Talán semmi sincs szebb a világon, mint találni egy embert, akinek a lelkébe nyugodtan letehetjük szívünk titkait, akiben megbízunk, akinek kedves arca elűzi lelkünk bánatát, akinek egyszerű jelenléte elég, hogy vidámak és nagyon boldogok legyünk.
Ernest Hemingway


Start

Boldogságemlékeztető

Boldogságemlékeztető
Boldogtalanságaink
Depresszió, szorongás
Depresszív gondolatok
Életerő, stressz, alvás, ébredés
Pánik
Gátlásaink, fóbiáink, szorongásaink elengedése
Depresszió feloldása
Meditáció

Összefoglaló

Mit tehetünk depresszióban?

Web

Jog
Link ajánló

Kapcsolat

Üzenőfal

Legújabb üzenetek

Natika:
Mahpiya, mintha én írtam volna le ezeket a sorokat, egytől egyig megegyezett a problémánk! El fog múlni! Be köszönöm neked ezt az oldalt, bárcsak korábban tudtam volna róla, nem szenvedtem volna ennyi éven át! Istennek hála találtam egy jó pszichológust, akitől sokat tanulok, egyébként nagyon-nagyon hasonló a nézeteitek! Mé :nonono: g hosszú út vár rám, de boldog vagyok!!! Jézus szeret téged!i :drinks:

Hullám:
Ez az oldal fantasztikus!! Hálás vagyok érte ❤❤

Ö.T.:
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM KEDVES BE, ALIG VÁROM, HOGY ELOLVASHASSAM!!!! Ö.T. :bye:

Be:
Kedves Ö.T.! Erről a témáról és Neked szól "A látszat néha mindig csal", amit a főoldalról tudsz elérni, nekem is voltak ilyen sejtéseim és ez a legjobb a témában, amit találtam. Azonban a lényeg: hogy a félelem mindenképpen a "miénk", mindegy hogyan gyűjtögettük és így törölhetjük őket, akkor is ha kollektív eredetű, de kisajátítottuk magunknak... :book: [url]http://www.boldog.info/Seth%20megszolal%20A%20latszat%20neha%20mindig%20csal.pdf[/url] :lamo:

Örömmel-törölöm = Ö.T.:
Kedves Be, régi olvasódként ismét kérdezek. Előző leveled ihlet kérdésre: ' összegyűjtögetett félelmet ' említesz. Azon gondolkozom, saját életemre is gondolva, hogy én tulajdonképp amióta az eszemet tudom, már emlékszem bizony szorongásra, félelemre, akár irracionálisra is! Hogy lehet ez? C.G. Jung szokott írni az ún. kollektív tudattalanról. És quasi abban sokminden emberi / általános! emberi benne van. Én arra is szoktam gondolni, hogy milyen logikus magyarázat lehetne e cipelt'csomagokra', hogy már életünk előtt, akár előző életekben gyűlhettek össze. Te mit szólsz ehhez? Ne fáradj, ha a téma túlzottan nagy :crazy: ..... Üdv, Ö.T.

Mahpiya:
Köszönöm szépen, hogy meghallgattál és tanácsokkal halmoztál el. Hálás vagyok neked. Sokat, nagyon sokat segítettél. Igyekezni fogok. A honlapodat fogom alkalmazni. :victory: Üdvözletem, szép napot kívánok. :give_heart:

Be:
Nem ritka, hogy az összegyűjtögetett félelem agresszióként jön elő. A tehetetlenség táplálja. Azt is mondják, hogy az agresszió, az zajos félelem. Ez egy takarítási folyamat, de néha túl sok jöhet egyszerre felszínre. Mintha kiborítanánk az összes fiókot. Meg kell tanulni, hogyan lehet csak egy fiókot borítani és rendbe tenni egyszerre. Minél inkább félünk tőle, minél jobban ellenállunk neki, annál erősebb a hányás. Hiszen mi magunk akarunk tőle gyorsan szabadulni, amikor felbukkan, ezért legközelebb, még több jön fel. Óhajunk szerint. A tudatalattit a tudat tölti fel tartalommal és a tudat vezérli. A tudatos gondolataink. Tehát meg kell tanulni fegyelmeznünk az elmét és a lehető legjobban érezni magunkat, a törléshez és ahhoz, hogy legközelebb kezelhetőbb mennyiségben jöjjenek felszínre. :meditate:

Mahpiya:
Szia.Nagyon köszönöm önzetlen segítségedet,s az időt, amit rám szánsz.El fogok olvasni mindent,ami a honlapon szerepel.Igen, érdekes volt a hirtelen jó érzés,amit üzeneted eleje kiváltott,aztán ismét a szívszorító érzés.Azt írtad, ugyanazzal a jó érzéssel kell a méregtelenítést indítani.Egyetértek veled teljes mértékben, csak nagyon hamar borzasztóan megrémülök, mikor érkeznek a negatív gondolatok.Abban nyilvánulnak meg, hogy ránézek mondjuk a késre,s már fut is a gondolat, hogy azzal megyek neki feleségemnek,vagy az épp ott tartózkodó személynek.Szörnyen szégyenlek erről beszélni, nagyon rossz,hogy nekem ilyen gondolataim lettek egyik napról a másikra, holott nagyon szeretek mindenkit,s eddig nem kínoztak ilyen gondolatok. Az ilyen horrorisztikus filmek fel szoktak zaklatni, lehetséges, hogy ez volna az én legnagyobb félelmem, hogy képes volnék bántani, megölni valakit? Mindig erősen konfliktuskezelő, békés és csendes személy voltam, aki roppant érzékeny, visszahúzódó,s mindig nagyon ragaszkodó.Emiatt nem értem igazából, miért így, ebben a formában élem meg ezt, amiről írtál. Egyébként melankolikus típusú vagyok, tehát depresszióra mindig hajlamos voltam. A szörnyű gondolatok mellé felsorakoznak olyan gondolatok is, amik próbálják még inkább bebetonozni elmémbe a félelmet és azt sugallni, hogy semmi köze a depresszióhoz,ez sokkal komolyabb annál,s igazából ez félemlít meg. Vissza-visszatér,hogy mi van,ha hirtelen elveszítem önuralmamat,és tényleg árthatok.Tudod, a bekattanástól való félelem és ez az,ami tovább tartja figyelmem középpontjában a bevillanó,ijesztő gondolatokat.Amikor ez az egész elkezdődött,épp banki kölcsönt intéztünk,rengeteg stressz, rengeteg bizonytalanság, idegeskedés ért.Talán ennek is lehet hozzá köze.Nálam egy filmmel kezdődött,amiben a férj megölte bekattant feleségét,mert az végzett gyermekeikkel.Nagyon felzaklatott és sajnos érkezett a gondolat.Ugye találkoztál már hasonló problémával?Köszönöm, hogy támogatsz.Nagyon jól esik. :bye2:

Be:
Itt az oldalon "kötelező" a tegeződés. ;-) Igen, azonnal ki tudsz gyógyulni, egyik pillanatról a másikra. Van egy csoda módszer, ami azonnal megszünteti ezt és soha vissza sem tér. :o Sajnos ilyen módszer nem létezik, kicsit hazudtam, mégsem túl nagyot! :n Meg volt rá az okom miért tettem, mindjárt elárulom ezt. Nem tudom itt gyorsan egy-két mondatban összefoglalni a tuti módszereket, mert ha létezne egy ilyen frappáns összefoglaló bölcsesség és módszer, akkor már ismernénk azt. Illetve mégis létezik ez: az ÖRÖM! Azonban elsőre nem fog sikerülni, a szorongások közepén örömre kapcsolni, sőt még a felbukkanó félelmeket, sem lesz könnyű csökkenteni. Erről szól ez az oldal, hogyan lehet ezt a képességet kifejleszteni és így a félelemeket törölni. Örömmel! :lol: Más oka is volt hazugságomnak, hogy felismerd a félelmedet tőle. Hiszen amikor azt olvastad, hogy van gyors megoldás, az már is megnyugtatóan, jó érzésként hatott (ez az érzés kell a törléshez). Amikor viszont azt olvastad, hogy még sincs gyors megoldás, akkor máris visszatért a rossz érzés. Sajnos ez, hogy milyen érzésekkel viszonyulsz ehhez a tisztulási, méregtelenítési folyamathoz, az döntő jelentőségű, a félelmek törléséhez. A hipochondria önmagában éppen elég félelem gyűjtögetés, ami hosszú idő alatt bizony telítésbe viszi a tudatalattit. Meg aztán az életben is sok a feszült helyzet. Amikor ez a telítődés megtörtént, elindul a "hányás". Megtanulható annak szabályozása, hogy mennyi jöjjön egyszerre felszínre. Tehát lassan és szisztematikusan meg lehet szabadulni a félelmektől, de nem félelemből. Ha valaki azért akar megszabadulni a pánikrohamoktól, vagyis az összegyűjtögetett félelmeitől, mert fél ezek felbukkanásától, akkor ez az új félelem, csak hozzá adódik. :furious: Nem szabad félni, mert az csak gyorsítja a kilökődést és növeli a rohamokat. :thinking: Az oldalon próbáltam részletesen leírni, hogyan lehet ezt megcsinálni, hogyan lehet ebből az örvényből szisztematikusan kikecmeregni. :lamo:

Mahpiya:
Nagyon-nagyon szépen köszönöm a gyors segítséget. Sikerült kicsit megnyugtatnia. Ezek a nagyon ijesztő és negatív kényszeres gondolatok teljesen eltűnhetnek majd? Nagyon szeretném visszakapni régi önmagamat. Tudja, én erős hipochonder voltam, állandóan újabb és újabb testi tüneteket véltem felfedezni magamon, amikkel szinte hetente futkostam orvosokhoz, ám sosem találtak semmit. Mióta megérkeztek ezek a kényszergondolatok, ezek a testi tünetek teljesen eltűntek, mert csakis a negatív gondolatokra irányítom figyelmemet. Úgy érzem, ez a legmélyebb pontja a félelemnek, ennél rosszabbat sohasem éltem át, de most már elég volt, meg akarom szüntetni. Csak szükségem volna egy kiindulási pontra. Nagyon jó dolgokat írt nekem. Figyelemelterelés, testmozgás. Ha ezeket alkalmazni fogom, megszabadíthatnak a negatív, állandó gondolatoktól? Köszönöm segítségét. Nagyon köszönöm. :bye2:




Stat:

Látogatók : 157881
Jelenleg : 2

Elmúlt 4 nap:

Látogatók : 146

Mit tehetünk depresszióban?



Megpróbáltam alaposan végiggondolni és egy helyre összeírni a módszereket, amelyeket jónak találtam és nekem segítettek. Remélem így összefoglalva sem lett nagyon személytelen. Érzelmi rendszerünk és tudatalattink, legalább olyan tökéletes öngyógyító mechanizmusokkal rendelkezik, mint a testünk. Tehát a következő módszerek, inkább csak egy olyan szemléletet kínálnak, amivel nem akadályozzuk mentális szervezetünk egészségét. Ugyanis tapasztalataink végiggondolásával, egyáltalán nem olyan nehéz ráérezni a megfelelő hozzáállásra, befelé keresgélni, az eddigi kifelé keresgélés helyett. Hiszen a megoldást mindenki saját magában találhatja. Méghozzá annyira közel, hogy azt éppen a depressziója hordozza. Elhatározással igenis lehetséges végleg kisegíteni magunkat a kilátástalanság csapdájából. Azonban pillanatnyilag is enyhíthetjük rosszulléteinket, sőt ezt ajánlatos mindig megtennünk. Először is azzal, hogy rendre megnyugtatjuk magunkat: a depresszió egyáltalán nem egy gyógyíthatatlan betegség, vagy személyiségünk valamilyen defektusa, szenvedő hajlama. Sőt, úgy vettem észre, éppen azokat érinti a legkellemetlenebbül, akik inkább békét kötnének az élettel. A depresszió, egyszerűen idegrendszerünk túlzott érzékenysége. Kétségkívül ellentmondásosnak tűnő, többszörösen is összezavaró jelenség, mindaddig amíg fel nem fedezzük benne, az Élet egyensúlyra és egészségre törekvő zsenialitását és megbízhatóságát. Ugyanis, - könnyebben értelmezhető rossz érzéseinkhez hasonlóan - a visszatérő irracionális félelmeinknek is van logikus rendszere és oka. A depresszív érzések, idegrendszerünk és tudatalattink fontos visszajelzései és tehermentesítő lehetőségei számunkra, valamilyen túlzottan elmélyülő stresszünk, félelmünk, lelki terheltségünk esetén. Azonban ennek félreértelmezése, nagyon kellemetlen kóros következményekkel járhat, más fájdalmaink félrekezeléséhez hasonlóan. Félelmünk önállósodhat és magától a depresszív jelenségektől mélyül tovább, amelyek: kényszeres kilátástalan gondolatvilágunk miatti rossz érzések, kedvtelenség, erőtlenség és szellemi képességeink ideiglenes beszűkülése. Depresszióban, a legsötétebb irracionális félelmek és érzések is hihetőnek tűnhetnek. Annak ellenére, hogy mindig elfogadhatatlanul idegenek számunkra. Ez annyira alapvető ellentét, hogy nem is lehet hozzászokni. Az sem javítja bizalmunkat, hogy a depresszió bármikor kiszámíthatatlanul érkezhet. Világvége hangulatunkat, ilyenkor már legmélyebb félelmünk "működteti", a reménytelenség, ezért mindig végleges és elkerülhetetlen boldogtalansággal fenyeget bennünket, néha szinte cáfolhatatlan erővel. Amíg fogalmunk sincs mit kezdhetnénk mindezzel, a megjelenő depresszív rossz érzéseink, szinte automatikusan szorongást, védekezést, illetve "bezárkózást" váltanak ki belőlünk. Nem hiszem, hogy nagy újdonságot mondok azzal, miszerint állandósuló feszültségeink és fóbiássá váló félelmünk a depressziótól, csak mélyíteni fogja azt. Stabilitását is, tudatalattivá rögzült, ezért ismétlődő ijedt reakciónkból nyeri. Depresszív érzékenységünket éppen félelmünk táplálja. Viszont, ha megismerjük negatív érzelmeink értelmét és tudattalan félelmeink hasznát, mindezt gyógyulásunkra is fordíthatjuk. Eleinte talán csak akkor sikerül jelentősen csökkentenünk az ellenérzésünket, ha újra és újra megtapasztaljuk az irányításunk visszaszerzéséből adódó bizalom javulást, az Élet felé. Ezért nagyon fontos: Mindig enyhítsük félelmünket. Figyelemeltereléssel, meditációval, illetve az alábbi módszerekkel. Igyekeztem, hogy ez a felsorolás önmagában is megálljon logikailag. Mégis lehetséges, ezek az eljárások csak a Boldogságemlékeztető fejezeteinek tartalmával együtt nyernek majd igazi értelmet.

