelmetesebb helyzeteket is jól viselünk. Ilyenkor kalandjainkat, félelmeinket szeretni is tudjuk.



A pánik elménk tehetetlensége. Alapfeltétele, hogy gondolkodásunkkal valamiért pillanatnyilag nem találunk megoldást félelmünkre. Alapvetően gondolati tevékenység, de mégsem mindig tudatos. A következő kétrészes példához megpróbáltam egy olyan helyzetet választani, ami az agyunkat – a számára ismeretlenek nagy száma miatt - biztosan megoldhatatlan egyenlet elé állítaná. Mi történne velünk ha beleülhetnénk Schumacher versenyautójába néhány körre? Ezt talán nem nehéz kitalálnunk. Első csodálkozásunk után, megpróbálnánk megismerni új helyzetünket. Elkezdenénk elemezni a lehetőségeinket, mérlegelnénk a nyerni- és vesztenivalónkat. Hiába. Az értelmünk nyilván rengeteg kérdésre nem találna választ, még akkor sem, ha előzetesen elmagyarázták számunkra mit tegyünk. Helyzet értelmezésünk eleve kudarcra van ítélve. A nagy kockázat miatt, fokozatosan a megoldandó probléma annyira elhatalmasodna rajtunk, hogy végül már csak azt látnánk. Kezdeti lelkesedésünk valami nagyon mássá, kétséggé, félelemmé alakulna. Valószínűleg pánikba esnénk és többé semmi sem tudna minket cselekvésre bírni. Ez az ismert lefagyási jelenség. Amikor hirtelen még az egyszerű gondolatok, vagy mozdulatok sem jutnak az eszünkbe, például szereplésünk következő mondata, vagy hogy vészhelyzetben gyorsan a fékre tapossunk. Szó szerint is rendkívül izgalmas probléma, ugyanis ezt egyáltalán nem agyunk leállása okozza. Sőt, az még inkább rákapcsol, de - egyszerűen, mély depresszív elborultságában - nem fér hozzá az elemi információkhoz sem.



Ha valóban ebben a képzelt szituációban találnánk magunkat, vagy más félelmetes helyzetbe kerülünk, érdemes megfigyelnünk magunkon, hogy a pánik mindig erőteljes gondolat keresgélés eredménye. Vagyis a félelmeket sokkal inkább mi csináljuk és gyűjtögetjük, mint a bátorságot. Lehetséges, hogy magabiztosságunk egyszerűen a félelmetes gondolatok hiánya? Azt hiszem, sohasem pillanatnyi gondolkodásunk, hanem valamilyen mély tapasztalati tudás eredménye. Ezért talán van egy másik lehetőség is, ha megpróbálnánk valahogy mellőzni agyalásunkat. Teljes figyelmünkkel a feladatunkra koncentrálnánk és nekiindulnánk. Ekkor értelmünk számára lassan tisztulna a kép és rengeteg mindeddig ismeretlen részlet ismerté válna. Néhány kör után egyre biztosabban irányítanánk a járművet. Már ez is felérne egy győzelemmel számunkra, de az igen valószínű, hogy képtelenek lennénk hatékonyan vezetni a versenyautót. Nem baj, innentől fokozatosan örülni is tudnánk a körözésünknek. A példánkból még egy nagyon fontos kérdést is megvizsgálhatunk. Mi lenne, ha ténylegesen birtokában lennénk minden információnak, ami egy versenyautó irányításhoz szükséges? Van egy személy, aki mindent tud az autóversenyzésről, a kocsiról és a versenypálya kanyarjairól. Elméletileg. Schumacher versenymérnöke. Egy fantasztikus intelligenciájú és különleges lényeglátó képességgel rendelkező ember. Monitorokon nézi az autó és a vezető minden rezdülését mutató adatokat. Schumacher is az ő tanácsaira hagyatkozik. Alighanem jobban boldogulna a versenyautóval mint mi, de hatékonyan vezetni biztosan ő sem tudná. Nem gyakorolt hozzá eleget. Vagyis akkor melyik tudás a valódi? Schumacher, szinte ösztönös képessége és gyerekkorától a tökéletességig csiszolódott tapasztalati tudása az autó irányításában? Vagy a mérnök tökéletes alapokon rendszerezett fogalmi tudása? Azt hiszem, hosszú távon nagyon megnyugtató lesz a következő megállapításunk: az elméleti tudás önmagában mindig kétes értékű valami.



