Az Isten országa nem jön el szembetűnő módon. Nem fogják azt mondani, íme itt van, vagy amott. Mert az Isten országa bennetek van.
Lukács 17,21


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Depresszív gondolatok
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Natika:
Mahpiya, mintha én írtam volna le ezeket a sorokat, egytől egyig megegyezett a problémánk! El fog múlni! Be köszönöm neked ezt az oldalt, bárcsak korábban tudtam volna róla, nem szenvedtem volna ennyi éven át! Istennek hála találtam egy jó pszichológust, akitől sokat tanulok, egyébként nagyon-nagyon hasonló a nézeteitek! Mé :nonono: g hosszú út vár rám, de boldog vagyok!!! Jézus szeret téged!i :drinks:

Hullám:
Ez az oldal fantasztikus!! Hálás vagyok érte ❤❤

Ö.T.:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM KEDVES BE, ALIG VÁROM, HOGY ELOLVASHASSAM!!!! Ö.T. :bye:

Be:
Kedves Ö.T.! Erről a témáról és Neked szól "A látszat néha mindig csal", amit a főoldalról tudsz elérni, nekem is voltak ilyen sejtéseim és ez a legjobb a témában, amit találtam. Azonban a lényeg: hogy a félelem mindenképpen a "miénk", mindegy hogyan gyűjtögettük és így törölhetjük őket, akkor is ha kollektív eredetű, de kisajátítottuk magunknak... :book: [url]http://www.boldog.info/Seth%20megszolal%20A%20latszat%20neha%20mindig%20csal.pdf[/url] :lamo:

Örömmel-törölöm = Ö.T.:
Kedves Be, régi olvasódként ismét kérdezek. Előző leveled ihlet kérdésre: ' összegyűjtögetett félelmet ' említesz. Azon gondolkozom, saját életemre is gondolva, hogy én tulajdonképp amióta az eszemet tudom, már emlékszem bizony szorongásra, félelemre, akár irracionálisra is! Hogy lehet ez? C.G. Jung szokott írni az ún. kollektív tudattalanról. És quasi abban sokminden emberi / általános! emberi benne van. Én arra is szoktam gondolni, hogy milyen logikus magyarázat lehetne e cipelt'csomagokra', hogy már életünk előtt, akár előző életekben gyűlhettek össze. Te mit szólsz ehhez? Ne fáradj, ha a téma túlzottan nagy :crazy: ..... Üdv, Ö.T.

Mahpiya:
Köszönöm szépen, hogy meghallgattál és tanácsokkal halmoztál el. Hálás vagyok neked. Sokat, nagyon sokat segítettél. Igyekezni fogok. A honlapodat fogom alkalmazni. :victory: Üdvözletem, szép napot kívánok. :give_heart:

Be:
Nem ritka, hogy az összegyűjtögetett félelem agresszióként jön elő. A tehetetlenség táplálja. Azt is mondják, hogy az agresszió, az zajos félelem. Ez egy takarítási folyamat, de néha túl sok jöhet egyszerre felszínre. Mintha kiborítanánk az összes fiókot. Meg kell tanulni, hogyan lehet csak egy fiókot borítani és rendbe tenni egyszerre. Minél inkább félünk tőle, minél jobban ellenállunk neki, annál erősebb a hányás. Hiszen mi magunk akarunk tőle gyorsan szabadulni, amikor felbukkan, ezért legközelebb, még több jön fel. Óhajunk szerint. A tudatalattit a tudat tölti fel tartalommal és a tudat vezérli. A tudatos gondolataink. Tehát meg kell tanulni fegyelmeznünk az elmét és a lehető legjobban érezni magunkat, a törléshez és ahhoz, hogy legközelebb kezelhetőbb mennyiségben jöjjenek felszínre. :meditate:

Mahpiya:
Szia.Nagyon köszönöm önzetlen segítségedet,s az időt, amit rám szánsz.El fogok olvasni mindent,ami a honlapon szerepel.Igen, érdekes volt a hirtelen jó érzés,amit üzeneted eleje kiváltott,aztán ismét a szívszorító érzés.Azt írtad, ugyanazzal a jó érzéssel kell a méregtelenítést indítani.Egyetértek veled teljes mértékben, csak nagyon hamar borzasztóan megrémülök, mikor érkeznek a negatív gondolatok.Abban nyilvánulnak meg, hogy ránézek mondjuk a késre,s már fut is a gondolat, hogy azzal megyek neki feleségemnek,vagy az épp ott tartózkodó személynek.Szörnyen szégyenlek erről beszélni, nagyon rossz,hogy nekem ilyen gondolataim lettek egyik napról a másikra, holott nagyon szeretek mindenkit,s eddig nem kínoztak ilyen gondolatok. Az ilyen horrorisztikus filmek fel szoktak zaklatni, lehetséges, hogy ez volna az én legnagyobb félelmem, hogy képes volnék bántani, megölni valakit? Mindig erősen konfliktuskezelő, békés és csendes személy voltam, aki roppant érzékeny, visszahúzódó,s mindig nagyon ragaszkodó.Emiatt nem értem igazából, miért így, ebben a formában élem meg ezt, amiről írtál. Egyébként melankolikus típusú vagyok, tehát depresszióra mindig hajlamos voltam. A szörnyű gondolatok mellé felsorakoznak olyan gondolatok is, amik próbálják még inkább bebetonozni elmémbe a félelmet és azt sugallni, hogy semmi köze a depresszióhoz,ez sokkal komolyabb annál,s igazából ez félemlít meg. Vissza-visszatér,hogy mi van,ha hirtelen elveszítem önuralmamat,és tényleg árthatok.Tudod, a bekattanástól való félelem és ez az,ami tovább tartja figyelmem középpontjában a bevillanó,ijesztő gondolatokat.Amikor ez az egész elkezdődött,épp banki kölcsönt intéztünk,rengeteg stressz, rengeteg bizonytalanság, idegeskedés ért.Talán ennek is lehet hozzá köze.Nálam egy filmmel kezdődött,amiben a férj megölte bekattant feleségét,mert az végzett gyermekeikkel.Nagyon felzaklatott és sajnos érkezett a gondolat.Ugye találkoztál már hasonló problémával?Köszönöm, hogy támogatsz.Nagyon jól esik. :bye2:

Be:
Itt az oldalon "kötelező" a tegeződés. ;-) Igen, azonnal ki tudsz gyógyulni, egyik pillanatról a másikra. Van egy csoda módszer, ami azonnal megszünteti ezt és soha vissza sem tér. :o Sajnos ilyen módszer nem létezik, kicsit hazudtam, mégsem túl nagyot! :n Meg volt rá az okom miért tettem, mindjárt elárulom ezt. Nem tudom itt gyorsan egy-két mondatban összefoglalni a tuti módszereket, mert ha létezne egy ilyen frappáns összefoglaló bölcsesség és módszer, akkor már ismernénk azt. Illetve mégis létezik ez: az ÖRÖM! Azonban elsőre nem fog sikerülni, a szorongások közepén örömre kapcsolni, sőt még a felbukkanó félelmeket, sem lesz könnyű csökkenteni. Erről szól ez az oldal, hogyan lehet ezt a képességet kifejleszteni és így a félelemeket törölni. Örömmel! :lol: Más oka is volt hazugságomnak, hogy felismerd a félelmedet tőle. Hiszen amikor azt olvastad, hogy van gyors megoldás, az már is megnyugtatóan, jó érzésként hatott (ez az érzés kell a törléshez). Amikor viszont azt olvastad, hogy még sincs gyors megoldás, akkor máris visszatért a rossz érzés. Sajnos ez, hogy milyen érzésekkel viszonyulsz ehhez a tisztulási, méregtelenítési folyamathoz, az döntő jelentőségű, a félelmek törléséhez. A hipochondria önmagában éppen elég félelem gyűjtögetés, ami hosszú idő alatt bizony telítésbe viszi a tudatalattit. Meg aztán az életben is sok a feszült helyzet. Amikor ez a telítődés megtörtént, elindul a "hányás". Megtanulható annak szabályozása, hogy mennyi jöjjön egyszerre felszínre. Tehát lassan és szisztematikusan meg lehet szabadulni a félelmektől, de nem félelemből. Ha valaki azért akar megszabadulni a pánikrohamoktól, vagyis az összegyűjtögetett félelmeitől, mert fél ezek felbukkanásától, akkor ez az új félelem, csak hozzá adódik. :furious: Nem szabad félni, mert az csak gyorsítja a kilökődést és növeli a rohamokat. :thinking: Az oldalon próbáltam részletesen leírni, hogyan lehet ezt megcsinálni, hogyan lehet ebből az örvényből szisztematikusan kikecmeregni. :lamo:

Mahpiya:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. Sikerült kicsit megnyugtatnia. Ezek a nagyon ijesztő és negatív kényszeres gondolatok teljesen eltűnhetnek majd? Nagyon szeretném visszakapni régi önmagamat. Tudja, én erős hipochonder voltam, állandóan újabb és újabb testi tüneteket véltem felfedezni magamon, amikkel szinte hetente futkostam orvosokhoz, ám sosem találtak semmit. Mióta megérkeztek ezek a kényszergondolatok, ezek a testi tünetek teljesen eltűntek, mert csakis a negatív gondolatokra irányítom figyelmemet. Úgy érzem, ez a legmélyebb pontja a félelemnek, ennél rosszabbat sohasem éltem át, de most már elég volt, meg akarom szüntetni. Csak szükségem volna egy kiindulási pontra. Nagyon jó dolgokat írt nekem. Figyelemelterelés, testmozgás. Ha ezeket alkalmazni fogom, megszabadíthatnak a negatív, állandó gondolatoktól? Köszönöm segítségét. Nagyon köszönöm. :bye2:




Stat:

Látogatók : 157881
Jelenleg : 2

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 146

Életerő, stressz, alvás, ébredés



Kedélyállapotunk és életerőnk összefüggésének kiderítésével, ennél még biztosan tovább is mehetünk érzelmi rendszerünk működésének megfejtésében. A depresszió kilátástalanságában derül ki, mekkora érték is az örömünk. Milyen dühítő, ha szem elöl veszítjük. Eddig kevés szó volt egy alapvető depresszív hatásról: erőtlenségünkről. Szellemi "fáradtságunkat" jól megtudjuk különböztetni fizikai kimerültségünktől, hiszen könnyű olyan példát találni, ahol szinte vegytisztán külön fordulnak elő. Mondjuk, fizikailag megterhelő munkánál általában lenne kedvünk tevékenységünk folytatásához, de szervezetünk időnként pihenőt kér. Vagyis normális esetben, életenergiánk egy része vélhetően regenerálódásunkra, gyógyulásunkra, feltöltődésünkre fordítódik, ugyanez depresszióban, kedvünkkel együtt egész egyszerűen hiányzik. Ezt a fáradtságot - pontosabban fogalmazva erőtlenséget - kipihenni sem igen lehet. Minden "depresszív" lénnyel előfordult már (akár hosszú alvás után is), hogy ilyen súlyos boldogtalanságban ébredt. Amikor még mozdulni sem volt ereje, illetve kedve. Természetesen nem akarok senkit depresszióval ijesztgetni, akinél ilyen súlyos félelmek, vagy lehangoltság kizárólag ébredéskor jön elő. De aki boldogságra törekszik aligha "úszhatja meg" lerakódott félelmei és feszültségei tisztulását tudatalattijából. Sőt éppen erős boldogság vágyunk a közös nevezőnk, nem pedig eleve gyenge idegrendszerünk. Ez indítja meg tudatalattink takarítási folyamatát (depresszió), ezért mindannyian ennek az ellentétét is jól ismerjük. Sőt, házi feladatként minden alkalommal alaposan figyeljük meg, milyen könnyű az élet (és az ébredés) amikor van kedvünk hozzá.