Mit tehetünk pillanatnyilag:
  • NE FÉLJ! Ebben az egyetlen szabályban össze lehet foglalni, mi a teendőnk depressziónkkal. Mégsem jutunk vele messzire, amíg nem gyakoroltuk, hogyan lehetséges ilyenkor is megőriznünk nyugalmunkat, javítanunk a kedvünket. Ezért a következő pontok leginkább szorongásaink csökkentéséről szólnak. Ugyanis éppen a félelem okozza depresszív érzékenységünket. Ezt a végül akár kórossá váló "állapotot", mindennapi feszültségeink, félelmeink indítják el és az ebből kialakuló depresszív tapasztalataink csak még tovább gyorsítva mélyítik.
  • NE ÁLLJ ELLEN! A depresszió hasonlatosan működik az örvényekhez, mivel félelmünkbe kapaszkodik, minél inkább küzdünk ellene, annál inkább lehúz. Márpedig ellenállásunk, vagy szabadulási kényszerünk, éppen félelmünk megnyilvánulása. Itt nagyon sokat segíthet felkészültségünk, amint egyre jobban kiismerjük a depressziót, mindig kevésbé lesz félelmetes legközelebbi alkalommal.
  • TÜRELEM! Ellenállásunk leginkább türelmetlenségünkben érhető tetten. Természetesen egyáltalán nem boldogságvágyunkkal van baj, mégse tűzzünk ki túl gyors menetrendet és rövid határidőt magunknak. Érzelmi reakcióink, mindig gondolkodásunk eredménye, tudatalattink tartalma gondolatainkkal töltődik. Állandó türelmetlen szabaduló gondolataink depresszióban, pedig hosszas és erőteljes parancsok tudatalattinknak, a takarításra. Csakhogy így túlságosan meggyorsítjuk és besűrítjük felesleges félelmeink kilökődését, feldolgozhatatlanul intenzív depresszív alkalmakat teremtve magunknak. A fokozatosság és a lassítás, célravezetőbb, kíméletesebb és főleg gyorsabb lesz.
  • FIGYELEMTERELÉS. Ha rosszul vagyunk, lehetőleg kerüljük a gondolkodást, hiszen az depresszióban mindig nagyon kellemetlen és irracionális. Ráadásul teljesen haszontalan és eredménytelen (elménk beszűkülése miatt, ilyenkor alkotó, vagy szellemi munkára és gondolataink rendezésére is tökéletesen alkalmatlan). Erre pedig a legegyszerűbb módszer, figyelmünk elterelése és az életre koncentrálása. (Az élet megfigyelése, - akár meditációval önmagunkban - hatékonyan cáfolja és csökkenti pillanatnyi élethiányos érzéseinket, jólesően bizonyítva, hogy a depresszió elsősorban a gondolatainkat mérgezi és fájdalmas valósága csak annyiból áll, hogy ezekre figyeltünk, vagy gondoltuk őket.)
  • TESTMOZGÁS. Bármikor megjavíthatjuk vele kedélyünket és gondolatvilágunkat, különösen meditációval alkalmazva.
  • MEDITÁCIÓ. Elménk időszakos leállításával lehetőséget teremtünk idegrendszerünk regenerálódására. Ennek legegyszerűbb, mindig alkalmazható módszere, MINDEN figyelmünket lassú mély légzésünkre összpontosítani. (A meditáció kiváló gyakorlat elménk fegyelmezéséhez és bizalmunk helyreállításához is.)
  • ALVÁS. Mentális stabilitásunk (érzékenységünk) és alvásunk összefügg. Egy kis átszervezéssel és korai keléssel elkerülhetjük a pánik-ébredéseket és a mély hullámvölgyeinket.
Mit tehetünk hosszútávon:
  • FÉLELMEINK MEGISMERÉSE. Haszontalan félelmeink oldásához, érdemes megismerkednünk érzelmi rendszerünk zseniális védelmi szerepével és félelemeink működésével. Ugyanis veszélyeket nagyon könnyen tanulunk meg, a legközelebbi gyors elkerüléshez. Akár teljesen tudatalattivá, automatikus reflexé. Ezt a folyamatot tudatos gondolataink mélyítik, ezért gondolat választásainkkal jól irányítható. Rögzülésük után viszont már macerás törölni őket. Érzelmi rendszerünk csak akkor tekint feleslegesnek és elengedhetőnek egy már tudatalattivá tanult félelmet, reflexet, vagy érzékenységet, ha tudatos elménk sem véli többé veszélyesnek. Vagyis, ha nem félünk felbukkanásakor.
  • ELMEFEGYELEM. Félelmeink, szorongásaink enyhítése, leginkább félelmetes gondolataink fegyelmezésével és mellőzésével lehetséges, hiszen érzelmeinket elsősorban mindig gondolataink generálják. Ezzel kapcsolatban, nem túlzás a következő kijelentés sem: akkor nem félünk valamitől, ha már nem is gondolkodunk róla.
  • NE HIGGY A DEPRESSZÍV FÉLELMEKNEK! Sőt azonnal, vagy ha ez depresszióban nem sikerül, később mindig cáfoljuk is meg őket magunknak. Rövidtávon elménk fegyelmezésével oldhatjuk félelmeinket, egyszerűen úgy, hogy nem gondoljuk őket. Hosszútávon pedig visszatérő félelmeink rendszeres megcáfolásával, újraértelmezésével.
  • BIZALOM. Az életbe vetett bizalmunk azt jelenti, hogy végül már nem kell fegyelmeznünk magunkat (bátorságot gyűjtögetnünk), hogy ne gondolkodjunk depresszív félelmeken. Sőt békés szemléletünknél, még hatékonyabban gyógyít, ha az ellentétét, vagyis életszeretetet adunk félelmükhöz és szeretettel fogadjuk a depresszív alkalmakat is. Hiszen érzelmi rendszerünk, - depresszív telítettsége esetén - így teremt automatikus lehetőséget felesleges félelmeink kiürítésére.
  • ÉLETSZERETET. Depresszív érzékenységünk, tartós negatív érzelmeink lerakódása és visszahatása gondolatainkra. Ez mindig késlekedve hosszútávon jelentkezik, de pozitív irányban is ugyanígy működik. Örömmé változtatásához, jobban és többet kell szeretnünk egészségünket és az Életet, mint amennyire félünk a depressziótól (ezt el is hagyhatjuk).
  • FESZÜLTSÉG OLDÓ MEDITATÍV SZEMLÉLET. Csakis addig gyógyíthatjuk depresszív érzékenységünket, amíg sikerül békésen és türelemmel szemlélnünk. Erős depresszióban, ha testmozgással és meditációval sem sikerül elviselhetőre javítanunk gondolatainkat, ezután inkább figyelemeltereléssel próbálkozzunk félelmeinket csökkenteni. Enyhébb depresszióban viszont, meditációnk mélységének megfelelően, a szorongások és félelmek gondolatként eltűnnek és helyette testi érzetként, nyomásként, "fájdalomként" mutatkoznak. Meditatív figyelmünket ezekre a testi feszültségeinkre irányítva, azok oldódni kezdenek és egyenként megszüntethetők.

Részletesebben:

Íme számomra a leghasznosabb szabály: NE FÉLJ! Örömünk elvesztését, depresszív reménytelenségünket, illetve irracionális félelmeinket, csakis az ellentétével gyógyíthatjuk. Életszeretettel, az életbe vetett bizalmunk helyreállításával. Aligha még több félelemmel és elutasítással. Nagyon fontos mindig emlékeznünk rá, bármennyire távoli emléknek tűnik ez éppen: depresszióban minden bajunk abból származik, hogy jelenleg nem férünk hozzá örömünkhöz és életerőnkhöz. Ameddig ezt nem sikerül - akár legsötétebb depresszív ébredéseinkkor is - felidéznünk, minden szent alkalmat ragadjunk meg annak megfigyelésére, milyen könnyű az élet, amikor van kedvünk hozzá. A boldogságot már nem is merem emlegetni. Rendkívül félelmetes és bizalom romboló, hogy depresszióban a legfontosabb erőforrásainkat érezzük kifogyni. Ezért eleinte, talán legkevésbé az jutna róla az eszünkbe, hogy ez a jelenség, gyermeki lelkesedésünk, életkedvünk, életerőnk visszaszerzésére irányul. Azonban éppen teljes hiányakor láthatjuk legpontosabban mi is ez: az ÖRÖM. Sőt, azt is kikövetkeztethetjük depressziónk segítségével, hogyan tehetünk szert bármikor, erre a - valójában - kifogyhatatlanul gazdag forrásunkra. Eleve minden ezért történik. Az örömért. Ha "véletlenül" félelemből cselekszünk, akkor is örömünket féltjük. Tehát, amikor már elég sok kört futottunk az "ügyben", szervezetünk a depresszív folyamatokkal próbálja mindezt rendbe hozni és mutatni nekünk egy sokkal rövidebb utat. Céljaink végig gondolásával az is kivilágosodik, hogy iszonyodásunkból és tehetetlenségünkből beidegződött szembefordulásunk, ebben az esetben miért hibás védekezési reflex. Félelemből sohasem lesz kedv. Időszakos örömvakságunkat, éppen kórossá vált mély félelmeink okozzák. Depresszív szorongásaink nem olyan félelmek, amit le lehet győzni, vagy ki lehet védeni, esetleg el lehet kerülni. Hiszen valós veszélyként nem is léteznek. Visszatérő idegességünk, feszültségeink, szorongásaink egyszerűen azt jelzik számunkra, hogy túl sok félelmet cipelünk. Sajnos lerakódott stresszünk, régi félelmeink, fóbiáink, depresszív érzékenységünk, egyetlen ismert és biztos módon kényszeríthetők elő tudatalattinkból, tudatunk felszínére: a félelem újra előidézésével. Ez nagyon hasznos lehet, de csak akkor, hogyha alaposan felkészültünk, hogyan kell "kezelni" és törölni ezeket. Átélésekor, mindig fellazul a helyzethez kialakult reflexszerű tudattalan félelmünk és csak akkor rögzül újra, ha gondolkodásunkkal továbbra is veszélyként értékeljük. Vagyis ha változatlanul félünk tőle. Ezért tudatos újra "átéléskor" lehetséges igazán eredményesen érvénytelenítenünk mélyen rögzült félelmeinket és csökkenteni ragaszkodásunkat. Mivel bizonyos félelmek, mesterségesen nem állíthatók elő (például valótlanok), minél jelentősebb depresszív terheltségünk, ez annál gyakrabban "automatikusan" megtörténik. A depresszió, érzelmi rendszerünk tisztulási lehetősége. Immunreakciója. Ha türelemmel és bátran viszonyulunk hozzá, régi felesleges félelmeink és feszültségeink, káros érzelmi reakcióink kitakarítását segíti elő. De csak akkor, ha egyre kevésbé félünk tőle, tehát érzékenységünk és védelmi reakcióink egyszerűen aktualitását veszítik tudatalattink számára és törlődnek onnan. "Szerencsére" azért nem szükséges egyszerre magunkra borítanunk tudatalattink kikívánkozó tartalmát, ajánlatos inkább fokozatosan. A következő pontok leginkább arról szólnak, hogyan lehetséges ezt szabályozunk, illetve a félelem "mentes" hozzáállást begyakorolnunk és megvalósítanunk. Enélkül depressziónk valóban nagyon félelmetes, de még inkább igaz, hogy a tartós félelem és örömtelenség depressziót okoz. Túlzott érzékenységet a félelmekre. Sajnos ez a legördögibb ördögi kör, ameddig nem fordítunk az irányán. Elkeseredésünk reménytelenséggé válhat és egyre inkább igazolja önmagát. Hiszen hibás reakciónkból ismétlődő tehetetlenségünk és kudarcunk, minden alkalommal egyre mélyebbre vezet a kilátástalanságba és a félelembe. Ezért végül minden depressziós a reménytelenségtől (depresszió) fél a legjobban. Ez a félelem pedig "rendre" oda is vezeti.

NE ÁLLJ ELLEN! Depresszív érzékenységünkről nagyon is tehetünk, bár kétségkívül furfangos hatás. Tudatalattink tartalma, mindig gondolat választásainkkal töltődik. Ezért, ha alaposabban végiggondoljuk mindenkori gondolatvilágunk minőségének fontosságát, több lehetőség is adódik depressziónk pillanatnyi enyhítésére, illetve gyógyítására, végül egészségünk további megőrzésére. Érzelmi intelligenciánk és érzelmi reakcióink egy olyan zseniális mechanizmus, amely nélkül talán létezni sem tudnánk. Ennek működéséről és szerepéről részletesen az alábbiakban is lesz még szó. Most elégséges azt a tapasztalati szabályt feljegyeznünk, hogy a stressz lerakódása idegrendszerünkben, érzelmi rendszerünk túlterheléséből adódik. Méghozzá mindennapi félelmeink által. Most ide sorolva enyhébb félelmeinket is: idegességeinket, aggodalmainkat, feszültségeinket. Intenzitásától függetlenül, minden félelmet két felé bonthatunk, egy gondolati és egy érzelmi összetevőre. Ez a felosztás azért fontos és jogos, mert depresszív érzékenységünket a félelmetes GONDOLATOK mélyítik. Egyáltalán nem feszültség- vagy félelemérzetünk. Érzelmi rendszerünk éppen rossz érzéseink által jelzi számunkra, gondolat választásaink káros irányát és mértékét. Ezért is hívjuk ezeket érzelmi reakcióknak. A félelem érzés, ugyanolyan válasz reakció az idegrendszerünket túlzottan terhelő félelmetes gondolatokra, mint a fájdalom érzet, testünk bármilyen fizikai túlterhelésére. Egy kis elszántsággal megfigyelhetjük, ez depresszióban is pontosan így van. Minden depresszív rossz érzésünket, megelőz egy-egy felmerülő félelmetes gondolat. Ha nincsenek negatív gondolataink, nincs félelem érzet sem. Csak annyi a különbség, hogy depresszióban ezek "érthetetlenül" és kényszeresen "találnak" ránk. Megállapíthatjuk: depresszív szorongásaink alapvetően irracionális (valódi veszély nélküli) félelmetes gondolatok. Amelyek pillanatnyilag teljesen eltakarhatják lelkesítő gondolatainkat, terveinket. Boldog létünkben viszont, könnyedén mellőzük a negatív - terveinkkel ellentétes - gondolatokat. Hiszen kellemetlenségük, éppen elfogadhatatlanságukkal arányos. Ez a furcsa, önmagában is félelmetes jelenség, hibás hozzáállásunk miatt válhat kórossá. Hiszen senki sem magyarázta el, mire véljük és mihez kezdjünk vele. Ráadásul, mindez sokáig észrevétlen maradhat számunkra, mert elménk eleve megpróbálja mellőzni ezeket a rossz gondolatokat, érzelmi töltetük szerint. Ezért sokkal inkább a rossz érzésekre figyelünk. Ugyanis az előbbi analógia idegrendszerünk öngyógyító képességénél ugyanúgy megmutatkozik, mint testünknél. Testünk, sérültségét és gyógyulását, fájdalom érzettel jelzi számunkra, idegrendszerünk, sérültségét és gyógyulását, pedig félelem érzettel. Vagyis ilyenkor az irracionális sötét "félelem-gondolataink" mellett, jelen van saját természetes és logikus félelem reakcióink is, ettől a depresszív mentális takarótól. Ennek a "gubancnak" a kibontására adódik egy kézenfekvő, hosszútávon is jól működő és nagyon megnyugtató - és most már talán nem is meglepő - megoldás. Ha besegítünk elménk természetes reakciójának és ilyenkor nem rossz érzéseinket próbáljuk kitagadni, hanem sokkal inkább depresszív gondolatainkat. Például úgy, hogy idegennek, vagy valótlannak tekintjük ezeket és nem gondoljuk őket. Ha megértjük, hogy ez a furcsa és kellemetlen, sőt néha kórossá váló folyamat, tudatalattink öntisztulási reakciója, érzelmi világunkba vetett bizalmunk is helyre állhat. Ugyanis az depresszióban is kiválóan működik. Érzelmi intelligenciánk nagyon helyesen, mindig erős rossz érzéssel tiltakozik a "betolakodó" káros gondolatok ellen. Ezért, ha sikerül elfordulnunk ezektől a kényszeres szorongató gondolatoktól, rossz érzéseink azonnal csitulnak. Mégsem ajánlatos küzdeni, vagy harcolni ellenük, mert ellenszegülésünk éppen félelmünk kinyilvánítása. Az ellenállásunk is félelem. Mégis fontos lehet ez az átnevezés, mert így megkülönböztethetjük saját egészséges érzelmi reakciónkat, a depresszív folyamatoktól és hatásoktól. Rámutat arra is, hogy szorongásunkat és érzékenységünket, gondolkodásunkkal magunk csináljuk, sok-sok "munkánk" van benne. Ezt a "csinálást" pedig éppen pillanatnyi rossz érzéseinkkel mérhetjük. Hiszen rossz érzés, csakis akkor keletkezik egy helyzethez, ha gondolatban ellenállunk neki. Az élettel szembeni ellenállásunk, elsősorban gondolati tevékenység. Képzeljük el mi történne, ha kapnánk egy kapcsolót, vagy tablettát, amellyel bármikor azonnal kikapcsolhatnánk depressziónkat. Bizalmunk (gondolkodásunk) javulásával félelmünk nagy része már attól eltűnne, hogy ezt a zsebünkben tudnánk. Ilyen csodaszert nem tudok ajánlani sajnos, de igazából a következő elvek segítségével, elég egy kissé újra gondolnunk szemléletünket és hozzáállásunkat, hogy ugyanerre a végeredményre jussunk. "Csoda tablettánk" esetében is, elegendő lenne annak megnyugtató GONDOLATA! A depresszió-, vagy pánikfolyamatot leginkább gondolataink fegyelmezésével tudjuk megtörni. Vagy elterelésével. Úgy lehet kicsúsznunk a félelemörvényből, ha megtanuljuk a legkisebb közeg-ellenállású helyzetet kialakítani. Amint csökkentjük a haszontalan agymenést, elménk kapálózását már fél siker. Teljesen felesleges energia pocsékolás szorongató gondolatokon rágódni. Ugyanis ezek egyáltalán nem racionálisak. Amikor túl leszünk rajta, azon fogunk csodálkozni hogyan gondolhattuk valósnak őket. Nagyon fontos minél alaposabban tudatosítani, hogy a "nincs remény", "nincs kiút", "ez csak egyre rosszabb lesz" gondolata, mind a depresszió alapvető jellemzői és csakis a depresszióé. Azért tűnhetnek pillanatnyilag annyira hihetőnek, mert néha tömegével jelentkeznek és ezért heves tiltakozó érzelmeket váltanak ki. Érzelmi reakcióinkat, pedig mindig fontos igazságnak tekintjük. Azok is. Azonban ezek egyáltalán nem gondolataink tartalmának igazságát jelzik, inkább érzelmi világunkkal való összeegyeztethetőségét. Számunkra valóságot csakis azáltal adományozunk ezeknek a gondolatoknak, hogy egyre inkább elhisszük őket és félünk tőlük. Megfigyelhetjük, hogy ellenálló, vagy szabadulni vágyó gondolkodásunk, mindig a nagyobb félelem és elkeseredés irányában hat. Ha minden koncentrációnkat és figyelmünket pillanatnyi fájó érzékenységünkre fordítjuk, megtöbbszörözzük ezt a negatív hatást. Ilyenkor nemcsak az életnek, hanem saját életerőnknek is ellenállunk. Elpazaroljuk. Azonban néha segíthet, ha gyorsan kidühöngjük magunkból a feszültségeket. De csakis akkor, ha ettől kicsit megkönnyebbülünk és ezután mellőzni tudjuk félelmetes gondolatainkat. Ellenszegülésünk és gondolataink fegyelmezésével, a szorongás pillanatnyilag is a töredékére zsugorítható.

