Amikor a dolgok igazán jól mennek, nagyon figyeljünk oda, hogy észre is vegyük. Nem nagy diadalokról van szó, hanem egyszerű alkalmakról: olyasmiről, mondjuk mint limonádét inni az árnyékban egy forró délután, vagy egy közeli pékség illatát beszívni, vagy horgászni, vagy ügyet se vetni rá, fogunk-e valamit, vagy sem, vagy hallani, amint valaki csak úgy magában gyönyörűen zongorázik a szomszéd házban.
Kurt Vonnegut


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Depresszív gondolatok
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Natika:
Mahpiya, mintha én írtam volna le ezeket a sorokat, egytől egyig megegyezett a problémánk! El fog múlni! Be köszönöm neked ezt az oldalt, bárcsak korábban tudtam volna róla, nem szenvedtem volna ennyi éven át! Istennek hála találtam egy jó pszichológust, akitől sokat tanulok, egyébként nagyon-nagyon hasonló a nézeteitek! Mé :nonono: g hosszú út vár rám, de boldog vagyok!!! Jézus szeret téged!i :drinks:

Hullám:
Ez az oldal fantasztikus!! Hálás vagyok érte ❤❤

Ö.T.:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM KEDVES BE, ALIG VÁROM, HOGY ELOLVASHASSAM!!!! Ö.T. :bye:

Be:
Kedves Ö.T.! Erről a témáról és Neked szól "A látszat néha mindig csal", amit a főoldalról tudsz elérni, nekem is voltak ilyen sejtéseim és ez a legjobb a témában, amit találtam. Azonban a lényeg: hogy a félelem mindenképpen a "miénk", mindegy hogyan gyűjtögettük és így törölhetjük őket, akkor is ha kollektív eredetű, de kisajátítottuk magunknak... :book: [url]http://www.boldog.info/Seth%20megszolal%20A%20latszat%20neha%20mindig%20csal.pdf[/url] :lamo:

Örömmel-törölöm = Ö.T.:
Kedves Be, régi olvasódként ismét kérdezek. Előző leveled ihlet kérdésre: ' összegyűjtögetett félelmet ' említesz. Azon gondolkozom, saját életemre is gondolva, hogy én tulajdonképp amióta az eszemet tudom, már emlékszem bizony szorongásra, félelemre, akár irracionálisra is! Hogy lehet ez? C.G. Jung szokott írni az ún. kollektív tudattalanról. És quasi abban sokminden emberi / általános! emberi benne van. Én arra is szoktam gondolni, hogy milyen logikus magyarázat lehetne e cipelt'csomagokra', hogy már életünk előtt, akár előző életekben gyűlhettek össze. Te mit szólsz ehhez? Ne fáradj, ha a téma túlzottan nagy :crazy: ..... Üdv, Ö.T.

Mahpiya:
Köszönöm szépen, hogy meghallgattál és tanácsokkal halmoztál el. Hálás vagyok neked. Sokat, nagyon sokat segítettél. Igyekezni fogok. A honlapodat fogom alkalmazni. :victory: Üdvözletem, szép napot kívánok. :give_heart:

Be:
Nem ritka, hogy az összegyűjtögetett félelem agresszióként jön elő. A tehetetlenség táplálja. Azt is mondják, hogy az agresszió, az zajos félelem. Ez egy takarítási folyamat, de néha túl sok jöhet egyszerre felszínre. Mintha kiborítanánk az összes fiókot. Meg kell tanulni, hogyan lehet csak egy fiókot borítani és rendbe tenni egyszerre. Minél inkább félünk tőle, minél jobban ellenállunk neki, annál erősebb a hányás. Hiszen mi magunk akarunk tőle gyorsan szabadulni, amikor felbukkan, ezért legközelebb, még több jön fel. Óhajunk szerint. A tudatalattit a tudat tölti fel tartalommal és a tudat vezérli. A tudatos gondolataink. Tehát meg kell tanulni fegyelmeznünk az elmét és a lehető legjobban érezni magunkat, a törléshez és ahhoz, hogy legközelebb kezelhetőbb mennyiségben jöjjenek felszínre. :meditate:

Mahpiya:
Szia.Nagyon köszönöm önzetlen segítségedet,s az időt, amit rám szánsz.El fogok olvasni mindent,ami a honlapon szerepel.Igen, érdekes volt a hirtelen jó érzés,amit üzeneted eleje kiváltott,aztán ismét a szívszorító érzés.Azt írtad, ugyanazzal a jó érzéssel kell a méregtelenítést indítani.Egyetértek veled teljes mértékben, csak nagyon hamar borzasztóan megrémülök, mikor érkeznek a negatív gondolatok.Abban nyilvánulnak meg, hogy ránézek mondjuk a késre,s már fut is a gondolat, hogy azzal megyek neki feleségemnek,vagy az épp ott tartózkodó személynek.Szörnyen szégyenlek erről beszélni, nagyon rossz,hogy nekem ilyen gondolataim lettek egyik napról a másikra, holott nagyon szeretek mindenkit,s eddig nem kínoztak ilyen gondolatok. Az ilyen horrorisztikus filmek fel szoktak zaklatni, lehetséges, hogy ez volna az én legnagyobb félelmem, hogy képes volnék bántani, megölni valakit? Mindig erősen konfliktuskezelő, békés és csendes személy voltam, aki roppant érzékeny, visszahúzódó,s mindig nagyon ragaszkodó.Emiatt nem értem igazából, miért így, ebben a formában élem meg ezt, amiről írtál. Egyébként melankolikus típusú vagyok, tehát depresszióra mindig hajlamos voltam. A szörnyű gondolatok mellé felsorakoznak olyan gondolatok is, amik próbálják még inkább bebetonozni elmémbe a félelmet és azt sugallni, hogy semmi köze a depresszióhoz,ez sokkal komolyabb annál,s igazából ez félemlít meg. Vissza-visszatér,hogy mi van,ha hirtelen elveszítem önuralmamat,és tényleg árthatok.Tudod, a bekattanástól való félelem és ez az,ami tovább tartja figyelmem középpontjában a bevillanó,ijesztő gondolatokat.Amikor ez az egész elkezdődött,épp banki kölcsönt intéztünk,rengeteg stressz, rengeteg bizonytalanság, idegeskedés ért.Talán ennek is lehet hozzá köze.Nálam egy filmmel kezdődött,amiben a férj megölte bekattant feleségét,mert az végzett gyermekeikkel.Nagyon felzaklatott és sajnos érkezett a gondolat.Ugye találkoztál már hasonló problémával?Köszönöm, hogy támogatsz.Nagyon jól esik. :bye2:

Be:
Itt az oldalon "kötelező" a tegeződés. ;-) Igen, azonnal ki tudsz gyógyulni, egyik pillanatról a másikra. Van egy csoda módszer, ami azonnal megszünteti ezt és soha vissza sem tér. :o Sajnos ilyen módszer nem létezik, kicsit hazudtam, mégsem túl nagyot! :n Meg volt rá az okom miért tettem, mindjárt elárulom ezt. Nem tudom itt gyorsan egy-két mondatban összefoglalni a tuti módszereket, mert ha létezne egy ilyen frappáns összefoglaló bölcsesség és módszer, akkor már ismernénk azt. Illetve mégis létezik ez: az ÖRÖM! Azonban elsőre nem fog sikerülni, a szorongások közepén örömre kapcsolni, sőt még a felbukkanó félelmeket, sem lesz könnyű csökkenteni. Erről szól ez az oldal, hogyan lehet ezt a képességet kifejleszteni és így a félelemeket törölni. Örömmel! :lol: Más oka is volt hazugságomnak, hogy felismerd a félelmedet tőle. Hiszen amikor azt olvastad, hogy van gyors megoldás, az már is megnyugtatóan, jó érzésként hatott (ez az érzés kell a törléshez). Amikor viszont azt olvastad, hogy még sincs gyors megoldás, akkor máris visszatért a rossz érzés. Sajnos ez, hogy milyen érzésekkel viszonyulsz ehhez a tisztulási, méregtelenítési folyamathoz, az döntő jelentőségű, a félelmek törléséhez. A hipochondria önmagában éppen elég félelem gyűjtögetés, ami hosszú idő alatt bizony telítésbe viszi a tudatalattit. Meg aztán az életben is sok a feszült helyzet. Amikor ez a telítődés megtörtént, elindul a "hányás". Megtanulható annak szabályozása, hogy mennyi jöjjön egyszerre felszínre. Tehát lassan és szisztematikusan meg lehet szabadulni a félelmektől, de nem félelemből. Ha valaki azért akar megszabadulni a pánikrohamoktól, vagyis az összegyűjtögetett félelmeitől, mert fél ezek felbukkanásától, akkor ez az új félelem, csak hozzá adódik. :furious: Nem szabad félni, mert az csak gyorsítja a kilökődést és növeli a rohamokat. :thinking: Az oldalon próbáltam részletesen leírni, hogyan lehet ezt megcsinálni, hogyan lehet ebből az örvényből szisztematikusan kikecmeregni. :lamo:

Mahpiya:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. Sikerült kicsit megnyugtatnia. Ezek a nagyon ijesztő és negatív kényszeres gondolatok teljesen eltűnhetnek majd? Nagyon szeretném visszakapni régi önmagamat. Tudja, én erős hipochonder voltam, állandóan újabb és újabb testi tüneteket véltem felfedezni magamon, amikkel szinte hetente futkostam orvosokhoz, ám sosem találtak semmit. Mióta megérkeztek ezek a kényszergondolatok, ezek a testi tünetek teljesen eltűntek, mert csakis a negatív gondolatokra irányítom figyelmemet. Úgy érzem, ez a legmélyebb pontja a félelemnek, ennél rosszabbat sohasem éltem át, de most már elég volt, meg akarom szüntetni. Csak szükségem volna egy kiindulási pontra. Nagyon jó dolgokat írt nekem. Figyelemelterelés, testmozgás. Ha ezeket alkalmazni fogom, megszabadíthatnak a negatív, állandó gondolatoktól? Köszönöm segítségét. Nagyon köszönöm. :bye2:




Stat:

Látogatók : 157881
Jelenleg : 1

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 145

Depresszió, szorongás



Visszatérő, vagy tartós félelmünk, rendszeres kedvtelenségünk, mindig depresszív hatás. Ezek a jelenségek mégis logikus és fontos okkal történnek. Egyáltalán nem az evolúció, vagy az Élet gonosz tréfája, a kreatív, gondolkodást szerető lények számára. A megjelenő irracionális félelmek, vagy rossz érzések, idegrendszerünk elkerülhetetlenül megbízható üzenetei és tehermentesítő lehetőségei számunkra. Valamilyen lelki terheltség, depresszív érzékenység esetén. Ugyanúgy, ahogyan szervezetünk fájdalommal jelzi számunkra fizikai sérültségünket, túlterheltségünket, érzékenységünket, vagyis gyógyulásunkat. Talán meglepő lesz a következő kijelentésem: valójában a depresszív jelenségek, egészségünk, életörömünk és életenergiánk leghatékonyabb kiismerésének, mozgósításának és gyógyításának eszközei. Azonban pontosan ezért, - életünk alapjait befolyásoló fontossága révén - túlzott érzékenységünk tudatalattink tartalmára, hatalmas kavarodást okozhat. Félreértelmezése és hibás reakcióink miatt, alááshatja érzelmi rendszerünket, ezáltal pedig teljesen lerombolhatja bizalmunkat az Élet felé. Ezért néha úgy "tapasztalhatjuk", hogy alapvető rendszereinkben sem bízhatunk többé: érzéseinkben, gondolkodásunkban, vagy életerőnkben. A következőkben megpróbáljuk kibogozni, hogy normális esetben barátságos és megbízható érzelmi világunk, milyen módon kapcsolódhat össze időnként a depresszióval. Mindenek előtt érdemes alaposan megismernünk ezeket a jelenségeket, életszeretetünk, bizalmunk és hasznos viszonyulásunk elősegítésére.



A szorongás elnevezést, homályos eredetű, illetve irracionális félelmeinkre, feszült rossz közérzetünk megfogalmazására használjuk. Tehát szorongásaink, csak annyiban különböznek félelmeinktől, hogy nem tartozik hozzájuk valódi veszélyhelyzet. A pszichiátriai betegségek, a depresszió és a pánikbetegség legsúlyosabb tünete, de kétségtelen hogy egyéb hatásokra is kialakulhat. Félelem érzetünket mindig gondolatok generálják. Egy kis elszántsággal, szorongásainkkor is megleshetjük ezt magunkban. Kényelmetlen gondolataink - amelyekkel amúgy sem szívesen szembesülünk - bizonyos alkalmakkor különösen kellemetlenül felerősödve jelentkeznek. Méghozzá néha olyan agresszív módon, hogy nehezen tudunk szabadulni tőlük. Ezért feltételezhetjük, hogy szorongásaink részben automatikussá vált félelmetes gondolatok, amelyek megszöktek és elbújtak tudatos irányításunk elől. A jobb megértéshez, itt azonban fontos lenne még egy fogalmi pontosítás: szorongásnak inkább csak azt az erőteljesebb félelmet hívjuk, amely gátoltsággal, beszorítottság érzéssel jár. Enyhébb "ok nélküli" idegességeink, feszültségeink teljesen el is kerülhetik figyelmünk fő sodrát. Holott, ugyan arról a jelenségről van szó, gyengébb intenzitással. Ilyenkor hirtelen megkönnyebbülésünk jelezheti a félelem addigi bujkáló jelenlétét. Súlyos szorongáskor, pánikrohamban viszont mindent elsöprő erővel tör ránk. Előjön egyszerre minden a szőnyeg alól, ahova sepertük. Visszatérő félelmeinket, növekvő sorrendben a következőképpen rangsorolhatnánk:

IDEGESSÉG,
AGGODALMASKODÁS,
SZORONGÁS,
PÁNIKROHAM



A szorongás igazi veszélye állandósuló képességében van. Egyszerű tapasztalati szabály amit megfogalmazhatunk a szorongásról, hogy a félelem még több félelmet vonz. A generalizált szorongás olyan elhatalmasodott, hosszabb ideig terhelő félelmet jelent aminek egész egyszerűen nincs fellelhető oka. Hiszen az egyik félelmetes gondolat után jön egy másik. Akkor hogyan is védekezhetnénk ellene? A probléma elfedésére alkalmazott tudatmódosító szereink utóhatásaként általában még mélyebben visszatér. Ezért, az okság-játszótéren felcseperedett értelmünk hajlik rá, hogy gyorsan megjelöljön valami okot. Például életkörülményeinkben, vagy azok megváltozásában. Ez később bizonyos helyzetek kerülését, fóbia kialakulását okozhatja. Sejthető, hogy elhúzódó félelmeinknek mindig alapvetőbb oka van, mint amelyik látszólag kiváltotta. Ha egyáltalán éppen találnánk ilyet. A szorongásnak ebben a kellemetlen típusában megjelenik a depresszív hatás, ami gondoltainkat folyton a félelmek irányába tereli. Visszatérő - emiatt egyre mélyülő - szorongásainkkor fájdalmasan tudatosul bennünk óvintézkedéseink hatástalansága és hogy az igazi okok felderítése sohasem egyszerű. Ki tudná számba venni, hogyan szedte össze félelmeit eddigi élete során? Lélekmérgezésünk bűncselekményének kiderítése még Coloumbo-nak is nehezen menne. "Szerencsére" erre talán nem is lesz szükség. Annyit mindenesetre kijelenthetünk, hogy legáltalánosabb tapasztalatunk szerint nem is tudnánk könnyen megmondani mitől is rettegünk. Depresszív szorongásainkkor, egész egyszerűen majdnem minden gondolat - kisebb nagyobb mértékben – félelmet, kétséget kelt.



A depresszió tapasztalata még a szorongásoknál is titokzatosabbnak tűnhet. Megkíséreljük összefoglalni azokat a tulajdonságait, amelyek egy nagy kérdőjellé változtatnak bennünket, amikor szembe találkozunk vele. Az talán nem is annyira különös esemény, hogy váratlan vendégként felbukkanó pokoli rosszkedvünkkel együtt megjelenik a félelem, szorongás. A teljes reménytelenségünk, erőtlenségünk, elveszettségünk "élmény"-ében éppen az a legkalandosabb, hogy minden újabb előfordulásakor életfogytig tartó rabsággal fenyeget. Időnként, - például pánikrohamnál, vagy reménytelenségben ébredéseinknél - villámcsapás szerűen érkezhet és hasonlatosan távozhat. Egyáltalán, miféle rosszkedv az, amit látszólag nem is magunk választottunk magunknak? De az aztán már igazán bosszantó, hogy kedélyünket külső körülmények is ennyire leronthatják!? Mint az időjárás. Főleg, ha régebben ilyesmi sohasem fordulhatott elő. Ebben az emlékeztetőben - szomorúságainkkal, vagy kudarcélményeinkkel összehasonlítva - a depresszió fogalmát olyan mély lehangoltságra használjuk, amely számunkra szinte elfogadhatatlanul életidegen érzésekként és gondolatokként jelentkezik. Sokadik alkalommal is. Természetes következmény, hogy az élet valamennyire összekuszálódik bennünk, ettől a talán leginkább megrendítő, létezésünk minden irányultságát alapjaiban sértő, meghazudtoló tapasztalattól. Amely még a legjobb gondolatainkat is megkeserítheti. Ideiglenesen lényeglátó, problémamegoldó és intuitív képességeink is jelentősen csökkennek. Sok nyelvben használjuk a kilátástalanság fogalmunkat ennek a beszűkült nézőpontunknak képi érzékeltetésére, mint ellentétesen a kilátás szót a remény esetében. Ebből a mentális "helyzetünkből", egész egyszerűen nem látjuk a megoldásokat, nem férünk hozzá reményteli érzéseinkhez, életerőnkhöz.



Tanácstalanságunknál és tehetetlenségünknél, még kellemetlenebbül érinthetnek bennünket a fejünkbe furakodó szorongató félelmek. Depresszióban egyik legkedveltebb tevékenységünk válik kényelmetlenné: a gondolkodás. Félelemeink, aggodalmaink hatalmasra felnagyítódhatnak. (Ez a félelem nagyítás, a depresszív hatások egyik legkellemetlenebb, legalapvetőbb tulajdonsága, ezért többször is visszatérünk rá emlékeztetőnkben.) Félelmeink - amelyeket máskor egyébként kiválóan kezelünk - ilyenkor előkerülnek permanens és azonnal fenyegető veszélyként. Ezért ezek valótlansága, csak időszerűtlenségükben, vagy túlzott mértékükben fedezhető fel. Ráadásul leginkább csak akkor, amikor jobban leszünk, hiszen pillanatnyilag mindig hihetőnek tűnnek számunkra. A saját - kényszeresen ránk törő - félelmeink mellett, ez a furcsa tudatállapot változás, sokkal cifrább jelenségeket is okoz. Mély depresszióban megjelennek olyan félelmek is, amelyeket nagyon nehéz hova tennünk. Nevezzük is el ezeket az irracionális gondolatokat, kakukktojás félelmeknek. Mintha valaki szándékosan valótlanságokkal ijesztgetne, fenyegetne bennünket. Alighanem a reménytelenség szélhámos démona, mert még a mozinál is tökéletesebben hihető illúziókat alkalmaz megtévesztésünkhöz:

"Soha többé nem leszel már jól."
"Az öröm örökre elérhetetlenné vált számodra."
"Minden jó összeomlóban van körülötted."
"Az élet már semmit sem tartogat neked."
"Egyedül maradtál."
"Már nem vagy képes semmire."
"Az életed egy kudarc."
"Nincs értelme semminek, legkevésbé a létezésednek."
"Halááááál !"



