Sok sebet hordozok, de hordozok magamban olyan pillanatokat is, amelyek soha nem történtek volna meg, ha nem merészkedek túl a határokon.
Paulo Coelho


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Depresszív gondolatok
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Natika:
Mahpiya, mintha én írtam volna le ezeket a sorokat, egytől egyig megegyezett a problémánk! El fog múlni! Be köszönöm neked ezt az oldalt, bárcsak korábban tudtam volna róla, nem szenvedtem volna ennyi éven át! Istennek hála találtam egy jó pszichológust, akitől sokat tanulok, egyébként nagyon-nagyon hasonló a nézeteitek! Mé :nonono: g hosszú út vár rám, de boldog vagyok!!! Jézus szeret téged!i :drinks:

Hullám:
Ez az oldal fantasztikus!! Hálás vagyok érte ❤❤

Ö.T.:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM KEDVES BE, ALIG VÁROM, HOGY ELOLVASHASSAM!!!! Ö.T. :bye:

Be:
Kedves Ö.T.! Erről a témáról és Neked szól "A látszat néha mindig csal", amit a főoldalról tudsz elérni, nekem is voltak ilyen sejtéseim és ez a legjobb a témában, amit találtam. Azonban a lényeg: hogy a félelem mindenképpen a "miénk", mindegy hogyan gyűjtögettük és így törölhetjük őket, akkor is ha kollektív eredetű, de kisajátítottuk magunknak... :book: [url]http://www.boldog.info/Seth%20megszolal%20A%20latszat%20neha%20mindig%20csal.pdf[/url] :lamo:

Örömmel-törölöm = Ö.T.:
Kedves Be, régi olvasódként ismét kérdezek. Előző leveled ihlet kérdésre: ' összegyűjtögetett félelmet ' említesz. Azon gondolkozom, saját életemre is gondolva, hogy én tulajdonképp amióta az eszemet tudom, már emlékszem bizony szorongásra, félelemre, akár irracionálisra is! Hogy lehet ez? C.G. Jung szokott írni az ún. kollektív tudattalanról. És quasi abban sokminden emberi / általános! emberi benne van. Én arra is szoktam gondolni, hogy milyen logikus magyarázat lehetne e cipelt'csomagokra', hogy már életünk előtt, akár előző életekben gyűlhettek össze. Te mit szólsz ehhez? Ne fáradj, ha a téma túlzottan nagy :crazy: ..... Üdv, Ö.T.

Mahpiya:
Köszönöm szépen, hogy meghallgattál és tanácsokkal halmoztál el. Hálás vagyok neked. Sokat, nagyon sokat segítettél. Igyekezni fogok. A honlapodat fogom alkalmazni. :victory: Üdvözletem, szép napot kívánok. :give_heart:

Be:
Nem ritka, hogy az összegyűjtögetett félelem agresszióként jön elő. A tehetetlenség táplálja. Azt is mondják, hogy az agresszió, az zajos félelem. Ez egy takarítási folyamat, de néha túl sok jöhet egyszerre felszínre. Mintha kiborítanánk az összes fiókot. Meg kell tanulni, hogyan lehet csak egy fiókot borítani és rendbe tenni egyszerre. Minél inkább félünk tőle, minél jobban ellenállunk neki, annál erősebb a hányás. Hiszen mi magunk akarunk tőle gyorsan szabadulni, amikor felbukkan, ezért legközelebb, még több jön fel. Óhajunk szerint. A tudatalattit a tudat tölti fel tartalommal és a tudat vezérli. A tudatos gondolataink. Tehát meg kell tanulni fegyelmeznünk az elmét és a lehető legjobban érezni magunkat, a törléshez és ahhoz, hogy legközelebb kezelhetőbb mennyiségben jöjjenek felszínre. :meditate:

Mahpiya:
Szia.Nagyon köszönöm önzetlen segítségedet,s az időt, amit rám szánsz.El fogok olvasni mindent,ami a honlapon szerepel.Igen, érdekes volt a hirtelen jó érzés,amit üzeneted eleje kiváltott,aztán ismét a szívszorító érzés.Azt írtad, ugyanazzal a jó érzéssel kell a méregtelenítést indítani.Egyetértek veled teljes mértékben, csak nagyon hamar borzasztóan megrémülök, mikor érkeznek a negatív gondolatok.Abban nyilvánulnak meg, hogy ránézek mondjuk a késre,s már fut is a gondolat, hogy azzal megyek neki feleségemnek,vagy az épp ott tartózkodó személynek.Szörnyen szégyenlek erről beszélni, nagyon rossz,hogy nekem ilyen gondolataim lettek egyik napról a másikra, holott nagyon szeretek mindenkit,s eddig nem kínoztak ilyen gondolatok. Az ilyen horrorisztikus filmek fel szoktak zaklatni, lehetséges, hogy ez volna az én legnagyobb félelmem, hogy képes volnék bántani, megölni valakit? Mindig erősen konfliktuskezelő, békés és csendes személy voltam, aki roppant érzékeny, visszahúzódó,s mindig nagyon ragaszkodó.Emiatt nem értem igazából, miért így, ebben a formában élem meg ezt, amiről írtál. Egyébként melankolikus típusú vagyok, tehát depresszióra mindig hajlamos voltam. A szörnyű gondolatok mellé felsorakoznak olyan gondolatok is, amik próbálják még inkább bebetonozni elmémbe a félelmet és azt sugallni, hogy semmi köze a depresszióhoz,ez sokkal komolyabb annál,s igazából ez félemlít meg. Vissza-visszatér,hogy mi van,ha hirtelen elveszítem önuralmamat,és tényleg árthatok.Tudod, a bekattanástól való félelem és ez az,ami tovább tartja figyelmem középpontjában a bevillanó,ijesztő gondolatokat.Amikor ez az egész elkezdődött,épp banki kölcsönt intéztünk,rengeteg stressz, rengeteg bizonytalanság, idegeskedés ért.Talán ennek is lehet hozzá köze.Nálam egy filmmel kezdődött,amiben a férj megölte bekattant feleségét,mert az végzett gyermekeikkel.Nagyon felzaklatott és sajnos érkezett a gondolat.Ugye találkoztál már hasonló problémával?Köszönöm, hogy támogatsz.Nagyon jól esik. :bye2:

Be:
Itt az oldalon "kötelező" a tegeződés. ;-) Igen, azonnal ki tudsz gyógyulni, egyik pillanatról a másikra. Van egy csoda módszer, ami azonnal megszünteti ezt és soha vissza sem tér. :o Sajnos ilyen módszer nem létezik, kicsit hazudtam, mégsem túl nagyot! :n Meg volt rá az okom miért tettem, mindjárt elárulom ezt. Nem tudom itt gyorsan egy-két mondatban összefoglalni a tuti módszereket, mert ha létezne egy ilyen frappáns összefoglaló bölcsesség és módszer, akkor már ismernénk azt. Illetve mégis létezik ez: az ÖRÖM! Azonban elsőre nem fog sikerülni, a szorongások közepén örömre kapcsolni, sőt még a felbukkanó félelmeket, sem lesz könnyű csökkenteni. Erről szól ez az oldal, hogyan lehet ezt a képességet kifejleszteni és így a félelemeket törölni. Örömmel! :lol: Más oka is volt hazugságomnak, hogy felismerd a félelmedet tőle. Hiszen amikor azt olvastad, hogy van gyors megoldás, az már is megnyugtatóan, jó érzésként hatott (ez az érzés kell a törléshez). Amikor viszont azt olvastad, hogy még sincs gyors megoldás, akkor máris visszatért a rossz érzés. Sajnos ez, hogy milyen érzésekkel viszonyulsz ehhez a tisztulási, méregtelenítési folyamathoz, az döntő jelentőségű, a félelmek törléséhez. A hipochondria önmagában éppen elég félelem gyűjtögetés, ami hosszú idő alatt bizony telítésbe viszi a tudatalattit. Meg aztán az életben is sok a feszült helyzet. Amikor ez a telítődés megtörtént, elindul a "hányás". Megtanulható annak szabályozása, hogy mennyi jöjjön egyszerre felszínre. Tehát lassan és szisztematikusan meg lehet szabadulni a félelmektől, de nem félelemből. Ha valaki azért akar megszabadulni a pánikrohamoktól, vagyis az összegyűjtögetett félelmeitől, mert fél ezek felbukkanásától, akkor ez az új félelem, csak hozzá adódik. :furious: Nem szabad félni, mert az csak gyorsítja a kilökődést és növeli a rohamokat. :thinking: Az oldalon próbáltam részletesen leírni, hogyan lehet ezt megcsinálni, hogyan lehet ebből az örvényből szisztematikusan kikecmeregni. :lamo:

Mahpiya:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. Sikerült kicsit megnyugtatnia. Ezek a nagyon ijesztő és negatív kényszeres gondolatok teljesen eltűnhetnek majd? Nagyon szeretném visszakapni régi önmagamat. Tudja, én erős hipochonder voltam, állandóan újabb és újabb testi tüneteket véltem felfedezni magamon, amikkel szinte hetente futkostam orvosokhoz, ám sosem találtak semmit. Mióta megérkeztek ezek a kényszergondolatok, ezek a testi tünetek teljesen eltűntek, mert csakis a negatív gondolatokra irányítom figyelmemet. Úgy érzem, ez a legmélyebb pontja a félelemnek, ennél rosszabbat sohasem éltem át, de most már elég volt, meg akarom szüntetni. Csak szükségem volna egy kiindulási pontra. Nagyon jó dolgokat írt nekem. Figyelemelterelés, testmozgás. Ha ezeket alkalmazni fogom, megszabadíthatnak a negatív, állandó gondolatoktól? Köszönöm segítségét. Nagyon köszönöm. :bye2:




Stat:

Látogatók : 157881
Jelenleg : 1

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 145

Depresszív gondolatok



A depresszió leginkább gondolatainkat "mérgezi", ezért nem nehéz felismernünk fontos szerepüket. Ami annyira alapvető, hogy külön fejezetet is kapnak (ezt a kiváltságos bánásmódot, a gondolatok eleve mindig megkapják). Fontoljuk meg a következőt: "A depresszióból nem lehetséges meggyógyulni, egy ideig persze szinten tartható az állapotunk, azonban ahogy romlik egészségünk a korral és csökken az örömök száma életünkben, végül mindenképpen legyőz bennünket az erőtlen kedvtelenség és reménytelenség, ezután depressziónk tehetetlen, rettegő és magányos kilátástalan szomorúságában fogjuk várni évekig, a megváltó halált." Ez az előző, idézőjelbe tett csúnya gondolat, természetesen NEM igaz! Az emlékeztetőnk végére be is bizonyítjuk magunknak az ellenkezőjét. Nem csak azért írtam ide, mert ez minden mély depressziónk egyik visszatérő alapfélelme, hanem hogy felismerhessük és megfigyelhessük magunkban, hogyan reagálunk a negatív lehetőségekre. Az a hirtelen megjelenő rossz érzés, amit keltett bennünk, pontosan egyező a depresszív szorongásainkban ránk törő kellemetlen érzelmi reakcióinkkal. Nem témája a fejezetünknek, de ezenkívül talán testi tüneteket is megfigyelhetünk magunkon: hirtelen melegünk lett, esetleg összeszorult a gyomrunk is, vagy megfeszültek valamilyen izmaink. Különösen azokban okoz ez a mondat félelmet, akik már nagyon szeretnének javulást elérni depressziójukban. Tőlük kérek leginkább a bocsánatot, amiért figyelmeztetés nélkül, egy csipetnyi mesterséges depressziót generáltam magunkban, egyetlen körmondattal. Ennek megértéséhez, a következőkben sokkal kíméletesebb lesz végiggondolnunk, érzelmi reakcióink és gondolataink összefüggését.



Természetes jelenség, hogy gondolataink - kisebb-nagyobb mértékben - azonnal érzelmi hatást váltanak ki. Hiszen a kívánatos gondolatoknak örülünk, de a kedvezőtlenek elszomorítanak, vagy félelmet keltenek. Az is megfigyelhető, hogy minden ilyen hirtelen heves érzelmünket megelőz valamilyen gondolat, érzelmünk gyakorlatilag mindig valamilyen gondolatunkra keletezik. Ezért is hívjuk ezeket érzelmi reakcióknak. Depresszióban is a gondolataink okozzák rossz érzéseinket, csakis annyi a különbség, hogy ilyenkor ezek a félelmetes gondolatok érthetetlenül és kényszeresen találnak ránk. Szó szerint, kísértenek bennünket időnként. Hiszen szorongásainkkor, mindig számunkra alkalmatlan - más esetben könnyedén mellőzött - gondolatok és érzelmek miatt vagyunk vigasztalhatatlanok. Mindezért, ha depressziónk közepén, sikerül mérsékelnünk gondolkodásunkat, leállítani, vagy elterelni, akkor ki is húztuk a méregfogát. Szorongásunk megszüntethető, rossz érzéseink, feszültségeink is sokkal jobban elviselhetők. Ez persze talán nem lesz ilyen könnyű első próbálkozásra, de mindenkinek jó szívvel ajánlom a meditáció gyakorlását, hogy felfedezhesse és tartósíthassa ezt. Sejtésünk bizonyítékául is, hogy érzelmi- és gondolatvilágunk szoros kapcsolatban vannak.



Azonban gondolatainkkal nemcsak előhívjuk érzelmi reakcióinkat, hanem hosszabb távon, - ugyancsak gondolkodásunkkal - magunk teremtjük őket. Ugyanis gondolataink, képesek mélyen is rögzülni tudatalattinkban, automatikussá válni. Ilyen módon pedig felerősödni bennünk. Vagyis annál erősebben váltanak ki érzelmi reakciót bennünk, pozitív, vagy negatív irányban, minél inkább egyezők, vagy ellentétesek sokat gondolt gondolatainkkal, terveinkkel. Gyakran gondolt félelmeinket, pedig különösen könnyen tanulhatjuk tudatalattivá. Érzelmi reakcióink kialakítása, általában nagyon hasznos képességünk, amelyek ezután segítségünkre lehetnek, a veszélyek reflexszerű elkerüléséhez. Negatív érzelmi reakcióinkat, félelememlékeknek is nevezzük. Onnan ismerhetők fel, hogy ezután a gondolat, vagy helyzet előfordulásakor, mindig erős rossz érzés, gátlás, ijedtség, vagy akár pánik jelentkezik. Azt azonban már sokszor figyelmen kívül hagyjuk, hogy feleslegesen rögzült érzelmi reakcióinkat és félelmeinket, vagyis a stressz lerakódását is, - ugyanezen mechanizmus szerint - csakis gondolkodásunk okozza. Ráadásul tudatalattivá tanult automatizmusaink, mindig nagyon ragaszkodó, szinte felejthetetlen emlékek. Mégsem tudatalattink, hanem gyakori gondolkodásunk avatja őket ilyen kiemelten fontossá. Ez annyira alapvető jelenség, hogy talán érdemes ez alapján különbséget tennünk gondolkodásunk és tudatosságunk között. Az aggodalmaskodás is gondolkodás, de nem túlságosan tudatos. Hiszen már hétköznapi aggodalmaskodásaink, vagy csalódásaink, sérelmeink hosszú cipelése is, sokkal nagyobb veszélyt hordoznak beteljesülésüknél.