TÜRELEM! Legyünk türelmesek önmagunkhoz és ne keseredjünk el még jobban, ha újra és újra visszatér a rossz érzés. Bizonyos feszültségeink és reflexeink feloldásához idő kell. Ez mégsem lesz lehetetlenül nehéz, ha a depressziót és tudatalattink működését megértjük. Bármit tanulunk tudatalattivá, az szinte felejthetetlenül tartós "emlékké" válhat (ennek biztonsági okai vannak, gondoljunk csak mozgásunkra, vagy reflexszerű ijedtségünkre veszélyhelyzet esetén). Akkor is, ha stresszel telítjük érzelmi rendszerünket. Illetve valamilyen hibás reakciót, hátrányos érzékenységet, fóbiát "alakítunk" ki. Azonban a megfontolt türelem egyáltalán nem egyenlő azzal, hogy tűrjünk szépen csendben. Békés (meditatív) hozzáállásunk nemcsak viseléséhez a legjobb módszer, hanem következő depresszióink elviselhetőbbre csillapításához is. Amikor depresszióban mindent megteszünk kedélyünk javítására és így türelmesebb békével viseljük rossz érzésünket, mint amit a "helyzet" és pillanatnyi rossz gondolataink sugallnak, azzal máris elindítjuk oldódását. Ráadásul ezzel a pici sikerünkkel is csökkentjük, addigi tehetetlen kiszolgáltatottság érzésünket és félelmünket a következő előfordulástól. Amelyek lassan mindig enyhébbek is lesznek, hiszen kevésbé sürgetjük türelmetlenségünkkel tudatalattink tisztulását. Nem kényszerítjük egyszerre felszínre régi felesleges feszültségeinket, illetve kevésbé feldolgozhatatlan mennyiségben. Eközben pánik reakciónk is "magától" szelídül. Végül a félelmekre irányuló rendkívüli érzékenységünk is eltűnik, hiszen ezt is a depressziótól való félelmünk és ellene indított hadjáratunk élezte borotvává. A következő pontban részletesebben is kifejtem, de ha pillanatnyilag túl erős irracionális félelmekkel nézünk szembe, az az életünkben, illetve az elmúlt depresszív alkalmakkor tanúsított szembenállásunk, félelmünk és türelmetlenségünk eredménye. Ezzel nem kevesebbet állítok, minthogy depresszív szorongásaink intenzitását magunk szabályozzuk! Még ha jelenleg talán nem is tudatosan. Amennyire sikerül - türelmünkkel és elménk fegyelmezésével - lassítanunk boldogságvágyunkat (nem feladnunk) és csökkentenünk ellenállásunkat, úgy szerezhetjük vissza az irányítást. A csapda ott van, hogy szabadulás-vágyunk szorongásainkkor a legerősebb. Éppen ilyenkor erősödhet túl következő depressziónk is, ha hagyjuk. A következőkben több jó módszert is bemutatunk, mit tehetünk depresszióban, ellenállásunk csillapítására. Békés munkánk ellenére, mélyen rögzült félelmeink többször is vissza fognak térni, néha látszatra alig enyhébben. Alapos bizonyítékra és reprodukálható békénkre lesz szükség tudatalattink meggyőzéséhez, bármilyen fóbiáink, érzelmi reakciónk feleslegességéről, a teljes törléshez. Ugyanúgy, ahogyan több alkalom kellett igazán mély rögzülésükhöz. Csak tudatos gondolkodásunk írhatja ezeket felül, hiszen ezek legtöbbje hasznos reflex, például hogy mindig nézzünk szét, ha lelépünk a járdáról, vagy ha elveszítjük egyensúlyunkat, egy esés irányú tudattalan lépést teszünk a kitámasztáshoz és gyors visszanyeréséhez. Félelmünk a depressziótól és türelmetlenségünk is nagyrészt abból adódik, mert úgy érezzük (helyesen), csakis mirajtunk kellene állnia életkedvünknek. Szorongásaink miatt mégis határozottan úgy tűnhet, hogy már képtelenek vagyunk irányításunk alá vonni örömünket és megint kudarcot vallottunk boldogságunkkal. Azonban ez nem teljesen igaz, sőt ilyenkor éppen az ellentéte történik érzelmi rendszerünkben. Depresszív szorongásaink, a túlpörgetett boldogságvágyunk eredménye. Ilyenkor pillanatnyi lehetőségeinken túltejesítettük régi feszültségeink, boldogtalanságaink kitakarítását tudatalattinkból és most még több előkerült szeméttel nézünk szembe, mint amikor elkezdtük azt. A szisztematikus fokozatosság, sokkal célravezetőbb takarítási stratégia. Tudatunk, érzelmi rendszerünk, illetve tudatalattink együttműködése, az élet és a világegyetem ismert legcsodálatosabb mechanizmusa. Valójában sokkal több mindenre képes, mint hittük. Érzelmi rendszerünk MINDIG "válaszol" gondolatainkra! Túlzott türelmetlenségünk, szabadulásvágyunk és ellenállásunk miatt, többszörös mennyiségben szabadítva fel régi félelmeinket, agressziónkat, vagy bármilyen érzékenységünket, mint ahogyan szembe tudnánk nézni velük. Erős szorongásként, pánikrohamként. Tehát a szabadulást sürgető, menekülő, vagy kudarcos gondolataink, visszabillentik, mélyítik állapotunkat. Pillanatnyilag és hosszútávon is. Ez az ellenállásnak egy "rejtett" formája: a türelmetlenség is félelem. Azonban tudatos türelmünkkel, tudatalattink zseniális rendszeréhez és időbeli tehetetlenségéhez alkalmazkodhatunk. Így elviselhetőre halkíthatjuk szorongásaink intenzitását és fokozatosan feloldhatjuk.

LAZÍTS ÉS LASSÍTS: Ez a módszer tulajdonképpen az előzőhöz tartozik (türelem), de annyira fontos depressziónk szabályozásához és bizalmunk visszaszerzéséhez, hogy nem győzöm elégszer külön kiemelni, szabadulási vágyunk visszafogását. Főleg amíg nem tanultuk meg a meditatív, feszültségoldó szemléletet. Viccesen megfogalmazható az a furcsa szabály, hogy úgy lehet megszabadulni depressziónktól, ha nem akarunk megszabadulni. Természetesen szó sincs beletörődésről, hanem szorongásaink újabb szorongást generáló, félelem felhajtó hatásának ellensúlyozásáról. Legtöbben ismerünk nálunk sokkal pesszimistább embereket, akik alig szoronganak, vagy pánikolnak. Ennek egyszerűen az az oka, mert nem küzdenek rossz hangulataik ellen. Nem is sokat gondolkodnak az irracionális félelmeiken, vagy azok megoldásán. Tehát nem-igen vágynak boldogabb helyzetre (vagy hisznek ennek lehetőségében), így nincs kudarcélményük sem, ha ez nem mindig sikerül. Ne becsüljük le ezt a "kanyarba lassítsunk" szemléletet, ha nagyon elromlik az út, a lassítás lesz utazásunk leggyorsabb módja. Természetesen, egyáltalán nem kell feladnunk boldogság vágyunkat (hiszen nem tagadhatjuk meg magunkat). Azonban megtanulhatjuk szabályozását, lefékezését, elménk fegyelmezését. Mivel a depresszív szorongások tisztulási folyamatok, normális esetben egészségünk visszaállítását szolgálják. Sokáig aligha tudunk elbújni előle, vagy elmenekülni, hiszen visszük magunkat mindenhova. Inkább egy egyensúlyt kell megtalálnunk a megtisztulást elindító szabadulás vágyunk és a hatékony fokozatos feloldást lehetővé tevő belenyugvásunk, békénk között. Ennek minimum két összetevője is van (vagy kétféleképpen megfogalmazható aspektusa), amelyek tudatalattink működésével kapcsolatosak. Az első: hogy mindig heves érzelmi reakciónk jelentkezik, kialakult erős vágyunkkal kapcsolatos gondolatainkra. Vágyunk teljesülésének lehetősége örömöt okoz, kudarcunk pedig bánatot. Ez a hatás pozitív és negatív irányban is annál erősebb, minél több gondolatot szenteltünk vágyunknak addig. Ez érzelmi intelligenciánk azon képességéből adódik, hogy érzelmek formájában összegzi számunkra rengeteg gondolatunkat, egy helyzethez. Ez az automatikus tudatalatti egyszerűsítés, - amit érzelmi reakciónak hívunk - döntési- vagy vészhelyzetben különösen nagy segítség lehet. Azonban depresszióink ismétlődő kellemetlensége, túlzott elvárásokat és vágyat okozhat megszabadulásunkhoz. Ami jogos és lehetséges, azonban sikertelen esetben, kudarc érzésünk mindig bőven elegendő bizonyíték lesz tudatalattinknak a veszély újabb detektáláshoz és érzékenységünk folytatásához. A másik fontos aspektusa depressziónk intenzitásának, hogy túlzott szabadulási kényszerünk erős tudatos parancs tudatalattinknak és érzelmi rendszerünk gyors tisztulási reakcióját idézi elő. Tömeges félelem kilökődést okozva, erős szinte kezelhetetlen szorongásos depressziót. Hiszen tudatalattinkat minden esetben tudatunk és gondolataink építik és kondicionálják. Ez csak azért nem nyilvánvaló számunkra, mert érzelmeink feldolgozásában létezik egy jelentős késleltetés, vagy tehetetlenség, nehogy minden csip-csup aggodalmunk, félelmünk, azonnal automatikus érzelmi reakcióvá váljon: reflexszerű ijedtséggé, gátlássá vagy fóbiává. Felesleges félelmeink, illetve depresszív érzékenységünk törlésének legbiztosabb módja a helyzet újra átélése, majd megszelídítése és átértelmezése. Ehhez a szelídítéshez egy kiváló eszköz, ha menekülő, szabaduló gondolatainkat le tudjuk cserélni békés, lassító, szembenéző gondolatokra. Ilyenkor a problémák helyett átfordítjuk figyelmünket a megoldásokra és az élet zsenialitására. Például, hogy: "érzelmi rendszerem kiválóan működik és a depresszióval magától tisztul, gyógyul", "ezért ráérek egyenként és nyugodtan feldolgozni mély félelmeimet, úgyis évek óta cipelem már őket", "jelenleg elegendő cél az is, hogy megtanuljam lassítani, szabályozni", "kisebb idegességet, vagy kedvtelenséget, sokkal hatékonyabb nyugalommal viselem", "azt már sokszor tapasztaltam, hogy ha egyszerre felszínre juttatom félelmeimet, szinte lehetetlen feldolgozni őket". Így naponta olyan üzenetet küldhetünk tudatalattinknak, hogy egyenként és felismerhetően emelje tudatos szintre félelmeinket. Ne pedig pánikrohamként. Ahol tudatunk számára kezelhetővé és újraértelmezhetővé válnak. Depressziónk oldásának alapszabálya: pontosan annyira tudjuk oldani és így feldolgozni depresszív félelmeinket és érzékenységünket, amennyire nyugodtak maradunk felbukkanásukkor. Ez leginkább csak enyhébb depresszióban lehetséges. Ha ez éppen (bármilyen okból) nem sikerül, akkor mindig a következő lehetőséggel, vagyis figyelemeltereléssel próbálkozzunk. Így nem rontjuk el ezt a lehetőségünket, a legközelebbi depresszív alkalomra is.

FIGYELEMTERELÉS. Túl erős depresszióban, illetve amíg sikerül begyakorolnunk békés türelmünket és elménk fegyelmezését, pillanatnyilag a figyelemelterelés a legjobb lehetőség. Mindig gondolatainkat kell megjavítanunk, érzelmi világunk és életerőnk helyreállításához. Akkor is, ha szinte kényszeresen negatívak. Ennek legegyszerűbb megoldása azonnal lecserélni őket: figyelmünk elterelésével. Sokan nehezen tanulják meg a meditációt, mert azt gondolják, hogy nem lehetséges semmire sem gondolni, vagy félnek is ettől. A félelmetes gondolatok kerüléséhez, először talán könnyebb, ha besegítenünk elménknek, figyelmünk máshova terelésével. Ez már pici gyermekkorunkban is jól működött, szüleink ügyeskedése által, hogy eltereljék figyelmünket fájdalmunkról. Barátok, társaság, emberekkel, vagy állatokkal foglalkozás, séta a parkban, vagy a természetben. Minél több érzékünket lekötjük, annál jobb. Erre mindenkinek megvannak a bevált módszerei. Valótlan, élethiányos érzéseink elhessegetésére, leghatékonyabb mindig az Életre figyelnünk. Akár kifelé, vagy meditációval éppen befelé. A várostól távoli erdőben, vagy víz közelében, töredékére csökkenek a depresszív hatások. Még inkább, ha intenzív testmozgással és meditációval kombináljuk kirándulásunkat. Szellemi alkotó munkát erős depresszióban úgysem lehetséges végezni (tudatunk beszűkülése miatt, érdemes ezt estére, vagy éjszakára halasztani). Ilyen időszakokra inkább a fizikai munkák az alkalmasabbak. Léteznek olyan nehéz, vagy veszélyes testmozgások (jóga, tánc, sport, takarítás, favágás baltával...) amelyek figyelmünket automatikusan befelé, mozdulatainkra fordítják. Kétségkívül hatnak ránk a külső körülmények, mégsem megoldás az erdőbe költöznünk (menekülnünk) előlük. Ez csak tünetileg jó módszer, de hamar alkalmazkodnánk a helyi nyugodtabb klímához és az új lehetőségeinknek "megfelelő" mennyiségű fájdalmat hoznánk a felszínre, túlzott ellenállásunkkal és boldogságvágyunkkal. Depresszív érzékenységünk (tisztulásunk) befolyásolásának egyik legkézenfekvőbb és leggyorsabb bizonyítéka a figyelemterelés. Ha megpróbáljuk akarattal leállítani negatív gondolatainkat, felfedezhetjük, hogy nem is olyan könnyű. Vannak depresszív esetek, amikor sokkal egyszerűbb valami másra irányítani figyelmünket, amely leköti. Ha valamikor is sikerült, mondjuk társaságban, vagy az erdőben, esetleg a strandon megtörnünk a depresszió negatív "kényszerét" gondolkodásunkra, máris bebizonyítottuk magunknak, hogy egyáltalán nem lehetetlen. Még ha irracionális félelmeinkhez részben automatikussá is fejlesztettük agyalásunkat és "probléma megoldásunkat", ellenállásunkat, boldogságvágyunkat. Minél több ilyen sikeres figyelemterelő tapasztalatot gyűjtünk, annál inkább kivilágosodik majd számunkra gondolataink és depressziónk összefüggése. Illetve, hogy elszántsággal mindig elfordíthatjuk figyelmünket a legsötétebb véget jelző gondolatoktól is. Azonnal csökkenni fog a feszültség, ha nem gondoljuk félelmeinket. Ezért olyan fontos boldog tapasztalatainkat is mindig megfigyelnünk és megjegyeznünk jellemzőit. Hiszen depresszióban nem csak az a problémánk, hogy erősen negatívba fordult gondolkodásunk, hanem emiatt azt sem látjuk, mit érdemes tennünk ennek javítására. Ezért az új élmények is segíthetnek elménknek kitörni a korlátozó tudatalatti ciklusokból. Minden visszahúzó érzésünk ellenére tehetünk ilyenkor valami szokatlant. Kezdjünk valami ismeretlen sportba, menjünk sziklát mászni, vagy szánkózni, szerezzünk egy kerékpárt, vagy ússzunk a tóban. Figyelmünk tudatos terelésével is fegyelmezzük elménket. Visszaszerezzük tőle a hatalmat. Igazából depresszióban leginkább azt kívánnánk, ha gondolkodásunk mindig a szándékunkat követné. Pontosan azért jönnek létre ezek a kényszeresen negatív depresszív tapasztalatok, hogy észre vegyük végre, ha alaposan elhibáztunk ezzel kapcsolatban valamit. Túl sokat járattuk gondolatainkat valamilyen aggodalmon, vagy csalódottságon, ami tudatalattinkban is rögzülni kezdett, elkerülendő "veszély"-ként. Ezért ezt a javaslatot ne tekintsük menekülésnek, mellénézésnek, vagy megalkuvásnak. Figyelmünk átállítása már nem csak tüneti kezelés, hanem erős depresszióban talán a legértékesebb módszer! Amely mindenképpen ellentétes művelet az addigi depresszív folyamatokkal, tehát oldja azt. Továbbá bizonyítja, hogy a problémánk gyökere elsősorban figyelmünk és gondolkodásunk hibás irányában van.