Súlyos depresszív szorongáskor – kortól, nemtől, bőrszíntől függetlenül – az előzőkhöz gyanút keltően hasonló gondolatok "találnak" ránk. Ha mindenáron boncolgatni szeretnénk a depresszió jelenségkörét – csakis az ínyencek kedvéért - logikus feltételezésnek tűnik, hogy talán a ránk törő reménytelenség érzés az alapprobléma. Beszorítottságunkat és félelmeinket, ez a megcáfolhatatlanul véglegesnek mutatkozó állapotunk gerjeszti. Csakhogy, a depresszió és a szorongás ilyen ok-okozati szétválasztása és levezetése véleményem szerint egy kicsit mesterséges. Ugyanis a reménytelenség is félelem, méghozzá az egyik legalapvetőbb, legsunyibb fajtája. A reménytelenségben csak egyvalami tökéletes, a reménytelenség. Úgyhogy mielőtt nagyon megörülnénk végre lényegvadászatunk sikerességén, nehogy elszaladjunk egy másik titokzatosan izgalmas kérdés mellett. Ha ezek a TE félelmeid, akkor honnan tudhatok róluk? Talán közösek? Ha közösek, ne sajátítsuk ki őket! Fel szoktam sorolni ezeket a félelmeket, beszélgetések során - játékból azt a látszatot keltve - miszerint kitalálom szorongó társam gondolatait. Különböző kiváltó okokat találunk a félelmünkhöz, mégis mély depresszióban lényegileg ugyanazokat a félelmeket fogalmazzuk meg. Mondjuk ki végre sejtésünket: A depresszió a bennünk bujkáló közös félelem? Ezt a kérdésünket, mégse változtassuk kijelentéssé. Már csak azért se, mert legfeljebb csak részben igaz. Ugyanis, ha sokat gondolkodunk egy félelmetes "lehetőségen", akármi is a hiedelem eredete, ugyanolyan könnyen rögzül bennünk stresszként, mint az életünkben előforduló valós veszélyek. Tehát, szinte bármilyen félelem a sajátunkká válhat, ezért létezik ennyi furcsa, még a gazdája számára is érthetetlen fóbia. Depresszív félelmeink "idegenségére" és hasonlóságára még mindenképpen visszatérünk.



Vajon miért érezzük ezt az állapotunkat - semmi máshoz sem mérhetően - elviselhetetlenül idegennek és az életünkkel összeegyeztethetetlennek? Nem lehetne valahogyan alkalmazkodni hozzá, vagy egyszerűen megszokni? Netalán megszeretni? Na jó, ez az utolsó felvetés csak egy rosszkor elmondott vicc volt. Viszonyulásunkra szerettem volna rámutatni. Emlékszem szorongásaim kezdetén, amikor még fogalmam sem volt mit kezdhetek velük, akkora nagy volt az ellenállásom ezzel szemben, hogy az estére megszűnő félelemérzésből végül átestem az ellentétébe, boldogságba. Megtudtam, hogy külön neve is van ennek a jelenségnek. A reménytelenség és a rettegés néha olyan világméretű gonosz őserővel temeti el derűnket, hogy a megszeretésével azt hiszem kevesen próbálkoznának. Szerencsére, ezt az irtóztató érzést mindig jól el tudjuk különíteni saját kedvenc félelmeinktől. Szívesen kiülök magaslati helyekre, továbbá nagyon szeretek motorozni, amikor az időjárás megengedi. Motorral (eredményesen) közlekedni, permanens óvatosságot, sőt félelmet kíván. A reménytelenségtől és a szorongástól pedig minden esetben a lehető leggyorsabban szabadultam volna. Beszélgettem az interneten olyan elkeseredett rendszeres pánikolóval, aki egyébként imád ejtőernyőzni!? A siklóernyősök eleve úgy emlegetik sportjukat, mint ami legjobb depresszió ellen. Sokan válnak extrém sportolóvá, depresszív félelmeik miatt. Talán így szeretnék jobban megérteni és kezelni félelmeiket, vagy ha már úgy is félni "kell", legalább valami oka legyen.