A pánikkal ellentétes irányú folyamatot is megfigyelhetünk. Megkönnyebbülést és a feszültség azonnali csökkenését, amint kiviláglik számunkra valamilyen megoldás reménye. Amikor elhárul egy félelmetes munkahelyi, családi, vagy bármilyen gondunk minden egyéb félelmünk csillapodik, még a halálfélelem is. Most például akár azáltal hogy ehhez az új információhoz juttatjuk magunkat. Nem valószínű, hogy minden kérdésedre megtalálod a válaszodat ebben az emlékeztetőben. Az sem biztos, hogy közvetlenül hasznosíthatod ezeket a gondolatokat helyzeted javítására. De erre a tapasztalatra – amit remélem sikerül magadon is megfigyelned - mindenképpen felhívnám a figyelmedet. Sokszor előfordult velem lázas kereséseim során – amelyre mindig szorongásaim megjelenése indított - hogy találtam egy új ígéretes információ forrást, könyvet, módszert vagy gyógymódot. A szabadulásom sikerének legkisebb esélye is töredékére csökkentette a félelmeimet. Később a legtöbbről az is kiderült, hogy esetemben hatástalanok. De hogyha időlegesen felszabadítóan hatottak rám, akkor talán mégsem voltak azok!? A módszer nem működött, de a remény amit magával hozott igen. Vagyis legújabb módszerem ígéretével, egyszerűen kevésbé féltem a szorongástól és ez elég is volt a jelentős enyhüléshez. Nagyon örömteli és fontos felfedezés, - amiért mindenképpen vissza is térünk még rá - hogyha megpróbálunk tudatosan kevésbé félni, vagy megijedni a szorongástól, pánikrohamtól (gondolataink fegyelmezésével), csökkenhetjük a kellemetlen hatását. No, de itt is előkerül a kérdésünk, hogyan is lehetséges félni a szorongástól, vagyis félni a félelemtől? Talán úgy, hogy ezek a depresszív félelmek nem pontosan olyan félelmek, mint saját természetes félelmeink? Az az igazság, hogy egy kis odafigyeléssel és felkészüléssel, meg is tudjuk különböztetni őket. Ezek szerint félelmünknek egy részét nem is a depresszív félelmek okozzák. Hanem saját kétségbeesett hozzáállásunk, szabadulásunk sikertelensége, kudarcunk elfogadhatatlansága, elménkkel szemben támasztott túlzott türelmetlenségünk és elvárásunk. Amely szemléletünkkel ráadásul félelmetesnek tekintjük az irracionális (valótlan) depresszív félelmeket. Lehetséges, hogy félelemmé és ellenállássá alakítottuk nézeteltérésünket a depresszió reménytelenségével szemben?