TESTMOZGÁS. Ha éppen egyedül vagyunk, a figyelemelterelés és elménk fegyelmezésének mindig kézenfekvő módja a testmozgás és a meditáció. Lehetőleg ebben a sorrendben. Bármikor sokat javíthatunk velük kedélyünkön, gondolatvilágunkon. Nem kell itt feltétlenül valami önsanyargatásra, vagy sportra gondolni. Amikor szép az idő, menjünk el sétálni, vagy kerékpározni. Ha az Életbe vetett bizalmunkat szeretnénk visszaszerezni, fogadjuk el minden felemelő lehetőségét, amit figyelmünk eltereléséhez és gondolataink javításához nyújt felénk. Bármennyire is értelmetlennek és reménytelennek tűnik éppen mély depresszív gödrünkből kiszállni. Depresszióban, látszólag maga az élet válik kétségessé. Depresszív erőtlenség érzéseink illuzórikusságát, azonnal megcáfolhatjuk tornával, sporttal. Esetleg fizikai munkával, ilyesmi mindig akad. Mozgás közben egyszerűen mozdulatainkra próbáljunk összpontosítani. Tudatosítani, megfigyelni, de nem gondolkodni róluk. Távol-keleti meditatív mozgás gyakorlat testünk végig ütögetése. Tenyerünkkel jó erősen, végtagjainkat és egész testfelületünket. Ez a gyakorlat fellazítja testünket és figyelmünket a feszültségekről, ellentétes irányba életenergiánk felé fordítja. Kellemetlen depresszív ébredéseinknél, amikor nemhogy felkelni, de mozdulni sincs kedvünk és erőnk, az olyan egyszerű mozgás is segíthet, mint a légzésünk. Azáltal, hogy koncentrációnkkal tudatosan változtatunk, lassítunk rajta. Pánik ébredéskor ne sokat agyaljuk, mert ilyenkor gondolatvilágunk erősen mérgezett. Inkább lelassított mély légzésünkre koncentrálva indíthatjuk meg az életet testünkben. Ugyanannyi figyelmet fordítva lassú kilégzésünkre, mint a mély belégzésre. A kilégzést kombinálhatjuk hangkeltéssel (ommmmm), mert úgy könnyebb hosszan nyújtani. A tudatos légzés, a meditáció előszobája. Egy kis gyakorlással, azonnal oldja negatív gondolataink kényszerét. Még hatékonyabb elterelés, ha mindig megpróbáljuk elképzelni is, ahogy a levegővel egészséget, szabadságot és életerőt lélegzünk be, ami az egész testünkben szétáramolva, kiszorítja maga előtt lerakódott feszültségeinket, kötöttségeinket. Ezután végtagjaink, izmaink többszöri megfeszítése, vagy fejünk tornáztatása tovább javít "erőtlenségünkön". Esetleg egy ásítós alapos nyújtózkodás. Pontosan úgy, ahogyan egy normális reggelen indítanánk meg energiánk áramlását testünkben. Ilyenkor fantáziánk is sokat segíthet, hiszen erőtlenségünk és bizony életerőnk megidézése is elsősorban fejben történik. Ha a légzés gyakorlatunk után sincs kedvünk mozdulni, elegendő elképzelnünk sportunk, tornánk, kedvenc fizikai terhelésünk mozdulatait. Vagy egyszerűen elképzelhetjük energiáink megindulását testünkben, felfelé a gerinc oszlop mentén és aztán végtagjainkban. Ezután amilyen gyorsan lehet, keljünk fel és kezdjük meg a napot. Érdekes módon nemcsak jókedvünk okozhatja kicsattanó életerőnket, hanem fordítva: testedzéssel mindig javíthatjuk depresszív gondolataink kényszerességét, azonnal csökkentve ellenállásunkat, ezáltal "lassítva" tudatalattink tisztulását. Izmaink, ízületeink és főleg gerincünk nyújtása nagyon hatékony lazító és gyors kedélyállapot helyreállító. Ne feledkezzünk meg a következő fontos szabályról, ha világfordító életerőnket szeretnénk visszaszerezni: Sokkal könnyebb tornázni, mint szorongani.

MEDITÁCIÓ. Meditációval kialakíthatunk a félelmektől eltávolodó, gyógyító nézőpontot. Gondoltaink megállításával nem csak elménk fegyelmezését gyakorolhatjuk, hanem pici gyermekkorunk természetes örömteli érzésvilágát, életerőnk és idegrendszerünk regenerálódó képességét állítjuk helyre. Gyakorlással képesek leszünk ezt a békés meditatív állapotunkat megőrizni éber napi teendőink közben is. Kezdőknek egy csendes nyugodt időszakot javaslok, laza testhelyzetben, behunyt szemmel (először lehetőleg ne szorongás közben próbáljuk ki, bár ilyenkor lehet a leglátványosabb hatása újra gyermeki erőnkre és békénkre találásunknak). Figyeljünk lelassított, nyugodt mély légzésünkre. A meditatív légzés gyakorlat, még nem meditáció, de az egyik leghatékonyabb módszer gondolataink csillapítására és a meditatív tudatállapot előidézésére. Ezt a "végcélt", sohasem sem kell erőltetni, vagy siettetni, talán nem is lehet. Ilyenkor figyelmünket a gondolatokról, fokozatosan inkább az életre fókuszáljuk. Ehhez is türelem szükséges. Sokszor hallottam azt a vélekedést, hogy depresszióban, szorongásban nem lehet meditálni. Ez tulajdonképpen igaz, hiszen a meditáció a szorongás ellentéte. Elmeleállítás. Ameddig nincs csend a fejünkben, addig nem meditálunk, hanem szorongunk. Természetesen sikerességünk mércéje, csakis egy békésebb és erősebb helyzet lehet. Elveszett életerőnk gyors felkutatása is meditációval lehetséges. Szívverésünkre, életfolyamatainkra, energiáink bizsergésére koncentrálva. Idővel szerintem minden depresszióra fogékony ember képes kifejleszteni az ellenkező irányban is erre egyfajta érzékenységet, képességet. Meditációnkat befelé figyeléssel indítjuk, mégis lassan előállhat egy olyan állapot, amikor már alig érzékeljük testünket és határait. Ekkor már nyomon vagyunk. Annál eredményesebb lesz a meditáció, minél jobban sikerül átállítanunk figyelmünket életerőnkre. Azt egyfajta bizsergésként, hullámzásként, lassú megnyugtató áramlatként érzékelhetjük, vagy testünk enyhe ritmikus hullámzó mozgásaként. Amikor befejezzük a meditációt, mindig próbáljuk meg ezt a befelé figyelést részben továbbra is fenntartani. A gondolatok néha újra előtérbe nyomulhatnak, sebaj ilyenkor kezdjünk újra légzésünkre figyelni. A meditáció a BIZALOM gyakorlata. Ha szeretnénk újra bízni az életben, tegyük meg minden nap néhány percre. Nem kell folyton a Világtól megmentő gondolatokat keresgélnünk. Néha valóságos bátorságpróbának tűnhet abbahagyni ezt. Gondolataink mérséklése hasonló ahhoz, mint amikor megszüntetjük egy érzékelésünket. Mondjuk behunyjuk a szemünket. Ha úgy érezzük a félelmetes gondolataink lehangolnak, vagy lehúznak bennünket, semmi igazi okunk nincs kapaszkodni beléjük. Szorongásban éppen ez a szinte kényszeres gondolati tevékenységünk válik nagyon kellemetlenné. Ha agyunk azon jár, hogyan tudnánk kivédeni, vagy túlélni a mindennapi veszélyeket, vajon nem fogjuk-e az Életet is egy nagy veszélynek látni? Éppen ettől a védekező viszonyulásunktól válunk túlzottan érzékennyé a félelmekre. Méghozzá azáltal, hogy automatikussá (tudatalattivá) fejlesztjük veszély keresgélésünket. Ha nem hiszed, próbáld csak megállítani gondolataidat és egyszerűen csak megbízni a létezésben. Először alighanem nehezen fog sikerülni. Meditációval nem csak pillanatnyilag javíthatjuk kedélyünket és bizalmunkat az élet felé, hanem napi gyakorlatként módszeresen feloldja félelmeinket.

ALVÁS: Érzelmi rendszerünk "automatikus" tisztulásának folyamata (depresszió), leginkább ébredéskor válhat túlzottan kellemetlenné. Főleg, ha tudatosan nem segítettük és szabályoztuk ezt. A gyakori pánikébredések, vagy álmatlanság, illetve a túlalvás negatív hatása is megmutatja, hogy az alvásunkkal, illetve ébredésünkkel a depresszió (tudatalattink és érzelmi rendszerünk tisztulása) jelentősen befolyásolható. Elhúzódó szorongások, vagy depresszió esetén nagyon sokat segíthet az éjszakai alvás lerövidítése és a korai kelés. A megszokott hosszú alvás nagyon hátrányos ilyenkor. Még inkább a súlyos depressziósok állandó alvási kényszere. Ez talán a test túlzott inaktivitásával kapcsolatos, hiszen a testmozgás a legjobb antidepresszáns. Seth ehelyett két rövidebb alvást javasol. Spirituális magyarázata szerint, álomban a lélek hosszabb időszakokra elhagyja a testet, magára hagyva feszültségeivel. Az állandó szorongó félelem amúgy is rendkívül fárasztó a szervezet számára, ezért túlalváshoz vezethet. Ami viszont az egyik legsúlyosabb depresszív hatás. Ha végig gondoljuk ezt az utolsó két tapasztalatot, akkor megláthatjuk benne a csapdát. Seth szerint, ezért több kisebb alvási időszak, összesen is sokkal kevesebb alvásigényt okoz. A súlyos depressziósok esetében a tünetek eredményesen csökkenthetők rendszeres alvás megvonással, orvosi felügyelet mellett. Ez radikális beavatkozás a biológiai ritmusba, de a hosszabb tünetmentes időszakok hitet adhatnak azoknak, akik nemhogy a gyógyulást, de egy normális napot sem tudnak már elképzelni. A probléma gyökere véleményem szerint, éppen időnkénti negatív gondolkodásunkban keresendő, természetesen ideszámítva régről gyűjtögetett és lerakódott feszültségeinket is. Eleinte talán még csodálkozunk is félelmeink irracionalitásán, de a napokig elhúzódó depresszió lassan képes elhitetni velünk a világvégét is. Nagyon hatékony ennek kényszerességét csökkenteni, vagy ilyen módon is kikapcsolgatni egy időre. Általában tökéletesen elegendő csak a leghosszabb éjszakai nyolc-kilenc órás alvási ciklust lerövidíteni hat órára. Az így keletkezett alvásadósságot leginkább olyankor érdemes pótolnunk egy rövid alvással, amikor az ébredésünk békésebb időszakra esik, vagyis amikor általában jobban vagyunk. Ez munkahelyi beosztás mellett is lehetséges, például egy-két órás esti alvással. Ilyenkor az alvás talán félelmetesen hangzik, hiszen általában az ébredés a legkellemetlenebb depresszióban és senki sem szeretné ezt naponta megduplázni. A rosszullét - minden betegséggel ellentétesen - legtöbbször estére csökken, ezért az sem tűnik ésszerűnek, hogy legjobb időszakainkat aludjuk át. Mégis megfontolandó ennek beáldozása, legmélyebb hullámvölgyeink elkerülésére. Mindenki megpróbálta már és valóban a legjobb lenne rosszullétben aludni. Hiszen ilyenkor agyunk, amúgy is használhatatlan. Nekem eleinte depresszióban nappal aludni lehetetlennek tűnt, mert a szorongások a szemem lehunyásával még inkább rám törtek. A meditáció megtanulása után ez már sokkal könnyebben ment. Az ilyen tervezett és rendszeres elbóbiskolás ugyan olyan hatásos, ha nem mindig tudunk elaludni, mert elménk hosszú lecsendesítése is legalább annyira pihentető. Sőt! Az ébresztő órával és korai keléssel elkerülhető, hogy a legfeszültebb reggeli időszakba ébredjünk bele. Az ébresztő órát alig megelőző, szinte programozott ébredéseinkhez hasonlóan, nyilván másoknál is kialakulhat (nálam idővel így történt), automatikus korai ébredés, depresszív hatások, időjárási frontok idején is. Ezt vélhetően ugyanúgy gondolataink és felismert igényünk generálja, mint a ránk váró naphoz kialakult izgatott elvárásaink okozta korai ébredéseket. Semmi sem könnyű először, a korai kelés sem lesz az. Ha kitartóak és elszántak vagyunk, mindez automatikussá válik és talán vissza sem akarunk majd állni a régi rendszerbe, olyan hihetetlen mentális stabilizáló hatása van az éjjeli alvási időszakunk lerövidítésének.

Mit tehetünk, hosszútávon? Tehát amikor jól vagyunk? Ezt a kérdést úgy is megfogalmazhatjuk, mint ahogy sokan fel is teszik nekem, hogy létezik-e valamilyen könnyebb út, mentális szervezetünk tisztításához. A gyakori "tisztulási magaslati betegségünk" (depresszió), lehető legjobban viselése helyett. Erről persze már volt is szó az előzőkben, hogyan szabályozhatjuk depresszióink intenzitását és tudatalattink kitakarítását, a megszabadulást lassító, vagy gyorsító gondolatokkal. Tehát amikor szervezetünk elfogadhatatlanul kellemetlennek érzékelteti ezt, akkor valós igényét fejezi ki, hogy fogjuk már vissza szabadulási vágyunkat. Ugyanis érzékenységünk és tudatalattink beprogramozható egy kíméletesebb takarítási üzemmódra.

Megelőzéshez is torna, testmozgás és meditáció. Lazító masszázs (legnagyobb meglepetésemre nálam a gépi is nagyon hatásosan működött).

Helyes táplálkozás, sok zöldség-gyümölcs, napi két-három liter tiszta víz. (Nem bonyolódnék bele, máshol rengeteg információt lehet erről találni, különben sem értek hozzá.)


FÉLELMEINK MEGISMERÉSE. Az ismeretlenek is hozzájárulnak félelmünkhöz. Egyesek szerint csakis ezek. Kétségkívül azok a félelmek válhatnak túlságosan akadályozóvá számunkra, amelyekkel elménk nem jut eredményre. Hogy ez miképpen és miért történik, annak megértése is kiváló gyakorlat szorongásaink csökkentésére és káros tudatalatti terheink elengedésére. Ha nem így lenne, senki sem keresgélne a szavak között megoldást félelmeire. Tudatalattink, érzelmi intelligenciánk és félelmeink mechanizmusának végiggondolása látszólag elegendő egyetlen alkalommal. Csakhogy depresszív amnéziánkban nem árt ezt újra és újra felidéznünk magunknak, pillanatnyi elveszettségünk és ellenállásunk oldására. A leghatékonyabb működésünk érdekében, félelmeket és veszélyeket szinte bárminél könnyebben tanulunk meg. Hiszen túlélésünk múlhat rajtuk. Normális működése esetén, érzelmi intelligenciánk sokkal felkészültebb döntési, vagy vészhelyzetben, mint elemző, probléma megoldó intelligenciánk. Hosszú idő alatt kialakult tapasztalatainkat jeleníti meg számunkra, összefoglalóan érzések formájában. Ilyen jelenség az ijedség is, amikor nincs lehetőségünk alaposan elemezni a vészhelyzetet, hanem azonnali elkerülő cselekvésre van szükség. Érzelmi rendszerünk egyszerűen tudatalatti reflexé tanulja azokat a veszélyeket, félelmeket, amelyeket fontosnak vélünk. Azonban, ha nem megfelelően használjuk, - éppen életünk szempontjából alapvető szerepe miatt - súlyos érzelmi üzemzavart is okozhat. Tudatalattink nem-igen tesz különbséget képzelt és racionális veszélyek között. Ez nem is az ő feladata, hanem a tudatos elméé. Amikor sokat gondolkodunk egy veszélyen, érzelmi rendszerünk erősödő rossz érzéssel jelez, hogy ne tovább. Ha intellektusunk nem képes megoldást találni a problémára, vagy gyorsan mellőzni azt, érzelmi intelligenciánk lép a helyébe, valósnak tekinti a veszélyt és reflexszerű kivédésére tudatalattivá tanulja. Akkor is, ha egyébként nem is olyan nagy a baj, mint hittük. Esetleg egyáltalán nincs is veszély, csak túl sokat bosszankodtunk valamin (MÉREG). Érzelmi rendszerünk, a gondolatainkra reagáló rossz érzésünk intenzitásával jelzi kudarcunk, vagy félelmünk bevésődését. A helyzet előfordulása ezután mindig automatikusan rossz érzést generál. Ugyanis érzelmi intelligenciánk, a félelem emlékeinket, minden hozzá tartozó alkalommal és helyzetben megjeleníti, előhívja. Sőt tovább erősítheti, amikor újra veszélyként gondolkodunk róla. Ez a rögzülési folyamat egészen a legalapvetőbb automatikus reflexek szintjéig is mélyülhet, a veszély intenzitása vagy gyakori előfordulása miatt és mindig eredménytelen, vagy túl intenzív agyalásunk növeszti. Gondolat választásaink! Tehát a kisgyermek a hátsó ülésen nem fog megijedni attól, ha valaki rosszul közelít autójával, csak a sofőr szülő, aki már többször végig gondolta ennek veszélyességét. De látva édesanyja rémült arcát az esethez, legközelebb már ő fog először reagálni és figyelmeztetni a "veszélyre". Amikor viszont sokáig nem fordul elő egy megtanult félelmetes helyzet, pont emiatt érzelmi rendszerünk "ok nélkül" is működésbe hozhatja félelmünket. Hátha feleslegessé vált már a hosszú ideje nem használt félelem emlék és ilyen módon nyit ablakot tudatalattinkra. Tartalmának leltározásra, újra értelmezésére és esetleges törlésére. Szó volt már róla, hogy minden "átéléskor" kiemelkedik és fellazul a félelem-reflex tudatalattinkból és csak akkor rögzül vissza, ha továbbra is félünk tőle. Így régi, aktualitását vesztett félelmeink törlődése, részben szinte magától végbe megy. Elménk nem tartja már fontosnak, ezeket a fantom félelmeket felbukkanásukkor és ezért nem is fél tőlük. Azonban, ha sok rossz érzést és ellenállást gyűjtögettünk életünk során, bizonyos depresszív hatásokra nagyon sok félelem, reménytelenség és fájdalom kerülhet egyszerre felszínre tudatalattinkból. Pontos helyzetértelmezésünk itt válhat különösen fontossá, hiszen majd ezek a tisztulási célú depresszív események is okozhatják félelmünk tárgyát. Céljával ellentétesen, tovább erősítve ezeket. A tudatalattivá tanult automatizmusok, érzékenységek, félelmek, gátlások, fóbiák és reflexek mindig nagyon stabil és megbízható képződmények. Akkor is, ha hibás értelmezésből erednek. Megfelelő hozzáállást és türelmet igényel kitörölni őket, de egyáltalán nem lehetetlen. Éppen bizalmunk visszanyerése miatt, nem árt kitalálnunk, hogy miért is van így. Az nem életveszélyesen nagy baj, ha elfelejtünk egy telefonszámot, vagy egy utcát, de mi lenne ha egyszer csak elfejtenénk kerékpározás közben egyensúlyozni, vagy csak éppen séta közben járni, vagy időben a fékre taposni. Természetesen, megvan a lehetőség tudatosan újra tanulni tudatalattink hibásan rögzült, vagy feleslegesé vált, illetve depresszív összetevőit.