Ha alaposan belegondolunk, érzelmi reflexeink nélkül, nem is tudnánk ilyen hatékonyan működni, hiszen akár túlélésünk is múlhat rajtuk. Érzelmi intelligenciánk azonban a mindennapi életben, egyszerű döntéshozatalainknál is pótolhatatlanul hasznos, ezért érzelmi rendszerünk kialakulását és szerepét, a gátlásainkról szóló fejezetben részletesebben is megvizsgáljuk. Kijelenthető, hogy érzelmi világunk mindennapi gondolatainkból keletkezik, az életünk során. Tudatalattink tartalma, gondolatainkkal töltődik. Ráadásul pontosan itt van a csapda, ha elfelejtünk ügyelni a mentálhigiénére. Ugyanis, amikor rossz érzést okozó gondolatainkat, mindig fontos igazságnak véljük, akkor részben tökéletesen igazunk van. Azonban nem túl nehéz ezzel kapcsolatban elkövetni egy hibát, mert senki sem tanította meg számunkra a következő egyszerű elvet, akár már az általános iskolában. A rossz érzésünk, egyáltalán nem feltétlenül azt jelenti, hogy igaz is a kellemetlen gondolatunk, vagy valódi veszéllyel állunk szemben. Azt azonban biztosan jelzi, hogy a kiváltó gondolat nem harmonizál velünk és további fontolgatása, tudatalatti rögzülését, nehezen törölhető félelem emlék kialakulását okozza. A gondolatot kísérő - eleinte mindig enyhébb - rossz érzésünk fontos jelzés, amit tudatalattink generál elménk számára, hogy tudatosan is beavatkozhassunk érzelmeink kialakulásának, megtanulásának folyamatába. Időt ad az elmének, hogy alaposan átgondolhassa és kiszűrhesse a valótlan veszélyeket, mielőtt reflexként rögzülnének tudatalattinkban, rendszeresen jelentkező ijedségként, gátlásként, fóbiaként.



Depresszív érzékenységünk is stresszhatás. A sok-sok felesleges érzelmi reakciónk, félelmünk lerakódása az életünk során. Ezt persze mindenki sejti, illetve hogy ezt a folyamatot, tovább gyorsítja egyre mélyebb depresszív "élményeink" hatása is. Állandó idegességünktől, szorongásainkig. Pozitív, vagy negatív - jó, vagy rossz érzést okozó - érzelmi reakcióinkba nehéz beavatkoznunk, de erre talán még depresszióban sincs szükség. Hiszen érzelmeink nagyon hasznosak és még szélsőségesen esetben (pl. erős ijedtség) sem okoznak kárt, ha nem nyújtjuk őket az időben permanens félelemmé, negatív gondolkodással. Érzelmi reakcióinkat, illetve mélyen rögzült félelmeinket nem az események okozzák, hanem csakis a róluk alkotott gondolataink. Ezt nagyon könnyű kikövetkeztetnünk, hiszen bármi anélkül is megtörténhet, hogy annak híre eljutna hozzánk. Illetve ha el is jut, egészen másképpen szemléljük ugyanazt az eseményt, ha befolyásolja terveinket, vagy ha minket közvetlenül nem érint. Legtöbbször kigondolkodhatjuk azt is, hogy valamely tragédia, egyáltalán nem annyira kedvezőtlen helyzet, mint ahogy elsőre tűnik. Szélsőséges depressziós tapasztalataink alapos végiggondolásával rajzolódhat ki számunkra egy további megdöbbentő lehetőség: örömünk, életerőnk, sőt kreativitásunk és intelligenciánk is, gondolatvilágunk függvénye. Végeredményben és hosszútávon, gondolat választásaink következménye. Ezért, - a látszat ellenére - egyáltalán nem vesztettük el gyermekkori tehetségünket az öröm megtalálására. Sőt éppen ez a különleges képességünk, vagyis fantáziánk és gondolkodásunk meggondolatlan használata okozza érzékenységünket a félelmekre. Emiatt kerülhetünk néha nagyon távolra örömünktől. Fantázia birodalmában, a gondolatok a repülőjegyek. Érdemes megválogatnunk őket, ha nem akarunk rossz helyre érkezni, vagy lezuhanni.



A depresszió, érzelmi rendszerünk tisztulása. Pontosabban fogalmazva, tisztításának kísérlete. Mint tudatalattink minden funkcióját, valójában ezt is elsősorban gondolkodásunk szabályozza. A kitakarításhoz is szüksége lesz tudatos elménk segítségére, ugyanis tudatalattink csak beindítani tudja a folyamatot. Hogy ez miképpen történik, nem ennek a fejezetnek témája, hiszen most azt vizsgáljuk miként alakulnak ki mély érzelmeink gondolatainkból, nem pedig azt, hogyan törölhetők ezek a reflexek. Azonban ennek ide kívánkozó lényege úgy foglalható össze, hogy amíg nem sajátítottuk el a megfelelő mentális hozzáállást, ehhez a kellemetlen hatáshoz, addig ellenálló és türelmetlen szabaduló gondolatainkkal, túl sok félelmet hozunk egyszerre felszínre. Aztán sokkal több szeméttel állunk majd szemben, mint amit fel tudnánk dolgozni. Pánikrohammal. No ettől válik az élet csak igazán félelmetessé. Szerencsére ez nem valódi veszély, akármennyire is annak tűnik. Irracionális szorongásunk, régi fájdalmaink és problémáink tömeges felszínre jutása. Többszörösen nagyon nyugtalanító csapda helyzet, ha ez időnként "spontán" következik be. Főleg, hogy látszólag valamilyen érthetetlen működési elvű külső kényszer miatt. Szerencsére, - hogy el ne veszítsük maradék bizalmunkat is az élet felé - éppen ezek a borús depresszív hatások lehetnek segítségünkre szabadulásunkhoz. Ettől függetlenül, alighanem mélyebb vizsgálatot igénylő fontos jelenségről van szó. Hiszen mindig változó módon hatnak ránk például az időjárási frontok, vagy egyéb kollektív érzelmi hullámok. Néha fáradságként, idegességként, szorongásként, máskor fejfájásként, reménytelenségként, vagy agresszív dühként. Különböző szakaszaira sem egyformán vagyunk érzékenyek. Előfordulhat, hogy te már - mosolyogva magadon - azon csodálkozol, mekkorát fiatalodtál tegnap óta, vagy hova tűnt nyomtalanul magányod (pedig nem is jött azóta senki) és hogyan juthattál egy napja olyan mélyre a depresszióban, vagy a migrénben. Miközben mások éppen a poklot élik át. Mégis nagy vonalakban azonosíthatóak azok a hatások, amely leginkább gyengítik szervezetünket és gerjesztik fájdalmunkat.