A programozási munkám miatt is mindig nagyon érdekelt a szellemi frissességemet és életerőmet befolyásoló tényezők. Fiatal koromtól, nagyon jó lehetőségem volt ezt megfigyelni. Gyerekként mindig nagyon nyugodt voltam, de azt hiszem sosem "rendelkeztem" annyi energiával, mint a testvéreim. Most már inkább úgy fogalmaznék, hogy nem sikerült mindig annyi erőt mozgósítanom. Az bizonyos, hogy mindig nehezebben ébredtem náluk. Talán ennek kompenzálására, kamasz koromban, vagy a számítógép előtt ültem, vagy sportoltam (tanulásra már alig maradt időm). De teljesítményem jelentős hullámzását, csak később az időjárási frontokra és a depresszióra kialakuló érzékenységemmel tapasztaltam. Egyéb félelmekkel ilyesmi nem jött elő. Ezután már nem fértem hozzá tetszőlegesen lelkesítő érzéseimhez és gondolataimhoz. Életerőmhöz. Először még ritka, aztán egyre gyakoribb depressziómban elérhetetlenné váltak. Mindebben a legnyugtalanítóbb (sőt legfélelmetesebb) az a depresszív gondolat volt, hogy boldogságom és boldogulásom már többé nem rajtam múlik. Hanem egyéb hatásokon, időjáráson, vagy azon éppen hogyan ébredek. Szerencsére ez a reménytelen "félelmem" csak depresszióban jelentkezett, máskor soha. Időnként, legmélyebb depresszív kilátástalanságomban, az öröm lehetősége úgy el tűnt számomra, mintha soha nem is létezett volna.



Mindezért sejthető, hogy depresszív fáradtságunk, irracionális félelmeinkhez hasonlóan, nem egészségi és fizikai állapotunk valós helyzetét tükrözi. Hiszen gondolataink leromlása és ez az "erővesztés" pillanatok alatt történhet meg velünk. Hirtelen szorongások alkalmával, vagy régi félelmeink felbukkanásával. Az igazság inkább az lehet - ha rendszeresen boldogtalanság talál ránk - már régóta szűkítjük lehetőségeinket, hozzáférésünket az erőnkhöz. Az életbe vetett bizalmunk, az élethez való viszonyunk ilyen mértékű pillanatnyi "sérülése" és az idegen érzelmi klíma együttesen vezet a depresszió egy nagyon kellemetlen hatásához. Elveszettségünkhöz, saját identitásunk megingásához. Amely természetesen csakis az Életben, életerőnkben, életkedvünkben gyökerezhet. Gyermekkorunk óta. Ezért súlyos boldogtalanságainknak pontosan olyan félelmetes a hatása, mintha nem kapnánk levegőt. Ebben a helyzetben csak a felkészültség és az önfegyelem segíthet, hogy ne essünk pánikba, vagy mélyebb depresszióba. Vagyis az, ha megtanultuk mi ilyenkor a teendő. Ugyanis "érthetetlen" boldogtalanságaink, mégsem teljesen azok. Sőt, gyakorlással hasznosíthatók és szabályozhatók. Ezekről a módszerekről a későbbi fejezetekben lesz részletesen szó, előbb azonban fontos lenne alaposabban megértenünk a depresszív hatásokat és félelemeink működését.



Amikorra rájöttem, hogy a depresszió egy szélsőséges érzelmi üzemmód, - tudatalattink és érzelmi rendszerünk tisztulási folyamata - már nem tudtam könnyen szabadulni belőle. Vagyis szervezetünk ilyen furcsa - de logikus - módon próbál megszabadulni a lerakódott stressztől. Mindez úgy válhat kórossá, ha felkészületlenségünk miatt, magától a takarítási folyamattól is erős félelem és ellenállás alakul ki. Hiszen túl sok szemét kerülhet egyszerre felszínre. Ez a folyamat leginkább időjárási frontok esetén gyorsul fel, illetve lelki fájdalmainkra ébredéskor vagyunk a legérzékenyebbek. Hibás hozzáállásunk miatt, ahelyett hogy tisztulnának és csökkennének félelmeink, magától a depresszív (tisztulási) folyamattól erősödnek tovább. Ráadásul a mély félelem mindig elhomályosítja az elmét. Leárnyékolja konstruktív gondolatainkat és így a megoldásokat is. Depresszív veszélyérzetünk irracionalitásának felismerését is ellehetetleníti. Vagyis tisztánlátásunkat. Ezért a reménytelenségnél, jobban szeretem erre a helyzetre a kilátástalanság fogalmunkat használni. Depressziós nyomásban olyan feladataink is megoldhatatlannak tűnhetnek, amelyek csak minimális intelligenciát és erőt igényelnének. Továbbá, egyszerű információk is elérhetetlenné válhatnak, amelyek jókedvünkben bármikor előhívhatók. Meditációs kísérlettel igazolható számunkra, hogy ezt az ideiglenes elbutulást és elerőtlenedést nem agyunk és szervezetünk leállása okozza. Hiszen éppen gondolkodásunk mellőzésével csökkenthető ez a hatás. Hanem egy ellenséges, sőt idegen érzelmi és gondolat környezet megjelenése. Pontosabban fogalmazva felszínre jutása. Hiszen bármi is az eredetük, lassan mindez saját mentális "fájdalmunk" részévé vált, az életünk során. Általános reakció, hogy amíg fogalmunk sincs hogyan hagyhatnánk el ezt, addig inkább megpróbálunk elzárkózni. Az elménk automatikusan tudja, hogy itt úgysincs semmi keresni valónk. Sem ösztönző erőt, sem pedig hasznos gondolatokat nem találhatunk.