Ugyanerre a tapasztalatra jutottam amikor rájöttem végül, hogy az okkeresésemmel és a félelmetes gondolataim elemzésével semmire sem jutok. Amint lazítottam görcsös ragaszkodásomat a hozzáállásom mentegetéséhez, máris csökkent a szorongás. Ne felejtsük el, hogy mindannyian ismerünk, vagy legalábbis el tudunk képzeli olyan, az előbbihez hasonlóan működő helyzetet, amivel csökkenthetnénk félelmünket. Például, hogy elmegyünk baráti társaságba, vagy megmozgatjuk testünket napsütésben a strandon, vagy valamilyen egyéb módon eltereljük figyelmünket a depresszív gondolatokról. Ezáltal nem járatjuk rajtuk az elménket és főleg nem hiszünk nekik. Vagyis, a boldogságunkhoz hasonlóan, a szorongás sem történik velünk, hanem sokkal inkább olyasmi, amit mi magunk csinálunk. Az igazán profik jórészt tudat alatt. Sokan képesek vagyunk - pillanatnyi tevékenységünktől függetlenül is - kísérő gondolati háttérzajként szépen elszorongani. Olyan is előfordulhat, hogy oka vesztésekor megvilágosodik előttünk az alapfeszültség, amely működtette szorongásunkat. Ezt azonban végül is mindig mi magunk tesszük. Vagyis egy általunk begyakorolt, jól kimunkált automatizmussal. Mint ahogyan autót vezetünk miközben gondolati tevékenységünket a társalgásunk köti le, vagy guggolás közben teljesen automatikusan egyensúlyozunk. Ezzel együtt is lehetséges és ajánlatos - például meditációval, vagyis a gondolkodásunk fegyelmezésével - a szorongásokat és a pánikot visszafordítani, illetve legalább mérsékelni. Vajon tényleg mindig a kényszerítő okok miatt reagálunk szorongásunk megjelenésének legkisebb jelére is kétségbeeséssel? Pánikkal? Vagy, ezt az állandóan a depresszió veszélyére irányuló rendkívül kifinomultan érzékeny koncentrációnkat a másik irányban a legtöbben elfelejtettük kifejleszteni? Azt hiszem, ez nem csak a saját hibánk. Ezt a - nagyon is kívánatos irányú - folyamatot mindeddig el sem neveztük. Úgyhogy rendkívüli fontossága miatt most mindenképpen tegyük meg. Legyen a neve: KINÁP. Ennek a vicces elnevezésnek nem az a célja, hogy mindenképpen új fogalmakat alkossunk, hanem hogy mindig emlékezzünk arra, hogy ez bizony a pánikkal ellentétes irányban is lehetséges lefolyású folyamat.



Láthatjuk mit is tud kezdeni értelmünk a tapasztalatlanul ismeretlen helyzetekkel. Semmit. Elménk használhatósága, egy kicsit túlértékelt manapság. Nem érdemes terhelnünk olyan problémákkal, amelyekről kevés információval rendelkezik. Főleg olyanokkal, amik nem is hozzá tartoznak. Irracionális félelmekkel. Amíg nem tanultuk meg gondolataink fegyelmezését, ellenállásunk és menekülési útkeresésünk egyfajta kényszeres ragaszkodássá alakul a félelemhez. A leginkább kreatív, ihletett emberek, optimális megoldás megkeresésére programozott automata pilótaként szárnyaló elméje, irányt veszthet és egyre mélyebbre jut félelemország felett körözve. A test navigációs riasztórendszere természetesen jelzi a hibát, ami az elmét a félelem még tüzetesebb vizsgálatára sarkalja. Ehhez a láncreakcióhoz testünk fokozódó tüneteivel ad hozzá. Ezek a tünetek nem mindenkinél pontosan azonosak. Leggyakoribbak a hiper-ventiláció, szapora szívverés és a hőhullámok amelyek bizsergést, viszketést, izzadást válthatnak ki. Reagálásunk a félelemre egy leginkább fiatal korban rögzült automatikus válasz, ezt a viselkedéstudomány ÜSS VAGY FUSS reflexnek nevezi. Félelmetes helyzetben figyelmünkkel óriási energiát összpontosítunk. Testünk felkészül a várható erőkifejtésre a meneküléshez, vagy a harchoz. A légzés és a szívverés gyorsul, az elme őrületes elemző tevékenységbe kezd a félelmet okozó helyzetnek optimális reakció kiválasztásához. Az izmok megfeszült állapotba kerülnek, életenergiát kötnek meg, hogy egy rugóhoz hasonlatosan a tárolt energiát bármikor robbanásszerűen cselekvésre fordíthassuk. Vélhetően energiáink átcsoportosítása okozhatja a hőhullámokat, a gyomor görcsbe rándulását, illetve hosszabb távon étvágytalanságunkat. A bajban az emésztés a pillanatnyilag szüneteltethető legnagyobb energia fogyasztónk.