A mély depresszió és a szorongás azoknál is rendre előidézi a reményvesztettséget, a magány érzését, vagy a halálfélelmet, akiknél ilyesmire számítani egyáltalán nem kell. Még gyerekeknél is. Amikor kedélyünk jó formában van, érthetetlennek tűnik számunkra, hogy ilyen valótlan gondolatokat bármikor is gondoltunk. Szorongáskor mégsem könnyű kirázni őket a fejünkből. Észrevehetjük, hogy a szorongást okozó félelmetes gondolatok, mindig ellentétesek meggyőződéseinkkel, szándékainkkal. Részben ebből adódik kényelmetlenségük és elfogadhatatlanságuk. Ezért a depressziót, kivétel nélkül mindenki legszívesebben kitagadná. Az emberiség semmiben sem ért annyira egyet, mint a depresszióban. Ez későbbiekre egy rendkívül fontos kérdés, hiszen valami alapvető jelenségre utal. Még akkor is, ha végül kiderül, hogy éppen hasonló nézőpontunk és viszonyulásunk okozza a gondot. A depresszió két fronton fejti ki nyomását. Nem elég, hogy az elménk ilyenkor összehord egy csomó félelmetes hülyeséget, hanem ezeket az életidegen érzéseket és gondolatokat, a depresszió félelem nagyítása révén, pillanatnyilag hihetőnek is véljük. A depressziónk irracionális reménytelenségében azt is majdnem tökéletesen elhisszük, hogy ez már tényleg nem lesz jobb sohasem. Nincs kiút. Hiába tudjuk hogy ez nem igaz, tapasztaltuk meg bármennyiszer az ellenkezőjét. Jól kigondolt, logikailag helytálló igazságunk és élettapasztalatunk, időnként súlyos verést szenved, az igaztalan és általunk teljesen elutasított érzések és gondolatok furcsa áramával szemben. Szépen kialakított otthonos tudásunk és jóérzésünk az élethez, eltörpülhet emellett a feneketlen mélységű pokolian erős reménytelenség érzés mellett.



A depresszió ideiglenes felejtés állapot. Amnézia. Gyakran előfordult velem, hogy ebben a tudatállapotban - tapasztalataim feljegyzése során - az egyszerű szavakat is keresgélnem kellett. Talán még pontosabb lenne úgy fogalmazni, hogy a depresszió egyfajta vakság a barátságos, lelkesítő gondolatokra. Ilyen helyzetben, igazságtalan elvárás elménktől, hogy azonnal reményre leljen. Mintha az élet csodáiról próbálnánk természetfilmet keresgélni a videotékában, de közben a horror részlegbe tévedtünk a pincébe, ahol közben még a villanyt is lekapcsolták. Szorongásban elménk szinte automatikusan a megszokott eljárásrendet követi. Megoldásokat, gondolatokat keresgél, elemez, mérlegel. Ez azonban nem biztos hogy a leghatékonyabb módszer szabadulásunkhoz. Sokkal valószínűbb, hogy valami csúnyaságra lelünk. Ha feltételezzük, hogy ezek irracionális gondolatok, talán nem is a mieink, vagy azok, de már teljesen feleslegessé és időszerűtlenné váltak, vagyis teljesen ellentétesek terveinkkel, akkor azonnal érthetővé válik, miért képtelen az elménk eredményre jutni velük. Súlyos depresszióban, még az a felmerülő gondolat is félelmet kelthet, - nem pedig reményt - hogy ez a félelem el fog múlni. Ezeknek az irracionális félelmeknek, egy nevetségesen szélsőséges példáját "sikerült" megtapasztalnom szorongásaim megjelenésekor. Pánikba estem egy általam nem is értelmezhető nyelven írt felirat valamelyik betűjétől. Abban a pillanatban az egy teljesen eltorzult, szörnyű és reménytelen betű volt számomra. Szerencsére a hatás, mint mindig, elmúlt és nem kellett végül kampányt indítanom a betű azonnali betiltására. Lehet, hogy egy félelmetes gondolatra asszociáltam ebből a betűből, ezt azonban már nem tudnám felidézni.



Talajvesztésünkhöz bizonyosan hozzájárul, hogy a máskor megbízható és hatékony értelmünk majdnem tehetetlen a lopakodó felismerhetetlen félelemmel szemben. Ugyanis, először talán még érthetetlennek, vagy valótlannak vélt félelmek, a hosszabb szorongási ciklusban hihetőnek, majd cáfolhatatlannak tűnhetnek. Ezért lidércnyomásunk elhúzódása megnehezítheti gyors visszarendeződésünket. A naponta ismétlődő tartós kilátástalanság érzésünk és félelmetes gondoltaink, ilyenkor leginkább ebből a mély reménytelenségből kerülnek elő. Értelmünk – amelytől a megoldást várnánk, hiszen a leginkább alkalmas az ellentmondások felismerésére – a depresszióink ismétlődésével egyre hamarabb kapitulál. Logikusan gondolkodó elménk mesterkulcs, de ennek a zárnak a felnyitásához, depresszióban egyszerűen nem jó. Hiszen simán befogad sajátként olyan idegen gondolatokat, amelyeknek kártékonyságát "csak" rossz érzésünk jelzi. A depresszió furcsa és nehezen értelmezhető tulajdonságainak végig gondolása és az ismeretlenek számának csökkentése, önmagában is oldja a félelmünket. Azonban a sok-sok kör, amit eddig futottunk ezért, leginkább azért hasznos, hogy felismerjük, ezeket a tulajdonságokat nem fontos és talán nem is lehetséges teljesen megértenünk, hiszen szörnyen irracionálisak. Nemcsak a problémánk valódi gyökerét fedhetik el tökéletesen számunkra, de a depresszió kilátástalanságában, akkor is teljes tanácstalanságunkat okozhatják, ha már megismertük - a következőkben bemutatott - valódi okát. Ez persze nem azt jelenti, hogy megfelelő felkészültséggel, a helyzet ne lenne kezelhető. Azonban erős depressziónkban, még sokáig értéktelennek látszódhat minden információnk és begyakorolt megoldásunk, amivel mindaddig felvérteztük magunkat. Akkor is, ha kiváló, később eredményre vezető módszerrel próbálkozunk. Nagyon fontosnak gondolom mindezek egyre alaposabb átgondolását. Mindaddig ezek az irracionális kakukktojás félelmek az értelmünk előtt, kiválóan álcázzák magukat a sajátunknak. Miközben testünk-lelkünk számára mindvégig elfogadhatatlanok.