Ezek a felszínre bukkanó "érthetetlen" félelmek, valójában feleslegessé vált "veszélyek", vagy régen gyakran gondolt, tehát érzelmi reakciókká felsűrűsödött negatív gondolatok. Ezért nem csoda, ha tömeges kilökődésükkor, legalapvetőbb szabadságunkat korlátozzák, a gondolat választás szabadságát. Vagyis igazából a depresszió a gondolatainkra hat kényszerként. Amelyek persze nagyon kellemetlen rossz érzéseket okoznak. Mindezért előfordulhat, hogy érzelmeinket hibáztattuk bajainkért. Azonban érzelmi intelligenciánk hosszú évek tapasztalataiból érik össze bennünk és még a feltételezése is rendkívül bizalom romboló annak, hogy nem mindig számíthatunk rá. Depresszív irracionális és kényszeres félelmeink felbukkanása és kellemetlensége, tudatalattink helyes működésének bizonyítékai. Eszerint a szemlélet szerint, egyáltalán nem kell feladnunk biztonságos érzelmi világunkat, mert az még depresszióban is kiválóan működik. Az igazság pontosan az, hogy rossz érzéseink és félelemérzetünk, természetes és jól működő érzelmi reakcióink, a félelmetes gondolatainkra. Érzelmi rendszerünk így tiltakozik a romboló, káros gondolatok ellen. Ezért lehetséges elménk fegyelmezésével, vagy gondolataink elterelésével, azonnal enyhítenünk félelmeinket. Tovább bonyolíthatja a helyzetet, hogy szélsőséges depressziós hatások és érzékenység esetén, a kollektív félelmek és rossz érzések is betörhetnek érzelmi és gondolat világunkba. Mint a reménytelenség. Azt hiszem ezek már csakis a depresszív nagyító hatások miatt erősödhetnek időnként hihető mértékűvé és garázdálkodhatnak portánkon, mint egy pusztító áradás. Sajnos itt is inkább elménk csap be bennünket, nem a megérzéseink. Hiába hihetőek időnként, ezeket a félelmeket mindig befogadhatatlanul idegennek érezzük. Ezen a rossz érzésen persze az sem javít, hogy ugyanezen okból teljesen valótlanok. Vagyis ebben a tekintetben is megbízhatunk érzelmi intelligenciánkban és sosem érdemes fontolgatnunk, vagy elfogadnunk magunknak a depresszív gondolatokat.



A rossz érzések és félelmek, csak hosszútávon okozhatnak gondolatainkra és hiedelmeinkre tartósan erős, negatív terelő hatást, vagy kényszert. Depresszív érzékenységet. Méghozzá "automatikus" tisztulásukkor. Ráadásul eleinte ez sem állandó, hanem csak bizonyos hatásokra erősödik fel. Ezért érhetnek bennünket néha kellemetlen meglepetésként irracionális félelmeink. Sőt, rendszertelenül visszatérő depresszív érzéseink és gondolataink félelmetessége, éppen látszólagos érthetetlenségéből, kiszámíthatatlanságából, vélt "kivédhetetlenségéből" mélyül mindig egyre súlyosabbá. Mit tehetünk akkor, ha már fogékonnyá váltunk depresszióra? Egyáltalán, a betolakodó félelmekkel szorongásaink idején? A félelmeket mindig a gondolatok generálják, a tartós félelmek viszont növelik érzékenységünket a félelmetes depresszív gondolatokra. Ezek után talán nem lepődsz meg, de ez az emlékeztető sem tud erre a kínos helyzetre sokkal jobb tanáccsal szolgálni annál, amit barátainktól, jóakaróinktól már ezerszer hallhattunk: "ne gondolkozz!". Ez az egyik legbiztosabb módszer figyelmünket elterelni a nem kívánt gondolatokról és félelmünket csökkentenünk depresszióban. Meditációval gyakorolható, hogy később szorongásunk közben is képesek legyünk bármikor alkalmazni. Ennél egy kicsit bővebben megfogalmazva ez a megoldás valahogy a következőképpen hangzik: Ha nem találunk magunknak szép gondolatokat, egyszerűen ne gondolkodjunk. Nekem ezt azonban, akkor sem volt könnyű megállnom, amikor már rájöttem, hogy ezek a gondolatok mérgezettek, ráadásul sokszor mások sekélyes érzéseivel az életről. Ugyanis nagyon szeretek agyalni és azt hiszem ez más szorongókra is igaz lehet. Évekig tartott belátnom, hogy ideiglenesen elvesztettem a korábbi korlátlan kiváltságomat a gondolkozásra. Ezért ezt a néhány évet szorongással töltöttem. Korcsolyázni sem megyünk influenzásan és a gondolkodásra sem alkalmas bármely időpont. Életünkben mindent az örömért teszünk és a gondolkodásnak sem találhatunk más indítékot, minthogy örömet okoz. Ha nem okoz, ne tegyük!