Ez szó szerint véve igaz is, de csakis a depresszió tapasztalata mutat rá néhány nagyon izgalmas kérdésre, amelyekkel rendkívül hasznosan bővíthetjük tovább belső világunk nagy egyesített elméletét. Nem csak érzelemvilágunk és életerőnk függ kölcsönösen egymástól, hanem gondolatvilágunk is. Sőt, praktikusan ezt írhatjuk első helyre: GONDOLATVILÁG>ÉRZELEMVILÁG>ÉLETERŐ> Ez egy olyan alapvető hármas összefüggés, amely mindig megfigyelhető. Legkönnyebben boldogságunkkor, micsoda tettrekészséggel és derűs gondolatokkal jár. Azonban talán ennél is alaposabban tapasztalhatjuk ezt negatív előjellel, legmélyebb depresszív kilengéseink esetében. Mint amilyenek a pánikrohamok, vagy pánikébredéseink. Ez a kölcsönös függés az is jelenti, hogy bármelyik egészségtelensége a többit is betegíti. Azonban, hogy valami jó hírt is mondjak, minimum két beavatkozási lehetőséget is feltár számunkra kedélyállapotunk javítására. Lelki egészségünk három összetevője minden irányban hat egymásra, mégsem teljesen mindegy melyik "végénél" ragadjuk meg. Hiszen némileg mindegyiknek más a szerepe. Gondolatainkkal választunk irányt és célt. Életerőnk és kedvünk a cselekvéshez, egészséges esetben, mindig ebben a gondolatainkkal kijelölt irányában mutatkozik meg. Az érzelmeink leginkább ennek az egyensúlynak a visszajelzésére szolgálnak. Pozitív és negatív irányban is. Mindezért, a legegyszerűbb és leggyorsabb módszer a testmozgás. Amikor például kedvhiányra hivatkozva halasztgatjuk testedzésünket, nem vesszük figyelembe hogy kedvünk éppen erőnktől is függ. Vagyis, ha minden visszahúzó depresszív gondolat ellenére mégis elkezdjük, az erőfeszítés generál némi kedvet, javuló gondolatvilágunk pedig azonnal egyre több életerőt mozgósít. Azonban végül is minden fejben dől. Vagyis testmozgásunk bármilyen hatékony eszköz, nem képes felül írni negatív gondolkodásunkat. Gondoljunk csak bele, minek nekünk erő depresszióban bármihez, ha minden úgyis teljesen reménytelen?! Azt sem túlzás kijelenteni, hogy végeredményben gondolatainkat kell megjavítanunk, hogy egészségünk és erőnk helyre álljon.



Lelkivilágunk három lábú emelvénye valójában sokkal stabilabb építmény, mint amilyennek néha mutatkozik. Önmagát is automatikusan egyensúlyozza, ugyan úgy mint gyermekkorunkban. Sikerülne is neki, ha nem terhelnénk állandóan aszimmetrikusan, leginkább negatív gondolataink túlsúlyával. Még a depresszív hatások okozta súlyos rossz érzéseinket is felfoghatjuk kiegyensúlyozó reakciónak. Vagyis rossz érzéseink, érzelmi rendszerünk heves (és helyes!) tiltakozása, negatív gondolataink miatt. Lelki sérüléseink kialakulásának folyamata, bizonyos szempontból hasonlatos fizikai sérüléseinkhez. Ha túlterheljük szervezetünket, utána érzékenyen reagál a hatásokra. Abban is hasonlítanak, hogy a lelki sérülések gyógyulása is hosszú ideig elhúzódhat, mint ízületeink vagy izmaink esetében. Ezeket az idegrendszerünket megterhelő hatásokat ugyanúgy stresszhatásnak hívjuk, mint a fizikai terheléseket (eredeti jelentése: feszültség, nyomás). Nagyon ötletes elnevezés, hiszen hasonlatként is funkcionál, hogy könnyebben megközelíthessük ezeket az elvont fogalmakat. Azonban a stresszhatások hibáztatása minden rosszért egy kicsit túlzás, nem beszélve arról hogy semmi eredményre sem vezet. A stresszhatásokat nem lehet elkerülni. Mindig is voltak és mindig is lesznek. Szerintem ez nem is egy jó cél, hiszen nem vonhatjuk ki magunkat az életből. A stresszhatások nagy részét - jó esetben - szervezetünk kiváló rugalmassága és teherbírása miatt simán elviseli. Ha ez nem így van, akkor inkább arra érdemes törekedni, hogy visszaállítsuk alapvető szilárdságunkat. Nem pedig a nehézségek elkerülésére. Rengeteg stresszoldó technikát elsajátíthatunk, de a legfontosabb hogy alaposan kiismerjük a stressz befolyását egészségünkre. Ez valójában sokkal inkább hiedelmeinkkel és gondolkodásunkkal kapcsolatos, mint a környezeti hatásokkal. Vagyis lényegében nem az számít, mi minden történik velünk, hanem hogy mit gondolunk ezekről. A stressz túlterhelő hatása, gondolkodásunk fegyelmezésével elvileg sokkal könnyebben kiküszöbölhető, mint fizikai terhelésnél.