KOLLEKTÍV, VAGY KÜLSŐ HATÁSOK: Érzelmi reakcióinkat felfoghatjuk, az adott helyzethez lassan összegyűjtögetett és felerősödött ezernyi hasonló gondolatnak. Ez a szemlélet talán jól magyarázza egészséges és nagyra becsült érzelmi reakcióink kialakulását, továbbá érzelmi- és gondolatvilágunk összefüggését, azonban számos tapasztalatunkhoz kiegészítésre szorulhat. A minden embernél hasonló érzelmi motiváltság miatt, Jung feltételez egy rejtélyes kollektív tudattalant, amelybe közösen kondicionált gondolatainkat sorolhatjuk. Ilyen módon "értelmezve" olyan erős érzelmeinket is, amelyeknek felbukkanása előtt talán egyetlen gondolatot sem szenteltünk (első szerelem, első pánikroham, gyermeki depresszív jelenségek, ...). Ennek öröklődése, vagy beszűrődése életünk során nem pontosan ismert, de gyakorlati szempontból nem is lényeges. Ha valamilyen módon működtetjük, vagy befogadjuk ezeket az érzéseket, azok pont "eléggé" a sajátunkká válnak. Főleg, ha tudatalattinkban is rögzülnek. Sokat gondolkodtam azon, hogy tudatalattink tisztulásának (depresszió) megértéshez és gyakorlati hasznosításához, nem szükséges ismert, vagy ismeretlen mechanizmusú "külső" hatást figyelembe vennünk. Hiszen a megoldása is CSAK RAJTUNK múlik. Irracionális szorongásaink, lelkesítő gondolatainkat is "legyőző" ereje, magyarázható túlzott mértékű feltörésükből, tudatalattinkból. Szorongató idegen kellemetlenség érzésünk pedig adódhat abból, hogy már kinőttük, az őket valaha működtető és éppen távozni akaró gondolatokat. A depresszió érzései annyira befogadhatatlanul "idegennek" tűnhetnek számunkra, hogy sokan mégis kifelé is keresgéljük a forrását. Pánikrohamok alkalmával, olyan bombatámadás szerű és érthetetlen félelmeket élhetünk át, amelyet semmiképpen sem eredményes sajátunknak tekinteni. Ráadásul kétségkívül felfedezhetők olyan külső hatások (például időjárás változások), amelyek majd mindenkinél felerősítik a cipelt fájdalmukat. Ezek némelyike hosszabb ideig fennállhat, például feszült élethelyzetek, gyász, vagy valamilyen egyéb csalódás, bánat. Mindezt azért érdemes tudatosítanunk, hogy ne habozzunk figyelmen kívül hagyni depresszív félelmeinket, bármennyire valósnak tűnő problémánk generálta, ezt kísérő depressziónkat. Ugyanis semmilyen eseménynek sem kell ilyen töréssel járnia életünkben. Ha mégis így van, ez már eleve jelentős fájdalom felhalmozódásra utal. Ezért nagyon fontos mindig emlékeztetni magunkat saját felelősségünkre is és hogy türelmünkkel és békés hozzáállásunkkal, érzékenységünk mindig elviselhető szintre szabályozható, végül teljesen feloldható. Emlékszem, engem pillanatnyilag mindig megnyugtatott, amikor megtudtam, hogy másoknál is hasonló időben jelentkeztek a "tünetek", tehát nem én őrültem meg teljesen. Márpedig bármit igénybe vehetünk, ami ilyenkor megnyugtat bennünket. Tehát ennek a kollektív szemléletnek igenis lehet praktikus haszna, de csak akkor, ha nem további ellenállást és félelmet generál bennünk, a világtól. Kétélű fegyver, ezért csak körültekintéssel alkalmazzuk, hiszen befolyásunkon kívülre helyezhetjük vele bajunkat és így a problémánk megoldását is. Újabb "megoldhatatlan" veszély forrást teremtve. Tehát nagyon fontos újra megemlíteni, hogy mindez opcionális, érzékenységünket és tudatalattinkat magunk hegyezzük ki a depresszív hatásokra, hátha gyorsan detektálva, így elkerülhetjük a "veszélyt". Vagyis egyáltalán nem kötelező részt venni mindenben, ezért nem is mindenki érzékeny például az időjárási frontokra. Azonban a kollektív hatások, sok mindent megmagyarázhatnak. Miért erősebb depresszív érzékenységünk a városban, mint a természetben, vagy nappal, az estéhez és éjszakához viszonyítva (minden betegséggel ellentétesen) és depresszióban miért fogalmazza meg mindenki, többé-kevésbé ugyanazokat az alap félelmeket. Ráadásul annál rosszabbul viseljük ezeket a sötét gondolatokat, minél kevésbé értünk egyet velük. Könnyebb elhatárolódnunk, ha kevésbé azonosulunk a depresszív gondolatokkal és nem csak saját bajunknak tekintjük depressziónkat. A kellemetlen gondolatok mellőzése, azonnali kitagadásukkal, a létező legjobb módszer megszabadulni tőlük. Nekünk érzékeny embereknek, különösen ajánlatos megtartani ezt az egyensúlyt, otthonos érzelmi világunk és a "külső" hatások háttérzaja között, elsősorban gondolataink alapos megválogatásával. A hasonló élmények és gondolatok, érzelmi galaxisokká összesűrűsödésének elméletét alkalmazva a depresszióra, akkor azok olyan helyek (kollektív?) érzelmi és gondolatvilágunkban, ahova végeláthatatlan mennyiségű reménytelen és kedvtelen gondolatainkat hajítottuk. Tehát depresszív elmeháborgásainkkor hiába sokalljuk gondolatainkat, ha azok semmit sem érnek. Depresszió a gondolatok szemétdombja. Elménk talán hihetőnek véli őket, de testünk és érzelmi rendszerünk, pontosan jelzi számunkra befogadhatatlanságukat, használhatatlanságukat. Azért érezzünk annyira idegennek őket, mert azok is. Nem a mieink, de ha mégis, az bizonyos, hogy (már) nem ránk vonatkoznak. Hiszen minden porcikánk iszonyodik tőlük. Sejthető, hogy a mély depresszió részben globális hatás. Egy nagy kollektív félelem. Az sem lehetetlen, hogy ez a közös reménytelenség minden félelemérzetünk alapja. Gyermekkori sötét szobánkban rejtőzködő szörnyének is. Azonban csakis előzetes gondolataink miatt bújhatott el oda. Tehát, mindez csak akkor jelent igazi problémát, ha nagyon kényszeressé és tudatalattivá válik és már nem tudunk könnyen eltekinteni a negatív gondolatoktól. Pontosan ezért, ezek a "külső" hatások nem az ellenségeink, hiszen megmutatják a saját szemetünket, amelyek kényszerítő terhétől így megszabadulhatunk!

ELMEFEGYELEM. Elménk fegyelmezését könnyebb elsajátítanunk, ha nem korlátozásként tekintünk rá, hanem lehetőségként. Túlzott mentális érzékenységünk, mindig gondolatválasztásaink eredménye. Ezért éppen az ellenkezője az igaz: semmi sem tud annyira bekorlátozni bennünket, mint a gondolkodásunk. A magyar nyelv hihetetlen képiesen alkot fogalmat elme tevékenységünkről. A gondolkodás sokszor örömteli és hatékony eszközünk a problémák megoldásához, de nyelvünkben ez a szó mégis a gond szótőröl fakad. Gondolkodás a gondokkal foglalkozás. Ha gyakran gondokat keresgélünk, találni is fogunk. Egy kisgyermek sem próbálja folyton a világ "problémáit" megoldani. Inkább örül az életnek. Elménk lecsendesítésével mindig tompíthatjuk azokat a depresszív hatásokat, amelyek kényszeressé és félelmetessé tehetik gondolkodásunkat. Nem is az a legnagyobb baj, ha találkozunk egy szorongató gondolattal, hanem hogy mit kezdünk vele. Lehetőleg semmit. Ne kezdjük mérlegelni, értelmezni, vagy megoldani, főleg tovább gondolni. Egyszerűen nyugtázzuk, javítsuk ki és váltsunk más gondolatra. A kijavítás különösen fontos visszatérő félelmeink oldásához. Ameddig a depresszív félelmeken gondolkodunk, félig-meddig elhisszük őket. Máskülönben nem birkóznánk annyit velük. Csakhogy ezek minden élettel ellenkeznek bennünk. Ha már szemünk elé kerültek végeleges búcsúzásuk és kitisztulásuk céljából, bocsássuk is el őket azzal, hogy gondolkodásunkkal nem ragaszkodunk hozzájuk tovább. Közben tekinthetjük depressziónk nyomását egy kiváló lehetőségnek is, elménk fegyelmezésére. Mintha egy zsák krumplival edzenénk a Kilimandzsáróra. Hiába rendelkezünk kiváló alkotó, művészi, szervező, vagy problémamegoldó képességekkel, ha nem tudjuk figyelmünket tökéletesen összpontosítani. Azonban fontos kiegészítenünk ezt a hasonlatot egy a fontos ténnyel, miszerint "utunkat" felfelé és emelkedőnk meredekségét magunk választjuk ki, ugyancsak gondolatainkkal. Sokkal hatékonyabbá válhatunk, ha képesek vagyunk megszelídíteni a félelmeket és a gyakori visszacsúszásunk megelőzésére, kevésbé meredek kaptatót választunk, ellenállásunk és szabadulás vágyunk tudatos visszafogásával. A problémákon gondolkodást pedig egészen nyugodtan elhalaszthatjuk arra az időre, amikor örömet okoz. Ilyenkor újra észrevehetjük, hogy a depresszió félelmetes gondolatai mindig irracionálisak. Hiszen egyáltalán nem következtek be fenyegetései. Például azoknak az érzéseknek, hogy soha többé semmi nem lesz már jó, az életed végleg elromlott, nem is lehet megjavítani, különben is mindjárt meg fogsz halni. Ezeket az illuzórikus gondolatokat, semmi sem különbözteti meg a rémálmoktól. Depresszióban félelmeinken gondolkodni, rémálomban eltöltött idő. Valótlanságuk folytán, minden további gondolat, ami belőlük következne ugyancsak valótlan lesz. Mint amikor a történet, vagy film elkezdődik egy abszurd kiindulásból és a végére tökéletes lehetetlenséggé alakul. Még ha közben minden történés logikusan következett az előzőből. Ha mindenáron gondolkodnunk kell, inkább a takarításunkat lassító gondolatokat ismételgessünk magunknak. Nagyon fontos lenne a következő szabályt annyira alaposan megjegyeznünk, hogy bármikor előhívhassuk: Depresszióban, minden kellemetlen gondolat, vagy következtetés illúzió! Amikor nincs lehetőségünk meditálni, Esther és Jerry Hicks könyveiben találtam elménk fegyelmezésének számomra egyik leghatékonyabb gyakorlatát, amivel folyton a helyes irányba terelhetjük figyelmünket és gondolatainkat. Depresszívebb napokon már reggel elhatározhatjuk, hogy mindenképpen keressük, észrevesszük és nagyra értékeljük életünk fontos tapasztalatait. Vagyis minden szembejövő eseménynek a jó oldalára és csakis előnyös tulajdonságaira figyelünk. Amit mindig meg is jegyzünk, meg is fogalmazunk magunknak. Ha valami egyéb kerül a szemünk elé, ami rossz érzést okoz, és nem lehetséges elfordítanunk róla figyelmünket, ezeknek is fontos megkeresnünk a jó tulajdonságait. Ez talán először önbecsapásnak tűnhet depresszióban, de vajon az-e, ha hatékonyan csökkenteni boldogtalanságunkat és félelmünket? Ebből is láthatjuk mennyire meggyőződéses borúlátásba fordul már figyelmünk ilyenkor. Hiszen amikor boldogok vagyunk, pontosan így látjuk világunkat: nagyszerű vívmányainak és lehetőségeinek állandó értékelésével, nagyrabecsülésével! Depresszióban szinte lehetetlen gyorsan nagyot javítani kedélyünkön és azonnal boldog gondolatainkra lelnünk. Éppen ez az egyik legelkeserítőbb tulajdonsága, hogy jelenleg sehogyan sem találjuk lelkes örömünket, amit máskor pedig könnyedén. Azonban, egy kis gyakorlással lehetséges, ha nem is azonnal, de viszonylag gyorsan változtatnunk hangulatunkon, azzal a módszerrel is ha mindennek a jó tulajdonságaira figyelnünk. Éppen erre szolgál ez az iromány is, hogyan lehetséges ezt megtenni akár a szorongásainkkal is. Így apránként fordítva figyelmünkön és látszólag keveset javítva kedvünkön, mégis képesek leszünk életszeretetünket adni depressziónkhoz. Amely lehet hogy kismértékű javulásnak tűnik, de pont az ellentéte depressziónk eddigi negatív irányának, tehát azonnal oldja azt.