Vajon mi lehet az oka, hogy olykor nem ismerünk magunkra gondolatainkban, érzéseinkben? Vajon mekkora részben múlik rajtunk, hogy ilyen helyzetbe kerültünk? Hogy már a legkisebb vihar is átfújja "védelmünket". Erősen érdekeltek vagyunk abban, hogy magunk legyünk mindezért a "hibásak", hiszen akkor változtathatunk is. Nem akarom sokáig kerülgetni a lényeget, annak ellenére sem, hogy egyelőre nem tudom még valódi érvekkel alátámasztani. Már a fejezet elején is utaltam arra, hogy a depresszió: érzelmi rendszerünk és tudatalattink tisztulása. Régi felesleges félelmeink, lerakódott stresszünk kilökődése. Ez minden más gyógyulásunkhoz hasonlóan, igen kellemetlen módon történhet. Azonban, hogy felesleges stresszünk, miért leginkább rossz gondolatok formájában kerül felszínre, az érzelmi reakcióink szerepéből és működéséből érthető meg. Addig is mondhatnám hasonlatnak a paprikát, melynek "mérge" kétszer csíp. Azzal a kiegészítéssel, hogy lelki mérgeink hosszú időre lerakódnak bennünk és aztán egyszerre "akarnak" távozni, tehát kifelé sokkal jobban csíphetnek, mint befelé. Nem beszélve arról, hogy félelem emlékeink legtöbbje hasznos reflex, néha életünk múlhat rajtuk, nem csoda ha tudatalattink ragaszkodik hozzájuk. Mindaddig, amíg tudatosan és rendszeresen nem nyilvánítjuk ezeket feleslegessé. Tehát távozásuk csak megfelelő mentális tréning elsajátításával lehetséges. Enélkül törlésük helyett, folyton vissza kényszerítjük régi fájdalmainkat magunkba. Tehát könnyű félreértelmezni és félrekezelni ezt a helyzetet, így aztán aligha sikerül javítanunk rajta. Azt azonban fontos felfedeznünk, hogy idegrendszerünk látszólag "önműködő" gyógyulásába, jelentős a beleszólásunk. Sőt, abba is hogy ez mennyire kellemetlen, illetve hatékony módon "zajlik". Annyira, hogy végül kitakarítása is csakis mirajtunk múlik. Depresszív érzékenységünk és idegrendszerünk tisztulásának folyamata szabályozható! Olyan egyszerű módszerekkel is, mint a testmozgás, meditáció. A legfontosabb ilyen mentális eszközünk, gondolataink megválogatása és rendben tartása. Ugyanis egyáltalán nem mindegy, milyen gondolatokat keresünk depressziónkhoz és mennyire vonatkoztatjuk magunkra ezeket a furcsa irracionális félelmeket.



Eredetileg, mindig valamilyen hosszas negatív gondolkodásunk okozza, a stresszproblémák kialakulását idegrendszerünkben. Tehát eltávolításukhoz csakis elménk fegyelmezése vezet eredményre. Ezért bizalmunk visszanyerése miatt is, nagyon fontosnak gondolom leszögezni a következőt. Lerakódott stresszünk, félelmeink, vagy fájdalmaink feloldásához, nem szükséges semmilyen külső hatást figyelembe vennünk. Annak ellenére jutottam erre a megállapításra - sok-sok évnyi gondolkodás után -, hogy nálam depresszió, leginkább csak időjárási frontok esetén fordult elő. Azonban, a depresszió rossz érzései, annyira befogadhatatlanul "idegennek" tűnhetnek számunkra, hogy sokan kifelé is keresgéljük a forrását. Hiszen kétségkívül felfedezhetők olyan külső hatások, amelyek sokaknál összecsengő időben "okoznak" depresszív tüneteket. Ráadásul az ilyenkor megfogalmazott félelemeink is kísérteties hasonlóságot mutatnak egymással. Akik viszont néha "érthetetlen" bombatámadás szerű pánikrohamokat élnek át, szintén könnyen azt feltételezhetik, hogy valamilyen befolyásukon kívül eső körülmények áldozatai. Újabb kivédhetetlen veszélyt teremtve maguknak, tudatalattijukba. Valójában, ezek a részben külső indíttatású depresszív alkalmak sem az ellenségeink. Sőt, ha belegondolunk, inkább a "barátok" szoktak segíteni nekünk, felfedni és kijavítani személyiségünk problémás területeit. Akár mennyire is fájdalmas ez. Ezek a negatívnak tűnő hatások - amit például időjárási frontok esetén is keservesen megfigyelhetünk - enyhébb esetben jól hasznosíthatók. Csak éppen nem a legkellemesebb módja az eszmélésnek, hogy hirtelen valami eldugaszolta életerőnk forrását.