Akár milyen hihetetlen, depresszív rossz érzésünk is, természetes érzelmi reakció, erősen negatívvá, depresszívvé vált gondolatainkra. Intenzitása és kellemetlensége, gondolkodásunk különösen veszélyes irányát jelzi. Nem is múlik el semmilyen cselekvéssel sem, csak gondolataink irányításával. Testmozgással enyhíthetjük a tüneteket, de "gyógyulást" csakis gondolkodásunk fegyelmezésének megtanulása hoz. Gyakorlatilag minden olyan gondolatot, amelyet reménytelenség, vagy nagyon idegen rossz érzés kísér, nyugodtan tekinthetjük selejtnek, tévedésnek, hazugságnak, vagy további feldolgozásra alkalmatlannak. Ezáltal elkerülhetjük, hogy magunkba építsük őket. Idegen, befogadhatatlan érzéseket okozó gondolatokat, nem érdemes elhinnünk. Eleve itt kezdődnek a bajok, fontolóra vételükkel. Aki viszont nem szívesen hisz kizárólag a saját érzéseinek - pedig megbízhatóak - logikai úton is ugyanerre a végeredményre fog jutni. Hiszen akkor a reménytelenséget, erőtlenséget és a depressziót sem hiheti el magára igaznak, mert azokat is "csak" érzi. Minél inkább sikerrel járunk ezzel, annál könnyebb lesz elviselnünk. Csakhogy ez a másik irányban is pontosan így működik. Ha hosszabb ideig hiszünk a kilátástalanságnak, nem csak nagyon rosszul fogjuk érezni magunkat, hanem következőre könnyebben beleakadunk. Ezt a kelepcét onnan ismerhetjük fel, hogy minden alkalommal pontosan ebben a pillanatban kezd tudatalatti és testi riasztó rendszerünk tiltakozásba: magunkra ne vegyünk már ilyen nehéz, reménytelen gondolatokat. Amin később csodálkozhatunk milyen fárasztó őket cipelni, vagy milyen mélyre le tudnak húzni. Időbe telik lefogynunk belőlük, ha már egyszer megragadtak bennünk. Igaz, végül majd nagyon tehermentesítően hatnak, amikor sikerül megszabadulni tőlük.



Egy pillanatig sem érdemes negatív - kellemetlen - gondolatokat forgatnunk a fejünkben. Pontosan ez különbözteti a bátrakat, a szorongóktól. Nem gondolják végig fejben az összes legrosszabb lehetőséget. Ami csak az eszükbe jut. Főleg, nem fogadják el őket saját lehetőségnek. Még inkább igaz ez a depresszív félelmek és szorongások esetében. Hiszen ezek nem is valósak. Alighanem gyermekkorunkban is működtek ezek a hatások, de az általuk hozott érzések és gondolatok igazából nem tudtak minket megérinteni. A gondolatok tudatosabb megválogatásával meglepő tapasztalatot nyerhetünk és jól végig gondolva legalább ennyire meglepő, hogy miért is tekintjük annak. A gondolataink természetesen nem függetlenek választásunktól. Mindennapi irányultságunktól. Amióta nem vadászok ilyen gondolatokra, kevesebbhez is van szerencsém. Hosszabb mellőzésük után gyakorlatilag nem fordulnak elő. Kivétel depresszióink, amikor már alaposan megragadtak tudatalattinkban. Hiszen már fiatal korunktól is ezeket sulykolták belénk. Jól vissza tudom idézni, hogy lassan és biztosan miként gyűrt le a világ félelme. Ez akkoriban történt, amikor fontolóra vettem a világ hazugságait. Félelmeit. Arról, hogy az Élet az életre támadhat: a nehéz munka a rossz tanulóra, a nincstelenség a vesztesekre, a bankok a szegényekre, a gyógyszerészek a betegekre stb. Hurrá! Aztán szépen el is hittem mindezt, majd személyiségem, meggyőződéseim és indítékaim részévé avattam őket. Megalkuvásunk először mindig ilyen ártalmatlannak tűnő, vagy elfogadható félelmekkel kezdődik. Később arra is rájöttem, hogy egyetlen igazi baj történhet velem, ha odafigyelek a kollektív félelemre.