Félelemeink felgyülemlésének okát és mechanizmusát majd alaposabban is körbejárjuk a fóbiákról szóló fejezetben. Illetve azt is, hogy mihez kezdhetünk velük. Először azonban fontos lenne a tapasztalatainkat végig gondolnunk. Ha fizikailag túlterheljük valamely testrészünket az azonnal fajdalommal jelez, a hosszas túlterhelés pedig sérüléshez vezet. Ezután az érzékeny terület, már sokkal kisebb erőhatásokra is fájdalommal reagál. Vagyis sérülés hatására csökken a teherbírása. Ugyanez történik lelki túlterhelés esetén is. Ha a "környezetünk hatására" sok stresszhatás ér bennünket és ami még rosszabb, emiatt túl sok félelmetes gondolatot forgatunk a fejünkben, ez erős tartós félelemérzettel jár. Állandó lelki túlterhelésre viszont érzékenység alakul ki, amely már egy kóros lappangó állapot, ilyenkor szervezetünk más kis stresszhatásra is félelemmel válaszol. A lelki terhelést, igazából nem a stressz okozza. Még csak nem is a félelmetes tapasztalataink, hanem a róluk alkotott gondolataink. Ezért érdemes fegyelmeznünk őket. Nyilván, több a gondunk mint gyermekkorunkban. Azonban érdemes végiggondolnunk, ebből hányat oldottunk meg aggodalmaskodással. Sokan választási lehetőségeik és szabadságuk korlátozásának érzik azt a javaslatot, hogy fegyelmezzék gondolataikat. Pedig valójában ennek éppen az ellenkezője igaz, a félelmetes gondolatok pillanatnyilag és hosszútávon még inkább, jelentős szellemi beszűkülésünkhöz, kedélyállapotunk és életerőnk leromlásához vezethetnek (kilátástalansághoz). Sajnos idegrendszerünk üzenetei és gyógyulása nem olyan egyértelmű jelenség, mint testrészeink érzékenysége és ezért könnyen félreértelmezhetők. Gyermekkorunkban sem magyarázta el senki, hogy mire véljük őket, ahogyan ez más betegségeink és fájdalmaink esetében megtörtént. Ezt a hiányosságot mindenképpen pótoljuk magunknak. Összefoglalóan elmondhatjuk: a félelem érzet mindig ugyanolyan (figyelmeztető) válasz reakció negatív gondolatainkra, mint a fájdalom a túlzott fizikai terhelésre. Ez depresszióban is pontosan így van. Ahogyan szervezetünk a fizikai túlterhelést, vagy sérülést FÁJDALOMÉRZET-tel tudatja velünk, ugyan úgy a lelki túlterhelést, vagy sérülést FÉLELEMÉRZET-tel tudatja velünk.



Léteznek olyan "stresszhatások" is, amelyek elsősorban depresszív érzékenységünkre hatnak. Ilyenek lehetnek a betegségek, időjárás változások, vagy akár biológiai ritmusaink, mint például az ébredések. Ezeknek már leginkább csak félelem erősítő hatásuk révén lehet közük mentális problémáink kialakulásához. Ezek a furcsa depresszív hatások nem feltétlenül károsak, hiszen rámutatna az érzékeny területekre. Felszínre segítik a lerakódott szemetet (stresszt), lehetővé téve kitakarításukat. Azonban pillanatnyi érzékenységünk kiterjesztésével jelentősen gerjeszthetik fájdalmunkat. Felfoghatjuk az élet figyelmeztetéseinek számunkra: "hé, ideje befejezni negatív gondolatainkat, mert nem jó móka!" Onnan tudhatjuk, hogy irracionális (valós veszély nélküli) félelmeink valamilyen problémát jeleznek, hogy legalább olyan kellemetlenként érzékeljük őket mint egyéb fájdalmainkat. Az igazi probléma akkor kezdődik, ha nem ismerjük ezt a megbízható és fontos mechanizmust. Ahelyett, hogy az - először még mindig enyhén jelentkező - depresszív félelmeinket idegi szervezetünk érzékenységének és gyógyulásának vélnénk, hibás értelmezésünk eredményeként, inkább elhisszük őket. Csakhogy a depresszív félelmek ismételt magunkra vétele, vagy önmagunk igazságtalan hibáztatása, csakis mélyíteni fogja problémánkat, ezért mindenkit szeretnék határozottan lebeszélni erről. Rövidtávon jobb megoldás valahogyan elterelni róluk a figyelmünket. Hosszútávon viszont éppen ezek a depresszív hatások lehetnek segítségünkre, megkeresni és kitakarítani a stresszt, illetve tudatalattivá rögzült káros hiedelmeinket és félelmeinket. A szervezetünkben megjelenő fájdalmak azt jelzik számunkra, hogy valamely részünk pillanatnyilag több figyelmet, gondoskodást és szeretetet igényel. Kóros félelmeink is leginkább az ellentétével, vagyis életszeretettel gyógyíthatók. Pozitív gondolkodással, vagy legalább aggodalmaskodó, vagy félelmetes gondolataink fegyelmezésével.