Ismeretlen félelmek esetén, a szorongás ebben a megterhelő feszült állapotban tarthatja testünket. Tudatos levezetés és lazítás híján, ezek a félelemre hangolt húrként feszülő energiák, hosszú időre megrekedhetnek bennünk. Azt hiszem nem túl merész következtetés, hogy feszültségeink az életünk félelmetes tapasztalatainak lenyomatai bennünk. Vélt veszélyeinkhez mozgósított, de igazából soha fel nem használt életerő. Ilyen jelenség például az éjszakai szájzár. Ezek a testi feszültségeink - további gátakat képezve - nemcsak fáradságot, szorongásokat, idegességet, vagy agressziót válthatnak ki belőlünk, hanem testi tüneteket és betegségeket is okozhatnak. Itt ér körbe a történet. Mert bizony ezeken keresztül válunk érzékennyé a depresszióra is. Minden beépült feszültségünk egy újabb kis antenna a világ félelmére. Felhalmozott életellenes gondolataink, félelmeink - amelyeket magunkba zártunk - valahogyan együtt rezonálnak a hasonló energiákkal. Amelyek adódhatnak élethelyzetünkből, vagy egyéb külső érzelmi hatásokból. Több lehetőség is van megfigyelni ezeket testünkben. Legkevesebb macerával valamilyen számunkra félelmetes - akár szándékosan előidézett - helyzetben. Mondjuk nagy magasságban. Mivel különböző dolgok váltanak ki belőlünk frászt, mindenkinek a fantáziájára és a leleményességére bízom, mennyire sikerül halálosan magára ijesztenie. Ezzel arányosan belénk nyilalló fájdalomként mutatkoznak meg helyileg testünkben ezek a feszültségeink. Zsigereinkben érezhetjük ahogyan a félelem végig szalad rajtunk. No, ott van a kutya elásva. Mindenkinek óvatosan ajánlom ezt a tanulságos kísérletet.



Egy félelmetes gondolatra, legalább három módon reagálhatunk. Bárhonnan is származik. Először is, rettegve simán elhihetjük ránk váró veszélyként. Ez a "megoldás" okozhat pánikot. Vagy szörnyülködve megfontoljuk esetleges lehetőségként, majd megpróbálunk nem is gondolni rá. Jó messzire száműzni. Ez azonban aligha fog sikerülni, ha már elfogadtuk veszélyforrásunkként. Hosszútávon, félelmeink elhalasztása vezet állandósult feszültségeinkhez, fóbiákhoz, szorongásokhoz, pánikrohamokhoz. A harmadik variáció a legfurcsább, de csakis nekünk szorongóknak. Egyszerűen elutasítjuk félelmeinket, mint lehetetlenséget. Legalábbis azt, hogy ilyesmi velünk is előfordulhat. Akármennyire is racionális eshetőségről van szó. Gyermekkorunkban a világba vetett bizalmunkból legtöbbször ezt az utolsó variációt alkalmaztuk. Velünk született gyermeki szemléletünk és viselkedésünk akkor még bocsánatos volt, de ma már talán nemtörődömnek, vagy felelőtlennek minősítenénk. Azonban adjunk egy esélyt az Életnek is és gondoljuk csak végig miért is van így. Aki sokat próbálgatta a depressziót, annak nem szorul bizonyításra, hogy leghatékonyabb működésünk csakis lelkes és örömteli létezésünkből adódhat. Félelmetes helyzetben semmi sem fontosabb, mint hideg fejünk megőrzése. A fejezet elején úgy határoztuk meg természetes félelmeinkből származó gondolataink körét, amelyek túlélésünket szolgálják. Vagyis óvatosságra, konstruktív cselekvésre késztetnek, vagy nagyobb teljesítmény elérésére sarkallnak. A romboló, vagy akadályozó gondolatokat nyugodtan elvethetjük, hiszen semmi hasznunk sem származhat belőlük. Ezt az elkülönítést azonban csak a szorongató gondolatokra alkalmaznám. Az ezeket gerjesztő depresszív hatások fontos és hasznos jelenségek lehetnek, ha tudjuk mit kezdjünk velük.