NE HIGGY A DEPRESSZÍV FÉLELMEKNEK. Előnytelen hiedelmeink rendszeres kiselejtezése és cáfolata, elménk fegyelmezésének továbbfejlesztése. Hiszen pillanatnyilag nagyon hatékony nem gondolni a depresszív gondolatokat, de félelmünk és ellenállásunk feloldására, üdvös lenne nem is hinni bennük. Minden hatalmukat felettünk, feltételezésükkel adjuk nekik. Például depresszív alapfélelemeinknek: "gyakori kedvtelenségem miatt, az életem tényleg reménytelenné, örömtelenné és erőtlenné válhat". "mi lesz velem, ha végleg maga alá temet, vagy egyszer csak beleőrülök és magatehetetlenné válok?" Hagyjuk magunkat távozni a negatív gondolatoktól, ennek nyomatékosítására először mindig cáfoljuk is meg őket. Eleinte ez talán depresszióban nem mindig sikerül, de tegyük meg mindenképpen, ha jobban leszünk. Amikor nem hisszük el sajátunknak a reménytelenségből felmerülő félelmetes gondolatokat, illetve nem vesszük fontolóra ezeket, sokkal jobban érezzük magunkat. Észre fogjuk venni, hogy ez a tudatos cáfolás később már nem igényel akkora erőfeszítést és odafigyelést, idővel pedig automatikussá válik, amíg hátrányos hiedelmünk el nem múlik. De ez mindenképpen elszántság- és időigényes. Örömünket romboló meggyőződéseink, az egyre mélyebben jelentkező félelmetes depresszív gondolataink megfontolásából, hosszú idő alatt alakulnak ki. Később fájdalmasan ébredünk rá, hogy nem lehetséges ilyen gondolatokkal együtt élni. Főleg a vonszolt hordalékukkal. Hiszen befogadott félelmeink, egyre mélyebben tudat alatt is rögzülnek bennünk és később már automatikus reakcióként, ijesztő reflexként megnövekedett sebességgel rántanak a depresszió mélyére. Ezek a gondolatok nem működőképesek, ezért nem is lehetnek igazak. Egyszerűen azért, mert a természet-tudomány sem ismer annál jobb meghatározást az igazságra, hogy: csakis az az elmélet igaz, ami működik, vagy hasznosítható. Pontosan annyi az valóságuk, mint a tőzsdei árfolyamoknak. Viszont nagyon is valóságossá válhat a probléma, amit valótlan félelmeink okoznak. Ezért tetszőleges módszerünk is csak akkor működhet, ha közben nem a félelmeken rágódunk. Hiába kezdünk tornázni, vagy próbálunk meditálni, hogyha továbbra is negatívan kívánjuk látni a dolgokat. Ehhez ugyanis minden segítséget és támogatást meg fogunk kapni depressziónktól. Akkor "nyugtázhatjuk" magunknak, hogy: "no ez a módszer sem működött, a depresszióm igazat szólt, valóban nincs remény." Pedig nem. A depresszív gondolatok, a világ legnagyobb hazugsága. Még a politikusokét is bőven meghaladja. Ezért csak ugyanazt kell tennünk a negatív gondolatokkal, mint "elöljáróink" javaslataival, pontosan az ellenkezőjét. Sajnos a depresszió esetében még kivétel sincs. Életellenes, elhajított, száműzött, sötét romboló gondolatok, amelyek legmélyén a reménytelenség található. Fekete lyuk, ezért rendelkezik némi vonzerővel, de igazából az univerzális Életnek csak szúnyogcsípés. A következő szabályt is véssük be, csakis szorongatott időkre: Az igazság odaát van! Tudatalatti terheinket bizony megértéssel és cáfolat kereséssel is csökkenthetjük. Ráadásul ezt érzelmi rendszerünk is jelzi számunkra (egy nagy kő esik le...). Azonnal feltárul számunkra saját felelősségünk, ellenálló gondolkodásunk és ebből adódó negatív szorongató érzelmi reakcióink, ha sikerül valamelyik aspektusát hasznosíthatóan megértenünk problémánknak. Abban a feloldó és megnyugtató hatásban, amikor megkönnyebbülünk a felfedezés örömétől. Ezeket az ellentétes érzelmi reakcióinkat, csakis addigi gondolkodásunk és annak megváltozása generálja.

BIZALOM: A bizalmunk helyreállításának gyakorlata az előző ponthoz is tartozik, azért vettem mégis külön, mert a rendszeres cáfolás enyhe depresszióban is alkalmazható (ha nem megy át ellenállásba), a cáfolatok keresése (bizalmunk helyreállítása) pedig jókedvünkben végezhető. Az a lényege, hogy mindig szánunk rá időt gyakran visszatérő félelmeinket átgondolni és újraértelmezni. Ez viszont csak tiszta fejjel, békés állapotunkban fog sikerülni. Máskor inkább mellőzük a gondolkodást. Azonban még legboldogabb helyzetében sem biztatok arra senkit, hogy számba vegye mi mindentől félt depresszióban. A legtöbbjük idegen irracionális félelem, ezért először a legjobb megoldás minden felmerülő depresszív félelmet gyorsan kihajítani a szemétbe. Azon nem kell sokat aggódnunk, hogy sikerül-e ezek közül felismernünk káros hiedelmeinket. Mert azok úgy is addig fognak kísérteni, amíg alaposan újra nem értelmezzük őket. Ezt nem csak azért tesszük, hogy depresszióban megcáfolhassuk valamivel ezeket. Tudat alatt is rögzült irracionális félelmeinket csak akkor érvényteleníthetjük, ha jobban hihető szemléletet találunk magunknak helyettük. Hiába mantrázzuk magunknak pozitív "gondolatainkat", annak ellenében amit a legmélységesebben hiszünk. Ez inkább ellenállás lenne, mint fejlődés. Márpedig mindig kereshetünk magunknak jobb és igazabb szemléletet. Ezeket pedig onnan ismerhetjük fel, hogy megnyugtatnak és működnek. Ellentétben az eddigiekkel. Ezért véleményem szerint, végérvényesen nem veszíthetjük el velünk született bizalmunkat az Életbe. Ha ez hosszabb időre megtörténik, azt már nem is depressziónak, hanem inkább letargiának hívjuk. Vagyis ameddig szorongunk emiatt, addig még keressük. Időnként - depresszív takarásban - ősbizalmunk elérhetetlennek tűnhet számunkra. Jókedvünkkor viszont újra megvan! Vagyis bizalom vesztésünk nem végleges, de sajnos már a tudatalattinkban rögzült fóbiás irracionális félelmek és hiedelmek kapcsolgatják. Mindezért sose felejtsük megcáfolni őket amikor felmerülnek. Ilyen depresszív félelem az is, ha már nehezen tudod elképzelni, hogy újra igazán jól legyél: kicsattanó életkedvvel és lelkes tevékeny örömmel. De ha reménykedsz is gyógyulásodban, vagy már túl is vagy a nehezén, némi bizalmatlanság megmaradhat. Például, nem nehéz azt gondolnunk, hogy mivel valamiért fogékonnyá váltunk a depresszióra a "félelem bármikor visszatérhet". Vagy ezután már mindig jelentős erőfeszítéseket kell majd tennünk, hogy a felszínen tudjunk maradni. Vagyis ennek a depresszív félelemnek az a lényege, miszerint depresszióban végleg elveszítettük, vagy elveszíthetjük az irányítást, boldogságunk többé nem rajtunk múlik. Azonban ennek ellentéte az igaz: a szorongásos depresszió egyszerűen az a jelenség, amikor erős boldogság vágyunk okozta tisztulási reakciónk, túlságosan beelőzi érzelmi rendszerünk tehetetlenségét. Hatalmas és kezelhetetlen félelem mennyiséget szabadítva tudatalattinkból a felszínre, a szembenézéshez (ami így lehetetlenné válik). Ezét nem győzőm újra és újra hangsúlyozni, a depresszió hozzáállásunkkal és gondolatválasztásainkkal szabályozható! Másfajta ravasz, valósnak tűnő irracionális félelmek is okozhatják bizalmatlanságunkat, depressziónkat: "annyira megöregedtem, ilyen csúnyán már ki kíváncsi rám?", "ráadásul egyre több betegséggel kell együtt élnem..." Ezeknek a félelmeknek az a trükkje, hogy csakis azokat fenyegeti ilyen "veszély", aki elhiszi ezt a lehetőséget. Ilyesmi pedig akkor fordulhat elő, ha sokszor elfelejtjük gyorsan befejezni félelmünket és bizalmatlan gondolatainkat, megcáfolásukkal. Ha belül rendbe tesszük mentálisan magunkat, egészségünk és külsőnk magától rendbe jön, kortól függetlenül. Ha meg kellene neveznünk valamit, mi is változott meg gyermekkorunk óta és mi az ami leginkább meggátolhat életszeretetünkben: az az életbe vetett bizalmunk lassú feladása. Hogyan is szerethetnénk az Életet, ha nem tudunk bízni benne? Életszeretetünk csak egy másik szó a BIZALOMRA. A bizalmat is lehet gyakorolni, elsősorban meditációval. Illetve, hogy semmiképpen sem dédelgetünk és fontolgatunk olyan érzéseket és gondolatokat amelyek bizalmunkat rombolják. Az előbb említett érzelmi tanulási folyamat érvénytelenítésére, érdemes ezeket mindig újra értelmeznünk és ezáltal megcáfolnunk magunknak. Az öröm művészete, a bizalom a művészete.

SZABADÍTSUK FEL ÖRÖMÜNKET AZ ELNYOMÁSBÓL. Tulajdonképpen a depresszió is, örömünk jótékony hatása. Ugyanis testidegenné vált régi félelmeink kitakarítását, boldogságunk és boldogságvágyunk generálja. Mégsem kötjük ezeket egymáshoz, mivel egyszerre sohasem fordulnak elő. Ilyenkor a felszínre kerülő szemét árnyéka, látszólag teljesen elérhetetlenné és működésképtelenné teheti örömünket számunkra. Ez a depresszív szmog, nagyrészt a világ félelmének befogadásával jön létre bennünk, ezért az időnként felerősödő kollektív feszültség (például időjárás változás) is gerjeszti. Illetve, ha félre értelmezzük ezeket a hatásokat, tovább is mélyíti. Vagyis egyáltalán nem érzelmi rendszerünk problémájáról van szó. Ha mindenkor elutasítottuk volna, az otthonos érzelmi világunkkal összeegyeztethetetlen, kellemetlen érzést keltő gondolatokat, akkor azonnal megszabadultunk volna tőlük és most nem egyszerre akarnának távozni. A további hasonló problémák elkerülésére, érdemes megfontolnunk annak a lehetőségét, hogy tudatalattink és érzelmi rendszerünk egész élettapasztalatunkat tükrözi és ezt a saját igazságunkat, sokkal jobban képviseli bármilyen külső "igazságnál". Azért, mert a világ a saját emberi szabályainak kardjába dőlt, nem kell nekünk is ezt tennünk. A világ azt súgja, hogy ha nem hiszünk a játékszabályokban elvesztünk: valójában akkor veszünk el, ha hiszünk nekik. Éppen az a gondunk, hogy képtelenek vagyunk már befogadni mások kisszerű elképzeléseit az Életről. Például azokat hogy: "az életben mindenért meg kell küzdeni", és így is "csak a legrátermettebb marad életben". Nem szeretném kifelejteni a következő "gyöngyszemet" sem, a világ cselekvésvallásának alap dogmáját: "enni kell?!" Akkor még nem is beszéltünk minden reménytelenség alapgondolatáról. Egyesek csak úgy tudják befogadni az Élet hihetetlen sokszínűségét és végtelen körforgását, ha az éppen mindezt lehetővé tevő SZÜLETÉS ÉS HALÁL eszméjét saját lelkükhöz csúfítják és az elmúlás gondolatává zsugorítják. Azonban ez a depresszív "tudományos" elmélet sem lehet igaz, egyszerűen azért mert nem működőképes. Hiszen fóbiákat, munkamániát, társfüggést, krízis helyzetben tehetetlen bénultságot, kétségbeesést, boldogtalanságot, végül végzetes betegségeket okoz. Szerintem az elmúlás gondolata olyanoknak való, akik enélkül nem becsülnék elégé az Életet. Depresszióban higgyünk inkább saját tiltakozó érzéseinknek, mint az erőszakosan behatoló, romboló "gondolatainknak". Bármilyen enyhe, vagy erős rossz érzés kíséri valamely gondolatunkat, bőségesen elég bizonyíték a mellőzésére. Akkor is ha jelenleg valósnak, vagy saját problémának tűnik. Nekem mindig megnyugtató volt ilyenkor másokért lennem. Depresszióban gyorsan kereshetünk valami segítő tevékenységet környezetünkben. Cáfolatként minden olyan illuzórikus depresszív gondolatra, amely az élet értelmetlenségét, vagy létünk haszontalanságát festi elénk. Depresszióban talán könnyebb társaságban örömre lelnünk, főleg ha hasznosítjuk magunkat. "Örülök, hogy segíthettem!" Ez nem csak egy szófordulat, vagy köszönési forma, hanem így igaz. A segítség örömünk felszabadításának egyik legjobb módszere.

ÉLETSZERETET: A depresszió, életszeretetünk, életerőnk ellentéte. Ez annyira alapvető tapasztalat, hogy az életbe soha semmit sem fogunk ilyen biztosan tudni. Nem vitatom hogy időnként nagyon félelmetes, de máshogyan megszerezhetetlenül rendkívül értékes is. A depressziósoknál senki sem tudja jobban, hogy boldogságunk és örömünk, életerőnk sikeres működtetésének érzékelése. Ráadásul éppen ebben rejlik a megoldás. Félelmeinket pontosan az ellentétével, vagyis életszeretettel lehet semlegesíteni. Ha nem utasítjuk el, nem próbáljuk mindenáron elkerülni, vagy legyőzni. Talán elsőre furcsának fog tűnni a következő javaslat, de a legjobb megoldás, hogy szeressük meg állapotunkat. Ha ezt most nehéznek, vagy lehetetlennek érezzük, máris felismertük ellenálló viszonyulásunkat depresszív félelmeinkkel szemben. A következő módszerrel reméljük ez mégsem lesz teljesen kivitelezhetetlen. Persze mindenkit szeretnék gyorsan megnyugtatni, most kizárólag hozzáállásunk megváltoztatásáról beszélek. Akár mennyire is sajátunknak álcázva jelennek meg depresszív gondolataink, azok tartalma igazából már sohasem elfogadható számunkra. Ezért is szeretnének távozni a tudatalattinkból. Semmi más sem hozhatta létre ezeket a tőlünk teljesen "idegen" és éppen ezért befogadhatatlan gondolatokat és érzéseket, mint régi hadakozásaink és bizalmatlan szembefordulásunk az élettel. Bizonyos, hogy nem érdemes ehhez a pillanatnyi félelmünket is hozzá adnunk, hogy még több legyen. De mi lenne, ha ezután a szeretetünket tennénk hozzá? Ellenállás nélküli figyelmünk, félelem mentes lelkes kíváncsiságunk, - amely a szeretet legegyszerűbb formája - azonnal elkezdi feloldani rögzült félelmeinket, feszültségeinket. Ilyen befelé figyelő békés tudatállapotunkban némelyik feszültség szinte magától elpattan, vagy elenyészik. Mindez jól érzékelhető testünkben, megkönnyebbülésként, helyi feszültségünk felszabadulásaként. Tulajdonképpen, ezt a negatív gondolatoktól mentes, békés tudatállapotot hívjuk meditációnak.

FESZÜLTSÉGOLDÓ MEDITATÍV SZEMLÉLET: A félelmetes gondolatok mellőzésével, meditációnk nyugalmában meg is "figyelhetjük" betokosodott feszültségeinket, fájdalmainkat. Ugyanis, amint sikerül megváltoztatnunk viszonyulásunkat, egy nagyon izgalmas dolog történik. Félelmünk, vagy kilátástalanságunk egyik pillanatról a másikra átalakul. Testünkben érzékelhető feszültséggé, vagy nyomássá, enyhe fájdalommá, fejfájássá. Ha ez sikerült, utána gyakorlással és egy kis odafigyeléssel bármikor testi érzetté transzformálhatjuk depresszív gondolatainkat. Minél kevésbé vonatkoztatjuk magunkra ezeket a félelmeket és hisszük el sajátunknak, annál kevésbé állunk ellen nekik. Annál inkább felismerhetjük a szorongások belénk kapaszkodó gyökereit. Belső feszültségeinket, félelmetes gondolataink és élményeink testi, zsigeri lenyomatait. Ez rendkívül fontos lépcső a megszabaduláshoz is. Ha rájuk talált végre figyelmünk, tovább nem bujkálhatnak. Nem árt újra hangsúlyozni, mindennek feltétele az alacsony ellenállású figyelmünk fenntartása. Ez pedig úgy lehetséges, ha nem hagyjuk magunkat megtéveszteni a világ félelmeivel és ezért nem is gondoljuk őket. Először bizonyosan könnyebb lesz enyhébb szorongások esetén megvalósítani helyes hozzáállásunkat. Azt gondolom, több gyakorlás kell ahhoz, hogy az erős depressziós hatások esetén megjelenő félelmek ne tudjanak kirángatni bennünket meditatív figyelmünkből. Azonban ilyen negatív gondolkodás nélküli szemléletet csak akkor tudunk fenntartani, ha azt nem feszültségeink ellen tesszük, hanem magáért a békéért. Gondolatban mindig simogassuk meg ezeket a feszültségeket és fájdalmakat, sőt köszönjük meg tevékenységüket. Hiszen csodálatos teremtényeink. Ezeket az érzékeny erősítő antennákat - érzelmi rendszerünk segítségével - riasztó lokátorként teremtettük magunknak, a világ "veszélyeinek" előre jelzésére. Azonban most már megértettük, hogy legtöbbje felesleges félelememlék, nincs sok értelme tovább működtetni őket. Gyógyulásuk és távozásuk okozza visszhangjukat, gondolati támogatásunk hiányában, veszélyességük ki is merül. Utána, befelé figyelésünket arra érdemes koncentrálnunk, hogy pillanatnyilag "szem" elöl ne veszítsük ezeket a fájdalmainkat testünkben. Oldódásukhoz pontosan ez az ellenállás mentes szemlélet szükséges és így már sokkal könnyebb elviselnünk. Mert nem tudnak többé megtévesztő, irracionális formájukban, saját gondolatainkként feltűnni. Meditatív feszültségmentesítő gyakorlatunk, lassan helyre állítja erőnket és bizalmunkat. Hiszen bármikor alkalmazhatjuk, akárhol is tartunk éppen.