Különösen kellemetlenek lehetnek szorongó ébredéseink. Ilyenkor alig tudjuk összeszedni magunkat. Azt hiszem, eléggé általános tapasztalat, amit egy barátom fogalmazott meg számomra: hogyha rossz álomból, illetve kedvetlenül ébred, az az egész napját el tudja rontani. Ezt azonban most már inkább megfordítanám. Vagyis szerintem elsősorban kialakult depresszív érzékenységünket okolhatjuk ébredéseinkért, nem pedig fordítva. Kétség kívül léteznek olyan hatások amelyek időnként megsokszorozzák ezt az érzékenységet. Ritkán előforduló rossz álmaimat legtöbbször az időjárási frontokkal azonosítottam. Akkor érezzük álmainkat igazán rossznak, ha ilyen módon is reménytelenség és félelem kíséri ébredésünket. Álmunk mozgalmasságától, vagy harcaitól viszonylag függetlenül. A stresszes élethelyzeteink - beleértve a depressziót is - álmainkban és ébredéseinkkor gyakran felnagyítva jönnek elő. Ez érzelmi reakcióinknak egy érdekes és megbízható fajtája. Sajátos - néha bizony nagyon lehangoló - érzelmi visszhang. Szervezetünk megtalálja a módját, hogy közölje velünk problémáinkat akkor is, ha a mindennapok során nem nagyon kívánjuk határainkat tudomásul venni. Például álmaink és ébredéseink segítségével. Sőt ezeket a rossz álmokat és pánik ébredés "élményeket", néha szinte megsemmisülésként tapasztaljuk meg, valójában ennél mindig sokkal kíméletesebb hatásúak. Ezért elég mélyen rögzülhetnek is bennünk, hogy ne felejtsük el megkeresni, kijavítani, illetve elkerülni a kiváltó negatív hatásokat. Ezért pokoli reménytelen ébredéseim még sokáig azután is előfordultak, hogy nappal már nem-igen éltem át ilyesmit. Pontosan jelezve számomra, hogy még nem sikerült mindet tökéletesen kitakarítanom tudatalattimból is.



Reggel megfigyelhetjük, hogy ébredéskor betekintésünk van tudatalattinkba. Továbbá a kollektív tudattalan bizonyos területeire is. Ilyenkor könnyedén felderíthetjük azokat a kevésbé tudatos félelmeinket is, amik éppen foglalkoztatnak bennünket. Mint egy reggeli leltár. Az ébredések gyakran kinyithatják gondolataink raktárát és mindig leginkább azok a gondolatok fognak egyszerre ránk zúdulni, amit naponta utoljára bele tettünk. Néha olyanok is, amiket évek óta, vagy évekkel ezelőtt tettünk bele tömegesen és még nem tisztultak ki onnan. Ha jó kedvünk van, csupa jóérzést okozó gondolat, ha éppen alkotunk valamit, azzal kapcsolatos gondolatok és ha sokat stresszelünk, akkor félelmeink fognak mind megjelenni számunkra. Ezért nem ritka, hogy reggelente lelkiismeret furdalásunk, vagy valamilyen elmaradásunk okoz kínos verejtékes ébredéseket. Például, aki éppen pénztelenségén szeretne változtatni, előfordulhat hogy ébredéskor sokszor érzi magát kilátástalanul szegénynek. "Szerencsés" esetben, ugyan így megfigyelhetjük, hogy reggelente lehetünk a legboldogabbak. Néha csak ilyenkor derül ki számomra az is, hogy neheztelek valakire, vagy valamire, mert ez a feszültség ébredéskor sokkal konkrétabban jelentkezik, mint a mindennapokban. Amikor felfedezem ezt, nappal újra gondolhatom az egészet és megszabadulhatok a haragtól, csalódottságtól.



Erre egy másik saját példát is tudok említeni. Fiatal koromban nem szerettem tanulni, mert nem sikerült lazán csinálnom. A félelmet az Élettől, nem találtam elég erős érvnek, hogy miért kellene számomra használhatatlan információkat óriási mennyiségben magamba tuszkolni. Mégis eleve érdeklődő alapfelállásom mellé, kialakítottam egy olyan rettegő személyiséget, amely képes volt naponta százoldalnyi szavakban kódolt információt megjegyezni és a vizsgán félelmet palástolva többé-kevésbé visszamondani. Arra is pontosan emlékszem hogy annyira utáltam ezt, hogy megfogadtam ha befejezem, soha többé nem vagyok hajlandó iskolapadba ülni. Ezt sikerült is szigorúan betartanom. A záróvizsgámra is ilyen, "most vagy soha" hangulatban készültem. Innen visszagondolva már pontosan érthető az, hogy ez a félelmetes "világ" még a tanulmányaim után is évekig vissza-vissza tért. Többször ébredtem rettegve olyan álomból, hogy készületlenül mentem a vizsgámra. A kihúzott tétel teljes ismeretlenségénél, csak az volt meglepőbb hogy mennyire sokáig kísérthetnek félelmeink. Ilyen ébredések után hosszú időbe is beletelt mire magamhoz tértem és óriási megkönnyebbüléssel tudatosult bennem, hogy "csak" egy érzelmi visszhang. Mivel ezzel a problémával ébren már sehogyan sem tudtam azonosulni, végül az álmaimból is teljesen eltűnt.



Depresszív félelmeink esetében ugyanez a folyamat játszódik le, csak mélységének és súlyosságának megfelelő kellemetlenséggel. Az ébredés egy kitüntetetten depresszióra érzékeny állapot. A pszichiátriában, a gyógyszerek jótékony hatásának kialakulásig - súlyos esetekben is eredménnyel alkalmazott - egyik furcsa kezelés, az éjszaka átvirrasztása. Amely csökkenti a szervezet terheltségét és növeli a szorongóban a hitet. Egyszerűen azáltal, hogy nem kell az ébredést elviselnie. Holott ez minden ismert betegséggel ellentétes működésre utal: ugyanis depresszióban általában ébredéskor a legerősebbek a tünetek és estére gyengülnek. Gyermekkoromban sem szerettem a délutáni alvást, bármennyire fáradt voltam. Azt hiszem leginkább azért, mert a világvége hangulatú ébredéseimtől féltem. Pedig emlékeim szerint akkor még ritkán volt ez, de mindig nehezen ébredtem. Ennek ellenére, az alvási ciklusok csökkentése - akár délutáni alvás beiktatásával - sokaknál működő javasolható módszer. Lehet hogy nem könnyű átszokni, de összességében könnyebb ébredésekhez vezet. Ugyanis a túlalvás sokkal erősebb depressziós kockázat. Nyomott napokon sok múlhat az ébresztőórán. Korábbi keléssel elkerülhető, hogy beleébredjünk a világ feszültségébe. Ez főleg akkor tudatosulhat bennünk, ha vissza alszunk. Félálomban a depresszió simán elhitet velünk valóságosként olyan gondolatokat is, amin éberen csak mosolygunk. Sokaknál szorongás csak ilyenkor jön elő. Ébrenlét és álom határán gondolkodásunk nagyon gyorssá válik. Rengeteg gondolatot előhívhatunk és fejben végig játszhatunk. Aztán újra ránézünk az órára és csak néhány perc telt el. Egyéb ingerek híján, figyelmünket teljes egészében a félelmetes gondolatok köthetik le. Mindig sokkal nehezebb kimászni belőle, mintha napközben esünk bele.