Amikor felmászunk a cseresznye fára, általában nagyon hasznosan működnek félelmeink. Mivel olykor irracionális depresszív félelmeink is hihetőek tűnhetnek számunkra, azok valódiságát is hasznosságuk alapján ítélhetjük meg. Konkrét vészhelyzetben a statisztikák, vagy szakértői vélemények nem sokat érnek. Sőt, időnként károsak. Az sem sokat számít, hogy mit gondol a többség, mennyire tűnik valósnak a veszély, vagy meggyőző a látvány. Nem olyan régen, néhány évszázada, még a többség úgy gondolta, hogy a kövek mozdulatlanok. Nem beszélve a földrészekről. Csakhogy a természettudományban nincs demokrácia és kompromisszumos közmegegyezés. Egy tudományos elmélet igazságát csakis alkalmazhatósága szerint lehet eldönteni: az az igaz ami működik. Valós, vagy valótlan félelmeink esetében is ebbe kapaszkodhatunk. Mondok rá egy gyakori példát is, hiszen sokak depresszív érzékenységét alapozza meg a halálfélelem. Saját magunk, vagy közeli társaink elmúlásának lehetősége. Ez már többnek is tűnik mint lehetőség, végeredményben mindenkivel meg fog történni a halál. Látszólag mozdulatlanná válunk, mint a kövek. Csakhogy, ezzel az elmúlás-elmélettel van egy súlyos gond: nem működőképes a halálban hinni. Mert depressziót, szorongást, alkoholizmust, vagy egyéb kábítószer függést, munkamániát, társfüggőséget, fóbiákat és végül egyéb kellemetlen, vagy végzetes betegségeket okoz. Ezen az alap kollektív félelmünkön, az olyan kollektív közhelyek sem segítenek, mint "az életnek mennie kell tovább..." és "halál az élet természetes velejárója!". Aki ettől mégsem érzi erősebbnek magát, felteheti a következő kérdéseket: A halál természetes, de vajon az elmúlás is az? Miért annyira veszélyes a feltételezése, hogy az előbb említett súlyos működésképtelenségeket okozza? Evolúciós szempontból a csoport túlélését is az szolgálná legjobban, hogy ha már "múlni kell" egyéni szellemünknek, tapasztalatainkat a legnagyobb hasznossággal és hatékonysággal tovább adhassuk a következő generációnak. Vagyis a legeredményesebb boldogsággal töltsön el az elmúlás gondolata és haljunk meg. Mosolyogva. Ennek azonban az ellenkezője történik, többé-kevésbé mindenki fél a haláltól és sokakat megbénít még a gondolata is, ha nem a sajátja, akkor hozzátartozóié. Ebből a szempontból, a híres és sikeres embereket, éppen csak annyi különbözteti meg az átlagtól, hogy ők nem csendes, hanem lármás kétségbeesésben élik le az életüket.



Érdemes lenne megvizsgálni mindenkinek, a leghatékonyabb működése szempontjából is ezt a kérdést: vajon nem látszat-e a halál mozdulatlansága? Mint a földrészeké. A halál és élet kérdésében rendkívül izgalmas a természettudomány Életről alkotott fogalmának alakulása. Amely folyton változott az elmúlt évtizedekben és most már "eljutottunk" oda, hogy teljes a tanácstalanság a kérdésben. A tudomány egyre inkább képtelen elválasztani az élőt az élettelentől. Nem tud számunkra senki sem javasolni egy működő szabályt, vagy algoritmust, amit biztonsággal alkalmazhatnánk. Mármint, hogy: mi él és mi nem. Ja és miért. Itt bizony - minden segítő szándék ellenére - magunkra maradtunk. Amikor boldogok vagyunk, mindannyian úgy érezzük, értékes és fontos tényezők vagyunk az Életben. Ezt az örömteli gondolatunkat az Élet is megtámogatja egészséggel, intelligenciával és erővel. A változás és a fejlődés az élet legfontosabb jellemzői. Alkalmazkodása, vagy átalakulása is mindig hatékonyságot és a tovább létezést szolgálja, sosem jelent megszűnést. Ez még tulajdonképpen az élettől legelrugaszkodottabb elmeszüleményeinkre is igaz. Mint amilyen a depresszió. Nincs az a hasznosnak tűnő elmélet, amiért egész életemben a halál árnyékában kellene élnem és valahogyan elnyomnom a vég gondolatát. Ezért az elmúlás gondolatában nem hiszek. Nekem az Élet működése és működtetése azt mondja, hogy ilyesmi valójában nem létezik.



Következő fejezet >> Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink, elengedése


MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Irracionális félelmeink is
megfutamíthatók:

BOLDOGSÁG-gal!

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...