LELKESEDÉS, ELFOGADÁS ÉS HÁLA: Ilyesmiket csakis legnagyobb örömünkben érzünk. Márpedig, ilyen csodákkal lehet meggyógyítani depressziónkat. Örömmel és életszeretettel. Meditatív tudatállapotban, az idegen gondolatokról átfókuszálhatjuk figyelmünket az őket közvetítő feszültségeinkre. A félelem nyomás kellős közepén mindig javíthatunk gondolatainkon, mondjuk intenzív torna utáni meditációval. Illetve gondolkodásunk fegyelmezésével és terelésével, elhárítva hogy magunkra vonatkoztassuk ezeket a félelmeket. Ha sikerül addig csökkentenünk ellenállásunkat, hogy a félelmekre már nem sajátjainkként tekintünk, akkor azok már csak belső testi érzetként, feszültségként, fájdalomként, fejfájásként lehetnek jelen. Ezeket a félelemre hangolt húrként feszülő antennáinkat különböző depresszív hatások gerjesztik, máskor talán megfigyelhetetlenek. Ellenállásunkat, azzal az észrevétellel is csökkenthetjük, hogy végül éppen ezek az időnként jelentkező "gyűlöletes" jelenségek segíthetnek megfigyelni és ezáltal letenni, fájdalmasan túlsúlyos terheinket. Félelmeinknek, a testi fájdalmak szintjén már nincs különösebb erejük. Sőt befogadhatóvá, szerethetővé válnak. Ugyanis, feszültségeink, vagy fejfájásunk már a sajátunk, még ha éppen levetkőzni készüljük. A depresszió gondolatai viszont, már befogadhatatlanul idegenek. Ezután kipróbálhatjuk a következőt. Minden nyomott napon üljünk le és figyeljük meg ezeket alaposan. Szeressük őket, mint bármely alkotásunkat, amíg oldódni nem kezdenek. Nem érdemes túl sokáig halasztgatnunk fajdalmaink felkutatását. Az enyhe depresszív nyomás, értékes lehetőség a tehermentesítésre. Az igazsághoz tartozik, hogy ha meditációval megkapargatjuk eltemetett dolgainkat, akkor nagy zűrzavar lehet. Érdemes óvatosan és lassítva beindítani ezt a takarítási a folyamatot. Mégis ajánlom, mert nekem csakis ez segített. Ahogy kibogozzuk félelmeinket, egyre csúnyább érzések kerülhetnek elő. Emiatt néha úgy tűnhet, hogy visszafelé haladunk. Teljes eltüntetésük bizonyosan időt vesz igénybe, de ezt az áthangolást minden alkalommal megtehetjük. Fontos és megnyugtató tény, hogy a kellemetlen gondolatokhoz mindig megtalálhatjuk a közvetítő feszültségeinket. Testi feszültségeinkre átállított békés figyelmünk, meditatív felfrissüléseink és érzékelhető oldódásaink könnyítő tapasztalata, megvédenek bennünket attól hogy sokáig elkeseredjünk. A reménytelenségnél már "rosszabb" nem jön. Nekem erre leginkább fejfájásként sikerült rátalálnom. Szorongásaimra viszont inkább testi feszültségként. Meditációval, fejünk "túlnyomása", gyakori fájdalma is kiereszthető. Feszültségeink valós megjelenésükben simán elviselhetőek, de megtévesztő formájukban már aligha. Ezek a lépések csakis döntésünkön múlnak és hogy újra és újra megújítsuk azt. Most már csak rá kell éreznünk a különbségre az elutasítás (félelem) és az elfogadás (szeretet) között.

VÍZ. A víz megnyugtató hatása különösen érdekes és bármikor alkalmazható. Nemcsak zuhanyozással frissíthetünk magunkon, hanem a vízparton ülve is, ráadásul belsőleg alkalmazva is sokat segít. Ahogy elered az eső, valamiért az időjárási frontok negatív hatása is gyengül!? Hogy ennek mi az oka, nem tudom, de nem is fontos, a lényeg hogyha valaki ezt ugyancsak megfigyelte (érzékelte), akkor hasznosíthatja is: egy gyors fejmosás és a nedvesen tartott fej, jelentősen "árnyékolja" a frontok hatását gondolatvilágunkra. Mostanában rengeteg információ jelenik meg, a víz fájdalom csillapító képességéről. Depresszív jellegű, "fantom" fájdalmak esetében kétségkívül nagyon hatékony, ráadásul rossz gondolataink kényszerességét is csökkenti. Depresszív érzékenységünket. Talán ezért is kezelik vizes borogatással a fejfájást, ősidők óta?! Seth tanácsai nyomán, a vízben rejlő lehetőségekkel, akkor kezdtem el foglalkozni, amikor már túl voltam depresszióim nehezén. Nappal már sohasem szorongtam, de gyakran ébredtem még depresszív reménytelenségben, vagy nagyon erőtlenül. Mivel már az ébredéseimen kívül, csak nagyon ritkán jött egy-egy enyhe rossz gondolat hullám, jó lehetőségem volt megfigyelni a víz fantasztikus hatását. Nyilván régebben erős szorongásban is ittam vizet, de ott még elkerülte a figyelmemet ez. Ezeket az enyhe maradványokat, már tökéletesen mulasztotta el percek alatt, egy pohár víz is. Tehát nem biztos, hogy erős szorongásban is ilyen látványos lesz a hatás, de a többi módszerrel együtt alkalmazva, sok kicsi javulás, már jelentős enyhülést okozhat. Depresszív ébredésre sem találtam ennél jobb gyógyszert (amikor még mozdulni sincs kedvünk), mint egy pohár vizet előre odakészíteni. Persze frontos időben, a lefekvés előtti zuhanyzást sem érdemes elcsalni. A legnagyobb meglepetést számomra a "programozott" víz okozta. Ha valakit részletesen is érdekel, mit is jelent ez, utána nézhet Masaru Emoto kutatásainak. Aki különböző fizikai és érzelmi "hatásoknak kitett" víz kristályosodását tanulmányozta és fényképezte évtizedeken keresztül. A depresszióra alkalmazva, a módszer lényege, hogy veszünk egy üveg, vagy flakon vizet és a legnagyobb szeretettel percekre megöleljük. Leginkább, akkor amikor eleve jól érezzük magunkat. A tiszta szeretetnél (ami a félelem ellentéte), azonban konkrétabb "üzeneteket" és érzelmeket is "programozhatunk" a vízbe. Leghatékonyabb, ha gyakori félelmeink, szorongásaink ellentétét. Akár az előzőhöz hasonlóan, vagy egyszerűen egy cetlire írva ráragasztjuk a vízre, pár órára. Ha valaki gyakran érzi reménytelennek az életet, akkor a "reményt" írhatja rá, ha erőtlennek, akkor "erőt", ha az öregedéstől, vagy a betegségektől szorong gyakran, akkor "egészséget". Hogy miképpen kerül át a papírról az információ a vízbe, ezt tulajdonképpen nekem nagyon nehéz feldolgoznom, természettudományos alapképzésem mellett. Mégsem hallgathatom el, mennyire elképesztő az így kezelt víz jótékony hatása. Egy helyesen eltalált "programozású" víz kortyolgatása, a pálinkához mérhetően megnyugtató és gyors, persze az alkohol álmosító és bódító hatása nélkül! Nem győzök jókat csodálkozva nevetni ezen.

FIGYELJÜNK TESTÜNK JELZÉSEIRE. Az egész eddigi leírásunk arról szólt, hogy érzelmi rendszerünk és tudatalattink, bizony sokkal többre képes, mint azt talán eddig gondoltuk. Már attól is képes "gyógyulni", ha naponta egy rövid időre nem terheljük gondolatainkkal. Továbbá, amikor "megfogalmazzuk számára" boldogságvágyunkat, máris elkezdi felszínre hozni minden olyan lerakódott félelmünket, hiedelmünket és stresszünket, ami megakadályozza örömünket. Ha túl sok a "jóból", érdemes inkább visszafogni ezt, ugyancsak célirányos, megszabadulást lassító gondolatokkal. Olyan mindennapi dolgok is megnyugtathatnak, mint egy séta, zene hallgatás, vagy egy jó fürdő. Különleges illóolajok, vagy olyan egyszerű szerek, mint egy tea, vagy kávé, csoki, napsütés, vagy akár milyen hihetetlen, egy pohár víz. Persze szó sincs arról, hogy ezek csodaszerek lennének és azonnal megfordítják évek gondolkodás mintáit és azok lerakódásait, de "sok kicsi sokra megy" és több (előzőekben felsorolt) módszert egyszerre alkalmazva jelentősen enyhíthetjük velük a túlpörgött takarítási problémánkat. Testünk minden információval rendelkezik, hogy eldöntse módszerünk hasznosságát, vagy éppen most mire lenne szüksége idegrendszerünk áthangolásához. Precíz érzelmi intelligenciával (érzésekkel) közli számunkra például mozgáshiányunkat, vagy az élelmiszerek, kipróbált természetgyógyász anyagok milyen módon hatnának ránk. Nem hinném, hogy az enyhe tudatmódosító szerek, vagy a gyógyszerek jobban csökkentik pillanatnyi szellemi képességeinket, mint a félelem. Az alkohol, ősidők óta az egyik legjobb "gyógyszer", lelki fájdalmak enyhítésére. Az eddig felsorolt módszerek közül, talán a leggyorsabban csillapítja negatív gondolataink kényszerét, ezért ellenállásunkat is. Depresszív szorongásban, a szervezetünk szinte azonnal erőteljes megkönnyebbüléssel reagál a minőségi természetes eredetű, nagy alkohol tartalmú italokra. Vagyis idegrendszerünk, ezt sokkal kisebb rossznak jelzi a szorongásnál és aligha téved, de ebben nyilván rejlik némi veszély is. Amennyiben hajlamosak vagyunk rászokni, inkább olyasmit igyunk, amit nem nagyon szeretünk. Lehetőleg csakis szorongás idején, hogy ne kelljen később emelnünk az adagot, azért mert a szervezetünk hozzászokik. Habár a rászokás veszélye már kevésbé létezik, egy depresszióban fegyelmeződő elmének. Mérsékelten és időszakosan használva, az alkohol nem csak a tünetek csökkentésére jó, hanem valóban gyógyító szerként működhet. Begyakorolt meditatív figyelmünkkel együtt alkalmazva, segíti tudatalattink kitakarítását. Tehát a fenti módszereket nem helyettesíti (csak kiegészíti), mert önmagában nem állítja be a helyes viszonyulást. Azonban szorongásunk idején alaposan lecsökkenthetjük vele depresszív negatív gondolatainkat, kiszolgáltatottság érzésünket és ellenállásunkat, amelyek a tudatalatti félelmeink elengedésének, vagy oldódásának legfontosabb akadályai. Ősidőktől része a házipatikának az alkohol, és a gyógynövény készítmények "fontos" összetevője. Holott sohasem sikerült kimutatni közvetlen gyógyító hatását, például influenzára, náthára. Azonban az ilyenkor felerősödő szorongásokat és rossz gondolatvilágot, a betegséggel szembeni ellenállásunkat és türelmetlenségünket kiválóan csökkenti. Tehát betegségben, vagy tartós szorongásban, nagyon megnyugtató az alkohol gyors eloldozásának tapasztalata: "a felhők fölött mindig kék az ég", de csakis meditációval és testmozgással együtt alkalmazva fejt ki gyógyító hatást. Annyira keveset fogyasztva, ami testi fájdalommá transzformálja, kényszeres negatív gondolatainkat. Ezért ennél erősebb szerek, vagy nagyobb alkohol mennyiség alkalmazásának, hosszú távon semmi haszna. Mert teljesen eltüntetik a "szemünk" elöl fájdalmunkat, amit csak békés figyelmünk tudna feloldani. Ráadásul kivétel nélkül később elvonási tüneteket és még több félelmet okoznak. Az kábítószerekkel átélt öröm utáni vágyunk, még több félelmet hajt majd ki egyszerre tudatalattinkból. Aztán éppen ez lesz a megvonás legkellemetlenebb része, a pokoli kilátástalan szorongás. Ilyen módon csak rövid időre fedhetjük el fájdalmunkat, de megszabadulni nem fogunk tőle. Az indiánoknál, vagy természeti népeknél, csakis a legtisztább lelkű, teljesen stressz és fájdalommentesen elő emberek mertek ilyesmivel próbálkozni. Ne higgyünk semmilyen olyan állításnak, hogy bizonyos anyagok úgy cserélik le percek alatt depressziónkat eufóriára, hogy utána nem okoznak elvonási tüneteket. Ha lenne ilyen, mindenki azt szedné. Ez alkoholnál is létezik, másnaposságnak, súlyosabb esetben alkoholizmusnak hívjuk. Ezért legfeljebb egy pohár bor, vagy sör, vagy egy korty pálinka. A boldogtalanságunk mindig kicsit másképpen jelentkezik, néha erőtlenségként, vagy fejfájásként, van amikor inkább a reménytelenség a meghatározó, máskor a szorongás, vagy idegesség, esetleg agresszió. Azonban ezek még gyűjtögetett fájdalmaink, félelmeink, hiedelmeink megtévesztő formái, tehát hasznos mindig áttranszformálnunk "testi" érzetté. Befelé figyeléssel hamar megtanulhatjuk értelmezni testünk üzeneteit. Nem nehéz kitalálnunk, hogy mindig megkönnyebbülésünk érzése jelzi a helyes irányt. Ugyanolyan módon, ahogy a világ félelmének legkisebb rezdüléseire évek alatt kihegyeztük érzékelésünket, ellenállásunkat, félelem keresgélésünket. Egyszerűen fordítunk az antennánkon és a megoldásokra figyelünk, a problémák helyett. Ismétlem, gondolkodásunk csak boldog létünkben szennyezés mentes annyira, hogy igazi megoldásokat találhassunk vele. Ezért sem ismerjük fel mindig mély depresszióban, hogy a visszatérő irracionális félelmek, idegrendszerünk megbízható jelzései számunkra. Elterelésük pillanatnyilag hatékony, de hosszútávon nem vezethet eredményre. Ahogy testi fájdalmaink elnyomása sem fájdalom csillapítókkal. Ha a problémát nem kezeljük, elodázásával vélhetően csak súlyosabb lesz. Szervezetünk mindenképpen el fogja juttatni jelzéseit számunkra. Ritkán jelez, de figyeljünk is ezekre, mert fontosak! Ezért például, komoly bajra utaló fogfájásunk, a fájdalom csillapító hatásának múlásával felerősödve fog riasztani. Visszatérő testi és lelki fájdalmainkból tudhatjuk minden kétséget kizáróan, hogy szervezetünk pillanatnyilag több figyelmet, szeretetet és gondoskodást igényel. Depressziónkban is az élet és az életenergia tökéletességre törekvése mutatkozik meg.

FANTÁZIA GYAKORLATOK: Az érzelmek eleve nehezen "megfogható" dolgok. Még inkább az "irracionális" változatai. Ezért fantáziánk is nagy segítségünkre lehet, megérteni és elviselhetőre szabályozni a depresszív tisztulási folyamatokat. Eleve gondolkodásunkkal és fantáziánkkal építettük fel érzelmi rendszerünket, az életünk során. Közben rengeteg stresszel is szennyeztük. Fontolgatott negatív gondolataink, aggodalmaink, félelmetes hiedelmeink okozzák tudatalattink elszennyeződését és érzelmi zavarát. Tehát egyáltalán nem az események, hanem a hozzájuk választott gondolataink. A képzelő-erőnk. Fiatal koromban tökéletesen megbíztam érzelmi világomban, de szorongásaim kezdetén ez megváltozott és sokáig még megfogalmazni is képtelen voltam magamnak, mi bajom van. "Gyermeki" bizalmamat csak akkor sikerült lassan visszaszereznem, amikor megértettem, hogy tudatalattim ilyen furcsa módon lomtalanít. Ráadásul saját hozzáállásom, gondolkodásom és leginkább a boldogságvágyam hozza felszínre a stresszt és a rögzült félelmeket, amelyekre már nincs szükségem. Pontosan olyan erősek szorongásaink, amilyen erős a boldogságvágyunk! Ugyanis depresszív érzékenységünk, arányos az ellenállásunkkal. Boldogtalanságainkkal, vagy kedvezőtlen élethelyzetünkkel szemben. Vagyis, ha bármilyen problémánk megoldására irányuló vágyunk, sok szorongást hoz a felszínre, az azt jelenti, hogy még túl sok felesleges görcsöt és fájdalmat cipelünk bizonyos területeken. Mindenképpen lassítsuk ezt a vágyat! Ezért erős szorongásaink elkerülésére, - minden változtatásra szoruló - élethelyzetünknek, csakis az előnyös oldalait keressük! Ellensúlyozva a problémákon gondolkodásunkat. Mindenki képes arra, hogy fantáziája segítségével többet lásson, mint ami "van". Negatív és pozitív irányban is. Máskülönben ma nem lenne mobil telefon, autó, de még ebéd sem lenne (ha az Édesanya csak a zöldséget látná). Különösen igaz ez az intuitívan kreatív, jó értelemben véve depresszív emberekre, akik az elméjükkel takarítják tudatalattijukat. Néha túlságosan is "lelkesen". Ugyanis tudatalattink és érzékenységünk meglehetősen gyorsan reagál gondolkodásunkra. Ez jól megfigyelhető valamilyen nagy bánatkor (például szerelmi bánat). Amikor boldogok vagyunk, boldogságvágyunk gyakorlatilag nem létezik, hiszen nem vágyunk arra, ami adott. (Így viszonyultam a világhoz gyermekkoromban.) Azonban amikor valami rossz hírt kapunk, esetleg éppen faképnél hagynak, vagy szembe találkozunk a "gondokkal", hirtelen magasra szökik a boldogságot vágyó gondolkodásunk. Parancsként hatva érzelmi rendszerünkre, hogy érezze jól magát. Ezt azonban már segítség nélkül nem képes teljesíteni, ezért tudatalattink előhozza régi cipelt fájdalmainkat, takarítás céljából. Mindazt a sok negatív gondolat lerakódást, amelynek terhe akadályozza örömünket. Vágyunk erejénél fogva akár tömegével, erős depresszióként. Ott maradunk fájdalmunkkal, amit sohasem más hagyott ránk. Bizony a sajátunk és az is mirajtunk múlik, mekkora fullasztó porral takarítjuk.