Felnőttként, masszív kételyeket ébresztett bennem az alvás céljait illetően, hogy évekig sokszor ébredtem erőtlenségben és feküdtem le este ugyanaznap teli energiával és életörömmel. Kinek van kedve felébredni egy olyan világra, ahol reggelre minden elromlott? Nincs is mit tenni. Hiszen elfogyott az öröm. Az élet hajtóereje. Hogy-hogy ez eddig nem jutott eszembe? Az estéből már csak arra emlékszem halványan, hogy az ágyamba feküdtem le és ehelyett egy mély gödörben ébredtem. Teljes kilátástalanságban és reménytelenségben. Ilyenkor valahogyan meg kell törnünk, osztatlanul a reménytelen félelmekre irányuló figyelmünket. Erőnk ezen múlik. Milyen gondolatokkal és érzésekkel ébredtünk, illetve milyen gyorsan tudunk eltekinteni a visszahúzó gondolatoktól. Egyáltalán nem akaratunkon, vagy kipihentségünkön. Nekem mindig ébredéseimkor "sikerült" leginkább eltávolodnom az Élettől. Erőm forrásától. Itt aztán alaposan megfigyelhetjük poklunk alapfeltételeit: a reménytelenség érzést és a félelmetes gondolatokat. Ezek olyan erősek lehetnek, hogy félálomban, ébredéskor szinte lehetetlenség megvonni tőlük gondolatainkat. Nekem ilyenkor csakis gondolataim teljes megállítása segített, meditatív légzésgyakorlattal. Szigorúan minden figyelmünket a HOSSZÚ mély be- és kilégzésre koncentrálva, javíthatunk annyit lelki világunkon, hogy képesek legyünk felkelni. Ezután mozgással, majd intenzívebb tornával tovább javíthatjuk kedélyünket. Azonban ez a meditatív légzés gyakorlat, ilyen erős pánik félelemben, vagy kilátástalanságban csak akkor fog működni, ha minden nap gyakoroljuk. A hosszú kilégzésre is legalább ennyit ügyelve, mint a belégzésre. Amikor igazán jól vagyunk, még hatékonyabb egy fantázia gyakorlattal kombinálnunk ezt, elképzelve hogy egészséget és szabadságot lélegzünk be, és felesleges vagy akadályozó gondolatokat lélegzünk ki.



Hogyha rosszullétre ébredünk, a továbbalvás kényelmesnek tűnik. Annak ellenére, ha van erre lehetőségünk, sem érdemes ezzel próbálkoznunk. Ugyanis ilyen gondolatokkal elaludni gyakran vezet rémálomhoz és mélyebb rosszulléthez. Mindig nagy csodálattal néztem azt a számomra földöntúli képességet, amikor reggel az ágyból Valaki simán nekiindul a napnak. Észrevettem azt is, hogy nagy fejlődési lehetőségeim vannak ezen a téren. Esténként lefekvéskor nemcsak azt vagyunk képesek magunkba szuggerálni, hogy mikor ébredjünk, hanem hogy milyen gondolatokkal. Elalvás előtt megtervezhetjük reggeli, majd egész napi teendőinket. Tudatosan előre erőt gyűjtve az ébredéshez. Különösen időjárás változáskor, vagy egyéb kilátástalan, feszült élethelyzetekben. Kitalálhatjuk azt is, milyen klassz dolgok várnak ránk az elkövetkező napon. Kedélyállapotunk előre elhatározása sajnos súlyos depresszív érzékenység esetén talán nem nyújt mindig kielégítő eredményt. Lehet, hogy éppen semmi javulást sem, de állapotunk javulásával későbbiekben majd egyre hatékonyabban alkalmazható. Feladatainkat tekinthetjük kalandnak, vagy jó lehetőségeknek. Csakis depressziónk láttatja őket félelmetesnek. Ezért egyszerűen csak meg kell cáfolnunk magunknak ezeket a gondolatokat. Minden fejben dől el. Az életerőnk is. Sőt, későbbi fejezetekben arról is szó lesz, hogyan ereszthetjük el végleg félelmünket a reménytelenségtől. Idővel gyermeki lelkesedésünket és bizalmunkat is visszanyerhetjük és nem kellenek majd ilyen gyakorlatok az ébredéshez.