A kifelé mutogatás, mégsem teljesen haszontalan szemlélet. Segít gyorsan kiutasítani minden depresszív gondolatot. Bizonyos félelmek éppen azért tűnnek annyira idegen érzésnek, mert azok is. Egyszerűen nem egészségesek számunkra, vagy már régen kinőttük őket, esetleg már eredetükben sem a sajátunk. Legjobb megoldás bármi "másra" fogni azokat és gyorsan eltekinteni tőlük, gondolataink fegyelmezésével, elterelésével. Persze pontosan ez az opció válik nehézkessé, vagy elérhetetlenné depresszióban: az eltekintés. A harag máris eggyel jobb választás, a reménytelenségnél. Meggyőződésem, hogy elégé direkt módon vagyunk felelősek egymás érzéseiért és sok félelmet átveszünk a környezetünktől, gyermekkorunk óta. Hiszen szófordulatainkban is gyakran kifejezzük némely érzelmünk idegenségét, "alig tértem magamhoz...", "már nem voltam önmagam...", "nem állok jót magamért...", "egy nagy kő esett le...". Ráadásul ez csak szélsőségesen negatív esetekben tűnik ennyire ellenséges és kényszeres hatásnak, hogy teljesen elidegenedettnek érezzük magunkat, ebben az - igazságunkkal ellentétes - érzelmi áradatban. Azonban bármi is félelmetes hiedelmeink eredete, bizony mindig csakis saját gondolkodásunk végeredményeként, veszünk részt egy olyan "közös" zsákban futásban, amiben pedig egyáltalán nem szeretnénk. Érzelmi reakcióink és gondolataink kapcsolatát, a következő fejezetben alaposabban is végig gondoljuk.



Sajnos gyermekkorunkban az iskolában, egyáltalán nem tanították meg számunkra, hogyan figyelhetünk fel hamarabb az élet érzelmeinken küldött enyhébb üzeneteire? Akár külön tantárgyként. Egyáltalán mit tehetünk felhalmozott feszültségeinkkel. Talán mostanában előrébb kerül boldogságunk a fontossági hierarchiában, az utolsó helyekről. Nem csoda ezek után, ha a frontérzékenyeknek a haja is összekuszálódik attól a tanácstól, hogy "sürgős levegőváltozásra van szükség". Hiszen befelé forduló viselkedésünkkel, éppen a világ nyomása elől próbálunk menekülni. Vagy a világra (környezetünkre) zúdítjuk vissza haraggá változott feszültségeinket. Ezeket az ösztönös módszereket tökéletesíthetjük is. Emlékeztetőnkben is megpróbálkozunk majd ezzel. Rengeteg haragtól, feszültségtől szabadulhatunk meg oly módon is, hogy másokat ne bántsunk. Testmozgással, lazító masszázsokkal, vagy ha egyedül dühöngjük, sírjuk ki azokat. Ki ne halott volna a következő koncepciós eljárásról: amikor az életre fogjuk minden bajunkat. Nem fog érte megharagudni. Mégsem szükséges durván, mert az ártatlanság vélelme az életet is megilleti. Befelé fordulásunk tudatosításával és továbbfejlesztésével juthatunk el a meditációhoz. Figyelmünk és gondolataink fegyelmezésének gyakorlatához. Amely hosszútávon félelmeink feloldásának is hatékony módszere. Ezt a hosszú idő alatt kialakult, félelmekre irányuló antennáinkat és érzékenységünket, sajnos aligha szüntethetjük meg azonnal (nekem legalábbis nem sikerült), de fokozatosan csökkenthetjük a hatását. Segít eleresztenünk a depresszív kakukktojás félelmeket, hogyha tudatosítjuk idegenségüket. Lassan leszokunk róla, hogy magunkra vonatkoztassuk azokat. Annak ellenére, hogy még egy ideig a reménytelenségből és fenyegetettség érzésből előbújó félelmetes gondolataink, ennek ellentétét próbálják bizonyítani számunkra.



Következő fejezet >> Depresszív gondolatok


MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Irracionális félelmeink is
megfutamíthatók:

BOLDOGSÁG-gal!

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...