Boldogságunk elképzelése: Ez a fantázia gyakorlat "megköveteli", hogy mindig alaposan figyeljük meg örömteli pillanatainkat, sőt akár folyton jegyzeteljük is ezeket. Boldog létünk jellemzőit. Így megfelelő munícióval látjuk el magunkat, a kissé "amnéziás" depresszív időszakainkra. Ezek a megfigyeléseink, azonban nem csak kedvünket javíthatják depresszióban, hanem segíthetnek depresszív tisztulásunkat és szorongásainkat is, gyorsan elviselhető szintre szabályozni! A depresszió és a pánikroham nem más, mint érzékenységünk "javulása" tudatalattinkra. Akkor is, ha találkozásainkat tudatalattink negatív tartalmával, nem éppen javulásnak gondolnánk. Mint tudatalattink minden funkcióját, ezt is leginkább gondolkodásunk idézi elő. Túlzott boldogságvágyunknak, pontosan olyan a hatása, mintha egy hatalmas nagyítót tartanánk félelmeink elé és úgy vizsgálgatnánk őket. Vagyis ajánlatos nagyon észnél lennünk, ugyanis félelmeink túlzott fontolgatása rendkívül kontra-produktív, felnagyítja minden félelmünket, amit érzelmi rendszerünk is erősödő rossz érzéssel jelez számunkra. Ugyanis szabadulás vágyunkkal, csak még több félelmet hajtunk ki a felszínre. Alaposan átgondoltuk már, hogy depresszív érzékenységünket, elsősorban boldogságvágyunk erősíti fel. Boldogságunkban sohasem fordul elő, hiszen nem vágyunk arra, ami adott számunkra. Tehát boldogságvágyunk, nyilván boldogtalanságunkban, vagyis depresszióban a legerősebb. Szabaduló hozzáállásunk, viszont lerontja a következő depresszív tapasztalatunkat is. A figyelemelterelés sokat segít ellenállásunk és így következő depressziónk intenzitásának lecsökkentéséhez, de nem mindig eleget. Aki próbálta már félelmeit csökkenteni depresszióban, gondolatai fegyelmezésével, vagy tereléssel, az pontosan tudja, hogy erős szorongásainkkor, nagyon nehéz nem ellenállnunk felszínre törő "félelmeinknek". Ez egy csapdahelyzetnek tűnik és félelmetessége is leginkább tehetetlenségünkből adódik, amely ugyancsak mélyíti a következő rosszullétünket. Arról is volt már szó, hogy ennek elkerülésére, érdemes visszafogni boldogságvágyunkat, lassító gondolatokkal. A gyakran használt "kanyarban lassítsunk" hasonlatom, mégsem túl pontos leírása a helyzetnek, mert az utunkon felbukkanó kanyarokat és a göröngyöket is fantáziánkkal hoztuk felszínre (depresszív érzékenységünk kihegyezésével), így akár egyenesíthetünk is rajta. Ugyanis van egy másik kiváló módszer és lehetőség is, depresszív érzékenységi küszöbünk emeléséhez. Boldogságunk! Még depresszióink közben, szorongós napokon is vannak pillantok, vagy napszakok, amikor jobban vagyunk. Ez nyilván nem mindenkinél azonos időpont, lehet délelőtt, este, lefekvéskor, vagy éjszaka, mindegy. Ilyenkor mindig szánjunk rá néhány percet, hogy elképzeljük boldogságunkat. Elsorolva magunknak, mi mindent szeretünk az életben, milyen sok dolgot értékelünk nagyra, vagy milyen klassz terveink vannak. Annyira pontosan vizualizálva, amennyire csak sikerül, hogy ez a fantázia játék, minél több örömet okozzon számunkra. Ez a rendszeres és tudatos "boldogságunk", amit fantáziánkkal generálunk depresszív időszakaink közepén, nagyon hatékonyan ellensúlyozza rosszulléteinkkor érzett ellenállásunkat és félelmünket. Ilyenkor boldogságot keverünk, tisztulási célú "boldogtalanság"-unkhoz. Jelentősen hígítva ellenállásunkat és mérsékelve az érzékenységünket, vagyis a következő időszakok szorongásainak mértékét és kényszerességét! Felvetődhet az olvasóban a kérdés, hogy fantáziált boldogságunk, vajon nem boldogságvágy-e, hiszen mesterségesen hozzuk azt létre, boldogságunk hiányában. Ezért vajon, nem fogja-e a depresszív érzékenységünket tovább emelni? Valójában boldogságunk, mindig saját gondolkodásunk és fantáziánk eredménye. Akkor is, ha látszólag spontán jelentkezik és akkor is, ha tudatosan generáljuk gondolatban. Pont úgy, - csak ellentétes irányban - mint boldogtalanságainknál, depressziónknál. Tehát "mesterséges" boldogságunk, egyáltalán nem boldogságvágy. A boldogságvágy mindig rossz érzést okoz. Boldogságvágyunkban, nem boldogságunkról, hanem annak hiányáról gondolkodunk. Ennek depresszív felhajtó hatását rossz érzésünkkel jelzi érzelmi rendszerünk. Tehát ez a fantázia gyakorlat, pontosan addig nagyon hatékony, ameddig fantáziálásunk jó érzéssel jár. Ha valamelyik gondolatunk nem kellemes, akkor azt cseréljük olyanra, ami sokkal jobban megfelel számunkra. Ha ez nem megy, hagyjuk abba a gyakorlatot és később végezzük el, amikor jól vagyunk. Természetesen ezt a fantázia gyakorlatot is kombinálhatjuk figyelemeltereléssel, kirándulással, sétával, kerékpározással. Testmozgással sokkal könnyebb pozitív gondolatainkra hangolódnunk. Depresszív ébredésink javításra, ugyancsak ez a legjobb módszer: esténként lefekvéskor elvégezni boldogságunk és lelkesítő terveink felidézését.

Érzékenységünk átkapcsolása: Ez az egyik leghatékonyabb, leglátványosabb és leírva legegyszerűbb módszer, depressziónk csillapításához. Mégsem ezzel kezdtem a felsorolást, mert szemléletünk megváltozásának felkészültségét és alighanem ráérzést is igényel, hogy "megtanítsuk" tudatalattinknak, depresszív érzékenységünket gyorsan parancsra megváltoztatni. Ráadásul egy "hibásan kialakult" figyelem koncentráló és védekező, szabaduló reflex ellenében. Amelyet ugyancsak mi tanítottunk tudatalattinknak, éppen csak előnytelen irányban. Mert azt hittük, hogy figyelmünket és érzékenységünket kihegyezve, már a megjelenése pillanatában detektálhatjuk és így elkerülhetjük a "bajt". Igazából az összes fentebb felsorolt módszer, valamilyen módon depresszív érzékenységünkre hat, tulajdonképpen tudatalattink érzékelésére. Másképpen fogalmazva: gyorsítja, vagy lassítja félelmeink felszínre, "szemünk elé" kerülését. Hosszabb, vagy rövidebb időn belül megváltoztatva ezt a furcsa érzékünket. Ismerünk ilyen külső hatásokat is, amelyek jelentősen és gyorsan befolyásolják ezt (például időjárási frontok), vagy akár vegyszereket, mint az alkohol. A depresszió félelem erősítő tulajdonsága is, valójában saját érzékenységünk gyors "javulása", tudatalattinkra. Tehát amikor tudatalatti félelmeink felszínre kerüléséről írok, vagy depresszív érzékenységünk kihegyezéséről, ugyanarról beszélek. Joggal vetődhet fel a kérdés, hogy ha ezeket a fájdalmakat boldogság vágyó gondolataink hozzák a felszínre, vajon nem sokkal egyszerűbb-e érzékenységi küszöbünket, gondolkodásunkkal szabályozni. Így csökkentve szorongásainkat, kezelhető szintre. Vagyis leginkább csak azoknak lesz hihető ez a módszer, akik már eredményt értek el pillanatnyi érzékenységük befolyásolásában. Például lassító gondolatokkal, testmozgással, boldogságuk és életszeretetük gyakori elképzelésével, de minimum figyelem-eltereléssel. Tehát már bebizonyították maguknak, hogy ezt a depresszív érzékenységet maguk csinálják, sőt maguk hegyezik ki túlzottan is "eredményesen". Az érzékenységünk átkapcsolásának módszere, tulajdonképpen a lassító, lazító gondolatok újakkal kiegészítése: "Jelenlegi szorongásomnak, csakis türelmetlenségem és szembenállásom az oka (valamilyen) boldogtalanságommal, vagy élethelyzetemmel." "Vagyis a saját boldogságvágyam!" "Ezek a problémák aligha oldhatók meg azonnal" "Főleg nem túlzottan alapos megfigyelésükkel.", "Ezért jelenleg nyugodtan lecsökkenthetem az érzékenységemet a problémáimra!, vagy "Jelenleg nyugodtan megemelhetem az érzékenységi küszöbömet a problémáimra!". Valójában csakis annyi a különbség a lassítás módszeréhez képest, hogy azt addig gyakoroljuk, amíg már depressziónk közben is, azonnali pozitív változásokat tudunk generálni gondolatvilágunkban. Ennek érdekében, a lassító gondolatokat is lehet kombinálni egy korty házi pálinkával. Így segíthetünk tudatalattinknak megtanítani, merre induljon lazító parancsainkra. Később majd alkohol nélkül is, mindig azonnal csökkentse az érzékenységünket, kedvenc lassító gondolatainkra. Sejtjeink és érzelmi-rendszerünk is saját intelligenciával rendelkeznek. Amelyet tudatalattinak, vagy érzelmi intelligenciának is nevezünk. Hiszen rengeteget segítenek a problémáink megoldásában. Kétségkívül különbözik tudatunktól, de ne becsüljük le képességeit. Ez teszi például lehetővé érzelmi reakcióinkat, vagy nagyrészt automatikus mozgásunkat is (aminek csodáját, nagyobbra értékelt tudatunk, nemhogy megérteni, vagy esetleg mesterségesen lemásolni, de felfogni sem nagyon képes). Fantáziánkat használva, megbeszélhetjük vele a problémáink elengedésének ütemezését. Hiszen tudatalattink csakis gondolkodásunkra reagál. Gyakorlással pedig, akár igen gyorsan.

Dokumentálhatjuk fejlődésünket és boldogságunkat: Írjuk le tapasztalatainkat a félelmek eleresztéséről. Reménytelenségben a megerősítések is jól jöhetnek, amelyeket saját emlékeztető naplónktól kaphatunk. Hogyan alakul át félelmünk, félelemhez való viszonyunk és szemléletünk. Ha eljutottunk odáig, hogy bármit megtennénk boldogtalanságaink levetkőzésére, akkor a következőt is kipróbálhatjuk. Tegyük fel a kérdést: mit tennénk fájdalmunk hiányában. Mi mindenen gondolkodnánk és mit terveznénk akkor, hogyha szenvedélyesen szeretnénk az életet. Ennek kiderítésére figyeljük meg azokat a napokat, amikor valamiért különlegesen jól érezzük magunkat. Miben különbözik ez depressziónktól? Talán most nem is az okok igazán érdekesek, hanem boldog létünk minősége és megnyilvánulása. Utána depresszióban is kezdhetünk pontosan így cselekedni, mintha lenne hozzá kedvünk és erőnk. Másként hogyan bizonyíthatnánk tudatalattinknak, depresszív gondolataink valótlanságát? Amilyen mértékben belenyugszunk erőtlenségünkbe és reménytelenségünkbe, olyan mértékben ismerjük el igazságnak. Megmagyarázhatatlan fáradságainkhoz is mindig megkereshetjük feszültségeinket testünkben. Hiszen ezeket az érzéseinket is a világ félelme generálja. Eleinte sajnos mély depressziónk részleges amnéziájában, néha csak feljegyzéseinkbe leírt értékeléseinkbe kapaszkodhatunk. Máskülönben a reménytelenség, pontosan ezeket az eredményeinket fogja elfedni, megkérdőjelezni és értéktelennek beállítani számunkra. Persze, naplónk első lapjára mindjárt fel is írhatjuk: Ha szorongok, elfelejtettem átállítani a figyelmemet.

Írj üzenetet a témához:


Név:   (Kötelező, de tetszőleges)
Üzenet: <b>vastag</b> = vastag <i>dőlt</i> = dőlt [url]link[/url] = ->link
Küldés


Üzenetek, az újabbak találhatók feljebb:

2014-05-31 13:54:28
Köszönöm a választ, sokat segített, sajnos megyek dolgozni most is, de este mikor hazaérek, vagy holnap több időt szánok magamra és megprobálom az agyam kikapcsolni. Sajnos ez a gond, túl sokat pörög, alkoholba nem akarok menekülni, az csak ideig óráig tart... aztán újra a mélybe húz. Szép napot mindenkinek!
sinn
2014-05-30 09:50:54
Kedves sinn!
Ilyenkor minden gondolat irracionális, bármennyire valóságosnak is tűnik. Ami abból is látszik, hogy minden lehetőség kilátástalannak mutatkozik. Ne gondolkodj túl sokat, ha a blog olvasása sem nyugtat meg, ne is olvasd.
Most éppen front van, az felerősíti a fájdalmat. Ha nagyon rosszul vagy, dobj be egy sört, vagy egy fél deci pálinkát.
Amit azonnal meg tudsz még tenni az enyhülésért a hétvégén, hogy eltereled a figyelmed az ilyen negatív gondolatokról, menj el kirándulni, sétálni, kerékpározni, vagy bárhova. A testmozgás már önmagában sokat enyhít és javít gondolatvilágodon, minél intenzívebb annál jobb.
Akár milyen hihetetlen, boldogság és szabadulásvágyad hozza felszínre a szemetet (stresszt) tudatalattidból. Sajnos túl sokat egyszerre, ezt azonban szabályozhatod, mint ahogy saját hozzáállásod okozza. Ez jó hír, nem pedig rossz, ugyanis tudsz rajta változtatni.
Tehát, a lehető legkevesebb gondolkodás és azt a keveset is mindig tudatosan cseréld le lassító gondolatokra:
"érzelmi rendszerem kiválóan működik és a depresszióval magától tisztul, gyógyul", "minden bajom abból áll, hogy ezt túl gyorsítottam türelmetlenségemmel, magam pörgettem túl állandó ellenálló, szabaduló gondolatommal", "ezért ráérek egyenként és nyugodtan feldolgozni mély félelmeimet, úgyis évek óta cipelem már őket", "jelenleg elegendő cél az is, hogy megtanuljam lassítani, szabályozni", "kisebb idegességet, vagy kedvtelenséget, sokkal hatékonyabb nyugalommal viselem", "azt már sokszor tapasztaltam, hogy ha egyszerre felszínre juttatom félelmeimet, szinte lehetetlen feldolgozni őket".
De ha továbbra is gyors javulást vársz, akkor ellenállsz, hiszen azok gyorsító gondolatok, tudatalattid is jelezni fogja ezt Neked rossz érzéssel, tehát újra cseréld le ezeket a gondolatokat is lassító gondolatokra.
Be
2014-05-29 23:33:15
Olvasom a blogot, de nálam az a helyzet, hogy minden összeomlott, érzem a határon vagyok, aludni Sem tudok, lassan dolgozni Sem, a párom folyton menekül előlem itthonról, nincs egy barátom se, bárkit hivok nem veszi fel, bennem a hiba látom, de mostmár olyan mélyen vagyok, hogy nem tudom hogyan tovább, holnap munka, és még mindig nem alszok, 3x keltem fel az ágyból.

sinn



MINDIG javíthatunk hangulatunkon!
Testedzéssel, meditációval,
társasággal, kirándulással...

bővebben...
Enyhe depresszív nyomás
értékes lehetőség
a tehermentesítésre.


bővebben...
Ha túlzottan szorongok,
elfelejtettem elterelni
a figyelmemet.


bővebben...
Depresszióban, minden
kellemetlen gondolat,
vagy következtetés,
illúzió.

bővebben...
Gondolatvilágunk is
bármikor javítható:
Nagyra-értékeléssel!
Minden tapasztalatunk
jó tulajdonságainak
állandó keresésével.

bővebben...
Irracionális félelmeink is
megfutamíthatók:

BOLDOGSÁG-gal!

bővebben...
Sokkal könnyebb
tornázni,
mint szorongani.


bővebben...
Hatékonyságunk javítása
mindig bőven megtéríti
a rászánt időt.


bővebben...