Akinek nehéz mellőzni szorongáskor a gondolatokat, a figyelemterelést alkalmazhatja. Elgondolkodtató, hogy ügyes trükkökkel elfordíthatjuk figyelmünket a legsötétebb véget jelző "gondolatainkról". Igazságuk csak annyiból állt, hogy éppen rossz irányba néztünk? Valójában a legtöbb szorongó jól alkalmazható figyelemelterelési stratégiát alakít ki magának. Barátok, mozi, vásárlás, állatokkal foglalkozás, sport, játék, zene, éneklés vagy tánc, az a lényeg minél több érzékünket lekössük. Az intenzív mozgás feszültségeink oldására és figyelemelterelésre is kiváló. A csoportos nehéz fizikai munka, az elvonási tünetként szorongó kábítószer fogyasztók leszokásának hatékony módja. Az elménk fegyelmezésének elsajátításától még se tekintsünk el, hiszen a testmozgás sem ér sokat, ha közben elménk a félelmeken jár és feszültséget teremt. Életellenes gondolataink cáfolataként, mindig megnyugtató az életre figyelnünk. Embertársainkkal, gyermekekkel, vagy az állatokkal foglalkozás, séta a természetben, vagy akárcsak a városi forgatagban. Amikor súlyosan szorító félelem hullám támad ránk, teljes figyelmünket a légzésünkre összpontosíthatjuk. Minden helyzetben koncentrálhatunk belső életfolyamatainkra. Szívverésünkre, vagy figyelhetünk mozdulatainkra, járásunkra. Legjobb, ha ezt a befelé figyelésünket, gyakorlással elme leállító meditációvá fejlesztjük és így mindig rátalálhatunk bizsergető életerőnkre. Ezt nem csak felvillanyozott örömünk és lelkesedésünk, felrobbanó cselekvésvágyunk közepette, hanem szorongáskor is megtehetjük. Hisz hőhullámaink éppen világformáló életerőnk rendellenes áramlatát jelzik. A figyelemelterelés kétélű fegyver, ezért később mindenképpen érdemes kiegészítenünk feszültségoldó meditációval. Pillanatnyilag nagyon hatékony a depresszió ellen. Annyira, hogy sokáig elfedhetjük vele enyhe depresszív rossz érzéseinket és egyszer csak egy félelem áradattal kell majd szembe néznünk. Pánikrohammal.



Mint ahogyan senki sem akarna túl közelről megnézni egy száguldó kamiont, feltehető a következő kérdésünk: miért vizsgálgatunk, forgatunk a fejünkben félelmetes, rossz érzéseket keltő gondolatokat? Talán veszélytelennek ítéljük őket? Aligha. Hiszen néha semmi kellemetlenebb tevékenységet sem ismerünk ennél. Még inkább igaz ez a depresszió esetében, mert ezek a depresszív gondolatok nekünk egy pillanatig sem felelnek meg. Akkor miért gondoljuk őket? Miért nem tudunk simán eltekinteni tőlük? Úgy gondolom, ilyenkor ezt egyáltalán nem örömmel és jó-szántunkból tesszük. Felszínre hozásuk az egyetlen mód törlésükhöz. Később is visszatérünk emlékeztetőnkben erre a nagyon fontos kérdésre, hogy miképpen válnak időnként érzéseink és gondolataink kényszeressé. Ennek későbbi elkerülésére, fontos végiggondolnunk néhány érzelmi rendszerünkkel kapcsolatban pár szabályt. Figyelmünk fókuszpontjának pontos levegős beállítása képalkotásunk fontos eszköze. Nem árt mindig távolságot tartanunk a problémáktól, mert ha nagyon közelről szemléljük, biztosan túl fognak nőni rajtunk. El takarnak előlünk minden mást, beleértve a megoldásokat is. Az izgalmak ekkor kezdődnek. Amikor végül egyre inkább hajlamossá válunk azonosulni a látvánnyal. Elhinni. Igazából, csak ekkor válnak a gondolatok a gondolatainkká, a meggyőződések a meggyőződéseinkké, vagy a félelmek a félelmeinkké. A gondolatválasztás izgatottsága testünkben megjelenő érzetként – lelkesültségként, megkönnyebbülésként, vagy félelemként - is jól nyomon követhető jelenség. Például a felbukkanó félelmetes gondolataim, mindig akkor érintettek a legkényelmetlenebbül, mikor fontolóra vettem őket saját lehetőségemként. Egyiket-másikat annyira közelről megszemléltem, hogy mindjárt magamra is próbáltam. Belehelyezkedtem. Talán nem is léteznek nagy gondok, csak túl közeli nézőpontok? Az eredményt szemlélve tanácsos vigyázni a következő önromboló megállapításainkkal: "boldogtalanná váltam!", "félős lettem!", "depis vagyok!". Amikor pillanatnyilag félelem, stressz, idegesség van bennünk, nem kötelező mindjárt kisajátítanunk és cipelnünk a világ minden baját.



Felmerülő depresszív félelmeink kellemetlensége, megegyezik fontolgatásuk mértékével. Legtöbb szorongató gondolatunk, valamilyen mértékben már befogadott félelem. Azok a gondolatok okoznak igazán kellemetlen rossz érzést, amelyet lehetséges veszélynek, vagy problémának vélünk. Azt hiszem csak nagyon súlyos mély depresszív érzékenység és nagyon erős depresszív hatás együttese idézhet elő tartalmukban is felismerhetetlenül idegen és irracionális félelmeket. Ezért például, bármilyen félelmetes esemény is a háború, legtöbbünknél nem fog megjelenni depresszív félelemként, mert ezt most nem tartjuk veszélynek, vagy ránk váró rossz tapasztalatnak (háborús helyzetben alighanem ez is bekopogna depressziónk idején). A legmélyebb depresszív félelmeink is ilyen fontolgatott veszélyforrások. Még a reménytelenség is. Minden depressziós feltételezte már, hogy véglegessé válhat örömtelensége és kedvtelensége és többé képtelen lesz kikeveredni a boldogtalanságból, és így kell majd évekig várnia a megváltó halált. A depresszív reménytelenség azonban annyira erős irracionális félelem, hogy a legtöbben eleinte nem is értjük mi lehet ez. Hirtelen pánikrohamként is ránk törhet, de azt hiszem ekkora már gondolatban jó sokat foglalkoztunk életünk lehetséges legrosszabb végkifejleteivel. Ha a depresszív hatások alkalmával nem társalogtunk volna magunkkal ezekről, talán sohasem mélyülne a kollektív reménytelenségig félelmünk. Hiszen irracionális félelmeinknek biztosan semmi valóságuk nincs, azon kívül amit fokozatosan fontolgatásukkal nekik adunk. Ezért nem értik a kívülállók a depresszió kilátástalanságát. Azt sem tudják szegény szerencsétlenek, mit hagynak ki.