Szomorú ébredéskor, a torna a legjobb módszer. Akár milyen erőtlennek érezzük magunkat. Azonnal nagyot lendíthetünk magunkon, életerőnkön és javíthatunk gondolatainkon, bizalmunkon az élet felé. Csak hát ehhez cselekedni kellene... Ezután már próbálkozhatunk meditációval tovább javulni, ami ébredéskor azonnal nagyon nehéz lenne. Sokan mondják, hogy végre volt annyi erőm, hogy már mozogtam is kicsit. Na ez talán nem a legjobb megközelítés. Ne várjuk életerőnk megjelenését a mozgáshoz, hiszen éppen leginkább a mozgás mozgósítja. Először is a tudatos légzés gyakorlat. Az sem baj hogy nehéz és éppen minden érzésünk a mozgás ellen szól. Még mindig könnyebb mint szorongani. Meg kell próbálni, egyre könnyebb lesz. Ha ébredéskor mozdulni sincs kedvünk, fantáziánknak is nagy hasznát vehetjük. Rendkívül fontos tapasztalat, hogy elegendő elképzelnünk a mozgást, vagy kedvenc sportunk, táncunk mozdulatait. Ez máris megindítja bennünk annyira az életet, hogy ezután már a mozgás sem fog lehetetlen ötletnek tűnni. Gondolat választásunk egyáltalán nem csak negatív irányban befolyásolhatja kedélyünket és erőnket. Felfedezhetjük, hogy mozgósított életerőnk a depresszió ellentéte. Ráadásul rajtunk múlik. Azért mert egy időre elvesztettük az irányítást, nem kell megijednünk attól is, ha kiderül felelősségünk és hogy a gyeplő valójában mindig is a kezünkben volt, csak nem tudtuk használni. Nekem - nem kevés idő alatt - sikerült benne meglátnom az Élet megbízható tökéletességét. A világot talán nem befolyásolhatjuk, de nem kell hinnünk a reménytelenségnek. Bármekkora erővel is tereli figyelmünket magára. Gyakorlással képesek leszünk ébredéskor is gyorsan formába lendülni.



Íme néhány fontos tapasztalat és felismerés, amit legtisztábban csak depresszióban nyerhetünk: BOLDOGSÁG => ÉLETERŐ. Kedv nélkül erőnk sincs. Vagyis, ha sikerül valamihez kedvet "csinálnunk", akkor erőnk is lesz hozzá. Ez a megfeleltetés azt hiszem fordítva is igaz lehet. Nem csak az örömből csiholhatunk erőt, hanem az erőből is örömöt. Ezért nagyon hatékony a testmozgás depresszió ellen. Illetve ezért szeretjük a nehézségeket, sőt időnként a szenvedést: erőnk megtapasztalásából örömöt nyerhetünk. Ezt persze könnyebb elképzelnünk kedvenc inspiráló nehézségeink esetében, mondjuk mikor felfelé kerékpározunk a hegyoldalon. De sokkal nehezebb depressziónkban. Pedig láthatjuk micsoda felfedezéseket tehetünk általa: örömünk érzékelése, életerőnk szabad működésének érzékelése. Ennek megfogalmazásakor talán kivilágosodik számunkra, miért hat ránk depressziónk nyomása elgondolkodtatóan. Nem ritka az a baleset, hogy életenergiánk előhívása nem csak tudatos terveinken múlik. Ezt leginkább akkor befolyásolhatják külső körülmények, ha lassan érzékennyé válunk rájuk. Ezek előfordulásakor lehetünk néha különösen idegesek, ingerlékenyek, vagy semmi jó nem jut az eszünkbe. Pedig éppen természetes örömünkre és lelkesítő gondolatainkra lenne szükségünk erőnk tetszőleges megidézésez. Sajnos a depresszív hatások pontosan ezen a területen "támadnak ránk". Ha kicsit is félünk tőle, ezáltal elfogadjuk magunkénak ezeket a beszűrődő depresszív rossz érzéseket és a belőle felmerülő gondolatokat, az végül teljesen kedvünket veheti. Legsúlyosabb esetben pedig legmélyebb félelmeinkkel nézhetünk szembe, a reménytelenséggel. Amely mindig azt bizonygatja számunkra, hogy a lehetőségeink, az erőnk és az élet végére értünk. Természetesen mindannyian szeretnénk hinni, hogy boldogulásunk saját "kezünkben" van. Szerintem szorongásunk a biztos jele annak, hogy még nem adtuk fel ezt a meggyőződést. Biztos vagyok benne, hogy soha senkinek nem is kell.



Látszólag akaratlan agymenéseinkben több is lehet ám előnytelen automatizmusnál! Azt hiszem, egyszerűen néhányunk kíváncsisága és eltökéltsége bőven meghaladja iszonyodása mértékét. Örömünk áramának megfejtéséhez, életerőnk tudatosabb szabályozásának elsajátításához. Másoktól is sokszor halottam már, hogy most életének ebben a szakaszában meg kell értenie mi is ez és miért történik éppen vele. Olyannal is találkoztam, akinek bűntudta támadt boldogtalanságai folytán és szégyellte hogy valamit rosszul csinál, vagy pedig valami lényegeset nem ért még. Az élet hajtóerejének felfedezése szerintem nagyon is bátor és tiszteletre méltó cselekedet. Megfelelő stratégiával meg is birkózhatunk vele. Erőtlenségünk bátorságpróbája olyan izgalmas kérdéseket vet fel, amelyeket mindenképpen meg szeretnénk érteni. Életerőnknek és egészségünknek egyáltalán van köze a korhoz, vagy testi erőhöz? Hiszen egy kisgyermek ereje töredéke egy felnőttének, de próbáljuk csak meg követni egy ideig. Aztán ismerünk olyan jó kedélyű időseket, akik hihetetlen energiákkal rendelkeznek. Most, hogy a boldogság fogalmát így lefordítottuk magunknak, kijelenthetjük emlékeztetőnk elsősorban erről szól. Az erőről.



Következő fejezet >> Depresszív gondolatok


MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Irracionális félelmeink is
megfutamíthatók:

BOLDOGSÁG-gal!

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...