Van ennek a fokozatos félelem befogadásnak még néhány nagyon fontos vonatkozása. Mivel félelmeink valójában gondolatok és fantáziánk határtalan, ezért nem nehéz kieszelnünk valótlan veszélyeket (furcsa fóbiák "léteznek"). Ha pedig az egész világ teszi, akkor irracionális félelmeink a kollektív tudattalantól jó alapos háttér támogatást kaphatnak és végül globális méreteket ölthetnek. Ne felejtsük el, hogy még száz évvel ezelőtt is a depresszió (búskomorság) nagyon ritka volt. Nekem nem sikerült ezt a burjánzást csupán a stresszel magyaráznom magamnak. Semmi bizonyítékát nem látom, hogy az élet most megterhelőbb lenne, mint az állandó háborúk, minden családot megtizedelő járványok és kilátástalan szegénység korában. Hacsak, a globális depresszív háttérzajt nem tekintjük stressz forrásnak. Ez azonban szerencsére opcionális, vagyis a problémát sokkal inkább a gondolataink fegyelmezetlen felszabadulásában látom. Mindezért - ha sokat gyakoroljuk őket - még depresszív félelmeink is egyre inkább hihetőnek tűnhetnek előfordulásukkor, vagyis azok irracionalitása (valótlansága) inkább csak indokolatlan mértékükben, vagy időszerűtlenségükben fedezhető fel számunkra. Illetve az is nagyon fontos tapasztalat, hogy ez ellentétes irányban is lehetséges. Bujkáló félelmeink rendszeres cáfolásával, illetve ezek helyett új biztatóbb szemlélet keresésével, ezek a ragaszkodások és depresszív érzékenységünk oldható.



A depresszió időnként megnövekedő nyomása felszínre hozza elsüllyesztett félelmeinket. Ez a felhajtóerő enyhébb esetben hihetetlenül fontos lehetőség. Mert kisszerű gondolataink felismerésével, lehetőségünk nyílik azonnal kicserélni, feloldani azokat. Azonban társadalmunk és saját óriási stressztűrő "edzettségünk" miatt fel sem figyelünk ezekre a finom ünnepi alkalmakra. Inkább megvárjuk a bajt. Amikor már a mély depresszió képes elhihetni velünk olyasmiket is, amihez tényleg szinte semmi közünk. Sötét érzéseket, amelyet mások kilátástalansága teremtett. Megálljt parancsoló erővesztésünk, depressziónk, az élet utolsó biztosítéka bennünk, életenergiáink helyes irányú működtetésére. Nem csoda, ha végletes gondolatok tapadtak hozzá. De talán még ezt sem kell mindenképpen elkerülnünk, vagy megúsznunk. Ugyanis megdöbbentő dolgokat deríthetünk ki magunkról. A depresszió eredményesen, csakis érzékeny spirituális lényünkkel és alapvető kapcsolatunkkal értelmezhető jelenség. Persze emiatt ragaszkodni sem ajánlatos hozzá. Mert csúnya csapdává válhat. Főleg olyanoknak, akik könnyedén utaznak a gondolatokat és eszmék világába. A legveszélyeztetettebbek az alkotók, gondolkodók, művészek és mindenki aki jó fantáziával rendelkezik. A depressziót nevezik a tehetség átkának is. Szerencsésebb és pontosabb lenne talán inkább a teremtők felelősségéről beszélni.



A szorongások előidézőjeként olyan félelmetes gondolatokat tettünk felelőssé, amelyek valamiért hihetőnek, vagy megfontolásra érdemesnek tűnnek számunkra. Békés létünkben, viszont ugyanezek legtöbbje egyáltalán nem okoz nekünk gondot. Depresszióban mutatkoznak meg számunkra azok a visszahúzó, szorító gondolataink, amelyeket már kinőttünk. Illetve súlyosabb esetben olyan kollektív félelmek is, amiket már depresszív érzékenységünkön keresztül, a világ erőltetett ránk. Amíg nem irányítottuk figyelmünk legalábbis egy részét befelé, addig egyelőre nem vagyunk képesek elkülöníteni ezeket a kakukktojás félelmeket a valódi veszélyektől és a hasznos gondolatainktól. Ugyanúgy megtaníthatjuk erre magunkat, ahogyan a kellemetlen ízek és szagok, vagy színek érzékszerveinkkel jelzik számunkra ételünk romlottságát, vagy mérgezőségét. Hogy újra szabadon szárnyalhasson fantáziánk, egy kis türelemre és elme fegyelemre lesz szükségünk. Addig is, míg ezt művészi szintre fejlesztjük - teljes kétségbeesésünk megelőzéseként - hideg fejjel és egy kevés keresgéléssel rengeteg kapaszkodót találhatunk értelmünk megtámogatására. A tisztábban látás oldja a félelmet a megjelenő közös félelemtől. Ennek jelentőségére a következőkben, depresszív érzékenységünk oldási lehetőségeinek átgondolkodásakor ismerhetünk rá.



Következő fejezet >> Életerő, stressz, alvás, ébredés


MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Irracionális félelmeink is
megfutamíthatók:

BOLDOGSÁG-gal!

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...